Azonosító v. e-mail:

Jelszó:

Világ:
Játékosunk írta:

„A Végzetúr játék olyan, mint az ogre. Rétegekből áll. Bárhány réteget fejtesz is le róla, újabb és újabb mélységei nyílnak meg. Míg a legtöbb karakterfejlesztő játékban egy vagy több egyenes út vezet a sikerhez, itt a fejlődés egy fa koronájához hasonlít, ahol a gyökér a közös indulópont, a levelek között pedig mindenki megtalálhatja a saját személyre szabott kihívását.
A Végzetúr másik fő erőssége, hogy rendkívül tág teret kínál a játékostársaiddal való interakciókra, legyen az együttműködés vagy épp rivalizálás.”

Morze - V3

még több ajánlás

Start Playing

A Végzetúr online fantasy játék Neked készült!

Ez a fantasy világban játszódó online szerepjáték böngészőből, ingyen, letöltés nélkül játszható.

A regisztrációhoz nem kell más adatot megadni, csak az e-mail címedet, és már részt is vehetsz az online játékban.
  • A Végzetúr online fantasy játék Ghalla fantasy világában játszódik, ahol egy egyedi karaktert fejleszthetsz. Megküzdhetsz más játékosokkal, de szövetkezhetsz is velük.
  • Az online szerepjáték során az IQ-dat is próbára tesszük kvíz kérdések segítségével, sőt, te is tehetsz fel kérdést másoknak!
  • Ebből a játékból nem lehet kiesni, ellentétben oly sok más szerepjáték világgal, a többi játékos nem tud elpusztítani vagy lehetetlenné tenni a játékodat.
  • Ez a nyitott végű online szerepjáték folyamatos újdonságokkal, rengeteg kihívással, kalanddal kecsegtet a fejlesztéseknek köszönhetően.
  • A játék nem igényel sok időt, és ha 1-2 napig nem tudsz részt venni a játékban, a lemaradást behozhatod.

A Végzetúr online szerepjátékban az 1. világ 2008.09.22-én, a 2. világ 2008.11.06-án, a 3. békés világ 2009.01.29-én, az 5. világ 2010.05.19.-én, a 6. világ 2014.11.17.-én indult el.

További segítség és információ: info{kukk}vegzetur{ponty}hu, vagy látogasd meg fórumunkat!

VÉGZETÚR - Az internetes fantasy szerepjátékok új generációja

Landragór visszatér (2024-08-06)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Itt van kedvenc tápolós eseményünk a Végzetúr online játékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból! A nagyobb térkifordítókat pedig nulláztuk, ha valaki használni szeretné.

Végzetúr 4-es világ (2024-07-26)

Kedden indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Kedden, július 30-án 10 órakorindul a Végzetúr fantasy rpg játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Végzetúr nyári vakáció (2024-07-23)

Végzetúr nyári vakáció 2022 A mai nappal elindult a nyári miniesemény sorozat. Az eseménysorozatban minden nap naponta teljesíthető feladatokat kapsz, különböző jutalmakért. A feladatok többsége naponta egyszer teljesíthető, több napon át, és időnként új feladatok jelennek meg. Gyűjtsd a napkristályokat, és váltsd be őket a legendás napfétisre, fétisszilánkra vagy egyéb jutalmakra! Csak a vakáció ideje alatt megvásárolható a nyári vakáció csomag, ill. portyázás, vadászat és kihívás során van 5% esély, hogy találsz egy arany ládikót, benne különböző kincsekkel.

Júliusi befizetési és költési akció (2024-07-08)

Végzetúr befizetési és költési akció Kedves Játékosok!

A mai nap indul a hagyományos befizetési és költési akció, hogy azok se maradjanak le, akik a találkozóra esetleg nem tudtak eljönni!

Az akciók időtartama: július 08. (hétfőtől) július 16-ig.

Részletek a fórumon:
https://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,1075.0

Végzet Verme (2024-07-03)

A Végzet VermeElindult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt.

Szerver karbantartás (2024-06-04)

SzerverkarbantartásKedves Játékosok! A szerver karbantartás miatt várhatóan holnap, június 5-én, 10:00 és 10:15 óra között nem lesz elérhető. A kellemetlenségért elnézést kérünk!

XXXI. Végzetúr találkozó (2024-05-24)

XXXI. Végzetúr találkozóKedves Játékosok!
Hamarosan itt a szokásos féléves élő Végzetúr Találkozó!
Időpont: 2024. június 15. szombat. 9:00 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Közösségi Ház, Kondor Béla sétány 8.
A találkozón számos Végzeturasoknak szóló program és nyeremény lesz a karaktereid számára! Többek közt: kvízolimpia, Beholder Szeme, activity, élő aukció, fórum a jövőbeli fejlesztésekről, tombola meg persze a szokásos ajándék végzetmedál és kedvezményes őskővásár!
Várunk mindenkit szeretettel!
A részletes programot a fórumon találod ebben a topikban!
Várunk mindenkit szeretettel!
Beholder Kft.

Tavaszi Fesztivál (2024-05-14)

Végzetúr Tavaszi fesztivál Évek teltek el az Ellenség elűzése óta. A bolygó felszínét egyre terjedő növénytakaró borítja, és üdvözli az évszakok váltakozásának visszatértét: a tavasz érkeztével mindent virágok borítanak. Ezt az eseményt, az Élet visszatértét a Bolygóra ünneplik a Tavaszi Fesztivállal a végzeturak.
Máj. 14. és 29. között zajlik a Végzetúr online rpg játék hagyományos mini-esemény sorozata, a Tavaszi Fesztivál, számos feladattal és jutalommal. A részvételhez egyszerűen csak kattints a csokor ikonra a karaktered képe mellett! Idén a jutalmak listája templomi pálcával fog bővülni. A jutalmakat 06.03-ig tudjátok átvenni!

Xeno háború (2024-05-08)

Xenó háborúElindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.

Végzetúr ismételhető küldetések pörgetése (2024-05-07)

Végzetúr ismételhető küldetések Kedves Játékosok! Elkészült az ismételhető küldetések automatizálását segítő fejlesztés. Ha már minden küldetést egyszer megcsináltál, és rendelkezel VIP tagsággal, egyszerre 4 ismételhető küldetést is felvehetsz, és ezeket párhuzamosan teljesítheted. Részletes leírást a fórumon találtok.

Karbantartás (2024-04-30)

A szerverközponttól azt az információt kaptunk, hogy holnap, május 1-én 8 órától karbantartást végeznek, ezért elképzelhető leállás, kiesés a szolgáltatásban.

A Kihívás Tornya (2024-04-29)

A Kihívás Tornya Megnyitotta kapuit a Kihívás Tornya! A Végzetúr online játék félévente ismétlődő eseménye egy számtalan szintből álló, égigérő torony, amelynek minden szintje egy próbát állít a játékos elé, majd egy szörnyet kell legyőznie. A szörnyek egyre erősebbek. Az első szinteken - sőt, egy nagyhatalmú végzetúrnak akár nagyon sok szinten - az ellenfelek triviálisak lesznek, és inkább a próbák jelentenek majd kihívást. Később azonban jönnek az egyre erősebb szörnyek, és akkor már nem lesz mindegy, hogy egy tűzdémon ellen tűzfegyverrel vagy jégfegyverrel harcolsz. A felszerelések elemét ikon formájában látod, a legendás tárgyakhoz is rendelhetsz elemet!
A csatákért kihívás tókeneket kapsz. A kihívás tókeneket jutalmakra válthatod, vagy felhasználhatod arra, hogy egy-egy nehéznek tűnő próbát letudj. Az esemény végeztével további jutalmakat kapsz, attól függően, hány szintet teljesítettél. A legjobbak még a kihívás fétisét is megszerezhetik!
Egy különösen nehéz ellenféllel szemben segítséget kérhetsz egy másik játékostól, de a napi segítségek száma limitálva van. Az esemény 1 hétig tart
Sok sikert mindenkinek!

A Bolygó Ura (2024-04-09)

A Bolygó Ura Ma délben elindult a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Néhány lényeges információ:
A játékban egy prémium kényelmi funkció, aminek hatására bizonyos Végzet Temploma feladatok automatikusan teljesülnek a templom megkapásakor. Ez a funkció a BU esemény alatt NEM működik, hogy ne okozzon problémát a feladatok teljesítésében.
A megaesszencia AF képesség maximumát megnöveljük 10-zel, hogy aki már kimaxolta a megaesszenciáit, az is tudja teljesíteni a küldetést.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Húsvéti vásár (2024-03-28)

Végzetúr húsvéti vásárKedves Játékosok! A húsvéti minieseménysorozat már elindult, és csütörtöktől él a befizetési és költési akció is!

Ajándékcsomagok (küldheted barátnak is, de egy játékos csak 1 csomagot kaphat), megvásárolható március 28-tól ápr. 8-ig.

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
**FONTOS** Ha még nem fizettél a Remény Városára, és tervezel, akkor azt érdemes holnap, szerdáig megtenned. Csütörtöktől ha befizetsz, az az ajándékcsomagra megy automatikusan, és a Remény Városára csak utána lehet.
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

20 Őskő: 620 Ft:
3 hímes tojás, 1 sorsjegy, 1 húsvéti tojás, 1 húsvéti ládikó

100 Őskő: 2500 Ft vagy emelt díjas hívás 80 őskő 2540 Ft
1 isteni joker, 10 hímes tojás, 1 kisebb térkapu stimulátor, 6 ősi arany joker, 2 húsvéti tojás, 3 húsvéti ládikó, 70 mytokronit joker

350 Őskő: 6500 Ft
2 isteni joker, 20 hímes tojás, 1 verempálca, 4 kisebb térkapu stimulátor, 15 ősi arany joker, 5 húsvéti tojás, 7 húsvéti ládikó, 200 mytokronit joker

750 Őskő: 12600 Ft
4 isteni joker, 40 hímes tojás, 2 verempálca, 9 kisebb térkapu stimulátor, 30 ősi arany joker, 10 húsvéti tojás, 15 húsvéti ládikó, 600 mytokronit joker

1600 Őskő: 25000 Ft
8 isteni joker, 100 hímes tojás, 3 verempálca, 20 kisebb térkapu stimulátor, 60 ősi arany joker, 20 húsvéti tojás, 30 húsvéti ládikó, 1500 mytokronit joker

További részletek itt, a fórumon!

Kellemes Húsvéti ünnnepeket kíván a Végzetúr csapata!

Végzetúr húsvét (2024-03-26)

Végzetúr húsvétKedves Játékosok! Elindult a húsvéti mini esemény sorozatunk! Teljesítsd Lady Alvariel küldetéseid, gyűjtsd a xenó tojásokat, és váltsd be őket jutalmakra! Az esemény 17 napig tart.
Szerdán pedig jön a szokásos húsvéti vásár! Aki őskövet vásárol, mindenféle jósággal teli ajándékcsomagot kap mellé (amit akár egy barátodnak is elküldhetsz). Egy játékos az akció alatt csak 1 csomagot kaphat. További részletek a fórumon.

A Remény Városa (2024-03-13)

Remény VárosaKedves Játékosok! Ismét itt a Remény Városa, a végzeturak és végzetúrnők egy újabb várost építhetnek újjá, segítve a civilizáció visszatérését a Felszínre!
Vegyél részt te is az új város megépítésében! Hajtsd végre a napi feladatokat, fejlődj városépítészként, és szerezd meg az elit építész kiváltságát!
Az esemény 21 napig tart. Sok sikert mindenkinek!

Központi hiba (2024-03-13)

A szerver központ hibája miatt rövid leállás volt tapaszalható, ezért elnézést kérünk. A hibát elhárítása folyamatban van, de nagyon rövid leállás még elképzelhető a mai napon.

Landragór visszatér (2024-03-01)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Itt van kedvenc tápolós eseményünk a Végzetúr online játékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból! A nagyobb térkifordítókat pedig nulláztuk, ha valaki használni szeretné.

Végzetúr Valentin napi akció (2024-02-12)

Végzetúr Valentin napi akcióKedves Játékosok!
Indul a Valentin napi akció! Az akció időtartama feb. 12-től feb. 23-ig. A megvásárolt őskövek mellé járó csomagokban levő ajándékok mennyiségét megemeltük! Részleteket ld. a fórumon:
Valentin napi akció

Végzetúr farsang (2024-02-06)

Végzetúr Farsang Elindult a Végzetúr játék szokásos februári mini-esemény sorozata, a Farsang!
A nappali vadászatok a hideg acélé és az izzó mágiáé. De éjszaka, a soha el nem fáradó Végzeturak hordatársaikkal együtt lazítanak. Ijesztő, mókás, vagy megdöbbentő jelmezeket, álarcokat öltenek, hogy köszöntsék az új évet, az esélyt a túlélésre, és várják az istenek visszatérését... Kellemes Farsangi Ünnepeket kívánunk!
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a maszk ikonra a karaktered képe mellett.
További információk a fórumon.

Végzet Verme (2024-02-01)

A Végzet VermeDélben indult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt.

Végzetúr 4-es világ (2024-01-31)

Elindult a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Elindult a Végzetúr fantasy rpg játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Mega-patch problémák (2024-01-29)

Kedves Játékosok! Sajnos a mega-patch nem ment olyan zökkenőmentesen, mint reméltük, ezért erről a témáról írtam részletesebben a fórumon az alábbi topikban, hogy megértsétek, mi van a háttérben:
mega-patch fórum
Igyekszünk minden problémát megoldani, remélhetőleg már nincs sok hátra, és lesz még egy kompenzáció is.

Szerver karbantartás (2024-01-25)

Kedves Játékosok!

Az elmúlt 2 hónapban egy giga-patchen dolgoztunk, a játék kódját a legújabb rendszerekre frissítettük. Sok dolgot újra kellett írni. Igyekeztünk mindent alaposan letesztelni, de azért egy ilyen gigantikus játéknál egy teljes frissítés esetén előfordulhatott, hogy valami elkerülte a figyelmünket, ezért ha bármi problémát találtok, kérjük, jelezzétek nekünk a supporton!

Szerver karbantartás (2024-01-24)

Kedves Játékosok! A szerver karbantartás miatt várhatóan holnap, január 25-én, 10 és 13 óra között nem lesz elérhető. A kellemetlenségért elnézést kérünk!

Végzetúr 4-es világ (2024-01-23)

Kedden indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Kedden, január 30-án 10 órakorindul a Végzetúr fantasy rpg játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

A Kufárok Csatája (2024-01-09)

Végzetúr kufárok csatájaKedves Játékosok! Elindult a kufárok csatája c. eseményünk. Csatalkozz egy kufárhoz, harcolj a másik csapat tagjaival, és szerezd meg az esemény végén az egyedi relikviákat! Nevezni csak az esemény indulása utáni első 10 napig lehet!
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Őskő ár változás (2024-01-03)

Kedves Játékosok! Ahogy arról már decemberben írtunk, a játék ára emelkedett, 2009 óta ez az első alkalom,hogy az őskövek drágulnak. Emellett a prémiumtagság ára is nőtt 10 őskőre. Ha utalással fizettek, mindenképp az őskövek oldalról tegyétek, a megfelelő összeget utaljátok a megfelelő közleménnyel.
A 2024-es eseménynaptárunk már kint van a fórumon, tájékozódhattok az idei eseményekről és programokról.

Boldog Új Évet! (2023-12-31)

Végzetúr BÚÉK Lélekenergiában gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak! Köszönjük, hogy velünk tartottatok ebben az évben, reméljük jövőre is együtt fogunk játszani! Köszönjük a türelmet és a támogatásotokat, és sok sikert kívánunk a Hűség Templomának befejezéséhez! A jövő évi eseménynaptárat itt nézhetitek meg:
2024-as Eseménynaptár
Mindenkinek jó pihenést kívánunk!
A Végzetúr csapata

Karácsonyi vásár 2023 (2023-12-14)

Végzetúr Karácsony Karácsonyi befizetési akció
A mai naptól, dec. 14-től indul a szokásos karácsonyi befizetési akció! Dec. 14. és 22. között ha őskövet vásárolsz, az első vásárlásnál a befizetett összegtől függően ajándékcsomagot kapsz ill. adhatsz egy barátodnak (de egy játékos csak egy csomagot kaphat)

Karácsonyi vásár
Holnap, dec. 15-től pedig in a megszokott Végzetúr karácsonyi vásár, egészen dec. 22-ig!
A lélekkufár minden tárgy őskő költségére 20% kedvezményt ad. Szintén 20% kedvezmény van a speciális napi ajánlatokra. Lesznek speciális napi ajánlatok és további meglepetések!

További részletek a fórumon:
Karácsonyi vásár 2023

Még egy fontos információt szeretnénk megosztani veletek: a játék 2008-as, vagyis 15 éves indulása óta nem emeltünk árat. Ahogy erről a VU találkozón már beszéltünk is, 2024. január 1-től nőni fog az őskövek ára (kb. 20%-kal), ill. a heti prémium tagság ára (6-ról 10 őskőre), de idén dec. 31-ig még a régi áron tudtok őskövet venni, és prémium tagságot újítani. Köszönjük a megértéseteket!

Karácsonyi miniesemények (2023-12-12)

Végzetúr karácsonyi események Elindult a Végzetúr online játékban a hagyományos karácsonyi mini-eseménysorozatunk! A feladatokat
ebben a fórum topikban
találjátok meg. Pár nap múlva pedig indul a karácsonyi vásár és költési akció. A részleteket a fórumon találjátok. Kellemes Karácsonyi készülődést mindenkinek!

XXX. Végzetúr találkozó (2023-11-16)

XXX. Végzetúr találkozóKedves Játékosok!
Hamarosan itt a szokásos féléves élő Végzetúr Találkozó!
Időpont: 2023. november 25. szombat. 9:00 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Közösségi Ház, Kondor Béla sétány 8.
A találkozón számos Végzeturasoknak szóló program és nyeremény lesz a karaktereid számára! Többek közt: kvízolimpia, Beholder Szeme, activity, élő aukció, fórum a jövőbeli fejlesztésekről, tombola meg persze a szokásos ajándék végzetmedál és kedvezményes őskővásár!
Várunk mindenkit szeretettel!
A részletes programot a fórumon találod ebben a topikban!
Várunk mindenkit szeretettel!
Beholder Kft.

A Remény Városa (2023-11-14)

Remény VárosaKedves Játékosok! Ismét itt a Remény Városa, a végzeturak és végzetúrnők egy újabb várost építhetnek újjá, segítve a civilizáció visszatérését a Felszínre!
Vegyél részt te is az új város megépítésében! Hajtsd végre a napi feladatokat, fejlődj városépítészként, és szerezd meg az elit építész kiváltságát!
Az esemény 21 napig tart. Sok sikert mindenkinek!

Végzetúr sörfesztivál (2023-10-24)

Végzetúr Sörfesztivál Elindult a Végzetúr online játék immár hagyományos eseménye, a Sörfesztivál, számos feladattal és jutalommal.
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a korsó ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

Xeno háború (2023-10-03)

Xenó háborúElindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.

Végzetúr szülinapi akciók (2023-09-22)

Végzetúr 15. születésnap Kedves Játékosok! A Végzetúr szept. 22-én ünnepli a 15. születésnapját. Ez alkalomból érkeznek a szokásos szülinapi befizetési akció és egyéb promóciók! A befizetési akció szept. 22-én, pénteken indul, és okt. 6-ig tart. Az őskövek megvásárlásakor megadhatsz egy karaktert, aki az ajándékcsomagot kapja (akár saját magadat is megadhatod). Minden játékos csak EGY ajándékcsomagot kaphat!

A részleteket ld. a fórumon:
15. Végzetúr szülinapi akciók fórum topik

Végzetúr szüret (2023-09-15)

Végzetúr szüret Ünnepeld az őszi szüretet együtt a többi végzetúrral és végzetúrnővel! Készítsétek el a legfinomabb bort, és rendezzetek fergeteges mulatságot a Landragór felett aratott győzelem ünnepére! Szeptember 14. és október 1. között zajlik a szüreti ünnepség, számos feladattal és kibővített jutalmakkal!
Az esemény a karaktered képe mellett, a szőlő ikonra kattintva érhető el.
További részletek a fórumon, ide kattintva.

A Hűség újta (2023-09-11)

A Hűség útjaMa délben elindult egy új, nagy eseményünk, a Hűség útja, amely 100 teljes napon át tart. Lépj be minden nap a játékba, vedd át a napi jutalmakat, építsd meg az építményeket, keltsd ki a tojásokat, és végül készítsd el a Hűség kulcsát, amely a végső próbához szükséges!
Az esemény más, nagy és minieseményekkel párhuzamosan fut, hosszabb ideig, és minden évben teljesíthető lesz. Az eseményben a baloldali menüben, a Hűség útja gombra kattintva tudsz részt venni. A Lélekkufárnál keresd a tojásmelegítő kesztyűt, ha további segítségre van szükséged! További részletek a fórumon!

A Bolygó Ura (2023-09-01)

A Bolygó Ura Ma délben elindult a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Néhány lényeges információ:
A játékban egy prémium kényelmi funkció, aminek hatására bizonyos Végzet Temploma feladatok automatikusan teljesülnek a templom megkapásakor. Ez a funkció a BU esemény alatt NEM működik, hogy ne okozzon problémát a feladatok teljesítésében.
A megaesszencia AF képesség maximumát megnöveljük 10-zel, hogy aki már kimaxolta a megaesszenciáit, az is tudja teljesíteni a küldetést.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Végzetúr nyári vakáció (2023-08-10)

Végzetúr nyári vakáció 2022 A mai nappal elindult a nyári miniesemény sorozat. Az eseménysorozatban minden nap naponta teljesíthető feladatokat kapsz, különböző jutalmakért. A feladatok többsége naponta egyszer teljesíthető, több napon át, és időnként új feladatok jelennek meg. Gyűjtsd a napkristályokat, és váltsd be őket a legendás napfétisre, fétisszilánkra vagy egyéb jutalmakra! Csak a vakáció ideje alatt megvásárolható a nyári vakáció csomag, ill. portyázás, vadászat és kihívás során van 5% esély, hogy találsz egy arany ládikót, benne különböző kincsekkel.

Végzetúr 4-es világ (2023-08-01)

Hétfőn indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Ma indul a Végzetúr fantasy rpg játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Vadászat ital csomag 1 hónapig (2023-07-26)

Végzetúr vadászat ital csomagA korábban bekerült Gigantikus veremmel kapcsolatban beszéltünk arról, hogy a 10x jutalom 10x költség nagyon magas, nehéz elég energiát szerezni hozzá. Ezért a Gigantikus vermet meg fogjuk változtatni, 5 pálcával lehet majd aktiválni, és 5x jutalmat fog adni. A már kikért 10x vermek 10x szorzóval fognak végigfutni, segítségképp pedig beraktunk egy "vadászat ital csomagot" amelyet naponta lehet megvenni a napi rutinok fülön 1 teljes hónapon keresztül, tartalma 5 vadászat ital.

Landragór visszatér (2023-07-11)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Itt van kedvenc tápolós eseményünk a Végzetúr online játékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból! A nagyobb térkifordítókat pedig nulláztuk, ha valaki használni szeretné.

A Kárhozat Gigantikus Verme (2023-07-06)

A Kárhozat Gigantikus VermeA mai napon beélesítettünk egy nagyobb fejlesztést, ez a Kárhozat Gigantikus Verme. Az általatok megbeszéltek alapján készült el a fejlesztés: ha van legalább 10 db verempálcád, akkor tudod aktiválni, a tárgylistában, a verempálcára kattintva. Ugyanazok a korlátozások vonatkoznak rá, mint a normál veremre, nem indíthatod el pl. abban a hónapban, amikor Végzet Verme van, és ugyanannyi szintből is fog állni, mint egy sima verem állna.
A Gigantikus verem a következőkben tér el a normál veremtől:
- Megnyitásakor 10x energiát kapsz, egy lépés 20 helyett 200 energiába kerül, de nincs olyan, hogy csak 10 energiát kapsz, ha sokat váltottál át.
- A csatákért minden jutalom (LE, TP, tárgyak) 10x, a kincsmezőkön 10x jutalmat kapsz, a kufár egyszerre 10 tárgyat kínál eladásra.
- A küldetések viszont ugyanúgy működnek, mint a normál veremben, tehát ha megölsz egy szörnyet, csak 1-el nő a számláló.
Igyekeztünk alaposan letesztelni mindent, de lehetnek dolgok, amiket még változtatni kell. Ezért a Gigantikus verem jelenleg "kísérleti" stádiumban van, nem tudunk kárpótolni azért, hogy valami kicsit másképp működik, mint számítasz rá, nincs lehetőség arra, hogy a pálcákat visszaadjuk, ha mégsem tetszik, de természetesen minden hibát javítunk, amit jeleztek.

Befizetési és költési akció (2023-07-05)

Befizetési és költési akció Kedves Játékosok!

A mai nap indul a hagyományos befizetési és költési akció, hogy azok se maradjanak le, akik a találkozóra esetleg nem tudtak eljönni!

Az akciók időtartama: júl. 05. (szerdától) júl. 13-ig.

Részletek a fórumon:
https://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,1062.0

A Felszín Visszahódításának Ünnepe (2023-06-22)

Végzetúr Felszínünnep Örökké emlékezni fogunk a hősies csatára, amelyben a végzeturak elűzték a bolygójukat ezer éven át megszálló Ellenséget. Minden évben, a győzelem évfordulóján a hordák félretesznek minden ellenségeskedést, és a rubin, gyémánt, smaragd és zafír horda tagjai együtt ünnepelnek. Ezek az ünnepségek egyúttal segítenek nem elfelejteni, hogy a harcra mindig készen kell állni, ha esetleg az Ellenség egy napon vissza akarna térni...
Jún. 22. és júl. 7. között zajlik a Végzetúr online rpg játék éves mini-eseménysorozata, a Felszínünnep, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a végzetúrnő ikonra a karaktered képe mellett!
Az esemény alatt megvásárolható a lélekkufárnál: szubplazma detektor, kisebb vadászzsákmány, nagyobb vadászzsákmány.
A jutalmakat július 12-ig lehet átvenni.
További információk a fórumon.
Sok szerencsét mindenkinek!

XXIX. Végzetúr találkozó beszámolója és ajándék LE (2023-06-20)

XXVIII. Végzetúr találkozó 2023. június 17.-én szombaton rendeztük meg az 58. Beholder Találkozót és a XXIX. Végzetúr találkozót, aminek ismét a Kondor Béla Közösségi Ház adott otthont. Mindenkinek köszönjük a találkozón való részvételt. A beszámolót itt olvashatjátok el

----------------- ----- ----------------------

A "Mindent vagy Semmit! avagy TP, LE a láthatáron" c. játékban a TF és a VÚ csapat is sikeresen megoldotta a feladatot ezért június 21-én déltől 1 hétig plusz 5% Lélekenergiát adunk a vadászatra.

Végzet Verme (2023-06-01)

A Végzet VermeDélben indult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt. Kárhozat Verme emiatt ebben a hónapban nincs!

XXIX. Végzetúr találkozó (2023-05-25)

XXVIII. Végzetúr találkozóKedves Játékosok!
Hamarosan itt a szokásos féléves élő Végzetúr Találkozó!
Időpont: 2023. június 17. szombat. 9:00 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Közösségi Ház, Kondor Béla sétány 8.
A találkozón számos Végzeturasoknak szóló program és nyeremény lesz a karaktereid számára! Többek közt: kvízolimpia, Beholder Szeme, activity, élő aukció, fórum a jövőbeli fejlesztésekről, tombola meg persze a szokásos ajándék végzetmedál és kedvezményes őskővásár!
Várunk mindenkit szeretettel!
A részletes programot a fórumon találod ebben a topikban!
Várunk mindenkit szeretettel!
Beholder Kft.

Tavaszi Fesztivál (2023-05-16)

Végzetúr Tavaszi fesztivál Évek teltek el az Ellenség elűzése óta. A bolygó felszínét egyre terjedő növénytakaró borítja, és üdvözli az évszakok váltakozásának visszatértét: a tavasz érkeztével mindent virágok borítanak. Ezt az eseményt, az Élet visszatértét a Bolygóra ünneplik a Tavaszi Fesztivállal a végzeturak.
Máj. 16. és 31. között zajlik a Végzetúr online rpg játék hagyományos mini-esemény sorozata, a Tavaszi Fesztivál, számos feladattal és jutalommal. A részvételhez egyszerűen csak kattints a csokor ikonra a karaktered képe mellett! Idén a jutalmak listája templomi pálcával fog bővülni. A jutalmakat 06.05-ig tudjátok átvenni!

A Kihívás Tornya (2023-05-09)

A Kihívás Tornya Megnyitotta kapuit a Kihívás Tornya! A Végzetúr online játék félévente ismétlődő eseménye egy számtalan szintből álló, égigérő torony, amelynek minden szintje egy próbát állít a játékos elé, majd egy szörnyet kell legyőznie. A szörnyek egyre erősebbek. Az első szinteken - sőt, egy nagyhatalmú végzetúrnak akár nagyon sok szinten - az ellenfelek triviálisak lesznek, és inkább a próbák jelentenek majd kihívást. Később azonban jönnek az egyre erősebb szörnyek, és akkor már nem lesz mindegy, hogy egy tűzdémon ellen tűzfegyverrel vagy jégfegyverrel harcolsz. A felszerelések elemét ikon formájában látod, a legendás tárgyakhoz is rendelhetsz elemet!
A csatákért kihívás tókeneket kapsz. A kihívás tókeneket jutalmakra válthatod, vagy felhasználhatod arra, hogy egy-egy nehéznek tűnő próbát letudj. Az esemény végeztével további jutalmakat kapsz, attól függően, hány szintet teljesítettél. A legjobbak még a kihívás fétisét is megszerezhetik!
Egy különösen nehéz ellenféllel szemben segítséget kérhetsz egy másik játékostól, de a napi segítségek száma limitálva van. Az esemény 1 hétig tart
Sok sikert mindenkinek!

Húsvéti vásár (2023-04-07)

Végzetúr húsvéti vásárKedves Játékosok! Pénteken indul a húsvéti eseménysorozatunk befizetési és költési akcióval és egyéb programokkal!

Ajándékcsomagok (küldheted barátnak is, de egy játékos csak 1 csomagot kaphat), megvásárolható ápr. 7-18:

20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
3 hímes tojás, 1 sorsjegy, 1 húsvéti tojás, 1 húsvéti ládikó

100 Őskő: 2080 Ft
1 császári pecsét, 10 hímes tojás, 1 kisebb térkapu stimulátor, 6 ősi arany joker, 2 húsvéti tojás, 2 húsvéti ládikó, 70 mytokronit joker

350 Őskő: 5200 Ft
2 isteni kocka*, 20 hímes tojás, 2 császári pecsét, 4 kisebb térkapu stimulátor, 15 ősi arany joker, 3 húsvéti tojás, 5 húsvéti ládikó, 200 mytokronit joker

750 Őskő: 10500 Ft
4 isteni kocka*, 40 hímes tojás, 1 verempálca, 9 kisebb térkapu stimulátor, 30 ősi arany joker, 7 húsvéti tojás, 10 húsvéti ládikó, 600 mytokronit joker

1600 Őskő: 21000 Ft
8 isteni kocka*, 100 hímes tojás, 2 verempálca, 20 kisebb térkapu stimulátor, 60 ősi arany joker, 15 húsvéti tojás, 20 húsvéti ládikó, 1500 mytokronit joker

*isteni kocka:
ha a szinted 300 alatt van, feleannyi templomi pálcát kapsz helyette.

További részletek itt, a fórumon!

Kellemes Húsvéti ünnnepeket kíván a Végzetúr csapata!

Végzetúr húsvét (2023-04-04)

Végzetúr húsvétKedves Játékosok! Elindult a húsvéti mini esemény sorozatunk! Teljesítsd Lady Alvariel küldetéseid, gyűjtsd a xenó tojásokat, és váltsd be őket jutalmakra! Az esemény 17 napig tart.
Szerdán pedig jön a szokásos húsvéti vásár! Aki őskövet vásárol, mindenféle jósággal teli ajándékcsomagot kap mellé (amit akár egy barátodnak is elküldhetsz). Egy játékos az akció alatt csak 1 csomagot kaphat. További részletek a fórumon.

Végzetúr újdonságok (2023-04-01)

Végzetúr hírek Kedves Játékosok! Köszönjük mindenkinek, aki a Végzetúrral kapcsolatos kérdőívet kitöltötte! Javaslataitok alapján a jövő héten a következő változások kerülnek be a játékba:
- Az őskövek menüpontban a kiégett őskövek 1:1 átválthatók őskőre.
- A portyapontok és cselekvéspontok szabadon átválthatók egymásra.
- Ha tulajdonságot növelsz, van esély, hogy kapsz 1 sorsjegyet.
- Bekerül a Végzet Elképesztően Nagy Temploma, melynek aktiválásához 100 templomi pálca szükséges.
- jövő hónapban elindul a hardcore 7-es világ, ahol az ájult állatok végleg elpusztulnak, lopással bármilyen, nem viselt tárgyat el lehet lopni, és vesztes portyánál 1-el csökken az egészséged, és ha 0-re csökken, végleg meghalsz. Az utolsó túlélő viszont teljes hozzáférést kap a Végzetúr admin felületéhez 24 órára.
A kérdőívet itt találjátok.

A Remény Városa (2023-03-14)

Remény VárosaKedves Játékosok! Ismét itt a Remény Városa, a végzeturak és végzetúrnők egy újabb várost építhetnek újjá, segítve a civilizáció visszatérését a Felszínre!
Vegyél részt te is az új város megépítésében! Hajtsd végre a napi feladatokat, fejlődj városépítészként, és szerezd meg az elit építész kiváltságát!
Az esemény 21 napig tart. Sok sikert mindenkinek!

Végzetúr karbantartás (2023-02-28)

***FONTOS!!*** Az időpontot március 1-ről 2-re változtattuk, a V4-es játékosok kérésére!

Március 2-án, szerdán reggel 7 órakor tervezett karbantartás lesz, várhatóan fél óráig. Megértéseteket köszönjük!

Xeno háború (2023-02-21)

Xenó háborúElindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.

Végzetúr újra elérhető (2023-02-13)

Kedves Játékosok! A játék tegnap óta, több mint 30 órán át nem volt elérhető. Mint végül kiderült, a szolgáltató teljes központi szerverét, ahol más szolgáltatások mellett a játék is fut, külső támadás érte, a károk helyreállítása sajnos nagyon sok ideig tartott. Nem hisszük, hogy létezik az a kompenzáció, amivel ez a közel 2 napnyi kiesést kárpótolni tudjuk számotokra, de azért természetesen lesz egy vaskos csomag mindenkinek, megfejelve 200 ajándék őskővel. Az állatok hűségét 100%-ra rakjuk, a hűségbónuszokat visszaállítjuk, és csak 22 órától lehet portyázni, nehogy lerabolják azt, aki kicsit később értesül a szerver újraindulásától. A játék a vasárnap hajnali állapottal indult újra.
Emellett természetesen nem győzünk bocsánatot kérni a kellemetlenségért. Főleg, mert néhány hete is volt egy globálisabb szolgáltatói leállás, amit egy optikai kábel átvágása okozott. Aminek a javítását feb. 14. este 8 és feb. 15 hajnali 5 között fogják tesztelni, reméljük ez már nem fog további számottevő kiesést okozni, az már nagyon nem hiányozna.
Köszönjük mindenkinek a türelmet és a kitartást, visszajelzéseiteket szívesen látjuk a supporton vagy akár a fórumon.
Továbbiakat ld: Szerver leállás fórum

Szerverkarbantartás (2023-02-12)

SzerverkarbantartásFebruár 14-én este 8 órától február 15. reggel 5 óráig az ACE Telekom karbantartást végez, a korábbi kimaradásnál elvágott és javított optikai kábel tesztelik. Ez a mi szervertermünket is értintheti, bár elvileg a szolgáltatás továbbra is működik, kimaradások lehetnek ebben az időszakban.

Végzetúr farsang (2023-02-01)

Végzetúr Farsang Elindult a Végzetúr játék szokásos februári mini-esemény sorozata, a Farsang!
A nappali vadászatok a hideg acélé és az izzó mágiáé. De éjszaka, a soha el nem fáradó Végzeturak hordatársaikkal együtt lazítanak. Ijesztő, mókás, vagy megdöbbentő jelmezeket, álarcokat öltenek, hogy köszöntsék az új évet, az esélyt a túlélésre, és várják az istenek visszatérését... Kellemes Farsangi Ünnepeket kívánunk!
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a maszk ikonra a karaktered képe mellett.
További információk a fórumon.

Megszűnik a postafiók (2023-01-25)

Megszűnik a postafiók Cégünk 30 év után január végével megszünteti a postafiókját. A belföldi postautalványon történő befizetésre továbbra is van lehetőség, de most már nem a postafiók számot, hanem a cég postacímét kell megadnotok, amit az Őskövek oldalon találtok meg bejelentkezés után. Köszönjük.

A Bolygó Ura (2023-01-04)

A Bolygó Ura Ma délben elindult a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Néhány lényeges információ:
A játékban egy prémium kényelmi funkció, aminek hatására bizonyos Végzet Temploma feladatok automatikusan teljesülnek a templom megkapásakor. Ez a funkció a BU esemény alatt NEM működik, hogy ne okozzon problémát a feladatok teljesítésében.
A megaesszencia AF képesség maximumát megnöveljük 10-zel, hogy aki már kimaxolta a megaesszenciáit, az is tudja teljesíteni a küldetést.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Boldog Új Évet! (2022-12-31)

Végzetúr BÚÉK Lélekenergiában gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak! Köszönjük, hogy velünk tartottatok ebben az évben, reméljük jövőre is együtt fogunk játszani! Köszönjük a türelmet és a támogatásotokat! A jövő évi eseménynaptárat itt nézhetitek meg:
2023-as Eseménynaptár
Mindenkinek jó pihenést kívánunk!
A Végzetúr csapata

Kellemes Ünnepeket! (2022-12-23)

Végzetúr Karácsony Dec. 24. és 25. dél között béke honol a Végzetúrban: a játékosok nem tudják portyában egymást támadni és lelekenergiát zsákmányolni, így békében fejlődhetsz. Az állatok morálja sem csökken ezen időszak alatt, és a LE-ért kapható gyógyitalokra 20% kedvezmény lesz.
A két ünnep között az ügyfélszolgálat működik, de hosszabb válaszadási idővel. Megértéseteket köszönjük! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak!
A Végzetúr csapata

XXVIII. Végzetúr találkozó beszámolója és ajándék LE (2022-12-15)

XXVIII. Végzetúr találkozó 2022. december 10-én szombaton rendeztük meg az 57. Beholder Találkozót és a XXVIII. Végzetúr találkozót, aminek ismét a Kondor Béla Közösségi Ház adott otthont. Mindenkinek köszönjük a találkozón való részvételt. A beszámolót itt olvashatjátok el

----------------- ----- ----------------------

A "Mindent vagy Semmit! avagy TP, LE a láthatáron" c. játékban a TF és a VÚ csapat is sikeresen megoldotta a feladatot ezért december 15-én déltől 1 hétig plusz 5% Lélekenergiát adunk a vadászatra.

Karácsonyi vásár 2022 (2022-12-15)

Végzetúr Karácsony Karácsonyi befizetési akció
A mai naptól, dec. 15-tól indul a szokásos karácsonyi befizetési akció! Dec. 15. és 22. között ha őskövet vásárolsz, az első vásárlásnál a befizetett összegtől függően ajándékcsomagot kapsz ill. adhatsz egy barátodnak (de egy játékos csak egy csomagot kaphat)

Karácsonyi vásár
Holnap, dec. 16-tól pedig in a megszokott Végzetúr karácsonyi vásár, egészen dec. 23-ig!
A lélekkufár minden tárgy őskő költségére 20% kedvezményt ad. Szintén 20% kedvezmény van a speciális napi ajánlatokra. Lesznek speciális napi ajánlatok és további meglepetések!

További részletek a fórumon:
Karácsonyi vásár 2022

A Végzetúr csapata

A Kihívás Tornya (2022-12-05)

A Kihívás Tornya Megnyitotta kapuit a Kihívás Tornya! A Végzetúr online játék félévente ismétlődő eseménye egy számtalan szintből álló, égigérő torony, amelynek minden szintje egy próbát állít a játékos elé, majd egy szörnyet kell legyőznie. A szörnyek egyre erősebbek. Az első szinteken - sőt, egy nagyhatalmú végzetúrnak akár nagyon sok szinten - az ellenfelek triviálisak lesznek, és inkább a próbák jelentenek majd kihívást. Később azonban jönnek az egyre erősebb szörnyek, és akkor már nem lesz mindegy, hogy egy tűzdémon ellen tűzfegyverrel vagy jégfegyverrel harcolsz. A felszerelések elemét ikon formájában látod, a legendás tárgyakhoz is rendelhetsz elemet!
A csatákért kihívás tókeneket kapsz. A kihívás tókeneket jutalmakra válthatod, vagy felhasználhatod arra, hogy egy-egy nehéznek tűnő próbát letudj. Az esemény végeztével további jutalmakat kapsz, attól függően, hány szintet teljesítettél. A legjobbak még a kihívás fétisét is megszerezhetik!
Egy különösen nehéz ellenféllel szemben segítséget kérhetsz egy másik játékostól, de a napi segítségek száma limitálva van. Az esemény 1 hétig tart
Sok sikert mindenkinek!

XXVIII. Végzetúr találkozó (2022-11-28)

XXVIII. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Hamarosan itt a szokásos féléves élő Végzetúr Találkozó!
Időpont: 2022. december 10. szombat. 9:00 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: A 3-as Metró végállomástól / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7 megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé. Fontos! A 3-as metrót hétvégén a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között pótlóbuszok helyettesítik. Esetleg kicsit hosszabb menetidővel kell majd számolni.)
A találkozón számos Végzeturasoknak szóló program és nyeremény lesz a karaktereid számára! Többek közt: kvízolimpia, Beholder Szeme, élő aukció, zsákbamacska és fórum a jövőbeli fejlesztésekről, meg persze a szokásos ajándék végzetmedál és kedvezményes őskővásár! A részletes programot a fórumon találod ebben a topikban!
Várunk mindenkit szeretettel!
Beholder Kft.

A Remény Városa (2022-11-14)

Xenó háborúKedves Játékosok! Ismét itt a Remény Városa, a végzeturak és végzetúrnők egy újabb várost építhetnek újjá, segítve a civilizáció visszatérését a Felszínre!
Vegyél részt te is az új város megépítésében! Hajtsd végre a napi feladatokat, fejlődj városépítészként, és szerezd meg az elit építész kiváltságát!
Az esemény 21 napig tart. Sok sikert mindenkinek!

Végzetúr sörfesztivál (2022-10-24)

Végzetúr Sörfesztivál Elindult a Végzetúr online játék immár hagyományos eseménye, a Sörfesztivál, számos feladattal és jutalommal.
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a korsó ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

Végzetúr 4-es világ (2022-10-14)

Október 20-án indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 60. szintű világára!
Regisztráció itt
Ha szeretnél egy új karaktert kipróbálni a Végzetúr online játékban, vagy van olyan barátod, akiről tudod, hogy szívesen indulna egy új világ indításakor, itt a lehetőség! A 4-es, gyorsított világon, ami jövő csütörtökön, okt. 20-án indul. Azonnal 60. szinten lehet kezdeni, 25 millió elosztható lélekenergiával! A karakterekkel 3 hónapig 3x sebességgel lehet játszani, így akár a 90. szintig elérve, és ezután a karakterek átvihetők más, permanens világokra (a legjobbaknak őskő költség nélkül!) ahol tovább lehet játszani velük. Ha pedig nem akarsz új karaktert, akkor pusztán a versenyért és a győztes medálért is érdemes lehet kipróbálni!
Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Landragór visszatér (2022-10-03)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Itt van kedvenc tápolós eseményünk a Végzetúr online játékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból! A nagyobb térkifordítókat pedig nulláztuk, ha valaki használni szeretné.

Végzetúr szülinapi akciók (2022-09-22)

Végzetúr 13. születésnap Kedves Játékosok! A Végzetúr szept. 22-én ünnepli a 14. születésnapját.

Ez alkalomból érkeznek a szülinapi befizetési akció és egyéb promóciók! A befizetési akció szept. 22-én, csütörtökön indul, és okt. 6-ig tart. Az őskövek megvásárlásakor megadhatsz egy karaktert, aki az ajándékcsomagot kapja (akár saját magadat is megadhatod). Minden játékos csak EGY ajándékcsomagot kaphat!

A részleteket ld. a fórumon:
13. Végzetúr szülinapi akciók fórum topik

Végzetúr szüret (2022-09-14)

Végzetúr szüret Ünnepeld az őszi szüretet együtt a többi végzetúrral és végzetúrnővel! Készítsétek el a legfinomabb bort, és rendezzetek fergeteges mulatságot a Landragór felett aratott győzelem ünnepére! Szeptember 14. és október 1. között zajlik a szüreti ünnepség, számos feladattal és kibővített jutalmakkal!
Az esemény a karaktered képe mellett, a szőlő ikonra kattintva érhető el.
További részletek a fórumon, ide kattintva.

Végzet Verme (2022-09-01)

A Végzet VermeDélben indult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt. Kárhozat Verme emiatt ebben a hónapban nincs!

Szerverköltözés (2022-08-29)

Szerverköltözés Kedves Játékosok! Augusztus 30-án kedden költözik a szerver, ezért várhatóan 17 és 20 óra között nem lesz elérhető, előre nem látott körülmény esetén akár hosszabb leállás is lehetséges. A kellemetlenségért elnézést kérünk, játékosaink részére kompenzációt biztositunk.

Szerverköltözés (2022-08-27)

Szerverköltözés Kedves Játékosok! Augusztus 30-án kedden költözik a szerver, ezért várhatóan 17 és 20 óra között nem lesz elérhető, előre nem látott körülmény esetén akár hosszabb leállás is lehetséges.

Végzetúr nyári vakáció (2022-08-10)

Végzetúr nyári vakáció 2022 A mai nappal elindult a nyári miniesemény sorozat. Az eseménysorozatban minden nap naponta teljesíthető feladatokat kapsz, különböző jutalmakért. A feladatok többsége naponta egyszer teljesíthető, több napon át, és időnként új feladatok jelennek meg. Gyűjtsd a napkristályokat, és váltsd be őket a legendás napfétisre, fétisszilánkra vagy egyéb jutalmakra! Csak a vakáció ideje alatt megvásárolható a nyári vakáció csomag, ill. portyázás, vadászat és kihívás során van 5% esély, hogy találsz egy arany ládikót, benne különböző kincsekkel.

Végzetúr 4-es világ (2022-08-02)

Hétfőn indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Ma 10 órakor indul a Végzetúr fantasy rpg játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

A Kufárok Csatája (2022-07-18)

Végzetúr kufárok csatájaKedves Játékosok! Elindult a kufárok csatája c. eseményünk. Csatalkozz egy kufárhoz, harcolj a másik csapat tagjaival, és szerezd meg az esemény végén az egyedi relikviákat! Nevezni csak az esemény indulása utáni első 10 napig lehet!
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Ghalla Istenei (2022-07-11)

Végzetúr: Az istenek visszatérése Az istenek hatalmát, földi jelenlétét híveik biztosítják. Ha egy istenben kevesebben hisznek, vagy híveik eltűnnek, megszakad velük a kapcsolat, befolyásuk is eltűnik. Maguk az istenek azonban halhatatlan lények, a létezés más síkjain továbbra is léteznek, akkor is, ha hitük tovaszáll.

Amikor az Ellenség szinte eltörölte az életet Ghalla 99,9%-áról, és csak a maroknyi, Hegy mélyére visszahúzódó galetki és az oda menekülő más lények maradtak, természetes, hogy a vallás is eltűnt a világból, az istenekkel megszakadt a kapcsolat. Ahogy a galetkik sokasodtak, megerősödtek, és végül a Felszínre lépve, visszahódították azt, és Végzetúrként a világ uraivá váltak, nem volt senki, aki megtanítsa nekik, hogy ezer évvel korábban voltak istenek, akik várják, hogy újra legyenek híveik, és rajtuk keresztül segíthessenek a világ helyreállításában. Egészen mostanáig...

Kedves Játékosok! Elindult új eseményünk, az istenek visszatérése! Ez az esemény nem időhöz kötött, minden játékos a története során egyszer tudja végigcsinálni. A részvételhez kattintsd a baloldali menüben a Ghalla istenei gombra! Az esemény számos lépésből áll, némelyik csapatmunkát is igényel. Az eseményről további részletek a fórumon:
Az istenek visszatérése

befizetési és költési akció (2022-07-08)

Befizetési és költési akció Kedves Játékosok!

Jövő hétfőn indul szokásos nyári befizetési és költési akció! Az akciók időtartama: júl. 11-19-ig.

Részletek a fórumon:
https://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,1053.0

A Felszín Visszahódításának Ünnepe (2022-06-22)

Végzetúr Felszínünnep Örökké emlékezni fogunk a hősies csatára, amelyben a végzeturak elűzték a bolygójukat ezer éven át megszálló Ellenséget. Minden évben, a győzelem évfordulóján a hordák félretesznek minden ellenségeskedést, és a rubin, gyémánt, smaragd és zafír horda tagjai együtt ünnepelnek. Ezek az ünnepségek egyúttal segítenek nem elfelejteni, hogy a harcra mindig készen kell állni, ha esetleg az Ellenség egy napon vissza akarna térni...
Jún. 22. és júl. 7. között zajlik a Végzetúr online rpg játék éves mini-eseménysorozata, a Felszínünnep, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a végzetúrnő ikonra a karaktered képe mellett!
Az esemény alatt megvásárolható a lélekkufárnál: szubplazma detektor, kisebb vadászzsákmány, nagyobb vadászzsákmány.
A jutalmakat július 12-ig lehet átvenni.
További információk a fórumon.
Sok szerencsét mindenkinek!

Mindent vagy semmit! (2022-06-21)

Mindent vagy Semmit puzzleA 27. Végzetúr Találkozón a játékosnak a Túlélők Földje játékosaival közösen sikerült kirakni a "Mindent vagy Semmit! - avagy TP, LE a láthatáron" puzzle darabokat, ezért június 22-től egy héten keresztül +5% lélekenergia fog járni a vadászatért!

Gratulálunk a játékosoknak, akik a jutalomhoz segítették a többieket is!

XXVII. Végzetúr találkozó (2022-05-25)

XXVII. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Hamarosan itt a szokásos féléves élő Végzetúr Találkozó!
Időpont: 2022. június 18. szombat. 9:00 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: A 3-as Metró végállomástól / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7 megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé. Fontos! A 3-as metrót hétvégén pótlóbuszok helyettesítik. Esetleg kicsit hosszabb menetidővel kell majd számolni.)
A találkozón számos Végzeturasoknak szóló program és nyeremény lesz a karaktereid számára! Többek közt: kvízolimpia, Beholder Szeme, élő aukció, zsákbamacska és fórum a jövőbeli fejlesztésekről, meg persze a szokásos ajándék végzetmedál és kedvezményes őskővásár! A részletes programot a fórumon találod ebben a topikban!
Várunk mindenkit szeretettel!
Beholder Kft.

(2022-05-16)

Végzetúr Tavaszi fesztivál Évek teltek el az Ellenség elűzése óta. A bolygó felszínét egyre terjedő növénytakaró borítja, és üdvözli az évszakok váltakozásának visszatértét: a tavasz érkeztével mindent virágok borítanak. Ezt az eseményt, az Élet visszatértét a Bolygóra ünneplik a Tavaszi Fesztivállal a végzeturak.
Máj. 16. és 31. között zajlik a Végzetúr online rpg játék hagyományos mini-esemény sorozata, a Tavaszi Fesztivál, számos feladattal és jutalommal. A részvételhez egyszerűen csak kattints a csokor ikonra a karaktered képe mellett! Idén a jutalmak listája templomi pálcával fog bővülni. A jutalmakat 06.05-ig tudjátok átvenni!

Éjszakai leállás (2022-05-10)

Kedves Játékosok! Éjszaka a szerverteremben leállás volt, amit sajnos csak ma hajnalra tudtak elhárítani, ezért a játék nem volt elérhető. A kellemetlenségért elnézést kérünk mindenkitől. A játékon belül kompenzációt tudtok átvenni hamarosan, még a délelőtt folyamán.

A Kihívás Tornya (2022-05-09)

A Kihívás Tornya Megnyitotta kapuit a Kihívás Tornya! A Végzetúr online játék félévente ismétlődő eseménye egy számtalan szintből álló, égigérő torony, amelynek minden szintje egy próbát állít a játékos elé, majd egy szörnyet kell legyőznie. A szörnyek egyre erősebbek. Az első szinteken - sőt, egy nagyhatalmú végzetúrnak akár nagyon sok szinten - az ellenfelek triviálisak lesznek, és inkább a próbák jelentenek majd kihívást. Később azonban jönnek az egyre erősebb szörnyek, és akkor már nem lesz mindegy, hogy egy tűzdémon ellen tűzfegyverrel vagy jégfegyverrel harcolsz. A felszerelések elemét ikon formájában látod, a legendás tárgyakhoz is rendelhetsz elemet!
A csatákért kihívás tókeneket kapsz. A kihívás tókeneket jutalmakra válthatod, vagy felhasználhatod arra, hogy egy-egy nehéznek tűnő próbát letudj. Az esemény végeztével további jutalmakat kapsz, attól függően, hány szintet teljesítettél. A legjobbak még a kihívás fétisét is megszerezhetik!
Egy különösen nehéz ellenféllel szemben segítséget kérhetsz egy másik játékostól, de a napi segítségek száma limitálva van. Az esemény 1 hétig tart
Sok sikert mindenkinek!

A Bolygó Ura (2022-04-20)

A Bolygó Ura Ma délben elindult a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Néhány lényeges információ:
A játékban egy prémium kényelmi funkció, aminek hatására bizonyos Végzet Temploma feladatok automatikusan teljesülnek a templom megkapásakor. Ez a funkció a BU esemény alatt NEM működik, hogy ne okozzon problémát a feladatok teljesítésében.
A megaesszencia AF képesség maximumát meg fogjuk növelni 10-zel, hogy aki már kimaxolta a megaesszenciáit, az is tudja teljesíteni a küldetést.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Végzetúr 4-es világ (2022-04-13)

Április 19-én, kedden indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 60. szintű világára!
Regisztráció itt
Ha szeretnél egy új karaktert kipróbálni a Végzetúr online játékban, vagy van olyan barátod, akiről tudod, hogy szívesen indulna egy új világ indításakor, itt a lehetőség! A 4-es, gyorsított világon, ami jövő hétfőn, ápr. 19-én indul. Azonnal 60. szinten lehet kezdeni, 25 millió elosztható lélekenergiával! A karakterekkel 3 hónapig 3x sebességgel lehet játszani, így akár a 90. szintig elérve, és ezután a karakterek átvihetők más, permanens világokra (a legjobbaknak őskő költség nélkül!) ahol tovább lehet játszani velük. Ha pedig nem akarsz új karaktert, akkor pusztán a versenyért és a győztes medálért is érdemes lehet kipróbálni!

Szintén 1 hét múlva indul a Bolygó Ura, amelyhez a napi irtóztató csomagok már megvásárolhatók a napi rutinok oldalon!

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Végzetúr húsvét (2022-04-04)

Végzetúr húsvétKedves Játékosok! Elindult a húsvéti mini esemény sorozatunk! Teljesítsd Lady Alvariel küldetéseid, gyűjtsd a xenó tojásokat, és váltsd be őket jutalmakra! Az esemény 17 napig tart.
Szerdán pedig jön a szokásos húsvéti vásár! Aki őskövet vásárol, mindenféle jósággal teli ajándékcsomagot kap mellé (amit akár egy barátodnak is elküldhetsz). Egy játékos az akció alatt csak 1 csomagot kaphat. További részletek a fórumon.

Balrog támadás (2022-04-01)

Végzetúr Balrog támadásKedves Játékosok! Egy szomorú hírünk van! A Remény Városának építése közben úgy tűnik, hogy a végzeturak túl mélyre ástak, és felébresztették a Balrogot! Az irdatlan hatalmú démon a Felszínre törve, megsemmisítette a Remény Városát, amelyből a Reménytelenség Romjai lettek! A démon szörnyű, bűzös lehelete nyomán a végzeturak tulajdonságai 10-zel el lesznek osztva (tehát pl. 2400-ból 240 lesz), ha nem sikerül megfelelő összefogással megállítani őt! További részleteket az eseményről itt találsz!

A Remény Városa (2022-03-14)

Xenó háborúKedves Játékosok! Ismét itt a Remény Városa, a végzeturak és végzetúrnők egy újabb várost építhetnek újjá, segítve a civilizáció visszatérését a Felszínre!
Vegyél részt te is az új város megépítésében! Hajtsd végre a napi feladatokat, fejlődj városépítészként, és szerezd meg az elit építész kiváltságát!
Az esemény 21 napig tart. Sok sikert mindenkinek!

Végzetúr farsang (2022-02-01)

Végzetúr Farsang Elindult a Végzetúr játék szokásos februári mini-esemény sorozata, a Farsang!
A nappali vadászatok a hideg acélé és az izzó mágiáé. De éjszaka, a soha el nem fáradó Végzeturak hordatársaikkal együtt lazítanak. Ijesztő, mókás, vagy megdöbbentő jelmezeket, álarcokat öltenek, hogy köszöntsék az új évet, az esélyt a túlélésre, és várják az istenek visszatérését... Kellemes Farsangi Ünnepeket kívánunk!
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a maszk ikonra a karaktered képe mellett.
További információk a fórumon.

Végzetúr 4-es világ (2022-01-28)

Hétfőn indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Kedden, február 1-én 10 órakorindul a Végzetúr fantasy rpg játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

(2022-01-04)

A Végzet VermeDélben indult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt. Kárhozat Verme emiatt ebben a hónapban nincs!

Végzetúr karácsonyi vásár (2021-12-15)

Végzetúr Karácsony Ma indul a Végzetúr online játékban a karácsonyi vásár! A kapott ajándékcsomagot elküldheted egy barátodnak / szerettednek, vagy megtarthatod saját magadnak. Ezenfelül van 20% kedvezmény minden ősköves tárgyra, 1 napos aukciók, egyedi napi ajánlatok, különleges tárgyak a kufárnál, Beholder szeme szerencsekerék és jutalomcsomagok az elköltött őskő függvényében. Ezek az események dec. 22. keddig tartanak. További részletek a fórumon:
Végzetúr karácsonyi események fórum
Dec. 24. és 25. dél között béke honol a Végzetúrban: a játékosok nem tudják portyában egymást támadni és lelekenergiát zsákmányolni, így békében fejlődhetsz. Az állatok morálja sem csökken ezen időszak alatt, és a LE-ért kapható gyógyitalokra 20% kedvezmény lesz.
Az ügyfélszolgálat az ünnepek alatt is működik. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak!
A Végzetúr csapata

Mindent vagy semmit! (2021-11-30)

Mindent vagy Semmit puzzleA 26. Végzetúr Találkozón a játékosnak a Túlélők Földje játékosaival közösen sikerült kirakni a "Mindent vagy Semmit! - avagy TP, LE a láthatáron" puzzle darabokat, ezért december 1-től egy héten keresztül +5% lélekenergia fog járni a vadászatért!

Gratulálunk a játékosoknak, akik a jutalomhoz segítették a többieket is!

XXVI. Végzetúr találkozó (2021-11-11)

XXVI. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Hamarosan itt a szokásos féléves élő Végzetúr Találkozó!
Időpont: 2021. nov. 27. szombat. 9 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: A 3-as Metró végállomástól / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7 megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé. Fontos! A 3-as metrót hétvégén pótlóbuszok helyettesítik. Esetleg kicsit hosszabb menetidővel kell majd számolni.) Védettséget igazoló kártya NEM szükséges!
A találkozón számos Végzeturasoknak szóló program és nyeremény lesz a karaktereid számára! Többek közt: kvízolimpia, Beholder Szeme, élő aukció, zsákbamacska és fórum a jövőbeli fejlesztésekről, meg persze a szokásos ajándék végzetmedál és kedvezményes őskővásár! A részletes programot a fórumon találod ebben a topikban!
Várunk mindenkit szeretettel!
Beholder Kft.

Végzetúr Sörfesztivál (2021-11-10)

Végzetúr Sörfesztivál Ma délben indul a Végzetúr online játék immár hagyományos eseménye, a Sörfesztivál! Nov. 10. és Nov. 26. között zajlik a Végzetúr online játék következő mini-eseménye, a Sörfesztivál, számos feladattal és jutalommal. A jutalmakat legkésőbb dec. 1-ig lehet átvenni.
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a korsó ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

A Remény Városa (2021-10-20)

Xenó háborúKedves Játékosok! A mai napon 10 órakor indul vadonatúj eseményünk, A Remény Városa!
13 év telt el azóta, hogy a végzeturak visszahódították a Felszínt az Ellenségtől. Az első időszak örökös harccal telt, de mostanra végzeturak uralma megkérdőjelezhetetlen lett. Bár az egymással folyó örökös csatározások miatt még messze a béke időszaka, eljött az ideje az újjáépítésnek.
A hordák közös összefogással nekilátnak, hogy felépítsék a Remény Városát. A munkához mindenki, még a legifjabbak is hozzá tudnak járulni.
Vegyél részt te is a Város újjáépítésében! Hajtsd végre a napi feladatokat, fejlődj városépítészként, és szerezd meg az elit építész kiváltságát!
Az esemény 21 napig tart, és megváltoztattuk emiatt az eseménynaptárat, a Sörfesztivál később, csak nov. 10-én fog kezdődni. Sok sikert mindenkinek!

Xeno háború (2021-10-04)

Xenó háborúElindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.

Végzetúr szülinapi akciók (2021-09-22)

Végzetúr 13. születésnap Kedves Játékosok! A Végzetúr szept. 22-én ünnepli a 13. születésnapját.

Ez alkalomból érkeznek a szülinapi befizetési akció és egyéb promóciók! A befizetési akció szept. 22-én, szerdán indul, és egészen okt. 6-ig tart (közkívánatra). Az őskövek megvásárlásakor megadhatsz egy karaktert, aki az ajándékcsomagot kapja (akár saját magadat is megadhatod). Minden játékos csak EGY ajándékcsomagot kaphat!

A részleteket ld. a fórumon:
13. Végzetúr szülinapi akciók fórum topik

Végzetúr szüret (2021-09-15)

Végzetúr szüret Ünnepeld az őszi szüretet együtt a többi végzetúrral és végzetúrnővel! Készítsétek el a legfinomabb bort, és rendezzetek fergeteges mulatságot a Landragór felett aratott győzelem ünnepére! Szeptember 15. és október 1. között zajlik a szüreti ünnepség, számos feladattal és kibővített jutalmakkal!
Az esemény a karaktered képe mellett, a szőlő ikonra kattintva érhető el.
További részletek a fórumon, ide kattintva.

A Kihívás Tornya (2021-09-06)

A Kihívás Tornya Megnyitotta kapuit a Kihívás Tornya! A Végzetúr online játék félévente ismétlődő eseménye egy számtalan szintből álló, égigérő torony, amelynek minden szintje egy próbát állít a játékos elé, majd egy szörnyet kell legyőznie. A szörnyek egyre erősebbek. Az első szinteken - sőt, egy nagyhatalmú végzetúrnak akár nagyon sok szinten - az ellenfelek triviálisak lesznek, és inkább a próbák jelentenek majd kihívást. Később azonban jönnek az egyre erősebb szörnyek, és akkor már nem lesz mindegy, hogy egy tűzdémon ellen tűzfegyverrel vagy jégfegyverrel harcolsz. A felszerelések elemét ikon formájában látod, a legendás tárgyakhoz is rendelhetsz elemet!
A csatákért kihívás tókeneket kapsz. A kihívás tókeneket jutalmakra válthatod, vagy felhasználhatod arra, hogy egy-egy nehéznek tűnő próbát letudj. Az esemény végeztével további jutalmakat kapsz, attól függően, hány szintet teljesítettél. A legjobbak még a kihívás fétisét is megszerezhetik!
Egy különösen nehéz ellenféllel szemben segítséget kérhetsz egy másik játékostól, de a napi segítségek száma limitálva van. Az esemény 1 hétig tart
Sok sikert mindenkinek!

A Bolygó Ura (2021-08-16)

A Bolygó Ura Ma délben elindult a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Néhány lényeges információ:
A játékban egy prémium kényelmi funkció, aminek hatására bizonyos Végzet Temploma feladatok automatikusan teljesülnek a templom megkapásakor. Ez a funkció a BU esemény alatt NEM működik, hogy ne okozzon problémát a feladatok teljesítésében.
A megaesszencia AF képesség maximumát megnöveljük 10-zel, hogy aki már kimaxolta a megaesszenciáit, az is tudja teljesíteni a küldetést.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Végzetúr 4-es világ (2021-07-29)

Hétfőn indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Hétfőn, augusztus 2-án 10 órakor indul a Végzetúr fantasy rpg játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Tegnap délutáni leállás (2021-07-18)

Kedves Játékosok! Tegnap délután a teljes szerverteremben leállás volt, amit sajnos csak ma hajnalra tudtak elhárítani, ezért a játék nem volt elérhető. A kellemetlenségért elnézést kérünk mindenkitől. A játékon belül kompenzációt tudtok átvenni.

Frissítés: mindenkinek beállítottuk a hűségbónuszt, akinek esetleg törlődött.

Landragór visszatér (2021-07-05)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Itt van kedvenc tápolós eseményünk a Végzetúr online játékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból! A nagyobb térkifordítókat pedig nulláztuk, ha valaki használni szeretné.

Befizetési és költési akció (2021-07-05)

Befizetési és költési akció Kedves Játékosok!

Itt a nyár, és itt az ígért befizetési akció azoknak, akik a találkozóra esetleg nem tudtak eljönni! mellette persze a szokásos vásárral, promóciókkal.

Az akciók időtartama: júl. 5. (hétfőtől) júl. 14-ig.

Részletek a fórumon:
https://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,1042.0

Végzetúr találkozó (2021-06-08)

XXV. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Hamarosan itt a szokásos féléves élő Végzetúr Találkozó!
Időpont: 2021. jún. 19. szombat. 9 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: A 3-as Metró végállomástól / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7 megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé. Fontos! A 3-as metrót hétvégén pótlóbuszok helyettesítik. Esetleg kicsit hosszabb menetidővel kell majd számolni.) Az épületbe csak a védettséget igazoló kártyával vagy az app-on bemutatott QR-kóddal lehetséges belépni, de az épület mellett rakunk ki székeket, asztalokat azoknak is, akik nem tudnak bejönni.
A találkozón számos Végzeturasoknak szóló program és nyeremény lesz a karaktereid számára! Többek közt: kvízolimpia, Beholder Szeme, élő aukció, zsákbamacska és fórum a jövőbeli fejlesztésekről, meg persze a szokásos ajándék végzetmedál és kedvezményes őskővásár! A helyszínen bemutatjuk új, készülő grafikus mobil Végzetúr applikációnkat is. A részletes programot a fórumon találod ebben a topikban!
Várunk mindenkit szeretettel!
Beholder Kft.

(2021-06-01)

A Végzet VermeDélben indul a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt. Kárhozat Verme emiatt ebben a hónapban nincs!

(2021-05-12)

Végzetúr Tavaszi fesztivál Évek teltek el az Ellenség elűzése óta. A bolygó felszínét egyre terjedő növénytakaró borítja, és üdvözli az évszakok váltakozásának visszatértét: a tavasz érkeztével mindent virágok borítanak. Ezt az eseményt, az Élet visszatértét a Bolygóra ünneplik a Tavaszi Fesztivállal a végzeturak.
Máj. 12. és 27. között zajlik a Végzetúr online rpg játék hagyományos mini-esemény sorozata, a Tavaszi Fesztivál, számos feladattal és jutalommal. A részvételhez egyszerűen csak kattints a csokor ikonra a karaktered képe mellett! Idén a jutalmak listája templomi pálcával fog bővülni.

Kufárok csatája (2021-05-10)

Végzetúr kufárok csatájaFigyelem, elindult a Végzetúrban a Kufárok Csatája! Aki esetleg elfelejtett nevezni, máj. 13. csütörtök 10 óráig még pótolhatja, utána a nevezés véglegesen lezárul, és az azt követő 2 hétben már csak az vehet részt benne, aki korábban benevezett.
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

SMS küldés helyett emelt díjas hívás (2021-04-29)

Kedves Játékosok, az SMS-el történő őskő vásárlás lehetősége sajnos megszűnt. A szolgáltatónktól helyette emelt díjas hívás lehetőségét kaptuk, amellyel ugyanúgy tudsz őskövet vásárolni akár mobilról, akár vonalas telefonról, és a folyamat még az SMS küldésnél is egyszerűbb.

A Kihívás Tornya (2021-04-26)

A Kihívás Tornya Megnyitotta kapuit a Kihívás Tornya! A Végzetúr online játék félévente ismétlődő eseménye egy számtalan szintből álló, égigérő torony, amelynek minden szintje egy próbát állít a játékos elé, majd egy szörnyet kell legyőznie. A szörnyek egyre erősebbek. Az első szinteken - sőt, egy nagyhatalmú végzetúrnak akár nagyon sok szinten - az ellenfelek triviálisak lesznek, és inkább a próbák jelentenek majd kihívást. Később azonban jönnek az egyre erősebb szörnyek, és akkor már nem lesz mindegy, hogy egy tűzdémon ellen tűzfegyverrel vagy jégfegyverrel harcolsz. A felszerelések elemét ikon formájában látod, a legendás tárgyakhoz is rendelhetsz elemet!
A csatákért kihívás tókeneket kapsz. A kihívás tókeneket jutalmakra válthatod, vagy felhasználhatod arra, hogy egy-egy nehéznek tűnő próbát letudj. Az esemény végeztével további jutalmakat kapsz, attól függően, hány szintet teljesítettél. A legjobbak még a kihívás fétisét is megszerezhetik! Újdonságképp most a bővíteni fogjuk a jutalmak listákát, további szinteken is lesnek új jutalmak.
Egy különösen nehéz ellenféllel szemben segítséget kérhetsz egy másik játékostól, de a napi segítségek száma limitálva van. Az esemény 1 hétig tart, jövő hétfőn 10 órakor fog véget érni.
Sok sikert mindenkinek!

Végzetúr 60. szintű világ indul (2021-04-15)

60. szintű világ indul Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 60. szintű világára!
Regisztráció itt
Ha szeretnél egy új karaktert kipróbálni a Végzetúr online játékban, vagy van olyan barátod, akiről tudod, hogy szívesen indulna egy új világ indításakor, itt a lehetőség! A 4-es, gyorsított világon, ami jövő hétfőn, ápr. 19-én indul. Azonnal 60. szinten lehet kezdeni, 25 millió elosztható lélekenergiával! A karakterekkel 3 hónapig 3x sebességgel lehet játszani, így akár a 90. szintig elérve, és ezután a karakterek átvihetők más, permanens világokra (a legjobbaknak őskő költség nélkül!) ahol tovább lehet játszani velük. Ha pedig nem akarsz új karaktert, akkor pusztán a versenyért és a győztes medálért is érdemes lehet kipróbálni!

Húsvéti vásár (2021-04-01)

Végzetúr húsvéti vásárKedves Játékosok! Örömmel jelentjük be, hogy a karantén ellenére, a Végzetúrban idén is lesz húsvét, a mai napon ápr. 1-től indul a befizetési és költségi akció, és másnap, pénteken pedig a miniesemények. A részletekről az alábbiakban olvashattok:

Ajándékcsomagok (küldheted barátnak is, de egy játékos csak 1 csomagot kaphat), megvásárolható ápr. 1-12:

20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
3 hímes tojás, 1 sorsjegy, 1 húsvéti tojás, 1 húsvéti ládikó

100 Őskő: 2080 Ft
1 császári pecsét, 10 hímes tojás, 1 kisebb térkapu stimulátor, 6 ősi arany joker, 2 húsvéti tojás, 2 húsvéti ládikó, 70 mytokronit joker

350 Őskő: 5200 Ft
2 isteni kocka*, 20 hímes tojás, 2 császári pecsét, 4 kisebb térkapu stimulátor, 15 ősi arany joker, 3 húsvéti tojás, 5 húsvéti ládikó, 200 mytokronit joker

750 Őskő: 10500 Ft
4 isteni kocka*, 40 hímes tojás, 5 császári pecsét, 9 kisebb térkapu stimulátor, 30 ősi arany joker, 7 húsvéti tojás, 10 húsvéti ládikó, 600 mytokronit joker

1600 Őskő: 21000 Ft
8 isteni kocka*, 100 hímes tojás, 10 császári pecsét, 20 kisebb térkapu stimulátor, 60 ősi arany joker, 15 húsvéti tojás, 20 húsvéti ládikó, 1500 mytokronit joker

*isteni kocka:
ha a szinted 300 alatt van, feleannyi templomi pálcát kapsz helyette.

További részletek itt, a fórumon!

A Felszín visszahódítása óta lassan újra termékennyé válik a világ, és a végzeturak próbálnak emlékezni, hogyan is éltek őseik a száműzetés előtt. A mindennapos brutális harc monotonitását a régi ünnepek felidézése tudja megtörni. Lady Alvariel különleges relikviákat ajánl azoknak, akik összegyűjtik a színesre festett xenomorf tojásokat, és segítenek felidézni a régi ünnepek egyikét, a Húsvétot.
Ápr. 2. és 18. között zajlik a Végzetúr online rpg játék új mini-eseménye, a Húsvét, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a húsvéti tojás ikonra a karaktered képe mellett!

Kellemes Húsvéti ünnnepeket kíván a Végzetúr csapata!

Xeno háború (2021-03-17)

Xenó háborúElindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.

A Bolygó Ura (2021-02-22)

A Bolygó Ura Ma délben indult a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Néhány lényeges információ:
A játékban egy prémium kényelmi funkció, aminek hatására bizonyos Végzet Temploma feladatok automatikusan teljesülnek a templom megkapásakor. Ez a funkció a BU esemény alatt NEM működik, hogy ne okozzon problémát a feladatok teljesítésében.
A megaesszencia AF képesség maximumát megnöveljük 10-zel, hogy aki már kimaxolta a megaesszenciáit, az is tudja teljesíteni a küldetést.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Végzetúr Valentin napi akció (2021-02-12)

Végzetúr Valentin napi akcióKedves Játékosok!
Indul a Valentin napi akció! Az akció időtartama feb. 12-től feb. 21-ig. Az őskövek megvásárlásakor megadhatsz egy karaktert, aki a Valentin napi ajándékcsomagot kapja (akár saját magadat is megadhatod). Minden játékos csak EGY ajándékcsomagot kaphat!
20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
3 energiakoncetrátum, 1 farsangi maszk, 3 sorsjegy
100 Őskő: 2080 Ft
1 templomi pálca, 3 ork sör, 10 energiakoncetrátum, 2 farsangi maszk, 40 mytokronit joker, 2 hűségszilánk, 10 sorsjegy
350 Őskő: 5200 Ft
2 templomi pálca, 10 ork sör, 30 energiakoncetrátum, 5 farsangi maszk, 120 mytokronit joker, 6 hűségszilánk, 25 sorsjegy
750 Őskő: 10500 Ft
4 templomi pálca, 20 ork sör, 70 energiakoncetrátum, 10 farsangi maszk, 250 mytokronit joker, 14 hűségszilánk, 50 sorsjegy
1600 Őskő: 21000 Ft
7 templomi pálca, 40 ork sör, 150 energiakoncetrátum, 25 farsangi maszk, 600 mytokronit joker, 30 hűségszilánk, 100 sorsjegy

Végzetúr farsang (2021-02-03)

Végzetúr Farsang Elindult a Végzetúr játék szokásos februári mini-esemény sorozata, a Farsang!
A nappali vadászatok a hideg acélé és az izzó mágiáé. De éjszaka, a soha el nem fáradó Végzeturak hordatársaikkal együtt lazítanak. Ijesztő, mókás, vagy megdöbbentő jelmezeket, álarcokat öltenek, hogy köszöntsék az új évet, az esélyt a túlélésre, és várják az istenek visszatérését... Kellemes Farsangi Ünnepeket kívánunk!
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a maszk ikonra a karaktered képe mellett.
További információk a fórumon.

Végzetúr 4-es világ (2021-01-26)

Hétfőn indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Hétfőn, február 1-én 10 órakor indul a Végzetúr fantasy rpg játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Landragór visszatér (2021-01-11)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Itt van kedvenc tápolós eseményünk a Végzetúr online játékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból! A nagyobb térkifordítókat pedig nulláztuk, ha valaki használni szeretné.

Boldog Új Évet! (2020-12-31)

Végzetúr BÚÉK Lélekenergiában gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak! Köszönjük, hogy velünk tartottatok ebben az évben, reméljük jövőre is együtt fogunk játszani! Köszönjük a türelmet és a támogatásotokat! A jövő évi eseménynaptárat itt nézhetitek meg:
2021-es Eseménynaptár
Mindenkinek jó pihenést kívánunk!
A Végzetúr csapata

Végzetúr karácsonyi vásár (2020-12-15)

Végzetúr Karácsony Ma indul a Végzetúr online játékban a karácsonyi vásár! A kapott ajándékcsomagot elküldheted egy barátodnak / szerettednek, vagy megtarthatod saját magadnak. Ezenfelül van 20% kedvezmény minden ősköves tárgyra, 1 napos aukciók, egyedi napi ajánlatok, különleges tárgyak a kufárnál, Beholder szeme szerencsekerék és jutalomcsomagok az elköltött őskő függvényében. Ezek az események dec. 22. keddig tartanak. További részletek a fórumon:
Végzetúr karácsonyi események fórum
Dec. 24. és 25. dél között béke honol a Végzetúrban: a játékosok nem tudják portyában egymást támadni és lelekenergiát zsákmányolni, így békében fejlődhetsz. Az állatok morálja sem csökken ezen időszak alatt, és a LE-ért kapható gyógyitalokra 20% kedvezmény lesz.
Az ügyfélszolgálat az ünnepek alatt is működik. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak!
A Végzetúr csapata

Karácsonyi mini-események (2020-12-09)

Végzetúr karácsonyi események Ma 10 órakor indul a Végzetúr online játék karácsonyi mini-eseménysorozata! A feladatokat
ebben a fórum topikban
találjátok meg. Természetesen idén is lesz karácsonyi vásár és költési akció. A részleteket a fórumon ki fogjuk írni. Kellemes Karácsonyi készülődést mindenkinek!

Beholder szerver karbantartás (2020-12-08)

Kedves Játékosok, ma este f10 és 2 között a beholder.hu szerver karbantartás miatt nem lesz elérhető (és így a support sem). A Végzetúr játékot ez nem érinti.

Végzetúr Fekete Péntek (2020-11-27)

Végzetúr Fekete Péntek Kedves Játékosok! Ne szalasszátok el a mai Végzeturas Fekete Péntek ajánlatot, amelyben 4 templomi pálcát vehettek meg töredékáron, a Napi ajánlat oldalon!

Végzetúr találkozós akciók (2020-11-20)

Találkozós akciók Kedves Játékosok! A járványhelyzet miatt a nov. 28-i élő Végzetúr találkozó sajnos elmarad, de azért lesz néhány akciónk, kárpótlásul. Nov. 20. és 30. között befizetési akció lesz, a csomagok listáját itt tekintheted meg:
Novemberi akciók fórum topik
Emellett élni fog a Beholder szeme (a Lélekkufár menüpontban találod) 10 pörgetéssel!
És megtartjuk az aukciót is, játékon belül: minden nap az egyik ritka tétel helyett felrakunk egy aukción megszokott speciális tételt, erre a tételre 72 óra helyett 24 órás licit lesz (és 1 karakter az akció alatt összesen csak 1 ilyen tételt nyerhet meg).
Emellett megjelent az új HKK kiegészítő, a Homokdűnék, és ezzel együtt 4 új kódos relikvia is bekerült, amit a Relikviák menüpont alatt találtok.
A karantén idejére mindenkinek kitartást kívánunk, vigyázzatok magatokra! Ne feledjétek, ilyen időkben a Végzetúr az egyik legbiztonságosabb időtöltés :)

A Végzet Verme (2020-11-09)

A Végzet VermeElindult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt. Kárhozat Verme emiatt ebben a hónapban nincs!

Végzetúr Sörfesztivál (2020-10-26)

Végzetúr Sörfesztivál Elindult a Végzetúr online játék immár hagyományos eseménye, a Sörfesztivál! Okt. 26. és Nov. 10. között zajlik a Végzetúr online játék következő mini-eseménye, a Sörfesztivál, számos feladattal és jutalommal. A jutalmakat legkésőbb nov. 19-ig lehet átvenni.
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a korsó ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

A Kufárok Csatája (2020-10-12)

Végzetúr kufárok csatájaKedves Játékosok! Elindult a kufárok csatája c. eseményünk. Csatalkozz egy kufárhoz, harcolj a másik csapat tagjaival, és szerezd meg az esemény végén az egyedi relikviákat! Az eseményre még 3 napig lehet nevezni, csütörtökön 10 órakor lezárul a nevezés, az azt követő 2 hétben már csak az vehet részt benne, aki korábban benevezett.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Végzetúr szülinapi akciók (2020-09-18)

Végzetúr 12. születésnap Kedves Játékosok! A Végzetúr szeptember 22-én ünnepli a 12. születésnapját.

A mai naptól már lehet venni a kedvezményes csomagokat, hétfőn pedig jön a többi a szülinapi akció! 20-50% közötti kedvezmények, ajándékok, 24 órás aukciók különleges, egyedi tételekkel, költési akció, 10 forgatásos Beholder szeme. A részleteket ld. a fórumon:
12. Végzetúr szülinapi akciók fórum topik

Végzetúr szüret (2020-09-16)

Végzetúr szüret Ünnepeld az őszi szüretet együtt a többi végzetúrral és végzetúrnővel! Készítsétek el a legfinomabb bort, és rendezzetek fergeteges mulatságot a Landragór felett aratott győzelem ünnepére! Szept. 16. és okt. 1. között zajlik a szüreti ünnepség, számos feladattal és kibővített jutalmakkal!
Az esemény a karaktered képe mellett, a szőlő ikonra kattintva érhető el.
További részletek a fórumon, ide kattintva.

A Kihívás Tornya (2020-09-07)

A Kihívás Tornya Megnyitotta kapuit a Kihívás Tornya! A Végzetúr online játék félévente ismétlődő eseménye egy számtalan szintből álló, égigérő torony, amelynek minden szintje egy próbát állít a játékos elé, majd egy szörnyet kell legyőznie. A szörnyek egyre erősebbek. Az első szinteken - sőt, egy nagyhatalmú végzetúrnak akár nagyon sok szinten - az ellenfelek triviálisak lesznek, és inkább a próbák jelentenek majd kihívást. Később azonban jönnek az egyre erősebb szörnyek, és akkor már nem lesz mindegy, hogy egy tűzdémon ellen tűzfegyverrel vagy jégfegyverrel harcolsz. A felszerelések elemét ikon formájában látod, a legendás tárgyakhoz is rendelhetsz elemet!
A csatákért kihívás tókeneket kapsz. A kihívás tókeneket jutalmakra válthatod, vagy felhasználhatod arra, hogy egy-egy nehéznek tűnő próbát letudj. Az esemény végeztével további jutalmakat kapsz, attól függően, hány szintet teljesítettél. A legjobbak még a kihívás fétisét is megszerezhetik! Újdonságképp most a bővíteni fogjuk a jutalmak listákát, további szinteken is lesnek új jutalmak.
Egy különösen nehéz ellenféllel szemben segítséget kérhetsz egy másik játékostól, de a napi segítségek száma limitálva van. Az esemény 1 hétig tart, jövő hétfőn 10 órakor fog véget érni.
Sok sikert mindenkinek!

Augusztusi befizetési akció (2020-08-03)

Végzetúr augusztusi akcióKedves Játékosok!
Közkívánatra csinálunk még egy befizetési akciót, ami megegyezik a találkozós akcióval. Így aki szeretné kihasználni a költségi akciót, vagy csak most indult a 4-es világon, az is ki tudja ezt használni. Az akció aug. 5-ig tart, de visszamenőleg júl. 28-ig beérkezett befizetésekre is jóváírtuk a megfelelő csomagot.

100 Őskő: 2080 Ft
1 relikvia kupon, 2 isteni ital, 6 ősi arany joker, 2 smaragdszelence, 20 aranydukát, 10 kristály joker, 70 mytokronit joker
350 Őskő: 5200 Ft
3 relikvia joker, 5 isteni ital, 15 ősi arany joker, 7 smaragdszelence, 70 aranydukát, 35 kristály joker, 200 mytokronit joker
750 Őskő: 10500 Ft
5 relikvia joker, 1 fétis joker, 30 ősi arany joker, 15 smaragdszelence, 150 aranydukát, 75 kristály joker, 600 mytokronit joker
1600 Őskő: 21000 Ft
10 relikvia joker, 2 fétis joker, 60 ősi arany joker, 30 smaragdszelence, 300 aranydukát, 160 kristály joker, 1500 mytokronit joker

Végzetúr 4-es világ (2020-07-31)

Hétfőn indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Hétfőn, aug. 3-án 10 órakorindul a Végzetúr fantasy rpg játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Végzetúr nyári események (2020-07-29)

Végzetúr nyári események Ma 10kor indul a nyári miniesemény sorozat. Az eseménysorozatban minden nap naponta teljesíthető feladatokat kapsz, különböző jutalmakért. A feladatok többsége naponta egyszer teljesíthető, több napon át, és időnként új feladatok jelennek meg. Gyűjtsd a napkristályokat, és váltsd be őket a legendás napfétisre, fétisszilánkra vagy egyéb jutalmakra! Csak a vakáció ideje alatt megvásárolható a nyári vakáció csomag, ill. portyázás, vadászat és kihívás során van 5% esély, hogy találsz egy arany ládikót, benne különböző kincsekkel.
A feladatok listáját a fórumon itt találod.

Emellett szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy aug. 3-án új, háromszoros sebességű 4-es világ indul, már lehet rá regisztrálni!

A harmadik lényeges hír, hogy ma egyúttal elindul 8 napos eseménysorozat is, kedvezményes őskő árakkal, 24 órás aukcióval, Beholder szemével, egyedi napi ajánlatokkal és őskőköltésért járó ajándékcsomagokkal!
További részletek a fórumon, ebben a topikban.

XXIV. Végzetúr találkozó (2020-07-14)

XXIV. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Szerencsére enyhültek a korlátozások, és ugyan némi csúszással, de megrendezhetjük a szokásos féléves élő Végzetúr Találkozót!
Időpont: 2020. júl. 18. szombat. 9 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: A 3-as Metró végállomástól / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7 megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé. Fontos! A 3-as metrót hétvégén pótlóbuszok helyettesítik. Esetleg kicsit hosszabb menetidővel kell majd számolni.)
A találkozón számos Végzeturasoknak szóló program és nyeremény lesz a karaktereid számára! Többek közt: kvízolimpia, Beholder Szeme, élő aukció, zsákbamacska és fórum a jövőbeli fejlesztésekről, meg persze a szokásos ajándék végzetmedál és kedvezményes őskővásár! A részletes programot a fórumon találod ebben a topikban!
Várunk mindenkit szeretettel!
Beholder Kft.

A Bolygó Ura (2020-07-06)

A Bolygó Ura Ma délben indul a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Néhány lényeges információ:
A játékban egy prémium kényelmi funkció, aminek hatására bizonyos Végzet Temploma feladatok automatikusan teljesülnek a templom megkapásakor. Ez a funkció a BU esemény alatt NEM működik, hogy ne okozzon problémát a feladatok teljesítésében.
A megaesszencia AF képesség maximumát megnöveljük 10-zel, hogy aki már kimaxolta a megaesszenciáit, az is tudja teljesíteni a küldetést.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Végzetúr júniusi akció (2020-06-23)

Végzetúr Valentin napi akcióKedves Játékosok!
A járvány miatt kicsit felborult az ütemezésünk, nem tudtunk júniusban Beholder találkozót tartani. A korlátozásokat most feloldották, ezért úgy néz ki, megvan végre az időpont, júl. 18-án lesz a Budapest, 18. kerületi Kondor Műv. Házban a találkozó, ahová szeretettel várunk mindenkit. A programokat és további részleteket hamarosan kiírjuk.
Nem szeretnénk azért, ha júniusban befizetési akció nélkül maradnátok, ezért a találkozó csúszásától függetlenül van befizetési akció most is ami a mai naptól, egészen júl 2-ig él.
20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
1 isteni ital, 1 szörnykoktél, 1 univerzum ládikó, 1 ősi arany joker.
100 Őskő: 2080 Ft
1 isteni ital, 2 szörnykoktél, 3 univerzum ládikó, 10 templomkristály, 20 aranydukát, 6 ősi arany joker, 60 mytokronit joker
350 Őskő: 5200 Ft
1 fétis joker, 1 Felemelkedés Gyémántja, 10 univerzum ládikó, 30 templomkristály, 50 aranydukát, 15 ősi arany joker, 180 mytokronit joker
750 Őskő: 10500 Ft
2 fétis joker, 1 sajtoló medál, 20 univerzum ládikó, 70 templomkristály, 100 aranydukát, 30 ősi arany joker, 400 mytokronit joker
1600 Őskő: 21000 Ft
3 fétis joker, 1 kristály mytoaffinitás, 40 univerzum ládikó, 170 templomkristály, 250 aranydukát, 70 ősi arany joker, 900 mytokronit joker

A Felszín Visszahódításának Ünnepe (2020-06-17)

Végzetúr Felszínünnep Örökké emlékezni fogunk a hősies csatára, amelyben a végzeturak elűzték a bolygójukat ezer éven át megszálló Ellenséget. Minden évben, a győzelem évfordulóján a hordák félretesznek minden ellenségeskedést, és a rubin, gyémánt, smaragd és zafír horda tagjai együtt ünnepelnek. Ezek az ünnepségek egyúttal segítenek nem elfelejteni, hogy a harcra mindig készen kell állni, ha esetleg az Ellenség egy napon vissza akarna térni...
Jún. 17. és júl. 1. között zajlik a Végzetúr online rpg játék éves mini-eseménysorozata, a Felszínünnep, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a végzetúrnő ikonra a karaktered képe mellett!
Az esemény alatt megvásárolható a lélekkufárnál: szubplazma detektor, kisebb vadászzsákmány, nagyobb vadászzsákmány.
További információk a fórumon.
Sok szerencsét mindenkinek!

Landragór visszatér (2020-06-01)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Hétfőn elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból! A nagyobb térkifordítókat pedig nulláztuk, ha valaki használni szeretné.

Végzetúr Tavaszi Fesztivál (2020-05-14)

Végzetúr Tavaszi fesztivál Évek teltek el az Ellenség elűzése óta. A bolygó felszínét egyre terjedő növénytakaró borítja, és üdvözli az évszakok váltakozásának visszatértét: a tavasz érkeztével mindent virágok borítanak. Ezt az eseményt, az Élet visszatértét a Bolygóra ünneplik a Tavaszi Fesztivállal a végzeturak.
Máj. 14. és 30. között zajlik a Végzetúr online rpg játék hagyományos mini-esemény sorozata, a Tavaszi Fesztivál, számos feladattal és jutalommal. A részvételhez egyszerűen csak kattints a csokor ikonra a karaktered képe mellett! Idén a jutalmak listája templomi pálcával fog bővülni.
További információk a fórumon.

A Végzet Verme (2020-05-04)

A Végzet VermeElindult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt. Kárhozat Verme emiatt ebben a hónapban nincs!

Még egy fontos információ: beraktunk a játékba egy rakás új AF képességet! Elsősorban a top / veterán játékosoknak szólnak ezek, soknak az előfeltétele 300. vagy magasabb szint. Az AF képesség kategóriák végén találod őket, vagy ebben a fórumban:
AF Képességek fórum

A Kihívás Tornya (2020-04-27)

A Kihívás Tornya Megnyitotta kapuit a Kihívás Tornya! A Végzetúr online játék félévente ismétlődő eseménye egy számtalan szintből álló, égigérő torony, amelynek minden szintje egy próbát állít a játékos elé, majd egy szörnyet kell legyőznie. A szörnyek egyre erősebbek. Az első szinteken - sőt, egy nagyhatalmú végzetúrnak akár nagyon sok szinten - az ellenfelek triviálisak lesznek, és inkább a próbák jelentenek majd kihívást. Később azonban jönnek az egyre erősebb szörnyek, és akkor már nem lesz mindegy, hogy egy tűzdémon ellen tűzfegyverrel vagy jégfegyverrel harcolsz. A felszerelések elemét ikon formájában látod, a legendás tárgyakhoz is rendelhetsz elemet!
A csatákért kihívás tókeneket kapsz. A kihívás tókeneket jutalmakra válthatod, vagy felhasználhatod arra, hogy egy-egy nehéznek tűnő próbát letudj. Az esemény végeztével további jutalmakat kapsz, attól függően, hány szintet teljesítettél. A legjobbak még a kihívás fétisét is megszerezhetik!
Egy különösen nehéz ellenféllel szemben segítséget kérhetsz egy másik játékostól, de a napi segítségek száma limitálva van. Az esemény 1 hétig tart, jövő hétfőn 10 órakor fog véget érni.
Sok sikert mindenkinek!

Végzetúr 60. szintű világ indul (2020-04-17)

60. szintű világ indul Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 60. szintű világára!
Regisztráció itt
Ha szeretnél egy új karaktert kipróbálni a Végzetúr online játékban, vagy van olyan barátod, akiről tudod, hogy szívesen indulna egy új világ indításakor, itt a lehetőség! A 4-es, gyorsított világon, ami jövő hétfőn, ápr. 20-án indul. Azonnal 60. szinten lehet kezdeni, 25 millió elosztható lélekenergiával! A karakterekkel 3 hónapig 3x sebességgel lehet játszani, így akár a 90. szintig elérve, és ezután a karakterek átvihetők más, permanens világokra (a legjobbaknak őskő költség nélkül!) ahol tovább lehet játszani velük. Ha pedig nem akarsz új karaktert, akkor pusztán a versenyért és a győztes medálért is érdemes lehet kipróbálni!

Húsvéti vásár (2020-04-10)

Végzetúr húsvéti vásárKedves Játékosok!
Lepjétek meg egy barátotokat vagy saját magatokat egy húsvéti ajándékcsomaggal! Vásárolj őskövet ápr. 10. és 20. között, és az alábbi csomagok egyikét kapja egy általad választott karakter! (Egy karakter csak 1 csomagot kaphat)

20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
1 hímes tojás, 1 sorsjegy, 1 húsvéti tojás, 1 húsvéti ládikó
100 Őskő: 2080 Ft
1 császári pecsét, 2 hímes tojás, 1 kisebb térkapu stimulátor, 6 ősi arany joker, 2 húsvéti tojás, 2 húsvéti ládikó, 40 mytokronit joker
350 Őskő: 5200 Ft
1 templomi pálca, 20 hímes tojás, 2 császári pecsét, 4 kisebb térkapu stimulátor, 15 ősi arany joker, 3 húsvéti tojás, 5 húsvéti ládikó, 120 mytokronit joker
750 Őskő: 10500 Ft
2 templomi pálca, 40 hímes tojás, 5 császári pecsét, 9 kisebb térkapu stimulátor, 30 ősi arany joker, 7 húsvéti tojás, 10 húsvéti ládikó, 250 mytokronit joker
1600 Őskő: 21000 Ft
4 templomi pálca, 100 hímes tojás, 10 császári pecsét, 20 kisebb térkapu stimulátor, 60 ősi arany joker, 15 húsvéti tojás, 20 húsvéti ládikó, 600 mytokronit joker

1 napp később pedig kezdődik a Húsvéti vásár, 20% kedvezménnyel az őskő árakból, csökkentett aukciós időtartammal, egyedi napi ajánlatokkal, Beholder szeme szerencsekerékkel, speciális kufár tárgyakkal, and masszív ajándékcsomagokkal költött őskő arányában, egészen ápr. 18-ig. További részletek itt, a fórumon!
Kellemes Húsvéti ünnnepeket kíván a Végzetúr csapata!

Kufárok csatája végeredmény (2020-04-09)

Végzetúr kufárok csatája végeredmény Kedves Játékosok! Lezárult a Végzetúr nagyszabású eseménye, a Kufárok Csatája! Az 1. és 2. világon Edralian, a 3-on Terggath, az 5-en Innatlozad, 6. világon Archaix hívei győztek. Gratulálunk a résztvevőknek! A nyereményeket már át lehet venni.

Végzetúr húsvét (2020-04-08)

Végzetúr Húsvét A Felszín visszahódítása óta lassan újra termékennyé válik a világ, és a végzeturak próbálnak emlékezni, hogyan is éltek őseik a száműzetés előtt. A mindennapos brutális harc monotonitását a régi ünnepek felidézése tudja megtörni. Lady Alvariel különleges relikviákat ajánl azoknak, akik összegyűjtik a színesre festett xenomorf tojásokat, és segítenek felidézni a régi ünnepek egyikét, a Húsvétot.
Ápr. 8. és 24. között zajlik a Végzetúr online rpg játék új mini-eseménye, a Húsvét, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a húsvéti tojás ikonra a karaktered képe mellett!
További információk a fórumon.

Blizzard (2020-04-01)

BlizzardKedves Játékosok! Örömteli hírt szeretnék veletek közölni: a Blizzard jelentős érdeklődést mutat a Végzetúr iránt, úgy néz ki, hogy a játék jogait megvásárolják, és új, önálló 3D-s kalandjátékként fogják kiadni! Természetesen a mi részünkről feltétel volt, hogy a karaktereket át lehessen vinni, minden képesség, AA pont, tulajdonság megmaradjon az új játékban is. Mondanom sem kell, nagyon izgatottak vagyunk, reméljük, ti is!
További részletek a hamarosan megjelenő sajtóközleményben!

Maradj otthon és játssz Végzeturat (2020-03-26)

Végzetúr kufárok csatájaKedves Játékosok! Mi is szeretnénk csatlakozni a Maradj otthon mozgalomhoz! Minden egykori és jelenlegi Végzetúr játékos ajándékot kap: 30 portyázás italt, 30 vadászat italt, 3 bűvös állateledelt és 30 őskövet (min. 3 szintűek!) Az őskövet váltsd prémium tagságra vagy amire szeretnéd, lépj be a játékba, csatlakozz az épp most kezdődő Kufárok csatájához! (A nevezés elvileg lezárult ma, de meghosszabbítottuk 28-áig.)
A jutalmat a napi rutinok oldalon veheted át, márc. 31-ig.
Jó játékot kívánunk,
a Végzetúr csapata

Lehet regiszztrálni a Kufárok csatájára (2020-03-16)

Végzetúr kufárok csatájaKedves Játékosok! A Xenó háború elhúzódott, a Xenó királynők legyőzése a szokásosnál több időt vett igénybe, ezért a Kufárok csatája is csúszik egy kicsit. Ma, hétfőn indul a regisztráció, és csütörtökön 10-kor indul maga az esemény. A nevezés pedig 1 héttel később, márc 26-án 10 órakor véglegesen lezárul, az azt követő 2 hétben már csak az vehet részt benne, aki korábban benevezett.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Xenó háború (2020-02-24)

Xenó háborúElindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.

Végzetúr Valentin napi akció (2020-02-14)

Végzetúr Valentin napi akcióKedves Játékosok!
Indul a Valentin napi akció! Az akció időtartama feb. 14-től feb. 25-ig. Az őskövek megvásárlásakor megadhatsz egy karaktert, aki a Valentin napi ajándékcsomagot kapja (akár saját magadat is megadhatod). Minden játékos csak EGY ajándékcsomagot kaphat!
20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
3 energiakoncetrátum, 1 farsangi maszk, 50 ektoplazma
100 Őskő: 2080 Ft
3 ork sör, 10 energiakoncetrátum, 2 farsangi maszk, 40 mytokronit joker, 2 hűségszilánk, 250 ektoplazma
350 Őskő: 5200 Ft
1 fétis joker, 10 ork sör, 30 energiakoncetrátum, 5 farsangi maszk, 120 mytokronit joker, 6 hűségszilánk, 1000 ektoplazma
750 Őskő: 10500 Ft
2 fétis joker, 20 ork sör, 70 energiakoncetrátum, 10 farsangi maszk, 250 mytokronit joker, 14 hűségszilánk, 2500 ektoplazma
1600 Őskő: 21000 Ft
3 fétis joker, 40 ork sör, 150 energiakoncetrátum, 25 farsangi maszk, 600 mytokronit joker, 30 hűségszilánk, 6000 ektoplazma

Végzetúr farsang (2020-02-05)

Végzetúr Farsang Ma, szerdán, 10 órakor elindult a Végzetúr játék Farsang mini-esemény sorozata, számos feladattal és jutalommal!
A nappali vadászatok a hideg acélé és az izzó mágiáé. De éjszaka, a soha el nem fáradó Végzeturak hordatársaikkal együtt lazítanak. Ijesztő, mókás, vagy megdöbbentő jelmezeket, álarcokat öltenek, hogy köszöntsék az új évet, az esélyt a túlélésre, és várják az istenek visszatérését... Kellemes Farsangi Ünnepeket kívánunk!
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a maszk ikonra a karaktered képe mellett.
További információk a fórumon.

Bolygó Ura eredmények (2020-02-04)

A Bolygó Ura eredményhirdetés Véget ért a Végzetúr online játék egyik legnagyobb féléves versenye, a Bolygó Ura. A különböző világok piramisainak csúcsát a következők foglalták el:

Univerzum ura:
V1: II. Vlad
V2: Lonyuzo
V3: Artemis
V5: Hajnalina79
V6: Redlips

Gratulálunk nekik, és mindenkinek, aki sikeresen vett részt az eseményben!
A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!
Következő eseményünk a szerdán induló Farsang mini-eseménysorozat!

Elindult az új 4-es világ a Végzetúrban (2020-02-03)

Elindult a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

A mai napon elindult a Végzetúr online játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Végzetúr 4-es világ (2020-01-29)

Hétfőn indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Hétfőn, feb. 3-án 10 órakorindul a Végzetúr fantasy rpg játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

A Bolygó Ura (2020-01-13)

A Bolygó Ura Ma délben indult a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Néhány lényeges információ:
A játékban egy prémium kényelmi funkció, aminek hatására bizonyos Végzet Temploma feladatok automatikusan teljesülnek a templom megkapásakor. Ez a funkció a BU esemény alatt NEM működik, hogy ne okozzon problémát a feladatok teljesítésében.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Boldog Új Évet! (2019-12-31)

Végzetúr BÚÉK Lélekenergiában gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak! Köszönjük, hogy velünk tartottatok ebben az évben, reméljük jövőre is együtt fogunk játszani! Sok sikert kívánunk mindenkinek az Ellenség felkutatásában! A jövő évi eseménynaptárat itt nézhetitek meg:
2020-as Eseménynaptár
Mindenkinek jó pihenést kívánunk!
A Végzetúr csapata

Végzetúr karácsonyi vásár (2019-12-16)

Végzetúr Karácsony Ma délben elkezdődött a Végzetúr online játékban a karácsonyi vásár! A kapott ajándékcsomagot elküldheted egy barátodnak / szerettednek, vagy megtarthatod saját magadnak. Ezenfelül van 20% kedvezmény minden ősköves tárgyra, 1 napos aukciók, egyedi napi ajánlatok, különleges tárgyak a kufárnál, Beholder szeme szerencsekerék és jutalomcsomagok az elköltött őskő függvényében. Ezek az események dec. 23. hétfőig tartanak. További részletek a fórumon:
Végzetúr karácsonyi események fórum
Dec. 24. és 25. dél között béke honol a Végzetúrban: a játékosok nem tudják portyában egymást támadni és lelekenergiát zsákmányolni, így békében fejlődhetsz. Az állatok morálja sem csökken ezen időszak alatt, és a LE-ért kapható gyógyitalokra 20% kedvezmény lesz.
Az ügyfélszolgálat az ünnepek alatt is működik. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak!
A Végzetúr csapata

VU support (2019-12-13)

Kedves Játékosok, a support adatbázist vissza kellett állítanunk az 1 nappal korábbira, ezért aki esetleg irt nekünk a supportra a mai napon, és a problémája még nem lett megoldva, azt kérjük, lépjen be a supportra, és küldje el újra. megértéseteket köszönjük!

Karácsonyi mini-események (2019-12-05)

Végzetúr karácsonyi események Ma 10 órakor indul a Végzetúr online játék karácsonyi mini-eseménysorozata! A feladatokat
ebben a fórum topikban
találjátok meg. Természetesen idén is lesz karácsonyi vásár és költési akció. A részleteket a fórumon ki fogjuk írni. Kellemes Karácsonyi készülődést mindenkinek!

VU Black Friday és +5% LE bónusz (2019-11-27)

Végzetúr Black Friday ajánlatKedves Játékosok! Mi is szeretnénk kedveskedni Nektek egy Black Friday ajánlattal: a rendhagyó napi ajánlatunkban 2 fétis jokert 240 őskő helyett e hét pénteken 100 őskőért vásárolhatsz meg (Napi rutinok, nyitóoldal).
A másik örvendetes hír, hogy e hét szerdán déltől jövő hét szerda délig a vadászatért (és bizonyos, CSP-ért végrehajtott tevékenységekért) +5% LE jár a Beholder találkozós Végzetúr csapatverseny jutalmaként minden játékosunknak! (A 4-es világon rövidebb ideig).

Az Ellenség felkutatása (2019-11-21)

Végzetúr: Az Ellenség felkutatása Évek teltek el azóta, hogy a végzeturak visszahódították a Felszínt a rettegett Ellenségtől, elpusztították az utolsó helytartót, és megtisztították a földet az Ellenség élősködőitől, a xenóktól is. Viszonylagos béke honol - de meddig tudnak nyugton ülni az örökös háborúhoz szokott végzeturak?
Egy napon terjedni kezd a pletyka, hogy az Ellenség ezeréves uralma alatt itt, Ghallán elpusztult az Ellenség egy nagyhatalmú vezére egy kívülről érkező támadásban. Nyughelye még most is megvan valahol, egy rejtett helyen. Ez a síremlék - már ha hívhatjuk annak - olyan titkokat rejt, amelyek értékesebbek minden őskőnél és lélekenergiánál. Ősi, irtózatos hatalmú fegyverek és más eszközök, és ami a legfontosabb, információk az Ellenség eredetéről, származásáról.
Pontosan tudjátok, hogy az Ellenség hordája elhagyta a bolygót, csak öt helytartót hagytak hátra, a visszahódítás során ezekkel küzdöttek meg a galetkik. De mi van, ha egy nap az Ellenség visszatér? Hordavezetőitek, a lehetőséget látva, összegyűltek, és 3 napon át tárgyaltak. A végső döntésük pedig az, hogy fel kell kutatni a Vezér nyughelyét, és meg kell tudni, mi is az Ellenség, és honnan is érkezett. Aztán az információ birtokában lehet dönteni arról, hogy fel tudtok-e készülni egy esetleges jövőbeli invázióra, vagy akár elébe tudtok-e menni azáltal, hogy a teret átszelve, elutaztok az Ellenség szülővilágára, és ott írmagjában elpusztítátok őket.

Kedves Játékosok! Hosszú fejlesztés után végre elindul új eseményünk, az Ellenség felkutatása! Ez az esemény nem időhöz kötött, minden játékos a története során egyszer tudja végigcsinálni, ha már elérte az 50. szintet. A részvételhez kattintsd a baloldali menüben a Kutatás gombra! Az esemény számos lépésből áll, némelyik csapatmunkát is igényel. Aki sikerrel jár, elsajátíthatja a legendás, isteni erejű tetoválások készítésének titkát! Az eseményről további részletek a fórumon:
Az Ellenség felkutatása topik
Ne feledjétek, szombaton élő Vézetúr találkozó!

Új játék: Argum City (2019-11-15)

Argum City Kedves Játékosok! Szeretnénk tájékoztatni titeket, hogy elindult új játékunk, az Argum City! Azoknak a Végzetúr játékosainknak, akik kipróbálják, szeretnénk egy kis extra ajándékkal kedveskedni. Aki az Argum City-ben eléri a 20. szintet, megkapja a Végzetúr karakterének a csatlósemblémát, amely a csatlósok által csatlóskristályból és harccal szerzett TP-t növeli meg 10%-kal. A 30. és 40. szint elérésekor a relikvia által adott bónusz tovább nő.
Ahhoz, hogy az ajándékot át tudd venni, az Argum City-ben is ugyanazzal az emaillel regisztrálj, mint a Végzetúrban, vagy a Beállítások alatt ugyanazt a nevet add meg, mint itt, az aukcióhoz.
Ne feledjétek, jövő hét szombaton Végzetúr találkozó Budapesten, a Kondor Művelődési Házban, ahol egyúttal az Argum City-t is megismerhetitek. Várunk mindenkit szeretettel!

Landragór visszatér (2019-11-13)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból! A nagyobb térkifordítókat pedig nulláztuk, ha valaki használni szeretné.

XXIII. Végzetúr találkozó (2019-11-04)

XXIII. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Hamarosan ismét megrendezzük a féléves élő Végzetúr Találkozót, és szeretnénk idejében szólni, hogy mindenki helyet tudjon neki csinálni a naptárában!
Időpont: 2019. nov. 23. szombat, 9 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: a 3-as Metró végállomásától / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7. megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé.)
A találkozón számos Végzeturasoknak szóló program is lesz, rengeteg nyereménnyel a karaktereid számára! Többek közt: végzetúr kvíz, Beholder Szeme, élő aukció, zsákbamacska és fórum a jövőbeli fejlesztésekről, meg persze a szokásos ajándék végzetmedál és kedvezményes őskővásár! A részletes programot a fórumra fogjuk kiírni ebben a topikban!
Várunk mindenkit szeretettel!
Beholder Kft.

SMS változás (2019-11-02)

Kedves játékosok! 2019. november 1.-től megváltozott az SMS küldés rendszere: A 9 ősköves SMS megszűnt, a 30 ősköves telefonszáma pedig megváltozott! További részletek az őskövek oldalon.

Végzetúr sörfesztivál (2019-10-24)

Végzetúr Sörfesztivál Elindult a Végzetúr online játék immár hagyományos eseménye, a Sörfesztivál! Okt. 24. és Nov. 8. között zajlik a Végzetúr online játék következő mini-eseménye, a Sörfesztivál, számos feladattal és jutalommal. A jutalmakat legkésőbb nov. 17-ig lehet átvenni.
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a korsó ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

Végzetúr 60. szintű világ indul (2019-10-18)

60. szintű világ indul Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 60. szintű világára!
Regisztráció itt
Ha szeretnél egy új karaktert kipróbálni a Végzetúr online játékban, vagy van olyan barátod, akiről tudod, hogy szívesen indulna egy új világ indításakor, itt a lehetőség! A 4-es, gyorsított világon, ami jövő hétfőn, okt. 21-én indul. Azonnal 60. szinten lehet kezdeni, 25 millió elosztható lélekenergiával! A karakterekkel 3 hónapig 3x sebességgel lehet játszani, így akár a 90. szintig elérve, és ezután a karakterek átvihetők más, permanens világokra (a legjobbaknak őskő költség nélkül!) ahol tovább lehet játszani velük. Ha pedig nem akarsz új karaktert, akkor pusztán a versenyért és a győztes medálért is érdemes lehet kipróbálni!

A Végzet Verme (2019-10-02)

A Végzet VermeElindult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt. Kárhozat Verme emiatt ebben a hónapban nincs!
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,969.0

Végzetúr szülinapi akciók (2019-09-20)

Végzetúr 11. születésnap Kedves Játékosok! A Végzetúr szeptember 22-én ünnepli a 11. születésnapját.

A mai nappal indulnak a szülinapi akciók! Befizetési csomagok (másnak való őskő küldés lehetőségével is), 20-50% közötti kedvezmények, ajándékok, 24 órás aukciók különleges, egyedi tételekkel, költési akció, 10 forgatásos Beholder szeme. A részleteket ld. a fórumon:
11. Végzetúr szülinapi akciók fórum topik

Végzetúr szüret (2019-09-16)

Végzetúr szüret Ünnepeld az őszi szüretet együtt a többi végzetúrral és végzetúrnővel! Készítsétek el a legfinomabb bort, és rendezzetek fergeteges mulatságot a Landragór felett aratott győzelem ünnepére! Szept. 16. és okt. 1. között zajlik a szüreti ünnepség, számos feladattal és kibővített jutalmakkal!
Az esemény a karaktered képe mellett, a szőlő ikonra kattintva érhető el.
További részletek a fórumon, ide kattintva.

A Kihívás Tornya (2019-09-09)

A Kihívás Tornya Ma 10 órakor megnyitotta kapuit a Kihívás Tornya! A Végzetúr online játék félévente ismétlődő eseménye egy számtalan szintből álló, égigérő torony, amelynek minden szintje egy próbát állít a játékos elé, majd egy szörnyet kell legyőznie. A szörnyek egyre erősebbek. Az első szinteken - sőt, egy nagyhatalmú végzetúrnak akár nagyon sok szinten - az ellenfelek triviálisak lesznek, és inkább a próbák jelentenek majd kihívást. Később azonban jönnek az egyre erősebb szörnyek, és akkor már nem lesz mindegy, hogy egy tűzdémon ellen tűzfegyverrel vagy jégfegyverrel harcolsz. A felszerelések elemét ikon formájában látod, a legendás tárgyakhoz is rendelhetsz elemet!
A csatákért kihívás tókeneket kapsz. A kihívás tókeneket jutalmakra válthatod, vagy felhasználhatod arra, hogy egy-egy nehéznek tűnő próbát letudj. Az esemény végeztével további jutalmakat kapsz, attól függően, hány szintet teljesítettél. A legjobbak még a kihívás fétisét is megszerezhetik!
Egy különösen nehéz ellenféllel szemben segítséget kérhetsz egy másik játékostól, de a napi segítségek száma limitálva van. Az esemény 1 hétig tart, jövő hétfőn 10 órakor fog véget érni.
Aki a korábbi toronynál eljutott legalább az 52. szintig, az most nem az 1., hanem legutolsó-50. szintről indul. Sok sikert mindenkinek!

Elkezdődött az regisztráció a Kufárok csatájára (2019-08-12)

Végzetúr kufárok csatájaA mai naptól lehet nevezni a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseményére, a Kufárok csatájára. Az eseményben min. 3. szinttől lehet részt venni. Maga az esemény hétfőn, aug. 19-án indul, a nevezés pedig 1 héttel később, jaug. 26-án 10 órakor véglegesen lezárul, az azt követő 2 hétben már csak az vehet részt benne, aki korábban benevezett.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Végzetúr nyári vakáció és új 4-es világ (2019-07-31)

Végzetúr nyári vakáció 2019 A mai nappal elindult a nyári miniesemény sorozat. Az eseménysorozatban minden nap naponta teljesíthető feladatokat kapsz, különböző jutalmakért. A feladatok többsége naponta egyszer teljesíthető, több napon át, és időnként új feladatok jelennek meg. Gyűjtsd a napkristályokat, és váltsd be őket a legendás napfétisre, fétisszilánkra vagy egyéb jutalmakra! Csak a vakáció ideje alatt megvásárolható a nyári vakáció csomag, ill. portyázás, vadászat és kihívás során van 5% esély, hogy találsz egy arany ládikót, benne különböző kincsekkel.
A feladatok listáját a fórumon itt találod.
Emellett szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy aug. 5-én új, háromszoros sebességű 4-es világ indul, már lehet rá regisztrálni!

Végzetúr Nyári vásár (2019-07-22)

Végzetúr nyári vásárKedves Játékosok!
Elindult és egészen aug. 5-ig tart a beígért nyári befizetési akció, holnap, kedden pedig a 8 napos költségi akció kedvezményekkel és sok egyéb meglepetéssel (csökkentett aukciós időtartam, egyedi napi ajánlatok, Beholder szeme szerencsekerék, speciális kufár tárgyak és masszív ajándékcsomagok költött őskő arányában.)
További részletek (beleértve a jokerek leírását is) itt, a fórumon!
Kellemes nyaralást kíván mindenkinek a Végzetúr csapata!

Új fejlesztések (2019-07-17)

Végzetúr fejlesztések 2019. július Kedves Játékosok! A Kutatás c. nagyszabású eseményt picit félretettük, hogy a találkozón megbeszélt és megígért fejlesztések jelentős részét elkészítsük nektek. A Kutatás is jól áll, tehát arra sem kell már nagyon sokat várni! Elkészítettünk egy sor új AF képességet, és számos más fejlesztést. A teljes listát a fórum Hírek topikjában tudjátok megtekinteni. Reméljük elnyerik tetszéseteket az újdonságok!

Xenó háború (2019-07-08)

Xenó háborúElindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
Jó játékot kívánunk!

Bolygó Ura eredmények (2019-06-21)

A Bolygó Ura eredményhirdetés Véget ért a Végzetúr online játék egyik legnagyobb féléves versenye, a Bolygó Ura. A különböző világok piramisainak csúcsát a következők foglalták el:

Univerzum ura:
V1: Unr34l
V2: Braganza
V3: Artemis
V5: Hajnalina79
V6: PUN1SH3R

Gratulálunk nekik, és mindenkinek, aki sikeresen vett részt az eseményben!
A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!
Ne felejtsétek, holnap élő Végzetúr találkozó! Szeretettel várunk mindenkit.
A játékon belül, a Relikviák menüpontra kattintva megtekinthetitek már a kódos relikviákat. Közkívánatra bekerült most a 2 retro-relikvia, a Sámán iszák és a Zulit lombikja, mivel ezekhez most már lehet tuningoló relikviát készíteni. A relikviák holnap 9-től vehetők meg őskőért vagy HKK-s kódért.

A Felszín Visszahódításának Ünnepe (2019-06-19)

Végzetúr Felszínünnep Örökké emlékezni fogunk a hősies csatára, amelyben a végzeturak elűzték a bolygójukat ezer éven át megszálló Ellenséget. Minden évben, a győzelem évfordulóján a hordák félretesznek minden ellenségeskedést, és a rubin, gyémánt, smaragd és zafír horda tagjai együtt ünnepelnek. Ezek az ünnepségek egyúttal segítenek nem elfelejteni, hogy a harcra mindig készen kell állni, ha esetleg az Ellenség egy napon vissza akarna térni...
Jún. 19. és júl. 3. között zajlik a Végzetúr online rpg játék éves mini-eseménysorozata, a Felszínünnep, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a végzetúrnő ikonra a karaktered képe mellett!
Az esemény alatt megvásárolható a lélekkufárnál: szubplazma detektor, kisebb vadászzsákmány, nagyobb vadászzsákmány. Ezenkívül a jutalmak listája is bővült templomi és verempálcával!
További információk a fórumon.
Sok szerencsét mindenkinek!

XXII. Végzetúr találkozó (2019-06-03)

XXII. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Hamarosan ismét megrendezzük a féléves élő Végzetúr Találkozót, és szeretnénk idejében szólni, hogy mindenki helyet tudjon neki csinálni a naptárában :)
Időpont: 2019. jún. 22. szombat, 9 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: a 3-as Metró végállomásától / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7. megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé.)
A találkozón rengeteg Végzeturasoknak szóló program is lesz, tonnányi nyereménnyel a karaktereid számára! Többek közt: végzetúr kvíz, csapatverseny, Beholder Szeme, aukció, zsákbamacska és élő fórum a jövőbeli fejlesztésekről, meg persze a szokásos ajándék végzetmedál és kedvezményes őskővásár! A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!
Várunk mindenkit szeretettel!
Beholder Kft.

A Bolygó Ura (2019-05-29)

A Bolygó Ura Ma délben indult a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Néhány lényeges információ:
A játékban egy prémium kényelmi funkció, aminek hatására bizonyos Végzet Temploma feladatok automatikusan teljesülnek a templom megkapásakor. Ez a funkció a BU esemény alatt NEM működik, hogy ne okozzon problémát a feladatok teljesítésében.
A megaesszencia AF képesség maximumát megnöveljük 10-zel, hogy aki már kimaxolta a megaesszenciáit, az is tudja teljesíteni a küldetést.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Végzetúr Tavaszi Fesztivál (2019-05-13)

Végzetúr Tavaszi fesztivál Évek teltek el az Ellenség elűzése óta. A bolygó felszínét egyre terjedő növénytakaró borítja, és üdvözli az évszakok váltakozásának visszatértét: a tavasz érkeztével mindent virágok borítanak. Ezt az eseményt, az Élet visszatértét a Bolygóra ünneplik a Tavaszi Fesztivállal a végzeturak.
Máj. 13. és 29. között zajlik a Végzetúr online rpg játék hagyományos mini-esemény sorozata, a Tavaszi Fesztivál, számos feladattal és jutalommal. A részvételhez egyszerűen csak kattints a csokor ikonra a karaktered képe mellett! Idén a jutalmak listája templomi pálcával fog bővülni.
További információk a fórumon.

Landragór visszatér (2019-04-24)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból! A nagyobb térkifordítókat pedig nulláztuk, ha valaki használni szeretné.

Húsvéti vásár (2019-04-15)

Végzetúr húsvéti vásárKedves Játékosok!
Lepjétek meg egy barátotokat vagy saját magatokat egy húsvéti ajándékcsomaggal! Vásárolj őskövet ápr. 15. és 23. között, és az alábbi csomagok egyikét kapja egy általad választott karakter! (Egy karakter csak 1 csomagot kaphat)

20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
1 hímes tojás, 1 sorsjegy, 1 húsvéti tojás, 1 húsvéti ládikó
100 Őskő: 2080 Ft
1 császári pecsét, 2 hímes tojás, 1 kisebb térkapu stimulátor, 6 ősi arany joker, 2 húsvéti tojás, 2 húsvéti ládikó, 40 mytokronit joker
350 Őskő: 5200 Ft
2 császári pecsét, 5 hímes tojás, 2 aranyszelence, 4 kisebb térkapu stimulátor, 15 ősi arany joker, 3 húsvéti tojás, 5 húsvéti ládikó, 120 mytokronit joker
750 Őskő: 10500 Ft
5 császári pecsét, 10 hímes tojás, 5 aranyszelence, 9 kisebb térkapu stimulátor, 30 ősi arany joker, 7 húsvéti tojás, 10 húsvéti ládikó, 250 mytokronit joker
1600 Őskő: 21000 Ft
10 császári pecsét, 25 hímes tojás, 10 aranyszelence, 20 kisebb térkapu stimulátor, 60 ősi arany joker, 15 húsvéti tojás, 20 húsvéti ládikó, 600 mytokronit joker

1 napp később pedig kezdődik a Húsvéti vásár, 20% kedvezménnyel az őskő árakból, csökkentett aukciós időtartammal, egyedi napi ajánlatokkal, Beholder szeme szerencsekerékkel, speciális kufár tárgyakkal, and masszív ajándékcsomagokkal költött őskő arányában, egészen ápr. 23-ig. További részletek itt, a fórumon!
Kellemes Húsvéti ünnnepeket kíván a Végzetúr csapata!

Végzetúr húsvét (2019-04-08)

Végzetúr Húsvét A Felszín visszahódítása óta lassan újra termékennyé válik a világ, és a végzeturak próbálnak emlékezni, hogyan is éltek őseik a száműzetés előtt. A mindennapos brutális harc monotonitását a régi ünnepek felidézése tudja megtörni. Lady Alvariel különleges relikviákat ajánl azoknak, akik összegyűjtik a színesre festett xenomorf tojásokat, és segítenek felidézni a régi ünnepek egyikét, a Húsvétot.
Ápr. 8. és 24. között zajlik a Végzetúr online rpg játék új mini-eseménye, a Húsvét, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a húsvéti tojás ikonra a karaktered képe mellett!
További információk a fórumon.

Időkapu (2019-04-01)

IdőkapuBekerült a játékba egy új szövetségi épület, az időkapu. Ezen átlépve, naponta max. 1-szer megváltoztathatod a múltat: meg nem történtté tehetsz egy vesztes portyát, egy szakértelem- vagy tulajdonságfejlesztést, egy sajtolást stb. Rendhagyó módon, az épület fejlesztéséhet nem LE-t, hanem bajnoki medálokat kell költeni! Az építés előfeltétele is speciális, amit nektek kell felfedezni. Az időkapu felépülése után a végzeturak lehetőséget kapnak a régóta ígért fejlesztés használatára, ez az epikus evolúció. Ennek során két, legalább 500. szintű csatlóst tudsz fúziónálni a bolygó legerősebb teretményeivel vetélkedő szupercsatlóssá.
Paril Loosf, a bogaras végzetúr tudós sötét jövőt víziónál, amelyben az elszaporodott szupercsatlósok hordába verődve utaznak vissza az időkapun át a múltba, bolygókat igáznak le, és az Ellenség néven ismertté válva Ghallát is ők rohanják le. A hordaparancsnokok azonban nevetséges képzelgésnek tartják a tudós jóslatait...

Szerver karbantartás (2019-03-21)

Kedves Játékosok, pénteken, márc. 22-én várhatóan 11-től 13 óráig szerver karbantartás lesz, ezért a Végzetúr nem lesz elérhető. A kellemetlenségért elnézéseteket kérjük!

A Végzet Verme (2019-03-18)

A Végzet VermeElindult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt. Kárhozat Verme emiatt ebben a hónapban nincs, viszont áprilisban, a Végzet Verme után arra a hónapra fogunk indítani egy Kárhozat Vermét majd, erre figyeljetek oda!
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,969.0

Kufárok csatája (2019-02-25)

Végzetúr kufárok csatájaMegkezdődött a nagyszabású 3 hetes eseménye, a Kufárok csatájára! Aki esetleg még lemaradt róla, júövő hétfőig lehet pótolni a nevezést, de utána már nem! Tehát ha még nem neveztél, most van az utolsó pillanat!
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Valentin napi akció (2019-02-14)

Végzetúr Valentin napi akcióKedves Játékosok!
Indul a Valentin napi akció! Az akció időtartama feb. 14-től feb. 25-ig. Az őskövek megvásárlásakor megadhatsz egy karaktert, aki a Valentin napi ajándékcsomagot kapja (akár saját magadat is megadhatod). Minden játékos csak EGY ajándékcsomagot kaphat!
20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
3 energiakoncetrátum, 1 farsangi maszk, 50 ektoplazma
100 Őskő: 2080 Ft
3 ork sör, 10 energiakoncetrátum, 2 farsangi maszk, 40 mytokronit joker, 2 hűségszilánk, 250 ektoplazma
350 Őskő: 5200 Ft
1 fétis joker, 10 ork sör, 30 energiakoncetrátum, 5 farsangi maszk, 120 mytokronit joker, 6 hűségszilánk, 1000 ektoplazma
750 Őskő: 10500 Ft
2 fétis joker, 20 ork sör, 70 energiakoncetrátum, 10 farsangi maszk, 250 mytokronit joker, 14 hűségszilánk, 2500 ektoplazma
1600 Őskő: 21000 Ft
3 fétis joker, 40 ork sör, 150 energiakoncetrátum, 25 farsangi maszk, 600 mytokronit joker, 30 hűségszilánk, 6000 ektoplazma

Végzetúr farsang (2019-02-06)

Végzetúr Farsang Ma, szerdán, 10 órakor elindult a Végzetúr játék Farsang mini-esemény sorozata, számos feladattal és jutalommal!
A nappali vadászatok a hideg acélé és az izzó mágiáé. De éjszaka, a soha el nem fáradó Végzeturak hordatársaikkal együtt lazítanak. Ijesztő, mókás, vagy megdöbbentő jelmezeket, álarcokat öltenek, hogy köszöntsék az új évet, az esélyt a túlélésre, és várják az istenek visszatérését... Kellemes Farsangi Ünnepeket kívánunk!
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a maszk ikonra a karaktered képe mellett. A feadatok nem változnak, viszont a választható jutalmak sora ismét bővült!
További információk a fórumon.

Végzetúr 4-es világ (2019-02-01)

Hétfőn indul a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

Hétfőn, feb. 4-én 10 órakorindul a Végzetúr fantasy rpg játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

A Kihívás tornya (2019-01-30)

A kihívás tornya Ma 10 órakor megnyitotta kapuit a Kihívás Tornya! A Végzetúr online játék félévente ismétlődő eseménye egy számtalan szintből álló, égigérő torony, amelynek minden szintje egy próbát állít a játékos elé, majd egy szörnyet kell legyőznie. A szörnyek egyre erősebbek. Az első szinteken - sőt, egy nagyhatalmú végzetúrnak akár nagyon sok szinten - az ellenfelek triviálisak lesznek, és inkább a próbák jelentenek majd kihívást. Később azonban jönnek az egyre erősebb szörnyek, és akkor már nem lesz mindegy, hogy egy tűzdémon ellen tűzfegyverrel vagy jégfegyverrel harcolsz. A felszerelések elemét ikon formájában látod, a legendás tárgyakhoz is rendelhetsz elemet!
A csatákért kihívás tókeneket kapsz. A kihívás tókeneket jutalmakra válthatod, vagy felhasználhatod arra, hogy egy-egy nehéznek tűnő próbát letudj. Az esemény végeztével további jutalmakat kapsz, attól függően, hány szintet teljesítettél. A legjobbak még a kihívás fétisét is megszerezhetik!
Egy különösen nehéz ellenféllel szemben segítséget kérhetsz egy másik játékostól, de a napi segítségek száma limitálva van. Az esemény 1 hétig tart, jövő szerdán 10 órakor fog véget érni.
Aki a korábbi toronynál eljutott legalább az 52. szintig, az most nem az 1., hanem legutolsó-50. szintről indul. Sok sikert mindenkinek!

Végzetúr Xenó invázió (2019-01-07)

Xenó háborúElindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
Jó játékot kívánunk!

Boldog Új Évet! (2018-12-31)

Végzetúr BÚÉK Lélekenergiában gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak! Köszönjük, hogy velünk tartottatok ebben az évben, reméljük jövőre is együtt fogunk játszani! Köszönjük a türelmet és a támogatásotokat! Ne feledjétek, jövőre jön a nagyszabású epikus kalandsorozat amely az Ellenség szülőbolygójára vezet! A jövő évi eseménynaptárat itt nézhetitek meg:
2019-es Eseménynaptár
Mindenkinek jó pihenést kívánunk!
A Végzetúr csapata

Karácsonyi vásár (2018-12-13)

Végzetúr Karácsony Elkezdődött a Végzetúr online játékban a karácsonyi vásár! A kapott ajándékcsomagot elküldheted egy barátodnak / szerettednek, vagy megtarthatod saját magadnak. Ezenfelül van 20% kedvezmény minden ősköves tárgyra, 1 napos aukciók, egyedi napi ajánlatok, különleges tárgyak a kufárnál, Beholder szeme szerencsekerék és jutalomcsomagok az elköltött őskő függvényében. Ezek az események dec. 20. csütörtökig tartanak. További részletek a fórumon:
Végzetúr karácsonyi események fórum
Dec. 24. és 25. dél között béke honol a Végzetúrban: a játékosok nem tudják portyában egymást támadni és lelekenergiát zsákmányolni, így békében fejlődhetsz. Az állatok morálja sem csökken ezen időszak alatt, és a LE-ért kapható gyógyitalokra 20% kedvezmény lesz.
Az ügyfélszolgálat az ünnepek alatt is működik. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak!
A Végzetúr csapata

Karácsonyi mini-események (2018-12-05)

Végzetúr karácsonyi események Ma 10 órakor indul a Végzetúr online játék karácsonyi mini-eseménysorozata! A feladatokat
ebben a fórum topikban
találjátok meg. Természetesen idén is lesz karácsonyi vásár és költési akció. A részleteket a fórumon ki fogjuk írni. Kellemes Karácsonyi készülődést mindenkinek!

Bolygó Ura eredményhirdetés (2018-11-29)

A Bolygó Ura eredményhirdetés Véget ért a Végzetúr online játék egyik legnagyobb féléves versenye, a Bolygó Ura. A különböző világok piramisainak csúcsát a következők foglalták el:

Univerzum ura / Bolygó Ura (ha eltérő):
V1: LanMaffia
V2: Braganza / Grotah
V3: Artemis
V5: Hajnalina79 / Nodra
V6: Xen / PUN1SH3R

Gratulálunk nekik, és mindenkinek, aki sikeresen vett részt az eseményben!
A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!
A következő esemény a dec. 5-én kezdődő karácsonyi eseménysorozat.

Végzetúr találkozó jutalma (2018-11-28)

XXI. Végzetúr találkozó jutalom Kedves Játékosok! A hétvégén lezajlott a 21. élő Végzetúr találkozó, számos játékkal, programmal és jutalommal, meg persze az élő aukcióval. A részletes beszámolót itt olvashatjátok:
>> Beszámoló a Végzetúr találkozóról<<
A találkozón beszélgettünk a következő félévben esedékes játékfejlesztésekről is. Ezek összefoglalóját ebben a fórum topikban találod:
>>Fórum az új fejlesztésekről<<
Emellett örömmel tájékoztatunk benneteket, hogy a Végzetúr csapat sikeres játékának köszönhetően MINDEN Végzeturasnak +5% LE jár a vadászatért a következő 2 hétben (ma déltől), a 4-es világon 1 hétig.

XXI. Végzetúr találkozó (2018-11-14)

XXI. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Hamarosan ismét megrendezzük a féléves élő Végzetúr Találkozót. Minden látogató egy végzet medált kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik számos további díjat is megnyerni!
Időpont: 2018. november. 24. szombat, 9 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: a 3-as Metró végállomásától / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7. megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé.)
A találkozón rengeteg Végzeturasoknak szóló program is lesz, tonnányi nyereménnyel a karaktereid számára! Többek közt: végzetúr kvíz, csapatverseny, Szövetségi háború, Beholder Szeme, aukció, zsákbamacska és élő fórum a jövőbeli fejlesztésekről. A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!
Reggel 9 órától várunk minden Végzetúrnőt és Végzeturat, hogy együtt ünnepeljük meg a Végzetúr online játék 10. születésnapját.!
Beholder Kft.

A Bolygó Ura (2018-11-07)

A Bolygó Ura Ma délben indult a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Néhány lényeges információ:
A játékba az utolsó patchel beraktunk egy kényelmi funkciót, aminek hatására bizonyos Végzet Temploma feladatok automatikusan teljesülnek a templom megkapásakor. Ez a funkció a BU esemény alatt NEM működik, hogy ne okozzon problémát a feladatok teljesítésében.
A megaesszencia AF képesség maximumát megnöveljük 10-zel, hogy aki már kimaxolta a megaesszenciáit, az is tudja teljesíteni a küldetést.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Irtóztató csomag (2018-11-01)

Kedves Játékosok! Szerdán délben indul a Bolygó Ura, erre való felkészülésként megvásárolható már a irtóztató csomag! Keresd a lélekkufár egyéb menüpontjában, ill. hamarosan kirakjuk a napi ajánlatokhoz is.

Végzetúr 60. szintű világ indul (2018-10-19)

60. szintű világ indul Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 60. szintű világára!
Regisztráció itt
Ha szeretnél egy új karaktert kipróbálni a Végzetúr online játékban, vagy van olyan barátod, akiről tudod, hogy szívesen indulna egy új világ indításakor, itt a lehetőség! A 4-es, gyorsított világon, ami jövő szerdán, okt. 24-án indul azonnal 60. szinten lehet kezdeni, 25 millió elosztható lélekenergiával! A karakterekkel 3 hónapig 3x sebességgel lehet játszani, így akár a 90. szintig elérve, és ezután a karakterek átvihetők más, permanens világokra (a legjobbaknak őskő költség nélkül!) ahol tovább lehet játszani velük. Ha pedig nem akarsz új karaktert, akkor pusztán a versenyért és a győztes medálért is érdemes lehet kipróbálni!

Végzetúr Sörfesztivál (2018-10-18)

Végzetúr Sörfesztivál Elindult a Végzetúr online játék immár hagyományos eseménye, a Sörfesztivál! Okt. 18. és Nov. 2. között zajlik a Végzetúr online játék következő mini-eseménye, a Sörfesztivál, számos feladattal és jutalommal. A jutalmakat legkésőbb nov. 11-ig lehet átvenni.
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a korsó ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

Landragór bebörtönzése (2018-09-24)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból! A nagyobb térkifordítókat pedig nulláztuk, ha valaki használni szeretné.

Végzetúr 10. szülinap (2018-09-20)

Végzetúr 10. születésnap A Végzetúr szeptember 22-én ünnepli a 10. születésnapját!

Ez alkalomból számos programmal és meglepetéssel készültünk :) 20-50% közötti kedvezmények, ajándékok, 24 órás aukciók új, különleges tételekkel is, költési akció, 10 forgatásos Beholder szeme. Szept. 22-től pedig él a különleges akció, amikor mindössze 2080 Ft befizetésével 600-900 őskövet, 2 templomi pálcát és 2 időutazó pálcát kaphatsz. A részleteket ld. a fórumon:
10. Végzetúr szülinapi akciók fórum topik

Végzetúr őszi befizetési akció (2018-09-10)

Végzetúr őszi befizetési akcióKedves Játékosok!
Indul az őszi befizetési akció! Szept. 10-től 21-ig tart. Az őskövek megvásárlásakor megadhatsz egy karaktert, aki az ajándékcsomagot kapja (akár saját magadat is megadhatod). Így akár őskövet is küldhetsz egy másik játékosnak, ha a 2-es csomagot választod! A részleteket ld. a fórumon:
Őszi befizetési akció részletek
Ne feledjétek, szept. 22-én jön a Végzetúr 10. szülinapja, számos további eseménnyel, meglepetéssel és akcióval!

Végzetúr Szüret (2018-09-05)

Végzetúr szüret Ünnepeld az őszi szüretet együtt a többi végzetúrral és végzetúrnővel! Készítsétek el a legfinomabb bort, és rendezzetek fergeteges mulatságot a Landragór felett aratott győzelem ünnepére! Szept. 5. és szept. 21. között zajlik a szüreti ünnepség, számos feladattal és kibővített jutalmakkal!
Az esemény a karaktered képe mellett, a szőlő ikonra kattintva érhető el.
További részletek a fórumon, ide kattintva.

A Végzet Verme (2018-08-13)

A Végzet VermeElindult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt. Kárhozat Verme emiatt ebben a hónapban nincs, viszont szeptemberben, a Végzet Verme után arra a hónapra fogunk indítani egy Kárhozat Vermét majd, erre figyeljetek oda!
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,969.0

Elindult az új 4-es világ a Végzetúrban (2018-08-06)

Elindult a Végzetúr 4-es világ Kedves Játékostársunk!

A mai napon elindult a Végzetúr online játék új 4-es világa. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Végzetúr nyári vakáció események (2018-07-25)

Végzetúr nyári vakáció 2018 Lezárult a Kihívás tornya egyhetes verseny a Végzetúr online játékban, gratulálunk mindenkinek! A jutalmakat át lehet már venni (nem automatikusan íródnak be!) kattints a karakter mellett az ikonra, ill. később majd bekerül az Egyéb menübe is.
A mai nappal elindult a nyári miniesemény sorozat. Az eseménysorozatban minden nap naponta teljesíthető feladatokat kapsz, különböző jutalmakért. A feladatok többsége naponta egyszer teljesíthető, több napon át, és időnként új feladatok jelennek meg. Gyűjtsd a napkristályokat, és váltsd be őket a legendás napfétisre, fétisszilánkra vagy egyéb jutalmakra! Új jutalomként bekerült a verempálca. Csak a vakáció ideje alatt megvásárolható a nyári vakáció csomag, ill. portyázás, vadászat és kihívás során van 5% esély, hogy találsz egy arany ládikót, benne különböző kincsekkel.
A feladatok listáját a fórumon itt találod.
Az esemény a karakterképtől balra levő ikonra kattintva érhető el. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Végzetúr nyári vásár (2018-07-24)

Végzetúr nyári vásárKedves Játékosok!
Ma indul és egészen aug. 7-ig tart a beígért nyári befizetési akció, holnap, szerdán pedig a 8 napos költségi akció kedvezményekkel és sok egyéb meglepetéssel (csökkentett aukciós időtartam, egyedi napi ajánlatok, Beholder szeme szerencsekerék, speciális kufár tárgyak és masszív ajándékcsomagok költött őskő arányában.)
További részletek (beleértve a jokerek leírását is) itt, a fórumon!
Kellemes nyaralást kíván mindenkinek a Végzetúr csapata!

Kufárok csatája végeredmény (2018-07-23)

Végzetúr kufárok csatája végeredmény Lezárult a Végzetúr nagyszabású eseménye, a Kufárok Csatája! Az 1., 5. és 6. világon Archaix a 2-3. világon Innatlozad hívei győztek. Gratulálunk a résztvevőknek! A nyereményeket már át lehet venni.
Következő eseményünk a nyári vakáció mini-esemény sorozat, ami júl. 25-én, szerdán 10 órakor indul, akkor, amikor véget ér a Kihívás Tornya.

A Kihívás Tornya (2018-07-18)

A kihívás tornya Ma 10 órakor megnyitotta kapuit a Kihívás Tornya! A Végzetúr online játék vadonatúj kihívása egy számtalan szintből álló, égigérő torony, amelynek minden szintje egy próbát állít a játékos elé, majd egy szörnyet kell legyőznie. A szörnyek egyre erősebbek. Az első szinteken - sőt, egy nagyhatalmú végzetúrnak akár nagyon sok szinten - az ellenfelek triviálisak lesznek, és inkább a próbák jelentenek majd kihívást. Később azonban jönnek az egyre erősebb szörnyek, és akkor már nem lesz mindegy, hogy egy tűzdémon ellen tűzfegyverrel vagy jégfegyverrel harcolsz. A felszerelések elemét ikon formájában látod, a legendás tárgyakhoz is rendelhetsz elemet!
A csatákért kihívás tókeneket kapsz. A kihívás tókeneket jutalmakra válthatod, vagy felhasználhatod arra, hogy egy-egy nehéznek tűnő próbát letudj. Az esemény végeztével további jutalmakat kapsz, attól függően, hány szintet teljesítettél. A legjobbak még a kihívás fétisét is megszerezhetik!
Egy különösen nehéz ellenféllel szemben segítséget kérhetsz egy másik játékostól, de a napi segítségek száma limitálva van. Az esemény 1 hétig tart, jövő szerdán 10 órakor fog véget érni. Sok sikert mindenkinek!

Elkezdődött a Kufárok csatája! (2018-07-02)

Végzetúr kufárok csatájaMegkezdődött a nagyszabású 3 hetes eseménye, a Kufárok csatájára! Aki esetleg még lemaradt róla, júl. 9. hétfőig lehet pótolni a nevezést, de utána már nem! Tehát ha még nem neveztél, most van az utolsó pillanat!
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Kufárok csatája nevezés indul! (2018-06-25)

Végzetúr kufárok csatájaA mai naptól lehet nevezni a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseményére, a Kufárok csatájára. Az eseményben min. 3. szinttől lehet részt venni. Maga az esemény hétfőn, júl. 2-án indul, a nevezés pedig 1 héttel később, júl. 9-én 10 órakor véglegesen lezárul, az azt követő 2 hétben már csak az vehet részt benne, aki korábban benevezett.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

A Felszín Visszahódításának Ünnepe (2018-06-14)

Végzetúr Felszínünnep Örökké emlékezni fogunk a hősies csatára, amelyben a végzeturak elűzték a bolygójukat ezer éven át megszálló Ellenséget. Minden évben, a győzelem évfordulóján a hordák félretesznek minden ellenségeskedést, és a rubin, gyémánt, smaragd és zafír horda tagjai együtt ünnepelnek. Ezek az ünnepségek egyúttal segítenek nem elfelejteni, hogy a harcra mindig készen kell állni, ha esetleg az Ellenség egy napon vissza akarna térni...
Jún. 13. és 28. között zajlik a Végzetúr online rpg játék éves mini-eseménysorozata, a Felszínünnep, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a végzetúrnő ikonra a karaktered képe mellett!
Az esemény alatt megvásárolható a lélekkufárnál: Az esemény alatt kapható: szubplazma detektor, kisebb vadászzsákmány, nagyobb vadászzsákmány.
További információk a fórumon.
Sok szerencsét mindenkinek!

XX. Végzetúr találkozó (2018-05-24)

XX. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Hamarosan ismét megrendezzük a féléves élő Végzetúr Találkozót. Minden látogató egy végzet medált kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik számos további díjat is megnyerni!
Időpont: 2018. jún. 16. szombat, 9 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: a 3-as Metró végállomásától / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7. megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé.)
A találkozón rengeteg Végzeturasoknak szóló program is lesz, tonnányi nyereménnyel a karaktereid számára! Többek közt: végzetúr kvíz, csapatverseny, Szövetségi háború, Beholder Szeme, aukció, zsákbamacska és élő fórum a jövőbeli fejlesztésekről. A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!
Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt!
Beholder Kft.

Végzetúr Xenó invázió (2018-05-22)

Xenó háborúElindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
Jó játékot kívánunk!

Végzetúr Tavaszi Fesztivál (2018-05-03)

Végzetúr Tavaszi fesztivál Évek teltek el az Ellenség elűzése óta. A bolygó felszínét egyre terjedő növénytakaró borítja, és üdvözli az évszakok váltakozásának visszatértét: a tavasz érkeztével mindent virágok borítanak. Ezt az eseményt, az Élet visszatértét a Bolygóra ünneplik a Tavaszi Fesztivállal a végzeturak.
Máj. 3. és 19. között zajlik a Végzetúr online rpg játék hagyományos mini-esemény sorozata, a Tavaszi Fesztivál, számos feladattal és jutalommal. A részvételhez egyszerűen csak kattints a csokor ikonra a karaktered képe mellett!
További információk a fórumon.

Bolygó Ura eredmények (2018-05-02)

A Bolygó Ura eredményhirdetés Véget ért a Végzetúr online játék egyik legnagyobb féléves versenye, a Bolygó Ura. A különböző világok piramisainak csúcsát a következők foglalták el:

Univerzum ura:
V1: LanMaffia
V2: Grotah
V3: Artemis
V5: Hajnalina79
V6: Spellatrix

Gratulálunk nekik, és mindenkinek, aki sikeresen vett részt az eseményben!
A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!
A következő esemény a holnap kezdődő mini-esemény sorozat, a Tavaszi Fesztivál.

SMS karbantartás (2018-05-01)

Az SMS szolgáltató technikai karbantartása miatt az SMS fizetés 2018. 05. 06-án, vasárnap 14 órától előreláthatólag 19 óráig szünetel! Megértéseteket köszönjük.

Végzetúr 60. szintű világ indul (2018-04-16)

60. szintű világ indul Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 60. szintű világára!
Regisztráció itt
Ha szeretnél egy új karaktert kipróbálni a Végzetúr online játékban, vagy van olyan barátod, akiről tudod, hogy szívesen indulna egy új világ indításakor, itt a lehetőség! A 4-es, gyorsított világon, ami jövő hétfőn, ápr. 23-án indul azonnal 60. szinten lehet kezdeni, 25 millió elosztható lélekenergiával! A karakterekkel 3 hónapig 3x sebességgel lehet játszani, így akár a 90. szintig elérve, és ezután a karakterek átvihetők más, permanens világokra (a legjobbaknak őskő költség nélkül!) ahol tovább lehet játszani velük. Ha pedig nem akarsz új karaktert, akkor pusztán a versenyért és a győztes medálért is érdemes lehet kipróbálni!

A Bolygó Ura (2018-04-09)

A Bolygó Ura Ma délben indul a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Néhány lényeges információ:
A játékba az utolsó patchel beraktunk egy kényelmi funkciót, aminek hatására bizonyos Végzet Temploma feladatok automatikusan teljesülnek a templom megkapásakor. Ez a funkció a BU esemény alatt NEM működik, hogy ne okozzon problémát a feladatok teljesítésében.
A megaesszencia AF képesség maximumát megnöveljük 10-zel, hogy aki már kimaxolta a megaesszenciáit, az is tudja teljesíteni a küldetést.
A támadj meg egy epikust 30x célszámát 20-ra csökkentettük, tekintettel a nagyobb sebzésekre.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Végzetúr húsvét (2018-03-22)

Végzetúr Húsvét A Felszín visszahódítása óta lassan újra termékennyé válik a világ, és a végzeturak próbálnak emlékezni, hogyan is éltek őseik a száműzetés előtt. A mindennapos brutális harc monotonitását a régi ünnepek felidézése tudja megtörni. Lady Alvariel különleges relikviákat ajánl azoknak, akik összegyűjtik a színesre festett xenomorf tojásokat, és segítenek felidézni a régi ünnepek egyikét, a Húsvétot.
Márc. 22. és ápr. 8. között zajlik a Végzetúr online rpg játék új mini-eseménye, a Húsvét, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a húsvéti tojás ikonra a karaktered képe mellett!
További információk a fórumon.

Landragór bebörtönözve (2018-03-19)

Landragór bebörtönözveVéget ért a Végzetúr online szerepjáték 3 hetes eseménye, a Landragór bebörtönzése. A gonosz sárkány végül elnyerte méltó büntetését, köszönhetően a végzeturak hősies harcának.

A győztes horda tagjai a medálokat és dukátokat a következő belépéskor kapják meg.

Természetesen mindenki megkapja a jól megérdemelt jutalmat, a masszív tulajdonság-növekedést és egyéb jutalmakat az Egyéb menüpont alatt. A következő esemény a Húsvét lesz, ami márc. 22-én, csütörtökön.
Gratulálunk mindenkinek!

Support szerver karbantartás (2018-03-07)

Kedves Játékosok,
Ma éjféltől várhatóan hajnali 2-ig a support szerverünk karbantartás miatt nem lesz elérhető, tehát nem fogsz tudni az ügyfélszolgálatnak írni. A játék működése zavartan lesz. Megértéseteket köszönjük!

Landragór kiszabadult (2018-02-26)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból! A nagyobb térkifordítókat pedig nulláztuk, ha valaki használni szeretné.
A túlzott szerverterhelés elkerülése végett javasoljuk, hogy ne költsd el az összes CSP-det rögtön az elején, az esemény több hétig tart, lesz rá időd bőven!

Valentin napi befizetési akció (2018-02-14)

Végzetúr Valentin napi akcióKedves Játékosok!
Indul a Valentin napi akció! Az akció időtartama feb. 14-től feb. 23-ig. Az őskövek megvásárlásakor megadhatsz egy karaktert, aki a Valentin napi ajándékcsomagot kapja (akár saját magadat is megadhatod). Minden játékos csak EGY ajándékcsomagot kaphat!
20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
3 energiakoncetrátum, 1 farsangi maszk, 50 ektoplazma
100 Őskő: 2080 Ft
3 ork sör, 10 energiakoncetrátum, 2 farsangi maszk, 40 mytokronit joker, 2 hűségszilánk, 250 ektoplazma
350 Őskő: 5200 Ft
1 fétis joker, 10 ork sör, 30 energiakoncetrátum, 5 farsangi maszk, 120 mytokronit joker, 6 hűségszilánk, 1000 ektoplazma
750 Őskő: 10500 Ft
1 fétis joker, 20 ork sör, 70 energiakoncetrátum, 10 farsangi maszk, 250 mytokronit joker, 14 hűségszilánk, 2500 ektoplazma
1600 Őskő: 21000 Ft
2 fétis joker, 40 ork sör, 150 energiakoncetrátum, 20 farsangi maszk, 600 mytokronit joker, 30 hűségszilánk, 6000 ektoplazma

Végzetúr farsang (2018-02-07)

Végzetúr Farsang Elkezdődött a Végzetúr online játék Farsang mini-esemény sorozata, számos feladattal és jutalommal!
A nappali vadászatok a hideg acélé és az izzó mágiáé. De éjszaka, a soha el nem fáradó Végzeturak hordatársaikkal együtt lazítanak. Ijesztő, mókás, vagy megdöbbentő jelmezeket, álarcokat öltenek, hogy köszöntsék az új évet, az esélyt a túlélésre, és várják az istenek visszatérését... Kellemes Farsangi Ünnepeket kívánunk!
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a maszk ikonra a karaktered képe mellett.
További információk a fórumon.

Végzetúr 4-es világ indul hétfőn (2018-02-01)

Elindult a Végzetúr 4-es világ regisztráció! Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 4-es világára!
Regisztráció itt
Kedves Játékostársunk!

Február 5-én, hétfőn, 10 órakor indul az új 4. világ. Az előregisztráció már elkezdődött. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod! Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

A Végzet Verme (2018-01-08)

A Végzet VermeElindult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,969.0

Boldog Új Évet! (2017-12-31)

Végzetúr BÚÉK Lélekenergiában gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak! Köszönjük, hogy velünk tartottatok ebben az évben, reméljük jövőre is együtt fogunk játszani! Köszönjük a türelmet és a támogatásotokat! A következő évben is igyekszünk a játékot a Ti javaslataitok alapján továbbfejleszteni, új dolgokkal gazdagítani. A jövő évi eseménynaptárat itt nézhetitek meg:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,993.0
Mindenkinek jó pihenést kívánunk!
A Végzetúr csapata

Karácsonyi vásár (2017-12-14)

Végzetúr Karácsony Ma, 10 órakor kezdődik a Végzetúr online játékban a karácsonyi vásár! A kapott ajándékcsomagot elküldheted egy barátodnak / szerettednek, vagy megtarthatod saját magadnak. Ezenfelül lesz 20% kedvezmény minden ősköves tárgyra, 1 napos aukciók, egyedi napi ajánlatok, különleges tárgyak a kufárnál, Beholder szeme szerencsekerék és jutalomcsomagok az elköltött őskő függvényében. Ezek az események dec. 21-éig tartanak. További részletek a fórumon:
Végzetúr karácsonyi események fórum
Dec. 24. és 25. dél között béke honol a Végzetúrban: a játékosok nem tudják portyában egymást támadni és lelekenergiát zsákmányolni, így békében fejlődhetsz. Az állatok morálja sem csökken ezen időszak alatt, és a LE-ért kapható gyógyitalokra 20% kedvezmény lesz.
Az ügyfélszolgálat az ünnepek alatt is működik. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak!
A Végzetúr csapata

Végzetúr szörnyidézés (2017-12-13)

Végzetúr szörnyidézés Bekerült a játékba az új, nagyszabású fejlesztés, a Szörnyidézés! Ez a lehetőség 70. szinttől elérhető, a Vadászat menüpontból. Ha megidéztél egy szörnyet és véglegesítetted, attól kezdve megtámadhatod mások szörnyeit is. Célok, statisztikák, toplisták és jutalmak is várják a bátor szörnyvadászokat :) További részletek a fórumon:
Szörnykihívás fórum
Ne feledjétek, hogy holnaptól indul a karácsonyi vásár a Végzetúrban!

Karácsonyi mini-események (2017-12-08)

Végzetúr karácsonyi események Elindult a Végzetúr online játék karácsonyi mini-eseménysorozata! A feladatokat
ebben a fórum topikban
találjátok meg. A jutalmak listája ismét bővült. Jó játékot kívánunk mindenkinek!

Kufárok csatája végeredmény (2017-12-04)

Végzetúr kufárok csatája végeredmény Lezárult a Végzetúr nagyszabású eseménye, a Kufárok Csatája! Az 1. világon Edralian, a 2-3. világon Innatlozad, az 5-6. világon pedig Archaix hívei arattak győzelmet. Gratulálunk a résztvevőknek! A nyereményeket már át lehet venni.
Következő eseményünk a karácsonyi mini-esemény sorozat, ami dec. 8-án, pénteken 10 órakor indul.

Végzetúr Black Friday ajánlat (2017-11-24)

Végzetúr Black Friday ajánlatKedves Játékosok! Mi is szeretnénk kedveskedni Nektek egy Black Friday ajánlattal: a rendhagyó napi ajánlatunkban 2 fétis jokert 240 őskő helyett most 100 őskőért vásárolhatsz meg (Napi rutinok, nyitóoldal).

Végzetúr találkozó szombaton! (2017-11-23)

XIX. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Ne feledjétek, szombaton, 9 órától Végzetúr találkozó! Minden eddiginél nagyobb nyereményözön és programválaszték :)
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: a 3-as Metró végállomásától / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7. megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé.)
A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!
Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt!
Beholder Kft.

Megkezdődött a Kufárok csatája! (2017-11-14)

Végzetúr kufárok csatájaMegkezdődött a nagyszabású 3 hetes eseménye, a Kufárok csatájára! Aki esetleg még lemaradt róla, nov. 20-án hétfőig lehet pótolni a nevezést, de utána már nem! Tehát ha még nem neveztél, most van az utolsó pillanat!
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Elindult az új 4-es Végzetúr világ (2017-11-13)

60. szintű világ elindult Elindult a Végzetúr online játék új, 60. szintű világa! Itt tudsz regisztrálni:
Regisztráció itt
Ha szeretnél egy új karaktert kipróbálni a Végzetúr online játékban, vagy van olyan barátod, akiről tudod, hogy szívesen indulna egy új világ indításakor, itt a lehetőség! Azonnal 60. szinten kezdesz, 25 millió elosztható lélekenergiával! A karakterekkel 3 hónapig 3x sebességgel lehet játszani, így akár a 90. szintig elérve, és ezután a karakterek átvihetők más, permanens világokra (a legjobbaknak őskő költség nélkül!) ahol tovább lehet játszani velük. Ha pedig nem akarsz új karaktert, akkor pusztán a versenyért és a győztes medálért is érdemes lehet kipróbálni!
Újdonság! Most először, a vadászatban az eddigi 3x helyett 9x gyorsaságot el lehet érni a játék elején! Kimaxolt elementáris fúzióval egyetlen perc alatt 4 vadászat is lemegy, így a vadászattal tényleg nem fog sok idő elmenni :)

Végzetúr 60. szintű világ indul (2017-11-10)

60. szintű világ indul Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 60. szintű világára!
Regisztráció itt
Ha szeretnél egy új karaktert kipróbálni a Végzetúr online játékban, vagy van olyan barátod, akiről tudod, hogy szívesen indulna egy új világ indításakor, itt a lehetőség! A 4-es, gyorsított világon, ami jövő hétfőn, nov. 13-án indul azonnal 60. szinten lehet kezdeni, 25 millió elosztható lélekenergiával! A karakterekkel 3 hónapig 3x sebességgel lehet játszani, így akár a 90. szintig elérve, és ezután a karakterek átvihetők más, permanens világokra (a legjobbaknak őskő költség nélkül!) ahol tovább lehet játszani velük. Ha pedig nem akarsz új karaktert, akkor pusztán a versenyért és a győztes medálért is érdemes lehet kipróbálni!

Kufárok csatája (2017-11-08)

Végzetúr kufárok csatájaA mai naptól lehet nevezni a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseményére, a Kufárok csatájára. Az eseményben min. 3. szinttől lehet részt venni. Maga az esemény hétfőn, nov. 13-án indul, a nevezés pedig 1 héttel később, nov. 20-án 10 órakor véglegesen lezárul, az azt követő 2 hétben már csak az vehet részt benne, aki korábban benevezett.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

XIX. Élő Végzetúr találkozó (2017-10-26)

XIX. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Hamarosan ismét megrendezzük a féléves élő Végzetúr Találkozót. Minden látogató egy végzet medált kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik számos további díjat is megnyerni!
Időpont: 2017. november 25. szombat, 9 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: a 3-as Metró végállomásától / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7. megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé.)
A találkozón rengeteg Végzeturasoknak szóló program is lesz, tonnányi nyereménnyel a karaktereid számára! Többek közt: végzetúr kvíz, csapatverseny, Szövetségi háború, Beholder Szeme, aukció, zsákbamacska és élő fórum a jövőbeli fejlesztésekről. A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!
Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt!
Beholder Kft.

Végzetúr Sörfesztivál (2017-10-16)

Végzetúr Sörfesztivál Ma délben elindult a Végzetúr online játék immár hagyományos eseménye, a Sörfesztivál! Okt. 16. és 31. között zajlik a Végzetúr online játék következő mini-eseménye, a Sörfesztivál, számos feladattal és jutalommal. A jutalmakat legkésőbb nov. 9-ig lehet átvenni.
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a korsó ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

Végzetúr 9. szülinap (2017-09-22)

Végzetúr 9. születésnap A Végzetúr szeptember 22-én ünnepli a 8. születésnapját!

Ez alkalomból szuper ajándékcsomagok várnak mindenkit, aki szeptember 21. és okt. 2. között őskövet vásárol. Szeptember 22. és 29. között pedig számos további eseménnyel várunk benneteket. Minden nap az első belépéskor tortát kapsz, 24 órás auckiók, speciális vásárok, 20% kedvezmény az őskő árból, Beholder szeme, különleges napi ajánlatok és mesés csomagok a költött őskő függvényében. A részleteket ld. a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,989.0

Végzetúr xenó invázió (2017-09-21)

Xenó háborúElindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
Jó játékot kívánunk!

Végzetúr Szüreti mulatság (2017-09-04)

Végzetúr szüret Ünnepeld az őszi szüretet együtt a többi végzetúrral és végzetúrnővel! Készítsétek el a legfinomabb bort, és rendezzetek fergeteges mulatságot a Landragór felett aratott győzelem ünnepére! Szept. 4. és szept. 20. között zajlik a szüreti ünnepség, számos feladattal és kibővített jutalmakkal!
Az esemény a karaktered képe mellett, a szőlő ikonra kattintva érhető el.
További részletek a fórumon, ide kattintva.

Bolygó Ura eredményhirdetés (2017-08-31)

A Bolygó Ura eredményhirdetés Véget ért a Végzetúr online játék egyik legnagyobb féléves versenye, a Bolygó Ura. A különböző világok piramisainak csúcsát a következők foglalták el:

Univerzum ura:
V1: LanMaffia
V2: Bachtass
V3: Artemis / (A bolygó ura: Félx)
V5: Heimdall
V6: Xen

Gratulálunk nekik, és mindenkinek, aki sikeresen vett részt az eseményben!
A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!
A következő esemény a Szüret mini-eseménysorozat, ami jövő hétfőn indul, kibővített jutalomlistával!

A Bolygó Ura (2017-08-09)

A Bolygó Ura elkezdődött Ma délben elindult a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
További változás, hogy a teljesíthetőség kedvéért megnöveltük 10-zel a Megaesszencia AF képesség lehetséges maximumát.
Sok szerencsét mindenkinek!

Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 4-es világára! (2017-08-02)

Elindult a Végzetúr 4-es világ regisztráció! Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 4-es világára!
Regisztráció itt
Kedves Játékostársunk!

Hamarosan, terveink szerint augusztus 7-én, 10 órakor indul az új 4. világ. Az előregisztráció már elkezdődött. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod! Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Végzetúr nyári vakáció események (2017-07-24)

Végzetúr nyári vakáció 2017 Élvezd ki a Végzetúrral a nyári vakációt! Az eseménysorozatban minden nap naponta teljesíthető feladatokat kapsz, különböző jutalmakért. A feladatok többsége naponta egyszer teljesíthető, több napon át, és időnként új feladatok jelennek meg. Gyűjtsd a napkristályokat, és váltsd be őket a legendás napfétisre, fétisszilánkra vagy egyéb jutalmakra! Csak a vakáció ideje alatt megvásárolható a nyári vakáció csomag, ill. portyázás, vadászat és kihívás során van 5% esély, hogy találsz egy arany ládikót, benne különböző kincsekkel.
A feladatok listáját a fórumon itt találod.
Az esemény a karakterképtől balra levő ikonra kattintva érhető el. Aug. 9-ig tart, a napkristályokat legkésőbb aug. 16-ig lehet beváltani. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Landragór bebörtönözve (2017-07-19)

Landragór bebörtönözveVéget ért a Végzetúr online szerepjáték 3 hetes eseménye, a Landragór bebörtönzése. A gonosz sárkány végül elnyerte méltó büntetését, köszönhetően a végzeturak hősies harcának.

A győztes hordák:
V1: rubin
V2: gyémánt
V3: rubin
V5: rubin
V6: gyémánt
A győztes horda tagjai a medálokat és dukátokat a következő belépéskor kapják meg.

Természetesen mindenki megkapja a jól megérdemelt jutalmat, a masszív tulajdonság-növekedést és egyéb jutalmakat az Egyéb menüpont alatt.
Gratulálunk mindenkinek!

Nyári befizetési akció (2017-07-18)

Végzetúr nyári vásárKedves Játékosok!
Ma indul és egészen július 31-ig tart a beígért nyári akció, befizetési és költési ajándékcsomagokkal, kedvezményekkel és sok egyéb meglepetéssel! Az ajándékoknál a jokerek segítségével most már ti dönthetitek el, hogy milyen ajándékot szeretnétek kapni

20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
1 relikvia kupon, 1 sorsjegy, 1 smaragdszelence, 4 aranydukát, 3 kristály joker
100 Őskő: 2080 Ft
1 relikvia kupon, 2 isteni ital, 6 ősi arany joker, 2 smaragdszelence, 20 aranydukát, 10 kristály joker, 40 mytokronit joker
350 Őskő: 5200 Ft
3 relikvia joker, 5 isteni ital, 15 ősi arany joker, 6 smaragdszelence, 50 aranydukát, 35 kristály joker, 120 mytokronit joker
750 Őskő: 10500 Ft
5 relikvia joker, 1 templomi pálca, 30 ősi arany joker, 12 smaragdszelence, 100 aranydukát, 75 kristály joker, 250 mytokronit joker
1600 Őskő: 21000 Ft
10 relikvia joker, 2 templomi pálca, 60 ősi arany joker, 25 smaragdszelence, 250 aranydukát, 160 kristály joker, 600 mytokronit joker

Ugyanekkor kezdődik a Nyári vásár, 20% kedvezménnyel az őskő árakból, csökkentett aukciós időtartammal, egyedi napi ajánlatokkal, Beholder szeme szerencsekerékkel, speciális kufár tárgyakkal és masszív ajándékcsomagokkal költött őskő arányában, egészen július 24-ig. További részletek (beleértve a jokerek leírását is) itt, a fórumon!
Kellemes nyaralást kíván mindenkinek a Végzetúr csapata!

Landragór kiszabadult (2017-06-28)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból!
A túlzott szerverterhelés elkerülése végett javasoljuk, hogy ne költsd el az összes CSP-det rögtön az elején, az esemény több hétig tart, lesz rá időd bőven!

VU találkozó 2017 június (2017-06-21)

XVIII. Végzetúr találkozó beszámoló Kedves Játékosok! lezajlott a 18. élő Végzetúr találkozó, jó hangulatban, rengeteg programmal, vetélkedővel és táppal a karaktereknek :) Köszönjük szépen mindenkinek, aki eljött személyesen, reméljük mindenki jól érezte magát! A részletes beszámolót itt olvashatjátok:
Beszámoló a Beholder oldalon
Legközelebb novemberben találkozunk!

XVIII. Élő Végzetúr találkozó (2017-06-12)

XVIII. Végzetúr találkozó Kedves Játékosok! Hamarosan ismét megrendezzük a féléves élő Végzetúr Találkozót. Minden látogató egy végzet medált kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik számos további díjat is megnyerni!
Időpont: 2017. június 17. szombat, 9 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: a 3-as Metró végállomásától / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7. megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé.)
A találkozón rengeteg Végzeturasoknak szóló program is lesz, tonnányi nyereménnyel a karaktereid számára! Többek közt: végzetúr kvíz, csapatverseny, Szövetségi háború, Beholder Szeme, aukció, zsákbamacska és élő fórum a jövőbeli fejlesztésekről. A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!
Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt!
Beholder Kft.

A Felszín Visszahódításának Ünnepe (2017-06-07)

Végzetúr Felszínünnep Örökké emlékezni fogunk a hősies csatára, amelyben a végzeturak elűzték a bolygójukat ezer éven át megszálló Ellenséget. Minden évben, a győzelem évfordulóján a hordák félretesznek minden ellenségeskedést, és a rubin, gyémánt, smaragd és zafír horda tagjai együtt ünnepelnek. Ezek az ünnepségek egyúttal segítenek nem elfelejteni, hogy a harcra mindig készen kell állni, ha esetleg az Ellenség egy napon vissza akarna térni...
Jún. 7. és 22. között zajlik a Végzetúr online rpg játék éves mini-eseménysorozata, a Felszínünnep, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a végzetúrnő ikonra a karaktered képe mellett!
Az esemény alatt megvásárolható a lélekkufárnál: Az esemény alatt kapható: szubplazma detektor, kisebb vadászzsákmány, nagyobb vadászzsákmány.
További információk a fórumon.
Sok szerencsét mindenkinek!

A Végzet Verme (2017-05-10)

A Végzet VermeMa, 10 órakor indult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme, a Kárhozat Vermének félévenkénti versenyváltozata. A Kárhozat Verméhez hasonlóan szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,969.0

Tavaszi Fesztivál (2017-04-26)

Végzetúr Tavaszi fesztivál Évek teltek el az Ellenség elűzése óta. A bolygó felszínét egyre terjedő növénytakaró borítja, és üdvözli az évszakok váltakozásának visszatértét: a tavasz érkeztével mindent virágok borítanak. Ezt az eseményt, az Élet visszatértét a Bolygóra ünneplik a Tavaszi Fesztivállal a végzeturak.
Ápr. 26. és máj. 11. között zajlik a Végzetúr online rpg játék új mini-eseménye, a Tavaszi Fesztivál, számos feladattal és jutalommal. A részvételhez egyszerűen csak kattints a csokor ikonra a karaktered képe mellett!
További információk a fórumon.

Húsvéti ajándékok átvétele (2017-04-25)

Végzetúr Húsvét vége Kedves Játékosok! Ma van az utolsó nap, amikor a húsvéti esemény jutalmait át tudjátok venni, mert holnap már kezdődik a Tavaszi Fesztivál. Ne feletkezzetek el tehát a jutalmakról, mert holnap már nem lesz rá lehetőség!

Húsvéti vásár (2017-04-10)

Végzetúr húsvéti vásárKedves Játékosok!
Lepjétek meg egy barátotokat vagy saját magatokat egy húsvéti ajándékcsomaggal! Vásárolj őskövet ápr. 10. és 18. között, és az alábbi csomagok egyikét kapja egy általad választott karakter! (Egy karakter csak 1 csomagot kaphat)

20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
1 hímes tojás, 1 sorsjegy, 1 húsvéti tojás, 1 húsvéti ládikó
100 Őskő: 2080 Ft
1 császári pecsét, 2 hímes tojás, 1000 kheszon törmelék, 3 sorsjegy, 2 húsvéti tojás, 2 húsvéti ládikó, 40 sárga mytokronit
350 Őskő: 5200 Ft
2 császári pecsét, 5 hímes tojás, 2 aranyszelence, 3000 kheszon törmelék, 10 sorsjegy, 3 húsvéti tojás, 5 húsvéti ládikó, 120 sárga mytokronit
750 Őskő: 10500 Ft
5 császári pecsét, 10 hímes tojás, 5 aranyszelence, 7000 kheszon törmelék, 20 sorsjegy, 7 húsvéti tojás, 10 húsvéti ládikó, 250 sárga mytokronit
1600 Őskő: 21000 Ft
10 császári pecsét, 25 hímes tojás, 10 aranyszelence, 15000 kheszon törmelék, 40 sorsjegy, 15 húsvéti tojás, 20 húsvéti ládikó, 600 sárga mytokronit

Ugyanekkor kezdődik a Húsvéti vásár, 20% kedvezménnyel az őskő árakból, csökkentett aukciós időtartammal, egyedi napi ajánlatokkal, Beholder szeme szerencsekerékkel, speciális kufár tárgyakkal, and masszív ajándékcsomagokkal költött őskő arányában, egészen ápr. 17-ig. További részletek itt, a fórumon!
Kellemes Húsvéti ünnnepeket kíván a Végzetúr csapata!

Végzetúr Húsvét (2017-04-04)

Végzetúr Húsvét A Felszín visszahódítása óta lassan újra termékennyé válik a világ, és a végzeturak próbálnak emlékezni, hogyan is éltek őseik a száműzetés előtt. A mindennapos brutális harc monotonitását a régi ünnepek felidézése tudja megtörni. Lady Alvariel különleges relikviákat ajánl azoknak, akik összegyűjtik a színesre festett xenomorf tojásokat, és segítenek felidézni a régi ünnepek egyikét, a Húsvétot.
Ápr. 4. és Ápr. 21. között zajlik a Végzetúr online rpg játék új mini-eseménye, a Húsvét, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a húsvéti tojás ikonra a karaktered képe mellett! A megszerezhető jutalmak között közkívánságra most a khezson törmelék is szerepel.
További információk a fórumon.

Végzetúr 300. szint (2017-04-01)

Kedves Játékosok! Sikerült véglegesítenünk azt, hogy a Végzetúr 300. szintjének elérésekor milyen új „világ” nyílik meg a játékosok számára. A tervek szerint a végzeturak ezen a ponton letelepedhetnek, saját városokat építhetnek. Mindenkinek saját birtoka és növénykertje lesz, amit kedve szerint fejleszthet. Bekövetkezik a technológiai forradalom, saját céget, bányát alapíthatsz, modern autókat, sőt harci robotokat is építhetsz. Az állataid tetszőlegesen konfigurálható aranyos kis házikedvencekké válnak, akikkel időnként játszanod kell különböző minijátékokat, és benevezheted őket a kedvenc szépségversenyre is. Parancsaidat zsoldosok serege várja, akiket küldetésekre vihetsz a korábbi kalandok grafikus változtataiban. Az Ellenség elűzésével sem fog teljes béke honolni Ghallán, bűnbandák, elszabadult laboratóriumi kísérletek és az űrből érkező idegenek is fenyegetik a törékeny békét. A fejlesztésnek már nekiláttunk, de azért szükség lesz hozzá némi időre, addig is, itt van néhány screenshot!
Végzetúr 300. szint

Support szerver karbantartás (2017-03-27)

Kedves Játékosok,
Holnap, kedden este 10 órától várhatóan hajnali 2-ig a support szerverünk karbantartás miatt nem lesz elérhető, tehát nem fogsz tudni az ügyfélszolgálatnak írni. A játék működése zavartan lesz. Megértéseteket köszönjük!

25 éves a Beholder! (2017-03-21)

Március 20-án ünnepli 25. születésnapját a Beholder! Mától 1 héten keresztül minden Végzetúr és Végzetúrnő naponta egy tortát és 1 sorsjegyet kap. Jó Játékot! A Végzetúr csapata

Kufárok csatája nevezés (2017-03-20)

Végzetúr kufárok csatájaA mai naptól lehet nevezni a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseményére, a Kufárok csatájára. Az eseményben min. 3. szinttől lehet részt venni. Maga az esemény csütörtökön indul, a nevezés pedig 1 héttel később, jövő csütörtökön 10 órakor véglegesen lezárul, az azt követő 2 hétben már csak az vehet részt benne, aki korábban benevezett.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Kufárok csatája (2017-03-16)

Kedves Játékosok! A Kufárok csatája esemény nevezési fázisa a tervezettől eltérően március 20.-án, hétfőn fog elindulni (a késedelem oka, hogy néhány világon még nem győzték le a xenó királynőket). A harci fázis indulását ez nem befolyásolja, az továbbra is jövőhét csütörtökön, március 23.-án indul. Megértéseteket köszönjük!

Csatlós bajnokság (2017-02-23)

Végzetúr Csatlós bajnokság Kedves Játékosok,
Kedves Játékosk, Lezajlott a Végzetúr fantasy játék első csatlós bajnoksága! Óriási érdeklődés mellett, több mint 600 nevezővel. Az egyes világok bajnokai a következők voltak:
V1: Lanmaffia
V2: Drizztian
V3: IV_Ulrich
V5: Aelius Triccianus
V6: Midgard
Gratulálunk a győzteseknek, és mindenkinek, aki medált érő helyezésen végzett. Ne feledjétek, ha elég 3 medálos lesz, akkor ők már külön kategóriában fognak versenyezni. A továbbiakban arra számíthattok, hogy minden hónap 9-én és 23-án lesz csatlós bajnokság.
Ha esetleg lemaradtál erről a bajnokságról, a részvételhez 1 harcolni tudó csatlós szükséges (barna mytkokronittal megszerezhető, harc képességgel). A bajnokságra faló pirosbetűs felhívás előző napon mindig megjelenik a karakterprofil alatt.

Végzetúr xenó invázió (2017-02-20)

Xenó háborúElindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
Jó játékot kívánunk!

Csatlós viadal teszt (2017-02-08)

Végzetúr Farsang Kedves Játékosok,
Szeretnénk futtatni egy tesztet a hamarosan bekerülő csatlós bajnoksághoz. A tesztben akkor tudsz részt venni, ha van V1-es karaktered, aki rendelkezik harcolni tudó csatlóssal. A nevezéshez lépj be a
http://teszt1.vegzetur.hu
teszt oldalon. Az Egyéb menüpontban, a Csatlós bajnokság oldalon tudsz nevezni. A tesztet várhatóan holnap, 11 órakor futtatjuk. Várjuk a visszajelzéseket, és köszönjük a segítséget!

Végzetúr Farsang (2017-02-01)

Végzetúr Farsang Ma, szerdán, 10 órakor indul a Végzetúr játék Farsang mini-esemény sorozata, számos feladattal és jutalommal!
A nappali vadászatok a hideg acélé és az izzó mágiáé. De éjszaka, a soha el nem fáradó Végzeturak hordatársaikkal együtt lazítanak. Ijesztő, mókás, vagy megdöbbentő jelmezeket, álarcokat öltenek, hogy köszöntsék az új évet, az esélyt a túlélésre, és várják az istenek visszatérését... Kellemes Farsangi Ünnepeket kívánunk!
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a maszk ikonra a karaktered képe mellett. A feadatok nem változnak, viszont a jutalmak sora bővül: a legkitartóbbak idén megszerezhetik a farsangi fétist!
További információk a fórumon.

Bolygó Ura eredményhirdetés (2017-01-25)

A Bolygó Ura eredményhirdetés Véget ért a Végzetúr online játék egyik legnagyobb féléves versenye, a Bolygó Ura. A különböző világok piramisainak csúcsát a következők foglalták el:

Univerzum / Bolygó ura:
V1: LanMaffia
V2: Drizztian
V3: Artemis / Félix
V5: Unr34l
V6: Midgard / xeno

Gratulálunk nekik, és mindenkinek, aki sikeresen vett részt az eseményben!
A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!
A következő esemény a Farsani mini-eseménysorozat, ami jövő szerdán indul. Új jutalomként megszerezheted a farsangi fétist!

Elindult a Végzetúr 4-es világ regisztráció! (2017-01-20)

Elindult a Végzetúr 4-es világ regisztráció! Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 4-es világára!
Regisztráció itt
Kedves Játékostársunk!

Hamarosan, terveink szerint január 23-án, 10 órakor indul az új 4. világ. Az előregisztráció már elkezdődött. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod! Ezen a világon speciális szabályok érvényesek, melyekről a V4 információk menü alatt tájékozódhatsz.

A játék addig tart, amíg egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük (azonos e-mail címmel regisztrált) számára (őskő és medál).

A világ végeztével minden játékos a maradék ősköveit átadhatja egy másik világon levő, azonos e-mail címen regisztrált karakterének, vagy átviheti a következő 4-es világra.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, itt tudsz regisztrálni. Ha elfelejtetted a jelszavadat, itt kérhetsz újat.

További információk a fórumon.

Jó játékot kíván
A Végzetúr csapata

Végzetúr Bolygó Ura indul délben (2017-01-04)

A Bolygó Ura elkezdődött Ma délben indul a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Ne felejtsd el, hogy az első piramis után lesz még egy második is, amit teljesíthetsz az Univerzum Ura címért! A feladatok egy része a verseny elején többszörös nehézségű, és az idő múlásával lesz könnyebb.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: irtóztató csomag, boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Végzetúr BÚÉK :) (2016-12-31)

Végzetúr BÚÉK Lélekenergiában gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak! Köszönjük, hogy velünk tartottatok ebben az évben, reméljük jövőre is együtt fogunk játszani! Köszönjük a türelmet és a támogatásotokat! A következő évben is igyekszünk számos újítással a játékot még érdekesebbé tenni, új célokat adni a Ti javaslataitok alapján. A jövő évi eseménynaptárat itt nézhetitek meg:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,976.0
Mindenkinek jó pihenést kívánunk!
A Végzetúr csapata

Végzetúr Karácsony (2016-12-15)

Végzetúr Karácsony Ma, 10 órakor kezdődik a Végzetúr online játékban a karácsonyi vásár! Masszív ajándékcsomagok a befizetés mellé, bennük diránium, verempálca és más hasznos holmik. Az ajándékcsomagot elküldheted egy barátodnak / szerettednek, vagy megtarthatod saját magadnak. Ezenfelül lesz 20% kedvezmény minden ősköves tárgyra, 1 napos aukciók, egyedi napi ajánlatok, különleges tárgyak a kufárnál, Beholder szeme szerencsekerék és jutalomcsomagok az elköltött őskő függvényében. Ezek az események dec. 22-éig tartanak. További részletek a fórumon:
Végzetúr karácsonyi események fórum
Dec. 24. dél és 25. között béke honol a Végzetúrban: a játékosok nem tudják portyában egymást támadni és lelekenergiát zsákmányolni, így békében fejlődhetsz. Az állatok morálja sem csökken ezen időszak alatt, és a LE-ért kapható gyógyitalokra 20% kedvezmény lesz.
Az ügyfélszolgálat az ünnepek alatt is működik. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak!
A Végzetúr csapata

A Kárhozat Verme (2016-12-13)

A Kárhozat VermeKérésetek alapján bekerült a Végzetúr online játékba a Végzet Vermének rendszeres, havi esemény verziója, Kárhozat Verme néven. 8. szinttől elérhető, a baloldali menüből, a Végzet Temploma gomb alatt. Az esemény leírását az eseményen belül, az Ismertető fülön találjátok. Jó kalandozást kívánunk mindenkinek!

Végzetúr karácsonyi mini-események (2016-12-08)

Végzetúr karácsonyi események Elindult a Végzetúr online játék karácsonyi mini-eseménysorozata! A feladatokat
ebben a fórum topikban
találjátok meg. A jutalmak listája ismét bővült, új feladatok is bekerültek, és az esemény 5 nappal tovább tart a korábbinál. Jó játékot kívánunk mindenkinek!

Végzetúr 4-es világ eredményhirdetés (2016-12-05)

Végzetúr 4. világ vége Véget ért a Végzetúr fantasy online játék 60. szinten induló gyosított világa. A legjobb eredményt "Neharagudj" érte el, 99. szintre jutva, 2400-as tulajdonságösszeggel. Gatulálunk neki és a többi győztesnek! A részletes eredmények megtekinthetők itt:

4. világ eredményei

A következő, szövetségi 4-es világra januárban lehet majd nevezni. A pontos dátum miatt figyeljétek a decemberben a fórumra felkerülő Eseménynaptárt!

Fekete Péntek és új relikviák (2016-11-25)

Végzetúr Fekete PéntekMivel mindenhonnét azt látjuk, hogy "Fekete Péntek", úgy gondoltuk, zokon vennétek, ha a Végzetúr kimaradna ebből az új mini-ünnepségből. Ezért beraktunk a napi ajánlatba egy igazi, masszív Fekete Péntek ajánlatot, 1/3 áron.
A másik fontos dolog, amire fel szeretnénk hívni a figyelmeteket, hogy holnap jelenik meg a Hatalom Kártyái Kártyajáték vadonatúj kiegészítője, a Kreátor Műhelye. A kiegészítő nagyon jól sikerült, rengeteg pozitív visszajelzést kapott, mindenkinek ajánljuk jó szívvel. Természetesen lesz benne Végzetúr relikvia kód is. A négy új tárgyat már most megnézhetitek a Relikviák menüpont alatt, és aki nem gyűjti a HKK-t, az őskőért is meg tudja őket vásárolni.
A harmadik, legfontosabb dolog, hogy holnap Végzetúr találkozó! Várunk mindenkit a Kondor Béla Műv Házban, Budapesten. Rengeteg program, és még annál is több ajándék, játékbeli kincsek garmada vár minden Végzetúr játékost. További részleteket ld. az eggyel lentebbi hírben.

XVII. Élő Végzetúr találkozó (2016-11-22)

XVII. Végzetúr találkozó Hamarosan ismét megrendezzük az élő Végzetúr Találkozót. Minden látogató egy végzet medált kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik számos további díjat is megnyerni!
Időpont: 2016. november 26. szombat, 9 - 17:30-ig
FONTOS! Helyszín változás!!
Helyszín: Budapest, XVIII. kerület, Kondor Béla Műv Ház, Kondor Béla sétány 8. (megközelítés: a 3-as Metró végállomásától / Kőbánya-Kispest – KÖKI/ a 136E jelzésű busszal 7. megálló a Kondor Béla sétány. A buszmegállótól fél percre van a Közösségi Ház. Visszafelé is ugyanitt kell felszállni majd a buszra KÖKI felé.)
A találkozón rengeteg Végzeturasoknak szóló program is lesz. Többek közt: végzetúr kvíz, csapatverseny, Bolygó Ura, Beholder Szeme, aukció, és élő fórum a jövőbeli fejlesztésekről. A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!
Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt!
Beholder Kft.

Landragór kiszabadult (2016-11-02)

Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Nagyon nagy a szerverterhelés az event miatt, nem kell az első nap elkölteni az összes csp-t hiszen 30 napig tart.

Végzetúr Sörfesztivál (2016-10-17)

Végzetúr Sörfesztivál A Végzet verme verseny stresszét a végzeturak és végzetúrnők féktelen ünnepléssel heverik ki. Kezdődjék a Sörfesztivál! Okt. 17. és nov. 1. között zajlik a Végzetúr online játék következő mini-eseménye, a Sörfesztivál, számos feladattal és jutalommal. A feladatok megegyeznek az egy évvel korábbiakkal, viszont a Jutalmak oldalon új jutalmak is várnak! Többek közt most más smaragd szelencére és barna mytokronitokra is átválthatod az ünnepi emblémákat. A jutalmakat legkésőbb nov. 10-ig lehet átvenni.
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a korsó ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

Végzetúr új világ (2016-10-13)

A Végzet VermeKedves Játékosok! A Végzet Verme esemény véget ért, gratulálunk mindenkinek, aki el tudta érni az utolsó szintet! A részletes végeredményeket a játékba belépve, a Végzet Verménél nézhetitek meg.

60. szintű világ indulEgyúttal szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy elindult a Végzetúr új, 60. szintű világa! Induláskor rögtön eloszthatsz 25 millió lélekenergiát a 60. szintű karakterednek a tulajdonságok és szakértelmek között, majd fejest ugorhatsz a 3x sebességű gyors világba. 3 hónap után eredményhirdetés, és a jutalmak átvétele után a karaktert akár át is viheted egy másik, állandó világra (ami akkorra már 85-90. szintű lesz).
Regisztráció lehetőség itt, vagy kattins a Regisztráció gombra és válaszd a 4-es világot!

Végül szintén fontos információ, hogy a következő eseményünk, a Sörfesztivál jövő héten hétfőn, okt. 17-én indul. Jó játékot,
A Végzetúr csapata

Végzetúr 60. szintű világ indul (2016-09-30)

60. szintű világ indul Elindult a regisztráció a Végzetúr új, 60. szintű világára!
Regisztráció itt
Indíts azonnal egy 60. szintű Végzeturat, ossz el 25 millió lélekenergiát úgy, ahogy akarod! Ha pedig a verseny véget ér, a karaktert átviheted egy másik, permanens világra: a legjobbak őskő költség nélkül!

A Végzet Verme (2016-09-21)

A Végzet VermeMa, 10 órakor indult a Végzetúr fantasy játék eseménye, a Végzet Verme! A Végzet Vermében szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,969.0

Végzetúr szülinap (2016-09-12)

Végzetúr 6. születésnap A Végzetúr szeptember 22-én ünnepli a 8. születésnapját!

Ez alkalomból szuper ajándékcsomagok várnak mindenkit, aki szeptember 12. és 23. között őskövet vásárol. Szeptember 15. és 22. között pedig számos további eseménnyel várunk benneteket. Minden nap az első belépéskor tortát kapsz, 24 órás auckiók, speciális vásárok, 20% kedvezmény az őskő árból, Beholder szeme, különleges napi ajánlatok és mesés csomagok a költött őskő függvényében. A részleteket ld. a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,967.0

Fontos hír még, hogy véget ért a 4-es világ. Gratulálunk a győzteseknek, a legkiemelkedőbb teljesítményt Alexandrosz nyújtotta. A részletek itt tekinthetők meg:
4-es világ végeredményei

Csatlós aréna (2016-09-08)

Végzetúr csatlós aréna Bekerült a Végzetúr online fantasy játékba a legújabb nagyszabású fejlesztés, a csatlós aréna!
Ha szövetséged felépítette a csatlós arénát, és egy vagy több csatlósod elsajátította a harc képességet, máris harcba küldheted őket. Fejleszd a tulajdonságaikat, szereld fel őket varázstárgyakkal A további részleteket ld. a fórumon:
Csatlós aréna leírás.

Végzetúr szüret (2016-09-05)

Végzetúr szüret Ünnepeld az őszi szüretet együtt a többi végzetúrral és végzetúrnővel! Készítsétek el a legfinomabb bort, és rendezzetek fergeteges mulatságot a Landragór felett aratott győzelem ünnepére! Szept. 5. és szept. 21. között zajlik a szüreti ünnepség, számos feladattal és jutalommal. A feladatok először hétfőn, 10 órakor fognak megjelenni.
Az esemény a karaktered képe mellett, a szőlő ikonra kattintva érhető el.
További részletek a fórumon, ide kattintva.

Véget ért a Kufárok Csatája (2016-09-02)

Végzetúr kufárok csatája Lezárult a Végzetúr nagyszabású eseménye, a Kufárok Csatája! Archaix hívei globális győzelmet arattak. Gratulálunk a résztvevőknek! A nyereményeket már át lehet venni.
Hétfőn, 10 órakor indul a következő mini-eseménysorozatunk, a Szüret! Aki előre fel akar készülni, innen puskázhat az eseményekkel kapcsolatban. A jutalmak listája bővülni fog!

Kufárok csatája nevezés (2016-08-10)

Végzetúr kufárok csatájaA mai naptól lehet nevezni a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseményére, a Kufárok csatájára. Az eseményben min. 3. szinttől lehet részt venni. Maga az esemény holnapután, pénteken indul, a nevezés pedig 1 héttel később, jövő pénteken 10 órakor véglegesen lezárul, az azt követő 2 hétben már csak az vehet részt benne, aki korábban benevezett.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Nyári vakáció (2016-07-25)

Végzetúr nyári vakáció 2016 Élvezd ki a Végzetúrral a nyári vakációt! Az új eseménysorozat ma 10 órától indul. Minden nap naponta teljesíthető feladatokat kapsz, különböző jutalmakért. A feladatok többsége naponta egyszer teljesíthető, több napon át, és időnként új feladatok jelennek meg. Gyűjts a napkristályokat, és váltsd be őket a legendás napfétisre, fétisszilánkra vagy egyéb jutalmakra! Csak a vakáció ideje alatt megvásárolható a nyári vakáció csomag, ill. portyázás, vadászat és kihívás során van 5% esély, hogy találsz egy arany ládikót, benne különböző kincsekkel.
A feladatok listáját a fórumon itt találod.
Az esemény a karakterképtől balra levő ikonra kattintva érhető el. Aug. 10-ig tart, a napkristályokat legkésőbb aug. 15-ig lehet beváltani. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Új, 4-es világ indul a Végzetúrban (2016-07-11)

Végzetúr gyors világMár lehet regisztrálni a Végzetúr online szerepjáték 4-es világára, amely csütörtökön, július 14-én 10 órakor fog indulni. A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad és a győzelmi feltételek teljesülésekor ér véget!

Regisztrálj és vegyél részt a kezdetektől! Nyerj 150 őskövet a fő karaktered részére! Az új V4-en már az első nap után megérkezik a kristály horda, és a kisebb vadászat ital is kapható lesz. További részletek:
4-es világ szabályai

Nyári akciók (2016-07-06)

Nyári vásár Kedves Játékosok! A mai naptól indul a Nyári vásár eseménysorozat. Ha júl. 6. és 15. között veszel őskövet, ajándékcsomagot kapsz (vagy adhatsz egy barátodnak). Emellett júl. 6. és 13. között további programok is lesznek: 20% kedvezmény a lélekkufárnál az őskő árakra, egyedi tárgyak vására, Beholder szeme szerencsekerék a lélekkufárnál, egyedi napi ajánlatok, 24 órás aukciók, és különleges ajándékcsomagok a költött őskő után. További részleteket a fórumon találsz:

http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,964.0

Jó nyaralást mindenkinek!

Elkezdődött a Xenó invázió (2016-06-29)

Xenó háborúElindult a Végzetúr fantasy online játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
Jó játékot kívánunk!

A Felszín Visszahódításának Ünnepe (2016-06-13)

Végzetúr Felszínünnep Örökké emlékezni fogunk a hősies csatára, amelyben a végzeturak elűzték a bolygójukat ezer éven át megszálló Ellenséget. Minden évben, a győzelem évfordulóján a hordák félretesznek minden ellenségeskedést, és a rubin, gyémánt, smaragd és zafír horda tagjai együtt ünnepelnek. Ezek az ünnepségek egyúttal segítenek nem elfelejteni, hogy a harcra mindig készen kell állni, ha esetleg az Ellenség egy napon vissza akarna térni...
Jún. 13. és 28. között zajlik a Végzetúr online rpg játék éves mini-eseménysorozata, a Felszínünnep, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a végzetúrnő ikonra a karaktered képe mellett!
Az esemény alatt megvásárolható a lélekkufárnál: Az esemény alatt kapható: szubplazma detektor, kisebb vadászzsákmány, nagyobb vadászzsákmány.
További információk a fórumon.
Sok szerencsét mindenkinek!

Bolygó Ura eredményhirdetés (2016-06-08)

A Bolygó Ura eredményhirdetés Véget ért a Végzetúr online játék egyik legnagyobb féléves versenye, a Bolygó Ura. A különböző világok piramisainak csúcsát a következők foglalták el:
V1. Lanmaffia
V2. Bachtass
V3. Blade1977
V5. Unr34l
V6. Ludmilla
Gratulálunk nekik, és mindenkinek, aki sikeresen vett részt az eseményben!
A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!

A következő eseményünk a Felszín visszahódításának ünnepe, egy háromhetes, jún. 13-án hétfőn induló mini-esemény sorozat.

Végzetúr találkozó holnap (2016-05-27)

XI. Végzetúr találkozó Ne felejtsétek el, Végzetúr találkozó holnap a Lángban! Ajándék végzet medál, végzetúr kvíz, csapatverseny, Bolygó Ura, Beholder Szeme, aukció, és élő fórum a jövőbeli fejlesztésekről, tombola. A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!
Időpont: 2016. május. 28. szombat, 9 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, Láng Műv. Központ, XIII. Rozsnyai u. 3. (kék metró Forgách utcai megállójánál)
Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt!
Beholder Kft.

Indul a Bolygó Ura! (2016-05-18)

A Bolygó ura Ma délben indul a Végzetúr online játék legendás eseménye, a Bolygó Ura. A végzeturak most már tudják, van egy második piramis is, tartalékolniuk kell erőforrásaikat, mert minden eddiginél nagyobb kihívásnak néznek elébe. Te felkészültél?
A Bolygó Ura egy 3 hétig tartó verseny. A piramisok minden szintjének teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra).
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3). És persze ne feledkezz el az irtóztató csomagról sem, ami a napi ajánlatok oldalon átvehető.
Sok szerencsét mindenkinek!

XVI. Végzetúr találkozó Budapesten (2016-05-10)

XI. Végzetúr találkozó Hamarosan ismét megrendezzük az élő Végzetúr Találkozót a megszokott helyszínen. Minden látogató egy végzet medált kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik számos további díjat is megnyerni!
Időpont: 2016. május. 28. szombat, 9 - 17:30-ig
Helyszín: Budapest, Láng Műv. Központ, XIII. Rozsnyai u. 3. (kék metró Forgách utcai megállójánál)
A találkozón rengeteg Végzeturasoknak szóló program is lesz. Többek közt: végzetúr kvíz, csapatverseny, Bolygó Ura, Beholder Szeme, aukció, és élő fórum a jövőbeli fejlesztésekről. A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!
Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt!
Beholder Kft.

Végzetúr tavaszi fesztivál (2016-05-02)

Végzetúr Tavaszi fesztivál Évek teltek el az Ellenség elűzése óta. A bolygó felszínét egyre terjedő növénytakaró borítja, és üdvözli az évszakok váltakozásának visszatértét: a tavasz érkeztével mindent virágok borítanak. Ezt az eseményt, az Élet visszatértét a Bolygóra ünneplik a Tavaszi Fesztivállal a végzeturak.
Máj. 2. és 17. között zajlik a Végzetúr online rpg játék új mini-eseménye, a Tavaszi Fesztivál, számos feladattal és a korábbihoz képest még több jutalommal. Az esemény hétfőn 10 órától indult, a részvételhez egyszerűen csak kattints a csokor ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

Landragór bebörtönözve (2016-04-27)

Landragór bebörtönözveVéget ért a Végzetúr online szerepjáték 3 hetes eseménye, a Landragór bebörtönzése. A gonosz sárkány végül elnyerte méltó büntetését, köszönhetően a végzeturak hősies harcának.

A győztes hordák:
V1: gyémánt
V2: rubind
V3: rubin
V5: zafír
V6: gyémánt
A győztes horda tagjai a medálokat és dukátokat a következő belépéskor kapják meg.

Természetesen mindenki megkapja a jól megérdemelt jutalmat, a masszív tulajdonság-növekedést és egyéb jutalmakat az Egyéb menüpont alatt. A következő esemény a Tavaszi lesz, ami május 2-án, hétfőn indul, a korábbihoz képest kibővített jutalomlistával.
Gratulálunk mindenkinek!

Végzetúr 60. szintű világ indul (2016-04-19)

60. szintű világ indul Már lehet regisztrálni a Végzetúr új, 60. szintű világára!
Regisztráció itt
Indíts azonnal egy 60. szintű Végzeturat, ossz el 25 millió lélekenergiát úgy, ahogy akarod! Ha pedig a verseny véget ér, a karaktert átviheted egy másik, permanens világra: a legjobbak őskő költség nélkül! A világ csütörtökön, 10 órakor indul.

Landragór ismét felébredt (2016-04-06)

Landragór visszatér Landragór, a gonosz óriássárkány félévi rendszerességel áttöri a nagyhatalmú börtön falát, ahová a végzeturak hordái egymással összefogva zárják. Ismét eljött az idő, hogy beteljesítsétek Zarknod küldetését! Pusztítsátok a drakónokat, aktiváljátok a pylonokat mielőtt Landragór nagyobb kárt okoz.

Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból!
A mostani esemény új jutalmakkal bővült, akinek az esemény kezdetekor megvolt a 3 állandó relikviajutalom egyike, az most új jutalmat fog tudni szerezni helyettük.

Tavaszi vásár és befizetési akció (2016-04-04)

Húsvéti Végzetúr akció A mai naptól, ápr. 4-től egészen ápr. 14-ig él a Végzetúr tavaszi befizetési akciója! Vásárolj őskövet, és küldj ajándékcsomagot egy általad választott karakternek!

A tavaszi befizetési akcióval párhuzamosan, ápr. 4-től 11-ig tart a tavaszi vásár. 20% kedvezmény a kufárnál az őskő árakra, speciális napi ajánlatok, 24 órás árverések, egyedi tárgyak a boltokban, Beholder szeme szerencsekerék!
További részletek itt, a fórumon.

Végzetúr fejlesztések (2016-04-01)

Végzetúr áprilisi fejlesztések A mai napon több fejlesztés is bekerül a Végzetúr online játékba a kéréseitek alapján:

- Barna mytokronit, "halál" képesség. Végre lehet a játékban barna mytokronitot gyűjteni! Barna mytokronitot akkor kapsz, ha egy állatod elájul. A belőle fejlesztett képesség szintjétől függően van esély, hogy harcban az ellenfeled állatát azonnal megölöd.

- Bekerült a játékba egy új tárgy, a "relikvia utalvány". Felhasználásakor kapsz egy véletlenszerű relikviát (ez lehet aukciós, TF tali aukciós, szerencsekerekes is), ami még nincs meg neked. A relikviautalványt a lélekkufárnál árulja, őskőért, de naponta csak egyet vehetsz.

- Ősi aranypénz. Az aukciós ház kapott egy új menüt, "ősi aranypénz". Itt felrakhatod árverésre a saját tárgyaidat, és licitálhatsz mások tárgyaira. A licitálás ősi aranypénzben történik!

- Mytokronit lopás. Az új szakértelem hasonló a lopáshoz, csak nem kiégett őskövet, hanem mytokronitot lopsz az ellenféltől. A lopás sikere és a lopott mennyiség a szakértelemtől függ.

- A játékban az NPC-k (epikus, entitás, szövi bajnoki ellenfelek stb) új képességet kaptak, ez a "veszettség". Van esély rá, hogy a harc során az állataid közül egy vagy több elkapja a veszettséget, és attól kezdve van esély, hogy téged támad az ellenfél helyett. A veszettség továbbterjedhet az ellenfél állataira is. A veszettség akkor múlik el, ha az állat elájul, ebben segítséget nyújt a barna mytokronitos "halál" képesség.

- Lemaradási bónusz. Ha egy játékos egy adott napon egy meghatározott mennyiségnél kevesebb TP-t szerez, akkor kap annyi TP-t, hogy ezt a mennyiséget elérje. Így próbáljuk segíteni azokat a játékosokat, akik esetleg lemaradtak szintben más játékosoktól.

A patchel kapcsolatos további részletekért kattints ide!

Végzetúr Húsvét (2016-03-16)

Végzetúr Húsvét A Felszín visszahódítása óta lassan újra termékennyé válik a világ, és a végzeturak próbálnak emlékezni, hogyan is éltek őseik a száműzetés előtt. A mindennapos brutális harc monotonitását a régi ünnepek felidézése tudja megtörni. Lady Alvariel különleges relikviákat ajánl azoknak, akik összegyűjtik a színesre festett xenomorf tojásokat, és segítenek felidézni a régi ünnepek egyikét, a Húsvétot.
Márc. 16. és Ápr. 2. között zajlik a Végzetúr online rpg játék új mini-eseménye, a Húsvét, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a húsvéti tojás ikonra a karaktered képe mellett!
További információk a fórumon.

Véget ért a Végzet Verme (2016-03-09)

A Végzet VermeKedves Játékosok! A Végzet Verme esemény véget ért, gratulálunk mindenkinek, aki el tudta érni az utolsó szintet! Reméljük tetszett az esemény, a következő alkalomra megpróbáljuk még jobbá tenni, a felvetett változásokat ld. a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,955.794
A következő eseményünk a húsvéti mini-esemény sorozat lesz, ami jövő szerdán, márc. 16-án kezdődik.

Végzet Verme bővítés (2016-02-25)

A Végzet VermeKérésetekre +5 szinttel megnöveltük a Végzet Vermét. Azoknak, akik az utolsó szinten legalább 25 pontot elértek (tehát legyőzték a főszörnyet), megjelenik egy lefelé vezető lépcső egy véletlenszerű helyen (nem ott ahol a főszörnyet legyőzték, fel nem derített mezőn is lehet). Az új szinteken teljesített mezők már nem adódnak hozzá a végső pontszámhoz.

A Végzet Verme (2016-02-17)

A Végzet VermeMa, 10 órakor indul a Végzetúr fantasy játék új eseménye, a Végzet Verme! A Végzet vermében szörnyekkel, végzeturakkal és démonokkal kell csatáznod, hogy megszerezhesd kincseiket, és eljuthass a legutolsó szintre, ahol a verem fétise vár rád. Az esemény 3 hétig tart, a legjobbak extra jutalmakban is részesülnek. Az eseményben a karakterkép jobb felső sarka melletti ikonra kattintva vehetsz részt.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,955.0

Valentin napi befizetési akció (2016-02-15)

Végzetúr Valentin napi akcióKedves Játékosok!
Indul a Valentin napi akció! Az akció időtartama feb. 15-től feb. 24-ig. Az őskövek megvásárlásakor megadhatsz egy karaktert, aki a Valentin napi ajándékcsomagot kapja (akár saját magadat is megadhatod). Minden játékos csak EGY ajándékcsomagot kaphat!
20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
1 mesterkő, 3 energiakoncetrátum, 1 farsangi ládikó
100 Őskő: 2080 Ft
2 mesterkő, 3 ork sör, 10 energiakoncetrátum, 2 farsangi ládikó, 1 Felemelkedés Gyémántja, 2 hűségszilánk
350 Őskő: 5200 Ft
3 mesterkő, 1 templomi pálca, 10 ork sör, 30 energiakoncetrátum, 5 farsangi ládikó, 2 Felemelkedés Gyémántja, 6 hűségszilánk
750 Őskő: 10500 Ft
4 mesterkő, 1 templomi pálca, 20 ork sör, 70 energiakoncetrátum, 10 farsangi ládikó, 3 Felemelkedés Gyémántja, 14 hűségszilánk
1600 Őskő: 21000 Ft
5 mesterkő, 2 templomi pálca, 40 ork sör, 150 energiakoncetrátum, 20 farsangi ládikó, 4 Felemelkedés Gyémántja, 30 hűségszilánk

Végzetúr Farsang (2016-02-03)

Végzetúr Farsang Ma, szerdán, 10 óra 30 perckor indul a Végzetúr játék Farsang mini-esemény sorozata, számos feladattal és jutalommal!
A nappali vadászatok a hideg acélé és az izzó mágiáé. De éjszaka, a soha el nem fáradó Végzeturak hordatársaikkal együtt lazítanak. Ijesztő, mókás, vagy megdöbbentő jelmezeket, álarcokat öltenek, hogy köszöntsék az új évet, az esélyt a túlélésre, és várják az istenek visszatérését... Kellemes Farsangi Ünnepeket kívánunk!
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a maszk ikonra a karaktered képe mellett. A feadatok nem változnak, csak a jutalmak sora bővül.
További információk a fórumon.

Farsangi esemény hamarosan (2016-02-01)

Elnézést kérünk, de a farsangi mini-eseménysorozat indítása csúszik, várhatóan 2 napot, Baraty betegsége miatt. Köszönjük a türelmet!

Véget ért a Kufárok Csatája (2016-01-29)

Végzetúr kufárok csatája Ma lezárult a Végzetúr nagyszabású eseménye, a Kufárok Csatája! A legtöbb világon Archaix hívei domináltak, kivéve a 3-as világot, ahol Innatlozad seregei arattak győzelmet. Gratulálunk a résztvevőknek! A nyereményeket már át lehet venni.
Hétfőn, 10 órakor indul a következő mini-eseménysorozatunk, a Farsang! Aki előre fel akar készülni, innen puskázhat az eseményekkel kapcsolatban. A jutalmak listája bővülni fog!

Új Végzetúr világ indul hétfőn (2016-01-22)

Végzetúr gyors világMár lehet regisztrálni a Végzetúr online szerepjáték 4-es világára, amely jövő hét hétfőn, január 25-én 10 órakor fog indulni. A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad és a győzelmi feltételek teljesülésekor ér véget!

Regisztrálj és vegyél részt a kezdetektől! Nyerj 150 őskövet a fő karaktered részére! Az új V4-en már az első nap után megérkezik a kristály horda, és a kisebb vadászat ital is kapható lesz. További részletek:
4-es világ szabályai

Indul a Kufárok csatája (2016-01-06)

Végzetúr kufárok csatájaA mai naptól lehet nevezni a Végzetúr fantasy játék játék nagyszabású eseményére, a Kufárok csatájára! Az eseményben 3. szinttől lehet részt venni. Maga az esemény holnapután, pénteken indul, a nevezés pedig 1 héttel később, jövő pénteken 10 órakor véglegesen lezárul, az azt követő 2 hétben már csak az vehet részt benne, aki korábban benevezett.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Boldog Új Évet! (2015-12-31)

Végzetúr BÚÉK Boldog Új Évet kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak! Köszönjük, hogy velünk kalandoztatok ebben az évben, reméljük jövőre is együtt fogunk játszani! Köszönjük a türelmet, a pozitív és negatív kritikákat, és a támogatásotokat. A következő évben is igyekszünk számos újítással a játékot még érdekesebbé tenni, új célokat adni a Ti javaslataitok alapján. A jövő évi eseménynaptárat itt nézhetitek meg:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,948.0
Mindenkinek jó pihenést kívánunk!
A Végzetúr csapata

Kellemes Karácsonyt! (2015-12-24)

Végzetúr Karácsony Dec. 24. dél és 25. között béke honol a Végzetúrban: a játékosok nem tudják portyában egymást támadni és lelekenergiát zsákmányolni, így békében fejlődhetsz. Az állatok morálja sem csökken ezen időszak alatt, és a LE-ért kapható gyógyitalokra 20% kedvezmény lesz.
Az ügyfélszolgálat az ünnepek alatt is működik. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak!
A Végzetúr csapata

Karácsonyi események (2015-12-09)

Végzetúr karácsonyi események Holnap, csütörtökön 10 órától indul a Végzetúr karácsonyi mini-eseménysorozata. A feladatokat
ebben a fórum topikban
találjátok meg, csak a dátumok változnak. A jutalmak listája is bővül, a korábbiak mellett lehet szerezni zöld esszenciákat tartalmazó smaragdszelencét, unobtánium fókuszt és mytokronit csomagokat is.

Véget ért a 4-es világ (2015-11-30)

Végzetúr 4. világ vége Véget ért a Végzetúr fantasy online játék 60. szinten induló gyosított világa. A legjobb eredményt "Megint" érte el, 92. szintre jutva, 2551-es tulajdonságösszeggel. Gatulálunk neki és a többi győztesnek! A részletes eredmények megtekinthetők itt:

4. világ eredményei

A következő, szövetségi 4-es világra januártól lehet nevezni. Igyekszünk megdobni néhány újítással javaslataitok alapján. A pontos dátum miatt figyeljétek a decemberben a fórumra felkerülő Eseménynaptárt!

Vereséget szenvedtek a xenók (2015-11-26)

Xenó háború vége A Végzetúr online világ minden világán a végzeturak sikeresen legyőzték és bebörtönözték a xenó királynőket. Gratulálunk mindenkinek! Ne felejtsétek el átvenni a jutalmakat!
A következő eseménysorozat - ebben az évben az utolsó - a karácsonyi mini-esemény sorozatunk lesz, ami várhatóan jövő héten indul, számos új díjjal.

Ne feledjétek, szombaton élő Végzetúr találkozó! Sok szeretettel várunk mindenkit a XV. élő Végzetúr Találkozón, a megszokott helyszínen, a budapesti Láng Művelődési Központban. Rengeteg program, élő kvíz, Bolygó Ura vetélkedő, élő aranydukát árverés, kedvezményes befizetési lehetőség és ajándékcsomag, óriás szerencsekerék, ajándék végzet medál, és számos más program vár minden kedves játékost. További részletek a fórumon:

http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,941.0

Felszínre törtek a Xenók! (2015-11-05)

Xenó háborúElindult a Végzetúr fantasy online játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
Jó játékot kívánunk!

Végzetúr sörfesztivál (2015-10-19)

Végzetúr Sörfesztivál A Bolygó Ura verseny stresszét a végzeturak és végzetúrnők féktelen ünnepléssel heverik ki. Kezdődjék a Sörfesztivál! Okt. 19. és nov. 3. között zajlik a következő mini-esemény, a Sörfesztivál, számos feladattal és jutalommal. A feladatok megegyeznek a fél évvel korábbiakkal, viszont a Jutalmak oldalon új jutalmak is várnak! A jutalmakat legkésőbb nov. 8-ig lehet átvenni.
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a korsó ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

Bolygó Ura eredményhirdetés (2015-10-15)

A Bolygó Ura eredményhirdetés Véget ért a Végzetúr online játék egyik legnagyobb féléves versenye, a Bolygó Ura. A kihívás ezúttal sokkal komolyabb volt, volt egy második, nehezebb piramis is! A különböző világok piramisainak csúcsát a következők foglalták el:
világ
1. Lanmaffia: az univerzum ura
2. Lújzi04: az univerzum ura
3. Blade1977: az univerzum ura
5. Thomas Buildermann: az univerzum ura
6. Midgard: az univerzum ura
6. Ludmilla: a bolygó úrnője
Gratulálunk nekik, és mindenkinek, aki sikeresen vett részt az eseményben!
A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!

A következő eseményünk a Sörfesztivál lesz, egy háromhetes, okt. 19-én hétfőn induló mini-esemény sorozat. További részletek hamarosan!

Elindult a 4-es világ (2015-09-28)

60. szintű világ indul Elindult az új 60. szintű 4-es világ. Regisztrálj Te is, és indíts azonnal egy 60. szintű Végzeturat, ossz el 25 millió lélekenergiát úgy, ahogy akarod!
Ha véget ér, akkor lehetőség nyílik átvinni a karaktereket a v1, v2, v3 világokra 500 őskőért. (v4 árfolyamon számítva) Kezdődhet a karakter generálás!

A Bolygó ura (2015-09-24)

A Bolygó ura Ismét itt állsz az égbe nyúló, monumentális épület előtt. Elsőre úgy tűnik, nem változott semmi, csak egy kicsit sötétebb lett. Ugyanazok a lépcsőfokok, ugyanazok az akadályok. Rutinfeladat lesz. De a hatodik érzéked óvatosságra int. Semmi sem az, aminek látszik...
Ma délben indul a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra).
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Végzetúr 60. szintű világ indul (2015-09-22)

60. szintű világ indul Már lehet regisztrálni a Végzetúr új, 60. szintű világára!
Regisztráció itt
Indíts azonnal egy 60. szintű Végzeturat, ossz el 25 millió lélekenergiát úgy, ahogy akarod! Ha pedig a verseny véget ér, a karaktert átviheted egy másik, permanens világra: a legjobbak őskő költség nélkül!
Másik, fontos hír: a befizetési akció, valamint a költési és egyéb szülinapi események a holnapi nap fognak véget érni! Ne maradj le róluk!

Boldog szülinapot Végzetúr! (2015-09-14)

Végzetúr 6. születésnap A Végzetúr szept. 22-én ünnepli az 7. születésnapját!

Ez alkalomból szuper ajándékcsomagok várnak mindenkit, aki szept. 14 és 23. között őskövet vásárol. Szept. 16. és 23. között pedig számos további eseménnyel várunk benneteket. Minden nap az első belépéskor tortát kapsz, 24 órás auckiók, speciális vásárok, 20% kedvezmény az őskő árból, Beholder szeme, különleges napi ajánlatok és mesés csomagok a költött őskő függvényében. A részleteket ld. a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,938.0

Végzetúr Szüret (2015-09-07)

Végzetúr szüret Ünnepeld az őszi szüretet együtt a többi végzetúrral és végzetúrnővel! Készítsétek el a legfinomabb bort, és rendezzetek fergeteges mulatságot a Landragór felett aratott győzelem ünnepére! Szept. 7. és szept. 23. között zajlik a szüreti ünnepség, számos feladattal és jutalommal. A jutalmak sorát a korábbiakhoz képest fétisszilánkkal, kryxónium fókusszal és mytokronit csomaggal bővítettük.
Az esemény a karaktered képe mellett, a szőlő ikonra kattintva érhető el.
További részletek a fórumon, ide kattintva.

Landragór bebörtönözve (2015-09-02)

Landragór bebörtönözveVéget ért a Végzetúr online szerepjáték 3 hetes eseménye, a Landragór bebörtönzése. A gonosz sárkány végül elnyerte méltó büntetését, köszönhetően a végzeturak hősies harcának.

A győztes hordák:
V1: zafír
V2: smaragd
V3: rubin
V5: rubin
V6: gyémánt
A győztes horda tagjai a medálokat és dukátokat a következő belépéskor kapják meg.

Természetesen mindenki megkapja a jól megérdemelt jutalmat, a masszív tulajdonság-növekedést és egyéb jutalmakat az Egyéb menüpont alatt. A következő esemény a Szüret lesz, ami szept. 7-én, hétfőn indul.
Gratulálunk mindenkinek!

Landragór bebörtönzése (2015-08-12)

Landragór visszatér Landragór, a gonosz óriássárkány félévi rendszerességel áttöri a nagyhatalmú börtön falát, ahová a végzeturak hordái egymással összefogva zárják. Ismét eljött az idő, hogy beteljesítsétek Zarknod küldetését! Pusztítsátok a drakónokat, aktiváljátok a pylonokat mielőtt Landragór nagyobb kárt okoz.

Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból!
A CSP-s Landragór csatákban szerezhető szürke mytokronit és asztrális kincs is!

Végzetúr nyári vakáció (2015-07-23)

Végzetúr nyári vakáció 2015 Élvezd ki a Végzetúrral a nyári vakációt! Minden nap naponta teljesíthető feladatokat kapsz, különböző jutalmakért. A feladatok többsége naponta egyszer teljesíthető, több napon át, és időnként új feladatok jelennek meg. Gyűjts a napkristályokat, és váltsd be őket a legendás napfétisre, fétisszilánkra vagy egyéb jutalmakra! Csak a vakáció ideje alatt megvásárolható a nyári vakáció csomag, ill. portyázás, vadászat és kihívás során van 5% esély, hogy találsz egy arany ládikót, benne különböző kincsekkel.
Az esemény a karakterképtől balra levő ikonra kattintva érhető el. Aug. 8-ig tart, a napkristályokat legkésőbb aug. 15-ig lehet beváltani. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

4-es világ indul hétfőn! (2015-07-08)

Végzetúr gyors világMár lehet regisztrálni a Végzetúr online szerepjáték 4-es világára, amely jövő héten, július 13-án 10 órakor fog indulni. A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad és a győzelmi feltételek teljesülésekor ér véget!

Regisztrálj és vegyél részt a kezdetektől!

Nyári vásár és Hordák Háborúja (2015-07-01)

Nyári vásár Kedves Játékosok! A mai naptól indul a Nyári vásár eseménysorozat. Ha júl. 1. és 10. között veszel őskövet, ajándékcsomagot kapsz (vagy adhatsz egy barátodnak). Emellett júl. 1. és 8. között további programok is lesznek: 20% kedvezmény a lélekkufárnál az őskő árakra, egyedi tárgyak vására, Beholder szeme szerencsekerék a lélekkufárnál, egyedi napi ajánlatok, 24 órás aukciók, és különleges ajándékcsomagok a költött őskő után. További részleteket a fórumon találsz:

http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,931.0

Szintén a mai napon, délben indul a Hordák Háborúja esemény. Ne maradj ki belőle, már a mai napon indíthatod a támadásokat. Gyűjtsd a hordatrófeákat, és szerezd meg a gyémánt medált!

XIV. Végzetúr találkozó jutalma (2015-06-17)

XIV. Végzetúr találkozó jutalom Szombaton lezajlott a nagy sikerű XIV. élő Végzetúr találkozó. A részletes beszámolót itt olvashatjátok:
Beholder találkozó beszámoló
A VU vs TF csapatversenyt idén is a Végzeturasok nyerték - ennek köszönhetően kedden 10 órától egészen jövő kedden 10 óráig +5% lélekenergia jár a vadászatokért!
Reméljük, mindenki jól érezte magát, a következő találkozó novemberben lesz.
A Végzetúr Csapata

A Felszín Visszahódításának Ünnepe (2015-06-15)

Végzetúr Felszínünnep Örökké emlékezni fogunk a hősies csatára, amelyben a végzeturak elűzték a bolygójukat ezer éven át megszálló Ellenséget. Minden évben, a győzelem évfordulóján a hordák félretesznek minden ellenségeskedést, és a rubin, gyémánt, smaragd és zafír horda tagjai együtt ünnepelnek. Ezek az ünnepségek egyúttal segítenek nem elfelejteni, hogy a harcra mindig készen kell állni, ha esetleg az Ellenség egy napon vissza akarna térni...
Jún. 15. és 30. között zajlik a Végzetúr online rpg játék új mini-eseménye, a Felszínünnep, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a végzetúrnő ikonra a karaktered képe mellett!
További információk a fórumon.

XIV. Végzetúr találkozó (2015-06-10)

XIV. Végzetúr találkozó A mai nappal véget ért a Kufárok Csatája a Végzetúr online játékban. Gratulálunk mindenkinek! Ne felejtsétek el átvenni a jutalmakat. A következő esemény a Felszín Meghódításának Ünnepe lesz, egy mini-esemény sorozat, amely jövő hétfőn, jún. 15-én kezdődik.

Sok szeretettel várunk mindenkit szombaton, a XIV. élő Végzetúr Találkozón, a megszokott helyszínen, a budapesti Láng Művelődési Központban. Rengeteg program, élő kvíz, Bolygó Ura vetélkedő, élő aranydukát árverés, kedvezményes befizetési lehetőség és ajándékcsomag, óriás szerencsekerék, ajándék végzet medál, és számos más program vár minden kedves játékost. További részletek a fórumon:

http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,926.0

Végzetúr karbantartás (2015-06-03)

Holnap, csütörtökön tervezett karbantartás lesz a Végzetúrban. Az 1-es világot költöztetjük új szerverre, ezért az 1-es világ várhatóan 9 órától délután 4-ig nem lesz elérhető. A többi világ 9 óra és 9:30 között nem lesz elérhető. Megértéseteket köszönjük!

Indul a kufárok csatája! (2015-05-18)

Végzetúr kufárok csatájaIndul a Végzetúr böngészős játék nagyszabású eseménye, a Kufárok csatája! Az eseményben 3. szinttől lehet részt venni. Nevezni már a mai naptól lehet, az esemény szerdán, 10 órakor indul. A nevezést 1 héttel az indulás után (következő hét szerdán 10kor) lezárjuk, utána nevezni már nem lehet. Tehát most annyi a dolgod, hogy az Egyéb menüpontban, a kufárok csatája gomb alatt benevezz az egyik kufárhoz.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

A 2-es világ költözik csütörtökön (2015-05-11)

Csütörtökön tervezett karbantartás lesz a Végzetúr 2-es világon. A V2 (most költöztetjük új szerverre) várhatóan 9 órától délután 4-ig nem lesz elérhető. Megértéseteket köszönjük!
A Végzetúr csapata

Végzetúr Tavaszi fesztivál (2015-05-04)

Végzetúr Tavaszi fesztivál Évek teltek el az Ellenség elűzése óta. A bolygó felszínét egyre terjedő növénytakaró borítja, és üdvözli az évszakok váltakozásának visszatértét: a tavasz érkeztével minden virágok borítanak. A sok évnyi küzdelem óta a Végzeturak elérkezettnek látják a pillanatot, hogy ne csak a halált, de az életet is érdemes legyen megünnepelni. Máj. 4. és 19. között zajlik a Végzetúr online rpg játék új mini-eseménye, a Tavaszi Fesztivál, számos feladattal és jutalommal. Az esemény hétfőn 10 órától indul, a részvételhez egyszerűen csak kattints a csokor ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

Szerver leállás (2015-04-27)

Szerdán tervezett karbantartás lesz a Végzetúr szervereken. A V5 és V6 9 órától 9:30-ig nem lesz elérhető. A V3 (most költöztetjük új szerverre) várhatóan 9 órától délután 4-ig nem lesz elérhető. A V1 és V2 világokat a leállás annyiban érinti, hogy elképzelhető lassulás. Megértéseteket köszönjük!
A Végzetúr csapata

Elindult a 60-as szintű 4-es világ! (2015-04-27)

60. szintű világ indul Elindult az új 60. szintű 4-es világ. Regisztrálj Te is, és indíts azonnal egy 60. szintű Végzeturat, ossz el 25 millió lélekenergiát úgy, ahogy akarod!
Ha véget ér, akkor lehetőség nyílik átvinni a karaktereket a v1, v2, v3 világokra 500 őskőért. (v4 árfolyamon számítva) Kezdődhet a karakter generálás!

SMS szolgáltató technikai leállása (2015-04-20)

Kedves játékosok! Ma, hétfőn, 23 órától kb. 5 órán keresztül, hajnali 4-ig az SMS-el történő őskővásárlás nem lesz elérhető, a szolgáltató karbantartása miatt. Kérjük, ez időszakban ne küldjetek SMS-t. Megértéseteket köszönjük!

A mytokronitok eljövetele (2015-04-14)

A mytokronitok eljövetele Megérkeztek a mytokronitok! Csatlósaid az evolúció újabb lépcsőfokára lépve, egyedi képességeket fejleszthetnek ki. Ezzel kapcsolatban a következő újdonságokat ajánljuk a figyelmetekbe: az akadémia új maximális szintje 25, az akadémiát továbbfejlesztve növelheted tanulásodat és új szakértelmeket sajátíthatsz el. Új szövetségi épület az asztrális állomás, új AF képesség a mytokronit robbanás. A lélekkufárnál van 3 új relikvia (vörös és narancs mytokronit detektor, mytokronit préselő) és egy új egyéb tárgy, az asztrális kő. Ha van legalább 2 csatlósod, rögtön mehetsz a csatlósok oldalra, és használhatod az asztrális követ.
További részletek a fórumon:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,921.0
Az esemény alkalmából 7 napig átvehető egy ajándékcsomag, benne 3 csatlóskristály, 3 energiakoncentrátum, és a legalább 50. szintűeknek még 2 asztrális kő és 10 asztrális kincs.
Mindenkinek jó felfedezést kívánunk!

Megkezdődött a Xenó invázió (2015-04-08)

Xenó háborúIsmét itt van a Végzetúr fantasy online játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
Jó játékot kívánunk!

Végzetúr húsvéti események (2015-03-16)

Végzetúr Húsvét A Felszín visszahódítása óta lassan újra termékennyé válik a világ, és a végzeturak próbálnak emlékezni, hogyan is éltek őseik a száműzetés előtt. A mindennapos brutális harc monotonitását a régi ünnepek felidézése tudja megtörni. Lady Alvariel különleges relikviákat ajánl azoknak, akik összegyűjtik a színesre festett xenomorf tojásokat, és segítenek felidézni a régi ünnepek egyikét, a Húsvétot. Márc. 16. és Ápr. 2. között zajlik a Végzetúr online rpg játék új mini-eseménye, a Húsvét, számos feladattal és jutalommal. Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a húsvéti tojás ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

A Bolygó Ura végeredmények (2015-03-12)

A Bolygó Ura eredményhirdetés Véget ért a Végzetúr online játék egyik legnagyobb féléves versenye, a Bolygó Ura. A különböző világok piramisainak csúcsát a következők foglalták el:
világ
1. Lanmaffia
2. Manchika
3. Gainmaster
5. Blade1977
6. Ludmilla
Egyedül Lanmaffia volt képes megtartani a korábbi pozícióját (talán lassan kijárna neki A Bolygó Korlátlan Ura cím), a többi világon a korábbi uralkodót letaszították trónjáról (igaz, többen közülük csak hajszállal maradtak el az ifjú trónkövetelőktől). Gratulálunk nekik, és mindenkinek, aki sikeresen vett részt az eseményben!
A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!

A következő eseményünk a Húsvét lesz, egy háromhetes, márc. 16-án hétfőn induló mini-esemény sorozat. További részletek hamarosan!

Elkezdődött a Bolygó Ura! (2015-02-18)

A Bolygó Ura elkezdődött Ma délben elindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Néhány feladat változott az előzőekhez képest, és továbbra bizonyos feladatok az elején nehezebbek, az idő múlásával egyre könnyebbek lesznek.
Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány, illetve az első héten: csatlóskristály csomag (napi 3), apró térkapu stimulátor (napi 3).
Sok szerencsét mindenkinek!

Valentin napi akció (2015-02-14)

Végzetúr Valentin napi akcióKedves Játékosok!
Indul a Valentin napi akció! Az akció időtartama feb. 14-től feb. 23-ig. Az őskövek megvásárlásakor megadhatsz egy karaktert, aki a Valentin napi ajándékcsomagot kapja (akár saját magadat is megadhatod). Minden játékos csak EGY ajándékcsomagot kaphat!
20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő SMS-el:
1 mesterkő, 3 energiakoncetrátum, 1 farsangi ládikó
100 Őskő: 2080 Ft
2 mesterkő, 3 ork sör, 10 energiakoncetrátum, 2 farsangi ládikó, 1 Felemelkedés Gyémántja, 2 hűségszilánk
350 Őskő: 5200 Ft
3 mesterkő, 1 kryxónium fókusz, 10 ork sör, 30 energiakoncetrátum, 5 farsangi ládikó, 2 Felemelkedés Gyémántja, 6 hűségszilánk
750 Őskő: 10500 Ft
4 mesterkő, 1 kryxónium fókusz, 20 ork sör, 70 energiakoncetrátum, 10 farsangi ládikó, 3 Felemelkedés Gyémántja, 14 hűségszilánk
1600 Őskő: 21000 Ft
5 mesterkő, 2 kryxónium fókusz, 40 ork sör, 150 energiakoncetrátum, 20 farsangi ládikó, 4 Felemelkedés Gyémántja, 30 hűségszilánk

Végzetúr Farsang (2015-02-02)

Végzetúr Farsang A nappali vadászatok a hideg acélé és az izzó mágiáé. De éjszaka, a soha el nem fáradó Végzeturak hordatársaikkal együtt lazítanak. Ijesztő, mókás, vagy megdöbbentő jelmezeket, álarcokat öltenek, hogy köszöntsék az új évet, az esélyt a túlélésre, és várják az istenek visszatérését. Feb. 2. és Feb. 17. között zajlik az új mini-esemény, a Farsang, számos feladattal és jutalommal. Kellemes Farsangi Ünnepeket kívánunk!
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a maszk ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

Landragór bebörtönözve (2015-01-28)

Landragór bebörtönözveVéget ért a Végzetúr online szerepjáték 3 hetes eseménye, a Landragór bebörtönzése. A gonosz sárkány végül elnyerte méltó büntetését, köszönhetően a végzeturak hősies harcának.

A győztes hordák:
V1: zafír
V2: smaragd
V3: rubin
V5: rubin
V6: rubin
A győztes horda tagjai a medálokat és dukátokat a következő belépéskor kapják meg.

Természetesen mindenki megkapja a jól megérdemelt jutalmat, a masszív tulajdonság-növekedést és egyéb jutalmakat az Egyéb menüpont alatt. A következő esemény a Farsang lesz, amely feb. 2-án indul.
Gratulálunk mindenkinek!

Végzetúr - gyors világ indul (2015-01-20)

Végzetúr gyors világMár lehet regisztrálni a Végzetúr online szerepjáték 4-es világára, amely jövő héten, január 26-án 10 órakor fog indulni. A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad és a győzelmi feltételek teljesülésekor ér véget!

Regisztrálj és vegyél részt a kezdetektől!

5-ös világ újszerveren (2015-01-15)

Kedves Játékosok! Az 5-ös világ költöztetése az új szerverre befejeződött. Reméljük, mindent rendben találtok majd. Ha bármiféle rendellenességet észleltek, kérjük, jelezzétek ügyfélszolgálatunknak! Arra készüljetek fel, hogy a leállás előtt vívott csatákat leíró fájlok másolása jelenleg még tart, tehát ezeket a csatákat csak holnaptól fogjátok tudni megnézni. Ezenkívül a Kristály Hordát is csak holnap fogjuk beélesíteni.
Köszönjük a türelmeteket!

V5 költözik (2015-01-13)

Az elmúlt napokban sajnos többször tapasztalhattatok problémát az 5-ös világgal kapcsolatban. A jelenlegi szolgáltató a problémát nem tudta megoldani, ezért az 5-ös világ új szerverre költöztetése mellett döntöttünk. Csütörtökön a V5 költözik, ehhez sajnos egy fél napos leállásra lesz szükség. Reggel 9 órától várhatóan délután 4 óráig az 5-ös világ nem lesz elérhető. A kellemetlenségért elnézést kérünk, természetesen a világ újraindulása után mindenki kapni fog kompenzációt is.

Világ 6 - aukciós ház (2015-01-10)

Megnyitotta kapuit az aukciós ház! Ha legalább 24. szintű vagy, megjelenik számodra az Aukciós ház gomb baloldalt. Az AH-ban aranydukátokat szerezhetsz, az aranydukátokért pedig mesés relikviákra, egyedi kincsekre licitálhatsz. Az első 2 hétben csak gyűjteni lehet a dukátokat, a licitálás 2 hét elteltével indul.

Landragór visszatért (2015-01-07)

Landragór visszatér Landragór, a gonosz óriássárkány félévi rendszerességel áttöri a nagyhatalmú börtön falát, ahová a végzeturak hordái egymással összefogva zárják. Ismét eljött az idő, hogy beteljesítsétek Zarknod küldetését! Pusztítsátok a drakónokat, aktiváljátok a pylonokat mielőtt Landragór nagyobb kárt okoz.

Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

Ne feledd, a kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból!
A Landragór csatákért jár eseménypont is!

Végzetúr karácsony (2014-12-15)

Végzetúr Karácsony Ma 10 órától indul a karácsonyi ünnepség a Végzetúrban! Számos feladat, jutalmakkal, ajándékcsomagokkal, vásárláskor kapott promóciós csomagokkal. A holnapi naptól pedig indul a vásár, 20%-os kedvezmény a lélekkufárnál az őskő árakra, 3 napos helyett 1 napos aukciók, egyedi napi ajánlatok, különleges tárgyak vására, további hatalmas ajándékcsomagok a költött őskő függvényében.
Dec. 24. és 25. dél között béke honol a Végzetúrban: a játékosok nem tudják portyában egymást támadni és lelekenergiát zsákmányolni, így békében fejlődhetsz. Az állatok morálja sem csökken ezen időszak alatt, és a LE-ért kapható gyógyitalokra 20% kedvezmény lesz..
A karácsonyi eseménysorozat dec.15-től 31-ig tart, a befizetési akció dec. 15-től 22-ig, a karácsonyi vásár dec. 16-tól 22-ig.
További részleteket a fórumon találsz:
http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,906.0
Az ügyfélszolgálat az ünnepek alatt is működik. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak!
A Végzetúr csapata

Hordák Harca végeredmény (2014-12-09)

Végzetúr Hordák Harca eredményekVéget ért a Végzetúr online játék 3 hétig tartó epikus küzdelme, a Hordák Harca! A győzelmet ismét a zafír horda szerezte meg, 282 ponttal. Második a smaragd horda lett, 209 ponttal. A gyémánt horda lett a harmadik, 185 ponttal, a rubinok 76 ponttal negyedikként végeztek. A jutalom medálokat már jóváírtuk, az esemény során szerzett horda trófeák korlátlan ideig beválthatók. Gratulálunk minden résztvevőnek!
A következő - és egyben utolsó - idei program a Karácsonyi eseménysorozatunk lesz, ami jövő hétfőn, dec. 15-én indul.

Végzetúr találkozó (2014-12-02)

Végzetúr találkozó jutalom Szombaton fergeteges Végzetúr bulit tartottunk a Lángban, köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek! A találkozóról a részletes beszámolót
ITT találjátok.
A TF-VU csapatversenyen ezúttal a Végzetúr csapata győzedelmeskedett, ennek köszönhetően a holnapi naptól kezdődően két héten keresztül minden világon +5% LE jár vadászatért. Gratulálunk!

Elindult a Hordák Harca (2014-11-18)

Végzetúr Hordák Harca elindultElindult a Hordák Harca! Az eseményben szinttől függetlenül mindenki részt vehet. Hódítsátok meg hordátok számára a legnagyobb területet, gyűjtsetek kincseket és trófeákat a legyőzött ellenfelektől, és szerezzétek meg a jutalom medálokat! Az esemény 3 hétig tart, ez idő alatt a napi ajánlatoknál megvásárolható a túlélést segítő háborús csomag. Az előző hordák harcához képest egy komoly változás van, az esemény előrehaladtával a csaták egyre nagyobb súllyal számítanak. A 3. naptól kezdve már 2-nek, a 6. naptól 3-nak stb számít minden egyes győzelem a csataarányok szempontjából.

Elindult a 6-os világ (2014-11-17)

Végzetúr 6-os világ elindultElindult a Végzetúr vadonatúj, 6-os világa! A regisztrálók ajándékba kapják a Hűség Fétisét, amelyet 50. szint után lehet kérni más világon levő karakterednek is (pozitív LE egyenlegnél). Szintén a 6-os világon indulóknak szól a befizetési akció, aki a regisztrációt követő 2 héten belül vásárol őskövet, +20%-nyi követ kap ajándékba az első befizetésre, ezenkívül megkapja a Végzet Pajzsát és 100+ kő eseténa Fáradthatatlanság Medálját is.
További részletek a 6-os világról a fórumon.
Végzetúr 6-os világ előregisztrációA mai naptól lehet regisztrálni a Végzetúr vadonatúj, 6-os világára, amely jövő hétfőn 10 órakor fog indulni. Regisztrálni a
http://vilag6.vegzetur.hu
oldalon tudsz. A 6-os világ az 5-ös világhoz hasonló szabályok szerint fut, azonban változik az inspiráció működése (nem a kapott LE-t növeli, hanem a kapott CSP-k, PP-k, Tkp-k számát), számos fealdatot könnyítettünk. A 6-os világon indulók ajándékba megkapják a Hűség Fétisét, amelyet az 50. szint elérésekor megkérhetnek minden, más világon levő karakterüknek is.
Itt az alkalom, hogy az elsők közt indulj egy vadonatúj világon, amely egy vadonatúj szerveren fut!
További részletek a fórumon.

Végzetúr 6-os világ előregisztráció (2014-11-10)

Végzetúr Halloween (2014-11-01)

Végzetúr Halloween Minden Kedves Játékosunknak a hétvégére kellemes pihenést és Halloweenezést kívánunk! Aki esetleg vadászatra adja a fejét, azok számítsanak néhány igazán rettenetes fenevadra, befogásuk igazi kihívást jelent!

Végzetúr Sörfesztivál (2014-10-29)

Végzetúr Sörfesztivál A háború véget ért, a győztesek ünnepelnek. Az egykori csatamező szomszédságában sátorerdő nő ki a földből, a végzeturak és végzetúrnők korsószám isszák a jóféle sört, táncolnak, énekelnek. Okt. 29. és Nov. 14. között zajlik az új mini-esemény, a Sörfesztivál, számos feladattal és jutalommal. A legjobbak még az új csatlósfétist, a Fesztivál fétist is megszerezhetik!
Az eseményben való részvételhez egyszerűen csak kattints a korsó ikonra a karaktered képe mellett
További információk a fórumon.

Boldog szülinapot Végzetúr! (2014-09-22)

Végzetúr 6. születésnap A Végzetúr szept. 22-én ünnepli az 6. születésnapját!

Megünnepléseként minden karakter kap egy Tortát az első belépésekor az ünnepség időtartama alatt: 2014. 09. 22-től 2014. 09. 28-ig.

Szintén ezen a héten a következő születésnapi promóciók várnak Benneteket a játékban:
  • A lélekkufárnál kapható minden tárgy őskő költségére 20% kedvezmény
  • Extra tárgyak a lélekkufárnál (Kalandor Krónika, csatlóskristály csomag, szüreti kosár, őrjöngés itala, vadászzsákmányok, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó) - ezek hétfőn 9 órakor kerülnek be.
  • Az aukciók időtartama 72 óra helyett 24 órára csökken.
  • Egyedi napi ajánlatok
  • A promóció időtartama alatt elköltött őskő függvényében ajándékcsomagokat lehet kapni

  • Jó szórakozást kívánunk mindenkinek!

    Végzetúr szüret (2014-09-18)

    Végzetúr szüret Ünnepeld az őszi szüretet együtt a többi végzetúrral és végzetúrnővel! Készítsétek el a legfinomabb bort, és rendezzetek fergeteges mulatságot a xenók felett aratott győzelem ünnepére! Szept. 18. és okt. 4. között zajlik a szüreti ünnepség, számos feladattal és jutalommal, a legjobbak még a legújabb fétist, a szüreti fétist is megszerezhetik.
    Az esemény a karaktered képe mellett, a szőlő ikonra kattintva érhető el.
    További részletek a fórumon, ide kattintva.

    Utolsó lehetőség a napkristályok felhasználására (2014-08-31)

    NapkristályNe felejtsétek, ma van az utolsó nap, amikor a napkristályokat jutalomra lehet beváltani! A megmaradt napkristályokat legközelebb jövő nyáron lehet majd felhasználni.

    Megkezdődött a xenó invázió! (2014-08-27)

    Xenó háborúIsmét itt van a Végzetúr fantasy online játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

    Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
    Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
    Jó játékot kívánunk!

    Elindult a szövetségi bajnokság! (2014-08-26)

    Szövetségi bajnokság elindult Ma délben elindult a Végzetúr online játék szövetségi bajnoksága! A bajnokságban a Hordák Háborújához hasonlóan kell a mezőket a térképen elfoglalni. Az aktív tagok számos jutalomra beváltható bajnoki tókeneket kapnak, és magukat a szövetségeket is díjazzuk. Részleteket ld. a fórumon:
    http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,885.0

    Szövetségi bajnokság hamarosan (2014-08-22)

    Szövetségi bajnokság hamarosan Hamarosan, jövő kedden délben indul a Végzetúr online játék első szövetségi bajnoksága! Részleteket ld. a fórumon:
    http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,885.0

    Végzetúr Nyári Vakáció (2014-08-13)

    Végzetúr nyári vakáció Élvezd ki a Végzetúrral a nyári vakáció utolsó két hetét! Minden nap naponta teljesíthető feladatokat kapsz, különböző jutalmakért. A feladatok többsége naponta egyszer teljesíthető, több napon át, és időnként új feladatok jelennek meg. Gyűjts a napkristályokat, és váltsd be őket a legendás napfétisre vagy egyéb jutalmakra! Csak a vakáció ideje alatt megvásárolható a nyári vakáció csomag, ill. portyázás, vadászat és kihívás során van 5% esély, hogy találsz egy arany ládikót, benne különböző kincsekkel.
    Az esemény a karakterképtől balra levő ikonra kattintva érhető el. Aug. 29-ig tart, a napkristályokat legkésőbb aug. 31-ig lehet beváltani. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

    Bolygó Ura végeredmények (2014-08-11)

    A Bolygó Ura eredményhirdetés Véget ért a Végzetúr online játék egyik legnagyobb féléves versenye, a Bolygó Ura. A különböző világok piramisainak csúcsát a következők foglalták el:
    világ
    1. Lanmaffia
    2. Lújzi04
    3. Daltan d'Ynyy
    5. Kiaphet
    Korábban megszerzett pozíciójukat mind a négyen kitartással és kíméletlen harccal őrizték meg. Gratulálunk nekik, és mindenkinek, aki sikeresen vett részt az eseményben!
    A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!

    A következő nagy esemény a Xenó invázió lesz, augusztus 27-től, de addig sem kell unatkoznotok: szerdától a nyári vakációt egy mini-eseménysorozattal ünnepeljük meg, az egyszerűen teljesíthető feladatokért számos jutalom jár - köztük a soron következő fétis, a napfétis! További részletek hamarosan!

    Bolygó Ura + Nyári vásár (2014-07-21)

    A Bolygó Ura elkezdődött Ma délben elindult a Bolygó Ura! Vele egyidőben indult a 2 hétig tartó befizetési akciónk, és az 1 hetes nyári vásár! 20% kedvezmény az őskő árakra a lélekkufárnál, 24 órás licit, naponta kétszer megvásárolható csatlóskristály csomag és egyéb extrák a lélekkufárnál, egyedi napi ajánlatok, ajándékcsomagok az elköltött őskő függvényében, 3 új relikvia a Relikvák menüpontban (köztük ősi fétis), óriás szerencsekerék a VU találkozóról (keresd a Lélekkufárnál, a Beholder Szeme menüpontnál!)
    További részletek a fórumon.
    Mindenkinek jó versenyzést és jó szórakozást kívánunk!
    A Végzetúr csapata

    A Bolygó Ura hamarosan (2014-07-16)

    A Bolygó Ura hamarosan Jövő hétfőn indul a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. A felkészülést már most megkezdheted, az irtóztató csomag megvásárolható minden nap a napi rutinok oldalon! A Bolygó Urának indulásával egyidőben befizetési akció is lesz, és ígéretünkhöz híven korlátozott ideig megvásárolhatóvá tesszük az ősi fétist.

    Végzetúr 4-es világ indul (2014-07-07)

    Végzetúr gyors világA mai naptól lehet regisztrálni a Végzetúr online szerepjáték 4-es világára, amely jövő héten, július 14-én 10 órakor fog indulni. A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad és a győzelmi feltételek teljesülésekor ér véget!

    Regisztrálj és vegyél részt a kezdetektől!

    Kiégett őskő-platina átválthatóság (2014-07-02)

    Figyelem!

    Már csak 1 napig lehet a kiégett ősköveket platinára váltani, mert csütörtöktől (július 3-tól) megszűnik ez a lehetőség.

    XII. VÉGZETÚR TALÁLKOZÓ 2014.06.21. (2014-06-13)

    XI. Végzetúr találkozó Hamarosan ismét megrendezzük az élő Végzetúr Találkozót a megszokott helyszínen. Minden látogató egy MEDÁLT kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik mindenkinek további díjakat is nyernie!

    Időpont: 2014.június. 21. szombat, 9 - 17.30 -ig

    Helyszín: Budapest, Láng Műv. Központ, XIII. Rozsnyai u. 3. (kék metró Forgách utcai megállójánál)

    A találkozón sok Végzeturasoknak szóló program is lesz! A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!

    Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt.

    Kellemes szórakozást kívánunk!
    Beholder Kft.

    Landragór visszatért! (2014-06-11)

    Landragór visszatér Landragór, a gonosz óriássárkány félévi rendszerességel áttöri a nagyhatalmú börtön falát, ahová a végzeturak hordái egymással összefogva zárják. Ismét eljött az idő, hogy beteljesítsétek Zarknod küldetését! Pusztítsátok a drakónokat, aktiváljátok a pylonokat mielőtt Landragór nagyobb kárt okoz.

    Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

    Újdonság: A kufárnál a relikviák alatt megvásárolható Landragór ostora, amely megnöveli 10-zel a csatlós TP-jét a csatákból!

    Hordák Harca végeredmény (2014-05-26)

    Végzetúr Hordák Harca eredményekVéget ért a Végzetúr online játék 3 hétig tartó epikus küzdelme, a Hordák Harca! A győzelmet ismét a zafír horda szerezte meg, 257 ponttal. Második a rubin horda lett, 233 ponttal. A smaragdok ezúttal csak harmadikok lettek, 153 ponttal, a a gyémántok 112 ponttal negyedikként végeztek. A jutalom medálokat már jóváírtuk, az esemény során szerzett horda trófeák korlátlan ideig beválthatók. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a Hordák Harcának szövetségi bajnokság című változatát megvalósítsuk, részletek a fórumon. Gratulálunk minden résztvevőnek!

    Kincsesláda (2014-05-16)

    Végzetúr kincsesládaVásárolj legalább 100 őskövet máj. 15 és 21. között a Végzetúr játékban, és ajándékba kapsz egy egész ládányi kincset! A láda tartalma: 20 horda trófea, 3 sorsjegy, 5 templomkristály, 10 kiégett őskő, 5 portyázás itala. A kincset az őskövek menüpont alatt lehet átvenni a befizetés beérkezése után, és átadhatod más játékosnak is, de egy játékos csak egy csomagot kaphat.

    Elindult a Hordák Harca (2014-05-05)

    Végzetúr Hordák Harca elindultElindult a Végzetúr online böngészős játék új eseménye, a Hordák Harca! Az eseményben szinttől függetlenül mindenki részt vehet. Hódítsátok meg hordátok számára a legnagyobb területet, gyűjtsetek kincseket és trófeákat a legyőzött ellenfelektől, és szerezzétek meg a jutalom medálokat! Az esemény 3 hétig tart, ez idő alatt a napi ajánlatoknál megvásárolható a túlélést segítő háborús csomag. Az előző hordák harcához képest történt változásokról
    ezen a linken, a fórumon olvashatsz.

    Elindult a 60. szintű gyors világ! (2014-04-29)

    60. szintű világA mai napon elindult a 60. szintű világ - még lehet regisztrálni az alábbi linken:
    regisztráció a 4-es világra
    Indíts azonnal egy 60. szintű Végzeturat, ossz el 25 millió lélekenergiát úgy, ahogy akarod!
    A verseny végén karaktedet továbbviheted más világokra, és a játékot ott folytathatod. A szabályokat részletesen itt olvashatod.

    Szintén fontos hír: a jövő héten hétfőn, délben indul a Hordák Harca! Eseménypontot már holnap 10 órától lehet gyűjteni.

    Új 60.szintű világ indul (2014-04-24)

    60. szintű világ indulÚj, 60. szinten startoló világ indul a Végzetúr böngészős játékban!
    Regisztrálj Te is, indíts azonnal egy 60. szintű Végzeturat, ossz el 25 millió lélekenergiát úgy, ahogy akarod!
    A legjobbak a verseny végén karakterüket továbbvihetik más világokra, és a játékot ott folytathatják. A szabályokat részletesen itt olvashatod. Előregisztrálni már most is lehet, a világ pedig jövő héten kedden, ápr. 29-én 10 órakor indul. Mindenkinek jó játékot kívánunk!

    Véget ért a Kufárok csatája (2014-04-21)

    Végzetúr kufárok csatája Ma lezárult a Végzetúr nagyszabású eseménye, a Kufárok Csatája! Gratulálunk a résztvevőknek! A nyereményeket már át lehet venni.

    Győztek a Jómaradak a 4-es világon (2014-04-15)

    Végzetúr 4. világ vége Ápr. 14-én véget ért a Végzetúr fantasy online játék szövetségek közti versenyről szóló 4-es világa. A győztes, világot uraló szövetség a Jómadarak lett. Gratulálunk nekik és a többi nyertesnek! A részletes eredmények megtekinthetők itt:

    4. világ eredményei

    A következő 4-es világra ápr. 22-től lehet regisztrálni, és ápr. 29-én indul. Most ismét egy 60. szinten induló 4-es világ lesz, amelyről a verseny után a karaktereket át lehet vinni más, végleges világokra. Ha van olyan ismerősöd, aki a Végzetúrral el szeretne kezdeni játszani, ez egy kiváló alkalom! A gyors, pörgős indulás után lesz egy erős karaktere, ami jól megállja a helyét a végleges világokra való átkonvertálás után is.
    Fontos emlékeztető: szerdán van az utolsó nap, amikor a befizetés mellé megkaphatod a kincsekkel teli mega-ajándékcsomagot! Ne szalaszd el a lehetőséget!

    Tavaszi ajándékcsomag akció! (2014-04-07)

    Húsvéti Végzetúr akció Közeledik a húsvét, ajándékozd meg barátaidat és szeretteidet! Vásárolj őskövet április 2. és 16. között, és küldj ajándékcsomagot egy általad választott karakternek!

    Ha valaki őskövet vásárolsz ezen időszak alatt, akkor a pénz beérkezése után az őskövek menüpontban lehetőséged van megadni egy karaktert, aki a kincsekkel teli mega-ajándékcsomagot kapja (csak ugyanazon a világon). Ha akarod, saját magadat is meglepheted! Egy karakter több ajándékot is vehet, de egy karakter csak egy ajándékot kaphat.
    További részletek itt, a fórumon.

    Látványos csaták (2014-04-01)

    Végzetúr grafikus csaták Kedves Játékosok! A megvalósítás útjára lépett egy sokak által kért fejlesztés. A portyákat, térkapus csatákat, sőt, vadászatokat is egy grafikus csata keretében kell majd lejátszani. A harc félig real time, félig taktikai lesz, a játékosoknak adott idejük lesz arra, hogy válasszanak varázslatot, állatot, fegyvert az adott harci körre a támadás leadása előtt. A vadászatért akkor kapsz majd LE-t, ha az adott időn belül le tudod győzni a szörnyet (ide becsempésztünk egy kis ügyességi játékot is, hogy érdekesebb legyen), egyébként a vadászatért csak tapasztalati pont fog járni. Reméljük, elnyeri a tetszéseteket ez a hosszú ideje készülő fejlesztés!
    A részletekért kattints ide!

    Elkezdődött a kufárok csatája (2014-03-31)

    Végzetúr kufárok csatájaElkezdődött a Végzetúr böngészős játék újabb, 3 hétig tartó eseménye, a Kufárok csatája! Mindenkinek sok sikert és győztes csatákat kívánunk!

    Kufárok csatája regisztráció (2014-03-24)

    Végzetúr kufárok csatájaIndul a Végzetúr böngészős játék nagyszabású eseménye, a Kufárok csatája! Az eseményben 3. szinttől lehet részt venni. A nevezésre 1 hét van (tehát aki 1. szintű, 1 hét alatt az is fel tud még lépni 3. szintre!), annyi a dolgod, hogy az Egyéb menüpontban, a kufárok csatája gomb alatt benevezz az egyik kufárhoz. Az esemény indulása után nevezni már nem lehet! A kufárok csatája jövő héten hétfőn 10 órakor indul, addig is lehet gyűjtögetni az eseménypontokat. További részletek a fórumon:
    http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,878.0
    Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

    A xenó háború vége (2014-03-10)

    Xenó háború vége Az 1-es, 3-as és 5-ös világon a végzeturak legyőzték és bebörtönözték a xenó királynőket, és a 2-es világon is csak órák kérdése, hogy győzedelmeskedjenek. Gratulálunk mindenkinek!
    Ne felejtsétek el, hogy a xenó fétis megszerzéséhez szükség van az esemény során megszerezhető 20 kitindarabra, és ezenkívül mindkét nyereménynél is a kitint kell választani! Azok kedvéért, akik az esemény során véletlenül elhasználtak 1-2 kitindarabot, és emiatt nem tudják a fétist megvenni, a szerdai napon berakunk egy egyedi napi ajánlatot, ahol meg lehet venni majd 10 db xenó kitint.

    Megkezdődött a xenó invázió! (2014-02-19)

    Xenó háborúIsmét itt van a Végzetúr fantasy online játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

    Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
    Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
    Jó játékot kívánunk!

    Végzetúr 4-es világ indul (2014-02-04)

    Végzetúr gyors világA mai naptól lehet regisztrálni a Végzetúr online szerepjáték 4-es világára, amely jövő héten, feb. 11-én 10 órakor fog indulni. A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad és a győzelmi feltételek teljesülésekor ér véget!
    Fontos változás: az eredményhirdetéskor holtverseny egy kategóriában sem lehetséges. Azonos pontszám esetén a győztes az a játékos, aki a játék során több lélekenergiát gyűjtött összesen

    Regisztrálj és vegyél részt a kezdetektől!

    A Bolygó Ura eredményhirdetés (2014-02-03)

    A Bolygó Ura eredményhirdetés Véget ért a Végzetúr online játék egyik legnagyobb féléves versenye, a Bolygó Ura. Az 1-es és 2-es világon Lanmaffia és Lújzi04 sikeresen megőrizte bajnoki címét, annak ellenére, hogy idén a feladatok egy része jelentősen nehezebb volt azok számára, akik gyorsak akartak lenni. A 3. világon azonban új Urat köszönthetnek az alattvalók, Daltan d'Ynyy nevében. Az 5. világon is új bajnok van, KIaphet lett a Bolygó Ura. Gratulálunk a győzteseknek, és mindenkinek, aki sikerrel teljesítette a piramist vagy legalábbis néhány szintjét.

    A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!

    A csatlósok felemelkedése (2014-01-28)

    A csatlósok felemelkedése Bekerültek a Végzetúr online játékba a csatlósok! Ha sikerül szert tenned egy fétisre, odaadhatod egy legalább 50. szintű állatnak, amely felemelkedve, halhatatlan lényként fog szolgálni téged. Jelenleg 2 fétist lehet szerezni, az egyik a Bolygó Ura esemény végső jutalma, a másik 200 templomkristályért váltható ki.
    A csatlósok bekerülésével együtt elindult egy 2 hétig tartó mini-esemény: ha legyőzöl egy térkapus ellenfelet, és nem találsz nála kincset, akkor van 50% esély, hogy találsz egy csatlóskristályt vagy csatlóseledelt! A csatlóskristályokkal a csatlósok TP-jét lehet növelni. Templomkristályért is tudsz váltani magadnak. A csatlóseledelek lehetővé teszik, hogy csatlósod más állatokat faljon fel a léleksajtolás oldalon, ha megvan a "Zabálás" AF képességed. Csatlóseledelt a kufárnál is lehet kapni, ill. szerencsekeréken lehet nyerni még.
    További részletek a fórumon.
    Lehetővé tettük ezen kívül, hogy az állataid képét is megváltoztathasd az átnevezés gomb alatt.

    Szerver karbantartás 10kor (2014-01-27)

    Holnap, kedden 10 órakor lesz egy rövid leállás, nagyjából 10-15 percig fog tartani, előkészítjük az adatbázist az új fejlesztéshez, a csatlósokhoz. Megértéseteket köszönjük.

    A Bolygó Ura (2014-01-13)

    A Bolygó Ura elkezdődött Elindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra). Néhány feladat változott az előzőekhez képest, és bizonyos feladatok az elején nehezebbek, az idő múlásával egyre könnyebbek lesznek.
    Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány, kisebb vadászzsákmány.
    Sok szerencsét mindenkinek!

    Happy New Year (2013-12-31)

    Végzetúr BÚÉK Boldog Új Évet kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak! Köszönjük, hogy velünk kalandoztatok ebben a évben, reméljük jövőre is együtt fogunk játszani! Köszönjük a rengeteg javaslatot, kritikát és dícséretet, igyekeztünk a játékot olyanra formálni, amilyenre Ti szeretnétek. Mindenkinek jó pihenést kívánunk!
    A Végzetúr csapata

    Karácsonyi 20%-kos vásár (2013-12-23)

    Doomlord Christmas sale December 23 és 30 között, 10 órától 10 óráig karácsonyi vásár a Végzetúrban! A lélekkufár minden tárgy őskő költségére 20% kedvezményt ad! Szintén 20% kedvezmény van a speciális napi ajánlatokra.

    A vásár időtartama alatt az aukciók időtartama 3 napról 1 napra csökken. Itt az alkalom hogy megszerezd álmaid relikviáját!

    Néhány különleges tárgy kapható a kufárnál, csak ez alatt az idő alatt: a boldogság itala, bűvös álalteledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, kisebb és normál vadászzsákmány, őrjöngés itala. A fókuszkristályoknál nézzétek meg a 20. és 60. szintűeket!

    A vásár időtartama alatt számoljuk, mennyi őskövet költöttél. A költött mennyiségtől függően ajándékcsomagokat vehetsz át a napi rutinok oldalon.

    Dec. 24. és 25. dél között béke honol a Végzetúrban: a játékosok nem tudják portyában egymást támadni és lelekenergiát zsákmányolni, így békében fejlődhetsz. Az állatok morálja sem csökken ezen időszak alatt.

    Az ügyfélszolgálat az ünnepek alatt is működik. Ne feledkezzetek el a karácsonyi ajándékozásról ami jan. 2-ig tart!
    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden végzetúrnőnek és végzetúrnak!
    A Végzetúr csapata

    Landragór bebörtönözve (2013-12-16)

    Landragór bebörtönözveVéget ért a Végzetúr online szerepjáték 3 hetes eseménye, a Landragór bebörtönzése. A gonosz sárkány végül elnyerte méltó büntetését, köszönhetően a végzeturak hősies harcának.

    A győztes hordák:
    V1: rubin
    V2: smaragd
    V3: rubin
    V5: rubin
    A győztes horda tagjai a medálokat és dukátokat a következő belépéskor kapják meg.

    Természetesen mindenki megkapja a jól megérdemelt jutalmat, a masszív tulajdonság-növekedést és egyéb jutalmakat az Egyéb menüpont alatt. A következő esemény A bolygó ura lesz, amely január 13-án indul.
    Gratulálunk mindenkinek!

    Karácsonyi ajándékozás (2013-12-11)

    Karácsonyi ajándékozás Ajándékozd meg barátaidat és szeretteidet! Vásárolj őskövet december 11. és január 2. között, és küldj ajándékot egy általad választott karakternek!

    Ha valaki őskövet vásárol ezen időszak alatt, akkor a pénz beérkezése után az őskövek menüpontban lehetősége van megadni egy ajándékot és egy karaktert, aki az ajándékot kapja (csak ugyanazon a világon). Ha akarod, saját magadat is meglepheted! De egy karakter csak egy ajándékot kaphat.
    További részletekért kattints ide!

    (2013-12-07)

    Végzetúr Mikulás Megérkezett a Végzetúr Mikulás! Vadássz, párbajozz, csatázz Landragór fattyaival, és gyűjtsd a Mikulás ajándékait! Csak ma, december 6-án. Vár a sok meglepetés!

    Végzetúr találkozó (2013-12-04)

    Végzetúr találkozó Szombaton megrendezésre került a Végzetúr találkozó. Rengeteg vetélkedő, élő aranydukát aukció és játékos fórum, kvíz, szerencsekerék és nyereményjáték várta a játékosokat. A teljes beszámolót a Beholder oldalon olvashatjátok,
    ezen a linken.
    A TF vs VU csapatversenyt a VUsok nyerték, ezúton is gratulálunk nekik! Ennek köszönhetően dec. 17-ig 5%-kal több LE jár a vadászatért és a Landragór csatákért.
    Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek, legközelebb jövő júniusban találkozunk!
    Péntektől pedig figyeljétek a Mikulást :)

    Landragór ismét kiszabadult! (2013-11-25)

    Landragór visszatér Landragór, a gonosz óriássárkány félévi rendszerességel áttöri a nagyhatalmú börtön falát, ahová a végzeturak hordái egymással összefogva zárják. Ismét eljött az idő, hogy beteljesítsétek Zarknod küldetését! Pusztítsátok a drakónokat, aktiváljátok a pylonokat mielőtt Landragór nagyobb kárt okoz.

    Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

    XI. Végzetúr Találkozó - 2013.11.30. (2013-11-07)

    XI. Végzetúr találkozó A hónap végén ismét megrendezzük az élő Végzetúr Találkozót a megszokott helyszínen. Minden látogató egy MEDÁLT kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik mindenkinek további díjakat is nyernie!

    Időpont: 2013. november. 30. szombat, 9 - 17.30 -ig

    Helyszín: Budapest, Láng Műv. Központ, XIII. Rozsnyai u. 3. (kék metró Forgách utcai megállójánál)

    A találkozón sok Végzeturasoknak szóló program is lesz! A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!

    Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt, hogy együtt ünnepelhessük meg az 5 éves Végzetúr játékot. :)

    Kellemes szórakozást kívánunk!
    Beholder Kft.

    Véget ért a Hordák Harca (2013-11-05)

    Végzetúr Hordák Harca eredményekVéget ért a Végzetúr online játék 3 hétig tartó epikus küzdelme, a Hordák Harca! Az első világok közti versenyt toronymagasan a zafír horda nyerte, 263 ponttal. Szoros küzdelemben a 2. helyet a smaragdok szerezték meg, 176 ponttal, megelőzve a gyémánt hordát, akik 170 pontot gyűjtöttek. A negyedik a rubin horda lett, 146 ponttal. A jutalom medálokat már jóváírtuk, az esemény során szerzett horda trófeák korlátlan ideig beválthatók. A jövőben várható, hogy ugyanezzel a rendszerrel lehetőség lesz 2 szövetség közti versengésre is.
    A következő nagy eseményünk a Landragór lesz, amely nov. 25-én fog kezdődni. Gratulálunk mindenkinek!

    Elkezdődött a Hordák Harca (2013-10-15)

    Végzetúr Hordák Harca elindultElindult a Végzetúr online szerepjáték új eseménye, a Hordák Harca! Az eseményben szinttől függetlenül mindenki részt vehet. Hódítsátok meg hordátok számára a legnagyobb területet, gyűjtsetek kincseket és trófeákat a legyőzött ellenfelektől, és szerezzétek meg a jutalom medálokat! Az esemény 3 hétig tart, ez idő alatt a napi ajánlatoknál megvásárolható a túlélést segítő háborús csomag. A csaták során most már a kábítós küldetés is teljesíthető!

    Hordák Harca hamarosan! (2013-10-09)

    Végzetúr Hordák Harca Jövő hét kedden 10 órakor indul a Végzetúr vadonatúj eseménye, a Hordák Harca! Az esemény során a hordák 3 héten keresztül küzdenek azért, hogy minél nagyobb területet elhódíthassanak vetélytársaiktól. Az eseménypontokat (ehhez csak vadászni kell) már pénteken 10 órától lehet gyűjteni!
    További részletek a fórumon, itt
    Az esemény előkészítéséhez szükséges egy leállás, holnap, csütörtökön délelőtt 10 órától várhatóan 10:30-ig a játékba nem lehet majd belépni. Megértéseteket köszönjük!

    Végzetúr 5. születésnap (2013-09-24)

    Végzetúr 5. születésnap A Végzetúr szept. 22-én ünnepli az 5 születésnapját!

    Megünnepléseként minden karakter kap egy Tortát az első belépésekor az ünnepség időtartama alatt: 2013. 09. 22-től 2013. 09. 28-ig.

    Továbbá 2 héten keresztül, tehát 2013. 09. 22 - 2013. 10. 06. között ajándékot kap mindenki az első befizetése mellé.

    20 Őskő vásárlása utalással/paypallal vagy 30 őskő vásárlása sms-sel:
    1 sorsjegy, 1 torta, 2 kisebb vadászzsákmány, 2 hűségszilánk
    2080 Ft befizetés, azaz legalább 100 őskő vásárlása esetén:
    1 bűvös állateledel, 1 torta, 1 kisebb térkapu stimulátor, +1 IQ, 3 sorsjegy, 5 kisebb vadászzsákmány, 5 hűségszilánk
    5.200 Ft befizetés, azaz legalább 350 őskő vásárlása esetén:
    2 bűvös állateledel, 2 torta, 1 templomi pálca, 2 kisebb térkapu stimulátor, +2 IQ, 10 sorsjegy, 12 kisebb vadászzsákmány, 1 barátság kristály
    10.500 Ft, azaz legalább 750 őskő vásárlása esetén:
    5 bűvös állateledel, 5 torta, 1 templomi pálca, 4 kisebb térkapu stimulátor, +5 IQ, 25 sorsjegy, 25 kisebb vadászzsákmány, 2 barátság kristály
    21.000 Ft, azaz legalább 1600 őskő vásárlása esetén:
    10 bűvös állateledel, 10 torta, 2 templomi pálca, 8 kisebb térkapu stimulátor, +10 IQ, 50 sorsjegy, 50 kisebb vadászzsákmány, 4 barátság kristály

    Véget ért a kufárok csatája (2013-09-23)

    Végzetúr kufárok csatája Ma lezárult a Végzetúr nagyszabású eseménye, a Kufárok Csatája! Az eredmények kísértetiesen hasonlítanak a fél évvel korábbira: a 3-mas világon Innatlozad, a többin Archaix nyert. A nyereményeket már át lehet venni!
    Gratulálunk a résztvevőknek!

    Elindult a Kufárok csatája (2013-09-02)

    Végzetúr kufárok csatájaElindult a Kufárok csatája! Mindenkinek sok sikert kívánunk!

    Elindult a v4 előregisztráció! (2013-08-29)

    Végzetúr gyors világA mai naptól már lehet előregisztrálni a Végzetúr online szerepjáték szeptember 5-én, 10 órakor újrainduló szövetségi 4-es világára! A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad. Jó játékot!

    Kufárok csatája: nevezés (2013-08-26)

    Végzetúr kufárok csatájaIndul a Végzetúrfantasy rpg játék nagyszabású eseménye, a kufárok csatája! Az eseményben 3. szinttől lehet részt venni. A nevezésre 1 hét van (tehát aki 1. szintű, 1 hét alatt az is fel tud még lépni 3. szintre!), annyi a dolgod, hogy az Egyéb menüpontban, a kufárok csatája gomb alatt benevezz az egyik kufárhoz. Az esemény indulása után nevezni már nem lehet! A kufárok csatája jövő héten hétfőn 10 órakor indul, addig is lehet gyűjtögetni az eseménypontokat. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

    Győzelem a Xenók felett! (2013-08-14)

    Xenó háború vége A mai napon a végzeturak és végzetúrnők a 2. világon is legyőzték a xenók seregek utolsó királynőit. Ezzel minden világon a xenó háború a végzeturak győzelmével ért véget. Gratulálunk a győzteseknek, viselje mindenki büszkén a megszerzett trófeákat! Akik nyertek medált, azok a medálok átvételéhez kattintsanak a Xeno aloldalra!

    A 4. világ győztesei (2013-08-11)

    Véget ért a 60. szintű világ Véget ért a Végzetúr 60. szintű világa. A legmagasabb szintet (92) Zloty érte el. A legmagasabb tulajdonságösszeget (2601) Doan Rohun, a legmagasabb szakértelemösszeget Jojóma (3054). A leghatékonyabb portyázó Naxhran (22M LE), a legtöbbet sebzp Suhi (12774) volt. A legtöbb küldetést (280) Zafim a legtöbb kalandot (1143) Dexter Morgan teljesítette. Szintén Dexteré a legtöbb helyes kvízkérdés. A legmagasabb szintű álat (134) Ganitáé volt. Gratulálunk a nyerteseknek!
    További részletek itt

    A xenó invázió elkezdődött! (2013-07-24)

    Xenó háborúIsmét itt van a Végzetúr fantasy online játék nagyszabású eseménye, a Xenó invázió!

    A Xenó háború, a mai napon, július 24-én reggel 10 órakor indult el.
    Fél évente xenók sokasága özönli el a Felszínt, gigantikus xenó királynők vezetésével. Az elmúlt években a végzeturaknak öldöklő küzdelemben mindig sikerült a lényeket visszaszorítani - de tökéletesen sosem pusztították el őket. A megmaradt xenók a mélyben tenyésznek, és amikor elegen vannak, ismét támadást indítanak.
    Most újra eljött az idő! Szállj szembe a xenó királynőkkel, legyen tiéd a dicsőség! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
    További részletek a fórumon, itt!

    Jó játékot kívánunk!

    Ország Boltja Verseny 2013 (2013-07-19)

    Szavazz te is a Beholder Webboltra és a dobokocka.com webáruházra! 2011-ben másodikok lettünk, 2012-ben harmadikok. Reméljük sikerül most a dobogó legfelső fokát elérnünk.

    Ide kattintva tudsz szavazni!

    Köszönjük, reméljük ismét együtt tudunk majd ünnepelni!

    További részletek majd a fórumban

    A tudás fája (2013-07-16)

    A udás fája Bekerült a Végzetúr fantasy online játékba egy nagyobb fejlesztés, a tudás fája. Azok a játékosok, akiknek a szövetsége még nem birtokol legalább 50-es szintű dicsőség piramist, vadászat és portya során szerezhetnek energiatéglákat. Az energiatéglákat a nagy szövetségek megveszik tőlük lélekenergiáért, amit a téglát eladó játékosok építésre használhatnak fel. Így a kisebb szövetségek építése felgyorsul, segítséget kap. A nagy szövetségek a téglákból pedig a tudás fáját építhetik, ami szintlépéskor különböző jutalmakat ad a karaktereknek. A szövetségi küldetéseket nagyban segíti, hogy ahányadik szintű a tudás fája, annyi szintet szépít az építős küldetésbe.

    (2013-07-09)

    A Bolygó Ura eredményhirdetés Az elmúlt 3 hétben a végzeturak és végzetúrnők öldöklő versenyben próbáltak az Irtózat piramisának csúcsára érni. A Végzetúr 1. világán a félelmetes épület tetejére elsőként Lanmaffia érkezett meg, megismételve ezzel a fél évvel korábbi bravúrt, megtartva trónját! A 2. világon is sikerült a Bolygó Ura címet Lújzi04-nek megtartania, maga mögé utasítva a piramison felfelé tolongók tömegét. Hasonlóképp, a harmadik világon is a korábbi bajnok, Khaleesi A Kedves Vezető végzett mindenkivel, aki a trón (és a cím) közelébe merészkedett. És hogy teljes legyen a dominancia, az 5. világon is a korábbi bajnok, Nomis Leinád nyert. A megváltozott szabályok tehát nem befolyásolták a sorrendet... Fél év múlva azonban itt a következő verseny, és ezek a címek - ha ki is tartottak egy éven át - korántsem örökre szólnak! Gratulálunk a győzteseknek, és mindenkinek, aki sikerrel teljesítette a piramist vagy legalábbis néhány szintjét.

    A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!

    Végzetúr találkozó (2013-06-21)

    X. Végzetúr találkozó Ne felejtsétek, holnap, szombaton Végzetúr találkozó! Rengeteg vetélkedő, nyeremény, élő játékos - játékvezető találkozó!
    Részletes programok itt.
    Mindenkit várunk szeretettel!

    Elkezdődött a Bolygó Ura verseny! (2013-06-17)

    A Bolygó Ura elkezdődött Elindult a Végzetúr online fantasy játék nagyszabású eseménye, a Bolygó Ura! A félévente megrendezésre kerülő verseny komoly kihívás elé állítja a játékosokat, mesés jutalmakért. Minden szint teljesítésekor jutalmat kapsz, a leggyorsabbak pedig még külön dicsőségben is részesülnek. Az esemény 3 hétig tart. Napi 1 dekrétumot használhatsz el (de ha valamelyik nap nem használod ki a lehetőséget, átviheted egy későbbi napra).
    Figyelem! Az esemény időtartama alatt a lélekkufárnál megvásárolhatók a következő tárgyak: boldogság itala, bűvös állateledel, szörnykoktél, lelakatolt ládikó, vadászzsákmány.
    Sok szerencsét mindenkinek!

    Elindult a 4-es világ (2013-06-12)

    60. szintű világ elindultHétfőn elindult a Végzetúr új, 4-es világa, amely háromszoros sebességgel fut, és a karakterek egyből 60. szintről indulnak. A világ 2 hónapig tart, a 2 hónap után a legjobbak jutalmat kapnak, és a karaktereket át lehet vinni más világokra.
    Az új világra itt tudsz regisztrálni.

    A bolygó ura - az előkészületek (2013-06-10)

    A Bolygó Ura Fél év telt el az első verseny óta, amikor a végzeturak kíméletlen versenyben döntötték el, ki lesz a bolygó ura, ki ülhet fel a trónra az Irtózat Piramisának csúcsán. Most eljött a pillanat, a végzeturak gyülekezni kezdenek, hogy az előző Lordot letaszítsák trónjáról. Sokan a lélekkufárokat keresik, akik titokban irtóztató csomagokat árulnak, amelyek előnyt jelenthetnek az 1 hét múlva induló versenyben...
    Hamarosan indul a küzdelem, vajon ki jut fel elsőként a csúcsra?
    Figyelem: ezúttal az esemény X. napjáig legfeljebb X dekrétumot használhatsz el!

    Új szerveren az 5-ös világ (2013-06-06)

    Végzetúr 5. világ új szerveren Az 5-ös világ átmásolása az új szerverre befejeződött, lehet játszani, köszönjük a türelmeteket! A DNS elvileg már frissült mindenhol, ha valaki még mindig a karbantartó üzenetet látja, próbálja meg néhány óra múlva. Ha bárkinek bármilyen problémája van, kérjük jelezze nekünk emailben (bug kukac vegzetur pont hu) vagy az ügyfélszolgálaton keresztül. Reméljük a változás pozitív lesz mindenki számára. További jó játékot,
    A Végzetúr csapata

    V5-ös leállás holnap, 10-től 12 óráig (2013-06-05)

    A holnapi napon, csütörtökön, délelőtt 10 órától 12-ig az 5-ös világ nem lesz elérhető. Ez alatt az idő alatt fogjuk a világot új szerverre költöztetni. A leállás elképzelhető, hogy a tervezettnél rövidebb vagy hosszabb lesz, kérünk mindenkit, hogy előtte a LE-t költse el, és ne menjen el vadászni ez idő alatt. A fájlok másolása jelentős terheléssel jár, ez idő alatt lehetséges, hogy a többi világ is lassabb lesz a szokásosnál. A kellemetlenségért elnézéseteket kérjük.

    Előregisztráció az új, 60. szinten induló világra (2013-06-04)

    60. szintű világ indulKiírtuk az előregisztrációt a Végzetúr online játék új 4-es világára, ami 6 nap múlva, hétfőn 10 órakor indul.
    Kattints ide és regisztrálj Te is, indíts azonnal egy 60. szintű Végzeturat, ossz el 25 millió lélekenergiát úgy, ahogy akarod!
    Van olyan barátod, aki régóta szeretne bekapcsolódni a játékba, de egy új világ indítására várt? Szólj neki is! A legjobbak a verseny végén karakterüket továbbvihetik más világokra, és a játékot ott folytathatják. A szabályokat részletesen itt olvashatod. Mindenkinek jó játékot kívánunk!

    Landragór jutalmak (2013-05-29)

    Landragór esemény végeLandragór, a renegát sárkány hiába próbálkozott - a végzeturak ezúttal is bezárták, mielőtt még nagyobb pusztulást tudott volna okozni.

    A győztes hordák:
    V1: rubin
    V2: smaragd
    V3: rubin
    V5: rubin
    A győztes horda tagjai a medálokat és dukátokat a következő belépéskor kapják meg.

    Természetesen mindenki megkapja a jól megérdemelt jutalmat, a masszív tulajdonság-növekedést és egyéb jutalmakat az Egyéb menüpont alatt. A következő esemény A bolygó ura lesz, hamarosan további hírekkel szolgálunk.
    Gratulálunk mindenkinek!

    Kockák uralma a 4-es világon (2013-05-16)

    Végzetúr 4. világ vége Véget ért a Végzetúr fantasy online játék szövetségek közti versenyről szóló 4-es világa. A győztes, világot uraló szövetség a Kockák lett! Gratulálunk nekik és a többi nyertesnek! Ígéretünkhöz híven ezúttal mindenki másfélszeres őskő jutalomban részesül. Az eredmények megtekinthetők itt:

    4. világ eredményei

    A következő 4-es világra jún. 3-tól lehet regisztrálni, és jún. 10-én indul. Most ismét egy 60. szinten induló 4-es világ lesz, amelynek győztesei átvihetik karaktereiket más világokra.

    Landragór kiszabadult (2013-05-08)

    Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

    Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

    Nagyon nagy a szerverterhelés az event miatt, nem kell az első nap elkölteni az összes csp-t hiszen 21 napig tart.

    Véget ért a térkép! (2013-04-23)

    Végzetúr: A térképVéget ért a Térkép!

    Köszönjük minden Végzetúrnak és Végzetúrnőnek a részvételt. A kufárok sorrendje az alábbi lett a különböző világokon!

    V1:
    Terrgath
    Archaix
    Innatlozad
    Edralian

    V2: Archaix
    Innatlozad
    Edralian
    Terrgath

    V3:
    Archaix
    Innatlozad
    Terrgath
    Edralian

    V5:
    Innatlozad
    Terrgath
    Edralian
    Archaix

    Gratulálunk!

    Elindult a térkép! (2013-04-02)

    Végzetúr: A térkép Ma elindult a Végzetúr Online játék TÉRKÉP eseménye. A részletekről a fórumban olvashatsz itt!

    Áprilisi fejlesztések (2013-04-01)

    husvetitojas A mai nappal bekerült néhány fejlesztés a Végzetúr online játékba:
    - A szerencsekeréken a nyerhető ultraritka tárgyak közé bekerült a szívóság öve, az aukciós bérlet, a gyilkos szkarabeusz és a Relikviák menüpont alatt található tárgyak. A lélekkufárnál megvásárolható az ében sorsjegy, amely biztosan ritka vagy ultraritka tárgyat pörget (de naponta csak 1 vehető).
    - Kérésetek alapján beraktuk, hogy a szubplazmás csaták érdekesebbek legyenek. Most már ezekben a csatákban is normál sebződés és ÉP vesztés van.
    - A fejlődés ösztönzésére bekerült, hogyha egy játékos öltözetet vált, akkor a felvett tárgy szintjétől függő tapasztalati pontot kap. Erre kerültek be új feladatok és templomi küldetések is.
    - A lélekkufárnál mostantól őskőért megvásárolható az kegyetlenség kristálya. Portyázáskor automatikusan elhasználod. A legyőzött végzetúr legmagasabb tulajdonsága permanensen lecsökken eggyel, Te pedig ezt megkapod.
    - Állatok evolúciója. Ha portyában az ellenfél állata elájul, akkor lesz rá esély, hogy az adott állatot végleg elveszíti, a te állatod ekkor viszont egy különleges, új képességet kap. A képességek leírása a képesség neve mellett olvasható, megszerzésük után. A képesség erőssége a leölt állat szintjétől függ.
    Reméljük elnyerték a tetszéseteket ezek a változások!
    A részletekért kattints ide!

    Boldog Húsvéti Ünnepeket (2013-03-31)

    husvetitojas Kellemes Húsvéti Ünnepeket és jó pihenést kívánunk mindenkinek!

    Húsvét alkalmából a hagyományos meglepetéssel kedveskedünk: húsvét vasárnap és hétfőn ha a fiúk (azaz végzeturak) meglátogatják a lányokat (azaz végzetúrnőket) meglocsolhatják őket, tojásért cserébe. Persze mindezt a Végzetúr játék saját stílusában... ;)

    Indul a nevezés a Térkép eseményre! (2013-03-26)

    Végzetúr: A térkép Mától lehet előregisztrálni a Végzetúr Online játék TÉRKÉP eseményére. 2. szinttől kezdve bárki részt vehet majd benne, a jelentkezésre az Egyéb menüpont alatt lesz lehetőség. Az első 7 nap csak a jelentkezéssel telik, és 2013 április 2-án indul majd az esemény! A részletekről a fórumban olvashatsz itt!

    Elindult a v4! (2013-03-25)

    Végzetúr gyors világA mai napon elindult a Végzetúr online szerepjáték 4-es világa! A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad és a győzelmi feltételek teljesülésekor ér véget! Regisztrálj és vegyél részt a kezdetektől! Jó játékot!

    Tavaszi akció (2013-03-22)

    husvetitojas Ajándékozd meg barátaidat és szeretteidet! Vásárolj őskövet március 25. és április 8 között, és küldj ajándékot egy általad választott karakternek!

    Ha valaki őskövet vásárol ezen időszak alatt, akkor a pénz beérkezése után az őskövek menüpontban lehetősége van megadni egy ajándékot és egy karaktert, aki az ajándékot kapja (csak ugyanazon a világon). Ha akarod, saját magadat is meglepheted! De egy karakter csak egy ajándékot kaphat.

    Húsvéti ajándéklista

    20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő sms-sel
    1 vadászzsákmány, 1 sorsjegy, 1 Húsvéti tojás

    100 Őskő: 2080 Ft
    5 ősdrágakő, 1 vadászzsákmány, 1 templomi pálca, 10 kiégett őskő 3 sorsjegy, 1 Húsvéti tojás, 2 hűségszilánk, 3 templomkristály

    350 Őskő: 5200 Ft
    10 ősdrágakő, 3 vadászzsákmány, 1 templomi pálca, 20 kiégett őskő, 10 sorsjegy, 3 Húsvéti tojás, 6 hűségszilánk, 8 templomkristály

    750 Őskő: 10500 HUF
    25 ősdrágakő, 7 vadászzsákmány, 2 templomi pálca, 50 kiégett őskő, 25 sorsjegy, 7 Húsvéti tojás, 14 hűségszilánk, 17 templomkristály

    1600 Őskő: 21000 HUF
    50 ősdrágakő, 15 vadászzsákmány, 2 templomi pálca, 100 kiégett őskő. 50 sorsjegy, 15 Húsvéti tojás, 30 hűségszilánk, 35 templomkristály

    A lehetőség március 25-től, hétfőtől él. A banki utalásoknál és csekkeknél először a március 25-én beérkező vásárlásokra, az őskövek beírásakor adjuk meg a jutalom átadásának lehetőségét, és utoljára az április 8-án beérkezőkre. A paypal, bankkártyás és SMS fizetések azonnal megérkeznek, ezért ezekre az ajándékozás azonnal élni fog. Az ajándékot akkor adod át, amikor szeretnéd, de legkésőbb április 30-ig.

    Részleteket az őskövek menüpont alatt találsz és a fórumon!

    Elindult a v4 előregisztráció! (2013-03-18)

    Végzetúr gyors világA mai naptól már lehet előregisztrálni a Végzetúr online szerepjáték március 25-én, 10 órakor újrainduló szövetségi 4-es világára! A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad. Jó játékot!

    Lezárult a kufárok csatája! (2013-03-13)

    Végzetúr kufárok csatája Ma lezárult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a kufárok csatája! A küzdelem Archaix győzelmével ért véget majdnem minden szerveren kivéve v3-on, ahol Innatlozad nyert! A nyereményeket már át lehet venni! Gratulálunk a résztvevőknek!

    Elindult a kufárok csatája! (2013-02-22)

    Végzetúr kufárok csatája Elindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a kufárok csatája! Jó játékot kívánunk!

    A kufárok csatája (nevezés) (2013-02-13)

    Végzetúr kufárok csatájaIndul a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a kufárok csatája! Az eseményben szokás szerint 3. szinttől lehet részt venni. A nevezésre 1 hét van (tehát aki 1. szintű, 1 hét alatt az is fel tud még lépni 3. szintre!), annyi a dolgod, hogy az Egyéb menüpontban, a kufárok csatája gomb alatt benevezz az egyik kufárhoz. Az esemény indulása után nevezni már nem lehet! A kufárok csatája jövő héten szerdán 10 órakor indul, addig is lehet gyűjtögetni az eseménypontokat. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

    A Xenók pusztulása (2013-02-04)

    Xenó háború vége Pusztító csata dúlt a bolygó felszínén, öldöklő küzdelem az újszülött világ sorsáért, az idegen xenók, és a Felszínt visszahódító hősök, a végzeturak között. A hosszú csatában az 5. világon február 1-én végül a végzeturak győztek - a gigantikus méretű xenó királynők egymás után pusztultak el és nyelte el őket a mágikus börtön. Velük együtt pusztult fékeveszett xenomorf hordájuk is. A többi világon is sikeresen győzedelmeskedtek a xenó királynők felett. Gratulálunk a győzteseknek, viselje mindenki büszkén a megszerzett trófeákat! Akik nyertek medált, azok a medálok átvételéhez kattintsanak a Xeno aloldalra!

    Xenó invázió elkezdődött (2013-01-14)

    Xenó háború újraA Végzetúr online rpg játék nagysikerű eseménye, a Xenó invázió most megismétlődik!

    A Xenó háború, a mai napon, január 14-én reggel 10 órakor indult el.
    A legutolsó háborúban a végzeturak serege megsemmisítette a xenó királynőket. A győzelem azonban nem volt teljes: a xenó seregek maradéka a föld alá menekült, és titokban újra sokasodni, szaporodni kezdtek. Mostanra pedig már elég erősnek érzik magukat, hogy újra a felszínre törjenek. Az inváziót csírájában kell elfojtanotok! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
    További részletek a fórumon, itt!

    Jó játékot kívánunk!

    Elindult a 60-as szintű 4-es világ! (2013-01-10)

    60. szintű világ indul Elindult az új 60. szintű 4-es világ. Regisztrálj Te is, és indíts azonnal egy 60. szintű Végzeturat, ossz el 25 millió lélekenergiát úgy, ahogy akarod!
    Ha véget ér, akkor lehetőség nyílik átvinni a karaktereket a v1, v2, v3 világokra 500 őskőért. (v4 árfolyamon számítva) Kezdődhet a karakter generálás!

    Boldog Új Évet! (2012-12-31)

    Végzetúr BÚÉK Sikerélményekben és tápokban gazdag új évet kívánunk minden Kedves Játékosunknak! Reméljük, hogy elégedettek voltatok a fejlesztésekkel és az újdonságokkal ebben az évben. Igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy a játék olyan legyen, amilyennek Ti szeretnétek. Köszönjük a rengeteg javaslatot és pozitív visszajelzést! És végül: ne feledkezzetek meg az ünnepi karácsonyi akciónkról, itt az utolsó pillanat hogy az őskő vásárláskor egyedi relikviához juss, vagy megajándékozhass vele valakit. Búék!
    A Végzetúr csapata

    Kellemes Ünnepeket! (2012-12-24)

    Végzetúr karácsony Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden Végzetúrnak és Végezetúrnőnek! Az ünnepek alatt December 24-27. között a lélekkufár a gyógyitalokat és varázsitalokat jelentős kedvezménnyel árulja, továbbá 24-én déltől 25-én délig a Végzeturak nem fognak portyázni, aki akar, békében, nyugalomban fejlődhet ez idő alatt. Az állatok morálja sem csökken ebben a 24 órában.
    Dec. 24. és január 2. között az élő ügyfélszolgálat (live chat) nem üzemel, és a játék fejlesztése is szünetelni fog, viszont az ügyfélszolgálatra érkező kérdésekre ez időszakban is válaszolni fogunk (ha nem is feltétlenül azonnal). A postai csekken küldött pénzek csak jan. 2-án kerülnek beírásra, de az utalásokat a két ünnep között is feldolgozzunk.
    Jó pihenés kívánunk!
    A Végzetúr csapata

    A Bolygó új Urai (2012-12-20)

    A Bolygó Ura véget ért Az elmúlt 3 hétben a végzeturak és végzetúrnők öldöklő versenyben próbáltak az Irtózat piramisának csúcsára érni. A Végzetúr 1. világán a félelmetes épület tetejére elsőként Lanmaffia érkezett meg. A piramis őreinek teteme még ki sem hűlt, harcképtelenné tett, lélekenergiájuktól megfosztott versenytársai pedig még magukhoz sem tértek, és Lanmaffia már az idegen lények által faragott ében trónon ült. A 2. világon Lújzi04 volt az, aki a hihetetlen csekély esélyek ellenére elsőként volt képes a trónig eljutni és azt elfoglalni. A harmadik világon Khaleesi, az ötödiken pedig Nomis Leinád lettek a győztesek. A világok új urai felhelyezték magukra az Irtózat Maszkját, mire a végzeturak ezrei térdre borultak előttük, és megfogadták, hogy új vezetőiket istenként fogják tisztelni. Az abszolút hatalom teremtette béke azonban csak látszólagos: fél év múlva biztos, hogy lesz olyan, aki kihívást intéz a Bolygó Uralkodójához, és magának akarja a trónt...

    A Piramis egy hétig még elérhető, aki esetleg a jutalmat nem vette át, átveheti, de az 1 hét elteltével ez a lehetőség megszűnik!

    Vadonatúj AF képességek (2012-12-14)

    új AF képességek Elkészültünk a korábban megígért új AF képességekkel, amelyeket a Ti javaslataitok alapján állítottunk össze. Reméljük, hogy elnyeri tetszéseteket ez az új fejlesztés, kicsit feldobja a csatákat, és hosszú távra is ad újabb célokat a Végzetúr online szerepjátékban. A képességek részletes leírását erre a linkre kattintva olvashatjátok.

    Karácsonyi ajándékozás (2012-12-14)

    új AF képességek Ajándékozd meg barátaidat és szeretteidet! Vásárolj őskövet december 14. és január 3 között, és küldj ajándékot egy általad választott karakternek!

    Ha valaki őskövet vásárol ezen időszak alatt, akkor a pénz beérkezése után az őskövek menüpontban lehetősége van megadni egy ajándékot és egy karaktert, aki az ajándékot kapja (csak ugyanazon a világon). Ha akarod, saját magadat is meglepheted! De egy karakter csak egy ajándékot kaphat.

    Karácsonyi ajándéklista

    20 Őskő: 520 Ft vagy 30 őskő smssel
    1 relikviakupon, 1 karácsonyi süti

    100 Őskő: 2080 Ft
    2 relikviakupon, 3 sorsjegy, 1 karácsonyi süti, 10 kiégett őskő, 2 hűségszilánk, 3 templomkristály

    350 Őskő: 5200 Ft
    3 relikviakupon, 10 sorsjegy, 3 karácsonyi süti, 20 kiégett őskő, 6 hűségszilánk, 8 templomkristály

    750 Őskő: 10500 HUF
    3 relikviakupon, 25 sorsjegy, 7 karácsonyi süti, 50 kiégett őskő, 14 hűségszilánk, 17 templomkristály

    1600 Őskő: 21000 HUF
    3 relikviakupon, 50 sorsjegy, 15 karácsonyi süti, 100 kiégett őskő, 30 hűségszilánk, 35 templomkristály

    A lehetőség december. 14-től, péntektől él. A banki utalásoknál és csekkeknél először a december 14-én beérkező vásárlásokra, az őskövek beírásakor adjuk meg a jutalom átadásának lehetőségét, és utoljára a január 3-án beérkezőkre. A paypal, bankkártyás és SMS fizetések azonnal megérkeznek, ezért ezekre az ajándékozás azonnal élni fog. Az ajándékot akkor adod át, amikor szeretnéd, tehát ha befizetsz pl. 19-én, megteheted, hogy az ajándékot csak dec. 24-én adod oda.

    Részleteket az őskövek menüpont alatt találsz és a fórumon!

    4 dekrétum lehet használni a Piramisban (2012-12-14)

    A Bolygó Ura Az Irtóztató Piramisban az utolsó héten minden szinten 4 dekrétumot lehet használni! Jó játékot kívánunk!

    Elkezdődött a Bolygó Ura! (2012-11-29)

    A Bolygó Ura Évek teltek el azóta, hogy a végzeturak visszahódították a Felszínt és elpusztították az Ellenség utolsó egyedeit. Aztán megküzdöttek számos egyéb nehézséggel, bezárták a világot végigtomboló óriássárkányt, Landragórt, és legyőzték a xenomorfok seregét. Eljött az idő, hogy eldöntsék: ki a leghatalmasabb, ki az, akit uralkodójukként választanak. Ki lesz végül a bolygó teljhatalmú ura... Az Ellenség ezeréves uralmának rettenetes mementójaként magasodik a horizont fölé az Irtózat Piramisa. A halált hozó építmény tetejére eddig még senkinek sem sikerült élve feljutnia. Most eljött az idő: aki elsőként jut a piramis csúcsára, az lesz a bolygó ura...

    Az esemény November 29-én, csütörtökön 10 órakor indult és 3 hétig tart, december 20-án 10 órakor ér véget.

    Az esemény az Egyéb menüpontból vagy a karakterképed melletti piramis ikonról érhető el.

    Részleteket a fórumon találsz itt!

    Lezajlott a IX. Végzetúr Találkozó: +5 % LE vadászatra 2 hétig :) (2012-11-26)

    Lezajlott a VIII. Végzetúr találkozóA hétvégén lezajlott a IX. Végzetúr találkozó. Nagyon sokan eljöttek, remek volt a hangulat és rengeteg lehetőség nyílt nyereményeket szerezni. Őskövek, aranydukátok, relikviák és egyéb nyeremények találtak gazdára. A Lehetetlen Küldetés V. nyertesei relikviakuponokat is szerezhettek, akik élőben kitöltötték a kvízt, kvízmedállal és egyéb bónuszokkal gazdagodtak. A Szerencsekerékben is mindenki próbára tehette a szerencséjét és kipörgethetett értékes tárgyakat.

    A Végzetúr vs. Túlélők Földje vetélkedőt a Végzetúr csapata nyerte, jutalmul a teljes Végzetúr közösségnek +5% lélekenergiát szereztek a vadászatra az elkövetkezendő 2 hétre holnap 10 órától kezdődően.

    Tehát még egyszer: 2012. november. 27-én, kedd 10 órától 2 hétig +5% LE a vadászatra!

    Vadonatúj relikviák (2012-11-22)

    Vadonatúj Végzetúr relikviák A Relikviák menüpontra kattintva, mostantól elérhető 4 új relikvia. Ezeket a szokásos módon, a legújabb HKK paklik (Istenek Viadala) némelyikében található kódok beírásával lehet megszerezni, ill. 2 hónap elteltével már őskőért is meg lehet őket venni ugyanúgy, mint korábban. Az Istenek Viadala paklikat ezen a linken lehet megrendelni. A paklikat megvásárolhatod a szombati Végzetúr találkozón is, reméljük Te is el tudsz jönni!

    IX. Végzetúr találkozó - ajándék a befizetéshez (2012-11-16)

    IX. Végzetúr találkozó Ne feledjétek, jövő szombaton, 2012 november 24-én Végzetúr Találkozó a megszokott helyszínen! Minden látogató egy MEDÁLT kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik mindenkinek további díjakat is nyernie!

    Továbbá az őskővásárlás mellé is rengeteg ajándék jár!

    20.000 Ft, azaz legalább 1540 őskő vásárlása esetén:
    50 ősdrágakő, 50 szubplazma, 30 hűségszilánk, 50 sorsjegy, 15 vadászzsákmány, 2 templomi pálca, 100 kiégett őskő, 35 templomkristály

    10.000 Ft, azaz legalább 770 őskő vásárlása esetén:
    25 ősdrágakő, 25 szubplazma, 14 hűségszilánk 25 sorsjegy, 7 vadászzsákmány, 1 templomi pálca, 50 kiégett őskő, 17 templomkristály

    5.000 Ft befizetés, azaz legalább 385 őskő vásárlása esetén:
    10 ősdrágakő, 10 szubplazma, 6 hűségszilánk 10 sorsjegy, 3 vadászzsákmány, 1 templomi pálca, 20 kiégett őskő, 8 templomkristály

    2.000 Ft befizetés, azaz legalább 154 őskő vásárlása esetén:
    5 ősdrágakő, 5 szubplazma, 2 hűségszilánk, 3 sorsjegy, 1 vadászzsákmány, 10 kiégett őskő, 3 templomkristály

    Szeretettel várunk mindenkit a IX. Végzetúr Találkozón!

    A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!

    Landragór bebörtönözve (2012-11-14)

    Landragór bebörtönözveA gonosz óriássárkányt, Landragórt a végzeturak hosszas küzdelem után végül sikeresen bebörtönözték a Végzetúr online rpg játék minden világán, november 14-én.

    A győztes hordák:
    V1: rubin
    V2: smaragd
    V3: gyémánt
    V5: rubin
    A győztes horda tagjai a medálokat és dukátokat a következő belépéskor kapják meg.

    Minden résztvevő jutalma fantasztikus tulajdonság-növekedés, kiégett őskövek. Az event során több különleges relikviát, és más jutalmakat is találhattak a drakónokkal küzdő végzeturak és végzetúrnők. A tulajdonságbónusz átvehető az Egyéb menüpont alatt.
    Gratulálunk mindenkinek!

    IX. Végzetúr találkozó (2012-10-30)

    VIII. Végzetúr találkozó Hamarosan ismét megrendezzük az élő Végzetúr Találkozót a megszokott helyszínen. Minden látogató egy MEDÁLT kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik mindenkinek további díjakat is nyernie!

    Időpont: 2012. november. 24. szombat, 9 - 17.30 -ig

    Helyszín: Budapest, Láng Műv. Központ, XIII. Rozsnyai u. 3. (kék metró Forgách utcai megállójánál)

    A találkozón sok Végzeturasoknak szóló program is lesz! A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!

    Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt :)

    Kellemes szórakozást kívánunk!

    Beholder Kft.

    Szerver karbantartás vasárnap hajnalban (2012-10-24)

    A játék karbantartás miatt október 28-án, hajnali 01:55 és 03:05 között szünetel, megértéseteket köszönjük!

    Ország Boltja Verseny eredménye (2012-10-16)

    Ország Boltja Verseny eredménye
    Kihirdették az Ország Boltja 2012 verseny győzteseit az Uránia Filmszínházban egy díjátadó gála keretében.

    A Beholder webshop III. helyezést ért el a Népszerűségi Díj – Hobbi és kellék kategóriájában.

    Köszönjük szépen mindenkinek a szavazatokat!

    Ünneplésként minden Végzeturas karakter a Landragor event végén +3%-kal több lélekenergiát fog kapni!

    Landragór kiszabadult (2012-10-15)

    Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

    Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

    Nagyon nagy a szerverterhelés az event miatt, nem kell az első nap elkölteni az összes csp-t hiszen 30 napig tart.

    Elkészült az új napi rutinok aloldal (2012-10-09)

    Végzetúr akciós tárgyak Elkészült a Végzetúr online játék várva várt fejlesztése az új napi rutinok aloldal. Az Információk menüben a Napi rutinok gombon keresztül elérhető el, továbbá az első belépéskor is ez az aloldal jelenik meg!

    Landragór az óriássárkány (2012-10-08)

    Landragór visszatérAggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitörni készül. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. Baljós előérzet lesz rajtad úrrá... Vajon megismétlődik a katasztrófa? Képes Landragór kitörni a börtönéből?

    Jövő hétfőn, október 15-én újra esemény indul a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

    Lezárult a v4! (2012-10-07)

    :) Végzetúr gyors világVéget ért a Végzetúr online szerepjáték 60. szintű 4-es világa! Mindenkinek lehetősége lesz átvinne a karakterét a v1, v2, v3 világokra 500 őskőért. (v4 árfolyamon számítva) Gratulálunk a győzteseknek!

    Ország Boltja Verseny 2012 (2012-10-04)

    Még tart a szavazás az Ország Boltja versenyen

    Kérlek szavazz te is a Beholder Webshopra és a dobokocka.com webáruházra! Tavaly másodikok lettünk, reméljük sikerül legalább ugyanezt elérni a segítségetekkel.

    Ide kattintva tudsz szavazni!

    Köszönjük, reméljük ismét együtt tudunk majd ünnepelni!

    További részletek a fórumon.

    Véget ért a térkép! (2012-10-03)

    Végzetúr: A térképVéget ért a Térkép!

    Köszönjük minden Végzetúrnak és Végzetúrnőnek a részvételt. A kufárok sorrendje az alábbi lett a különböző világokon!

    V1:
    Terrgath
    Archaix
    Edralian
    Innatlozad
    V2: Terrgath

    Innatlozad
    Edralian
    Archaix
    V3:
    Terrgath
    Edralian
    Innatlozad
    Archaix

    V5:
    Innatlozad
    Edralian

    Terrgath
    Gratulálunk!

    Boldog Születésnapot Végzetúr! (2012-09-24)

    Áprilisi promóció Betöltötte a 4. évét a Végzetúr online szerepjáték!

    Megünnepléseként minden karakter kap egy Tortát az első belépésekor az ünnepség időtartama alatt: 2012. 09. 24-től 2012. 09. 30-ig.

    Továbbá mától 2 hétig, tehát 2012. 09. 24 - 2012. 10. 07. között ajándékot kap mindenki a befizetése mellé.

    A születésnapi promóció időszaka alatt az első vásárlásra jár az ajándék, tehát ha valaki többször vásárol, akkor is csak az első alkalommal kap, az első vásárlás összegének megfelelő bónuszt.

    A befizetések mellé járó ajándéklista:

    21.000 Ft, azaz legalább 1600 őskő vásárlása esetén 15 boldogság itala, 10 bűvös állateledel , 50 ősdrágakő, 50 sorsjegy, 15 vadászzsákmány, 2 templomi pálca, 100 kiégett őskő. 4 db barátság kristály

    10.500 Ft, azaz legalább 750 őskő vásárlása esetén 7 boldogság itala, 5 bűvös állateledel, 25 ősdrágakő, 25 sorsjegy, 7 vadászzsákmány, 1 templomi pálca, 50 kiégett őskő, 2 db barátság kristály

    5.200 Ft befizetés, azaz legalább 350 őskő vásárlása esetén: 3 boldogság itala, 2 bűvös állateledel , 10 ősdrágakő, 10 sorsjegy, 3 vadászzsákmány, 1 templomi pálca, 20 kiégett őskő, 1 db barátság kristály

    2.080 Ft befizetés, azaz legalább 100 őskő vásárlása esetén 3 boldogság itala, 5 ősdrágakő, 3 sorsjegy, 1 vadászzsákmány, 1 templomi pálca, 10 kiégett őskő

    Részleteket a fórumon találsz.

    Végzetúr születésnapi előkészület (2012-09-21)

    Áprilisi promóció Hamarosan Végzetúr Születésnapot ünnepelünk!

    4 évvel ezelőtt indult a Végzetúr első szervere. Jövő hét hétfőtől a szokásos módon zajlik az ünneplés, minden karakter kap egy Tortát az első belépésekor 2012. 09. 24-től 2012. 09. 30-ig.

    Továbbá az elkövetkező 2 hétben, tehát hétfőtől (2012. 09. 24 - 2012. 10. 07.), ajándékot kap mindenki a befizetése mellé. A születésnapi promóció időszaka alatt az első vásárlásra jár az ajándék, tehát ha valaki többször vásárol, akkor is csak az első alkalommal kap, az első vásárlás összegének megfelelő bónuszt.

    Az ajándéklistáról részleteket a fórumon találsz.

    Elkészült az új ügyfélszolgálati rendszerünk. (2012-09-20)

    Végzetúr gyors világ Nem kell külön emailt írni, a jobb felső sarokban látható sárga segítség gombra kell kattintani, és a "levelet írok az ügyfélszolgálatnak" gombbal lehet nekünk írni. Nyomon tudod követni, hogy áll a problémád, válaszoltak-e rá, továbbitották-e valahová. Közben tehetsz fel újabb kérdést, és ha választ kapsz, visszakérdezhetsz, vagy lezárhatod és értékelheted a kérdést.

    Reméljük, hasznosnak találjátok ezt az új fejlesztést.

    Elindult a térkép! (2012-09-03)

    Végzetúr: A térkép Ma elindult a Végzetúr Online játék TÉRKÉP eseménye. A részletekről a fórumban olvashatsz itt!

    Indul a nevezés a Térkép eseményre! (2012-08-27)

    Végzetúr: A térkép Mától lehet előregisztrálni a Végzetúr Online játék TÉRKÉP eseményére. 2. szinttől kezdve bárki részt vehet majd benne, a jelentkezésre az Egyéb menüpont alatt lesz lehetőség. Az első 7 nap csak a jelentkezéssel telik, és 2012. szeptember 3-án indul majd az esemény! A részletekről a fórumban olvashatsz itt!

    Regisztrálj most egy 60. szintű karaktert! (2012-08-09)

    60. szintű világ indulA Kufárok csatájának végeredménye mellett két másik hírünk is van a mai napra.
    Egyrészt, most indult el az új 4-es világ. Regisztrálj Te is, indíts azonnal egy 60. szintű Végzeturat, ossz el 25 millió lélekenergiát úgy, ahogy akarod!
    Másik hírünk, hogy elkészült a Végzetúr online rpg játék beépített chatja! Chatelhetsz szövetségi társaiddal, a saját világodon levő karakterekkel vagy bármely más Végzetúr játékossal, akár privát chatben is. Elrejthető, átméretezhető, konfigurálható...
    További részletek a fórumon.

    Lezárult a kufárok csatája! (2012-08-08)

    Végzetúr kufárok csatája Ma lezárult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a kufárok csatája! A küzdelem Archaix győzelmével ért véget majdnem minden szerveren kivéve v3-on, ahol Innatlozad nyert! A nyereményeket már át lehet venni! Gratulálunk a résztvevőknek!

    4-es világ előregisztráció (2012-08-01)

    Végzetúr gyors világA mai naptól már lehet előregisztrálni Végzetúr online szerepjáték jövő szerdán, 10 órakor újrainduló 60. szintű 4-es világára! A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad, és 2012. október 8-án 10 órakor véget ér! Mindenkinek lehetősége lesz átvinne a karakterét a v1, v2, v3 világokra 500 őskőért. (v4 árfolyamon számítva)

    Szerver leállás (2012-07-31)

    Szerdán, délelőtt 10 órától 1 órás szerver leállás lesz. Ezalatt a játékot két külön szerverre bontjuk, ami ha minden jól mgy várhatóan jelentős teljesítménynövekedést fog jelenteni. Köszönjük a megértéseteket és a türelmeteket!

    Szerver leállás (2012-07-30)

    Kedden, várhatóan délelőtt 10 órától fél órás szerver leállás lesz, ez idő alatt nem lehet a játékba belépni. Az esetleges kellemetlenségért elnézést kérünk.

    Karakterlap reform (2012-07-19)

    Végzetúr karakterlap reform A mai napon átalakítottuk a Végzetúr online rpg játékban a karakterlapot. Ezzel alapvetően 2 célunk volt, egyrészt az egészet kompaktabbá, használhatóbbá akartuk tenni javaslataitok alapján, másrészt a szerver terhelést szerettük volna valamelyest csökkenteni. A változásokat részletesen lásd a fórumban, itt leírhatod a véleményedet, javaslataidat is.

    Elindult a kufárok csatája! (2012-07-18)

    Végzetúr kufárok csatája Elindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a kufárok csatája! Jó játékot kívánunk!

    Lezárult a 4-es világ (2012-07-18)

    Végzetúr újdonságok A 2 hónapig tartó küzdelem végére egyértelművé vált, hogy kik a faj domináns egyedei a Végzetúr online játékban. A legkitartóbbak és legeredményesebbek a bolygó felperzselése után újabb világokra léphetnek, hogy azokat is uralmuk alá hajtsák. A többiekből csak pernye marad, ahogy életenergiájukkal a mindent elemésztő tüzet táplálják... A győzteseket itt nézhetitek meg! Gratulálunk!

    Ország Boltja Verseny 2012 (2012-07-18)

    Szavazz te is a Beholder Webshopra és a dobokocka.com webáruházra! Tavaly másodikok lettünk, reméljük sikerül legalább ugyanezt elérni a segítségetekkel.

    Ide kattintva tudsz szavazni!

    Köszönjük, reméljük ismét együtt tudunk majd ünnepelni!

    További részletek a fórumon.

    A kufárok csatája (nevezés) (2012-07-11)

    Végzetúr kufárok csatájaIndul a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a kufárok csatája! Az eseményben szokás szerint 3. szinttől lehet részt venni. A nevezésre 1 hét van (tehát aki 1. szintű, 1 hét alatt az is fel tud még lépni 3. szintre!), annyi a dolgod, hogy az Egyéb menüpontban, a kufárok csatája gomb alatt benevezz az egyik kufárhoz. Az esemény indulása után nevezni már nem lehet! A kufárok csatája jövő héten szerdán 10 órakor indul, addig is lehet gyűjtögetni az eseménypontokat. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

    Végzetúr akciós tárgyak még pár napig a kufárnál! (2012-07-03)

    Végzetúr akciós tárgyak A jún. 23-án megrendezésre kerülő Végzetúr találkozón kiosztásra kerülő ajándékok egy részét most korlátozott ideig, 3 héten keresztül a lélekkufárnál is meg lehet vásárolni. Ezek a lelakatolt ládikó (relikviák) és a boldogság itala, szörnykoktél, bűvös állateledel, vadászzsákmány (egyebek alatt). A tárgyak 1. szinttől megvehetők. Az akció júl. 5-éig érvényes.
    További részletek a fórumon.
    Használd ki a lehetőséget, mert hamarosan már nem lesznek elérhetőek a fenti tárgyak!

    Probléma az OTP-s fizetésekkel (2012-07-02)

    Végzetúr Az OTP rendszerében probléma van jelenleg, emiatt nem tudjuk letölteni az átutalás információt, így nem tudjuk jóváírni az ősköveket, mert nem látjuk melyik karakterhez jött.

    Az OTP holnapra ígéri a hiba javítását. Természetesen ahogy javítják, mi rögtön beírjuk az ősköveket!

    Elnézést a kellemetlenségért.

    Huzalozott reflexekhez fontos információ (2012-06-28)

    Végzetúr A Huzalozott reflexeknél ha a meghatározott időn belül akarsz újra turbózni, az továbbra is 1/3 őskőbe vagy 1 CSP-be kerül

    De mostantól a Beállításoknál határozhatod meg. Az alapértelmezés az 1/3 őskő

    Mindenki állítsa be azt amit szeretne!

    További részletek az egyéb menüpontban a Gyorsítás oldalon.

    Jó játékot kívánunk!

    Huzalozott reflexek (2012-06-27)

    Végzetúr A mai napon bekerült egy új fejlesztés, a huzalozott reflexek a Végzetúr online szerepjátékba.

    Ennek segítségével ha szakértelmet vagy tulajdonságot növelsz, idomítasz, gyógyítasz, sajtolsz, vásárolsz vagy építesz, akkor a megfelelő szakértelmet nem kell turbóznod előtte, hanem ezt automatikusan megteszed.

    Elérhető és további részletek az egyéb menüpontban a Gyorsítás oldalon.

    Jó játékot kívánunk!

    A Xenók pusztulása (2012-06-26)

    Xenó háború vége Pusztító csata dúlt a bolygó felszínén, öldöklő küzdelem az újszülött világ sorsáért, az idegen xenók, és a Felszínt visszahódító hősök, a végzeturak között. A hosszú csatában végül a végzeturak győztek - a gigantikus méretű xenó királynők egymás után pusztultak el és nyelte el őket a mágikus börtön. Velük együtt pusztult fékeveszett xenomorf hordájuk is. Az 1. világon június 23-án, szombat hajnalban semmisült meg az utolsó xenó királynő. A többi világon még zajlott a küzdelem, de a xenó királynők ott is elpusztultak már. Gratulálunk a győzteseknek, viselje mindenki büszkén a megszerzett trófeákat!

    Lezajlott a VIII. Végzetúr Találkozó: +5 % LE vadászatra 2 hétig :) (2012-06-25)

    Lezajlott a VII. Végzetúr találkozóA hétvégén lezajlott az élő VU találkozó. Nagyon sokan eljöttek, remek volt a hangulat és rengeteg lehetőség nyílt nyereményeket szerezni. Őskövek, aranydukátok, relikviák és egyéb nyeremények találtak gazdára. A Lehetetlen Küldetés IV. nyertesei relikviákat is szerezhettek, akik élőben kitöltötték a kvízt, kvízmedállal és egyéb bónuszokkal gazdagodtak. A Szerencsekerékben is mindenki próbára tehette a szerencséjét és kipörgethetett értékes tárgyakat.

    A Végzetúr vs. Túlélők Földje vetélkedőt a Végzetúr csapata nyerte, jutalmul a teljes Végzetúr közösségnek +5% lélekenergiát szereztek a vadászatra az elkövetkezendő 2 hétre (V4-en 5 napra) holnap 10 órától kezdődően.

    Tehát még egyszer: 2012. jún. 26-án, kedd 10 órától 2 hétig (V4-en 5 napig június 26. 10 órától július 1. 10 óráig) +5% LE a vadászatra!

    VIII. Végzetúr találkozó - ajándék a befizetéshez (2012-06-22)

    VIII. Végzetúr találkozó Ne feledjétek szombaton Végzetúr Találkozó a megszokott helyszínen! Minden látogató egy MEDÁLT kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik mindenkinek további díjakat is nyernie!

    Továbbá az őskővásárlás mellé is rengeteg ajándék jár!

    2.000 Ft befizetés, azaz legalább 154 őskő vásárlása esetén 3 boldogság itala, 1 szörnykoktél, 1 lelakatolt ládikó, 3 sorsjegy, 1 vadászzsákmány, 10 kiégett őskő

    5.000 Ft befizetés, azaz legalább 385 őskő vásárlása esetén: 3 boldogság itala, 2 bűvös állateledel , 2 szörnykoktél, 2 lelakatolt ládikó, 10 sorsjegy, 3 vadászzsákmány, 1 templomi pálca, 20 kiégett őskő, 1 db barátság kristály

    10.000 Ft, azaz legalább 770 őskő vásárlása esetén 7 boldogság itala, 5 bűvös állateledel, 5 szörnykoktél, 5 lelakatolt ládikó, 25 sorsjegy, 7 vadászzsákmány, 1 templomi pálca, 50 kiégett őskő, 2 db barátság kristály

    20.000 Ft, azaz legalább 1540 őskő vásárlása esetén 15 boldogság itala, 10 bűvös állateledel , 10 szörnykoktél, 10 lelakatolt ládikó, 50 sorsjegy, 15 vadászzsákmány, 2 templomi pálca, 100 kiégett őskő. 3 db barátság kristály

    Időpont: 2012. június. 23. szombat, 9 - 16.50 -ig

    Helyszín: Budapest, Láng Műv. Központ, XIII. Rozsnyai u. 3. (kék metró Forgách utcai megállójánál)

    A találkozón sok Végzeturasoknak szóló program is lesz! A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!

    Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt :)

    Kellemes szórakozást kívánunk!

    Beholder Kft.

    Végzetúr akciós tárgyak 3 hétig a kufárnál! (2012-06-15)

    Végzetúr akciós tárgyak A jún. 23-án megrendezésre kerülő Végzetúr találkozón kiosztásra kerülő ajándékok egy részét most korlátozott ideig, 3 héten keresztül a lélekkufárnál is meg lehet vásárolni. Ezek a lelakatolt ládikó (relikviák) és a boldogság itala, szörnykoktél, bűvös állateledel, vadászzsákmány (egyebek alatt). A tárgyak 1. szinttől megvehetők. Az akció júl. 5-éig érvényes.
    További részletek a fórumon.
    Várunk mindenkit szerettel a VU találkozón!

    Xenó invázió elkezdődött (2012-06-04)

    Xenó háború újraA Végzetúr online rpg játék nagysikerű eseménye, a Xenó invázió most megismétlődik!

    A Xenó háború, a mai napon, június 4-én reggel 10 órakor indult el.
    A legutolsó háborúban a végzeturak serege megsemmisítette a xenó királynőket. A győzelem azonban nem volt teljes: a xenó seregek maradéka a föld alá menekült, és titokban újra sokasodni, szaporodni kezdtek. Mostanra pedig már elég erősnek érzik magukat, hogy újra a felszínre törjenek. Az inváziót csírájában kell elfojtanotok! Az eseményben a minimum 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.
    További részletek a fórumon, itt!

    Jó játékot kívánunk!

    VIII. Végzetúr találkozó (2012-05-23)

    VIII. Végzetúr találkozó Hamarosan ismét megrendezzük az élő Végzetúr Találkozót a megszokott helyszínen. Minden látogató egy MEDÁLT kap a végzetúrbeli karakterei számára és lehetősége nyílik mindenkinek további díjakat is nyernie!

    Időpont: 2012. június. 23. szombat, 9 - 16.50 -ig

    Helyszín: Budapest, Láng Műv. Központ, XIII. Rozsnyai u. 3. (kék metró Forgách utcai megállójánál)

    A találkozón sok Végzeturasoknak szóló program is lesz! A részletes programot a fórumon találod IDE kattintva!

    Várunk szeretettel minden Végzeturat és Végzetúrnőt :)

    Kellemes szórakozást kívánunk!

    Beholder Kft.

    Landragór bebörtönözve (2012-05-21)

    Landragór bebörtönözveA gonosz óriássárkányt, Landragórt a végzeturak hosszas küzdelem után végül sikeresen bebörtönözték a Végzetúr online rpg játék minden világán, május 19-én. A résztvevők jutalma fantasztikus tulajdonság-növekedés, különleges relikviák, kiégett őskövek és más jutalmak. A tulajdonságbónusz átvehető az Egyéb menüpont alatt.
    Gratulálunk mindenkinek!

    Új fizetési mód - Ukash (2012-05-14)

    Mostantól lehetőség van az Ukash online fizetési rendszeren keresztül is őskövet vásárolni. A részleteket az őskövek menüpontban találod. Jó játékot!

    Elindult a v4! (2012-05-10)

    Végzetúr gyors világA mai napon elindult a Végzetúr online szerepjáték 4-es világa! A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad és a győzelmi feltételek teljesülésekor ér véget! Regisztrálj és vegyél részt a kezdetektől! Jó játékot!

    Top karakterek lassabb szintlépés (2012-05-07)

    A játékon belül a top karaktereknek kiírtunk egy szavazást arról, hogy a top karaktereknek lassuljon a szintlépése. A részleteket ebben a fórum topikban találod. Ahhoz, hogy a kérdőívet megkapd, egyet vadásznod kell. A szavazás 1 hétig tart.

    Elindult a v4 előregisztráció! (2012-05-03)

    Végzetúr gyors világA mai naptól már lehet előregisztrálni a Végzetúr online szerepjáték május 10-én, 10 órakor újrainduló szövetségi 4-es világára! A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad. Jó játékot!

    Ajándék templomi pálca és sorsjegyek (2012-04-26)

    Áprilisi promóció A mai naptól (ápr. 26.) május 10-ig 2 hetes akciót hirdetünk a Végzetúr online szerepjátékban. Aki az akció időszaka alatt őskövet vásárol, ajándékot kap.
    A befizetés összegétől függenek az ajándékok:
    350 őskő: 35 sorsjegy + 1 templomi pálca + 3 barátságkristály
    100 őskő: 10 sorsjegy + 1 templomi pálca + 1 barátságkristály
    100 őskőnél kisebb vásárlás: 3 sorsjegy + 1 templomi pálca
    Az akció további részleteit és a jutalmak leírását megtalálod az őskövek menüpont alatt és a fórumon.

    Landragór kiszabadult (2012-04-19)

    Landragór visszatér Aggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitört börtönéből. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. A katasztrófa megismétlődött. Újra össze kell fogni és vissza kell zárni börtönébe Landragórt!

    Ma 10 órakor elindult az esemény a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

    Nagyon nagy a szerverterhelés az event miatt, nem kell az első nap elkölteni az összes csp-t hiszen 3 hétig tart.

    Kedvezményes állatfelszerelések (2012-04-17)

    A végzet temploma Korábbi ígéretünkhöz híven a Végzetúr fantasy rpg játékba bekerült a +TP-t adó állatfelszerelések limitált verziója, amely csak az állat 20. szintjéig működik, viszont kedvezményesen csak 4 őskőért (felező relikviával 2 őskőért) vásárolhatók meg.

    Végzet Temploma (2012-04-15)

    A végzet temploma A mai napon bekerült a Végzetúr online szerepjátékba a várva várt új fejlesztés, a Végzet Temploma. A bal oldali menüben a Tevékenységek alatt találod, már 1. szinttől elérhető! A templomban küldetéseket kapsz, amit szinttől függően 2, 3 vagy 4 hét alatt kell teljesítened. Sikeres teljesítés esetén jutalomban részesülsz.
    Részletek a Végzet temploma menüpontban és a fórumon!

    Új fejlesztések (2012-04-01)

    Végzetúr új fejlesztések A mai nappal a programba bekerült változások:
    - Lehetőség nyílt arra, hogy a játékosok őskőért lélekenergiát vásároljanak a lélekkufárnál. Minden nap az első 100,000 LE 5 őskőbe kerül, a második 100,000 már 10 őskőbe, a harmadik százezer tizenötbe stb.
    - A Pusztítás Citadellájának maximális szintje 20-ról 30-ra nőtt. A plusz szintek lehetővé teszik, hogy egy másik szövetség épületét romboljátok, de csak szigorú korlátozások mellett! Csak olyan szövetség épületét lehet rombolni, amelyiknek több épülete van, mint nektek, és 21. szinten legfeljebb 1, 30. szinten legfeljebb 10 szintet lehet egy épületből rombolni, és erre csak napi 1 alkalommal van lehetőség.
    - A gyengébb karakterek védelmére bekerült a boltba a 10 lélekgyémántért megvásárolható kisebb védekezés itala. Ezt használva, a karakter +100%-kot kap minden tulajdonságára, HA olyan karakter támadja, akinek tulajdonságösszege legalább másfélszerese az övének.
    - kérésetekre megszüntettük a portyázásnál a szinttáv-korlátot, tehát mostantól lehet bármilyen szintű karaktert támadni, a 100. szintű ütheti akár az 1. szintűt is. Így többé nem kell senkinek a LE/TP arány miatt aggógnia, a játékban a TP lett a legértékesebb erőforrás.
    - Ennek megfelelően a játékban megszüntettük a visszafogott fejlődés szakértelmet (már amelyik világon volt egyáltalán).
    - A TP felértékelődésének szellemében, a boltba bekerültek varázslatba és fegyverbe rakható ún. "szintszívó" fókuszkristályok. Ha egy ilyen fegyver vagy varázslat megsebzi az ellenfelet, akkor tapasztalti pontot veszít, és te ennek egy meghatározott részét megkapod.
    Reméljük elnyerték a tetszéseteket ezek a változások.
    A részletekért kattints ide!

    Véget ért a térkép! (2012-03-28)

    Végzetúr: A térképVéget ért a Térkép!

    Köszönjük minden Végzetúrnak és Végzetúrnőnek a részvételt. A kufárok sorrendje az alábbi lett a különböző világokon!

    V1:
    Edralian
    Innatlozad
    Archaix
    Terrgath

    V2: Edralian
    Archaix
    Innatlozad
    Terrgath

    V3:
    Edralian
    Terrgath
    Innatlozad
    Archaix

    V5:
    Innatlozad
    Terrgath
    Edralian
    Archaix

    Gratulálunk!

    szerver leállás (2012-03-27)

    Kedves Játékosok! A szerverterem technikai problémái miatt sajnos a szerverünk ma délután nem volt elérhető több, mint egy órán keresztül. A problémáért elnézést kérünk!

    20 éves a Beholder! (2012-03-20)

    Március 20-án Ünnepli 20. születésnapját a Beholder Kft.! Mától 1 héten keresztül minden Végzetúr és Végzetúrnő naponta egy tortát és 1 bónusz pörgetési lehetőséget kap a szerencsekeréken! Jó Játékot! A Végzetúr csapata

    Új AF képességek és épületek (2012-03-13)

    Végzetúr új épületekA mai nappal bekerült a Végzetúr online szerepjátékba 4 új AF képesség (Magányos hős, Hasznos vadászat, Szerénység, Lélekgyémánt), egy új szövetségi épület (Energiaszentély) és két épület (Kémgömb, Katalizátor) maximális építhető szintje megnőtt.

    Szerencsekerék (2012-03-06)

    SzerencsekerékA mai nappal bekerült egy új fejlesztés a Végzetúr online rpg játékba, a szerencsekerék. A lélekkufárnál, a szerencsekerék fül alatt találhatod, és már 1. szinttől forgathatod! Naponta egyszer van lehetőséged rá, hogy szerencsét próbálj, ill. őskőért vehetsz még +2 forgatási lehetőséget. Jó játékot mindenkinek!
    További részletek a fórumon.

    A Mágia Mesterei: ma indult a 2. Térkép, Nordhorn (2012-03-05)

    Végzetúr: A térkép Hosszas tesztelés után elindul ma 13 órakor a Mágia Mesterei online játék kiegészítője, A második jóslat! Több mint 600 új kaland, több száz új varázstárgy, varázslat, képesség, szakértelemrendszer, két új játszható kaszt, új minijáték, új szörnyanimációk, 60. szintig lehet fejlődni! Azok a karakterek juthatnak el Nordhorn városaiba, akik elérték a 40. szintet és megvásárolták a szükséges kiegészítőt a Prémium gomb alatt, melynek ára 200 mágiakő.
    A kiegészítő mellé ajándék jár:
    - akinek nincs prémium tagsága, az ajándék prémium tagságot kap mellé!
    - akinek van, +200 energiával indul, és kap 2 db 25 mágiakő értékű ajándék relikviát (+10 elnyelés és +3% áttörés)
    Az átjutáshoz keresd a Kír-toronyban Dharr főmágust!
    Indulj az elsők között, várnak az új kalandok!
    www.magiamesterei.hu

    A Mágia Mesterei csapata

    Térkép előregisztráció (2012-02-20)

    Végzetúr: A térkép Mától lehet előregisztrálni a Végzetúr Online játék TÉRKÉP eseményére. 2. szinttől kezdve bárki részt vehet majd benne, a jelentkezésre az Egyéb menüpont alatt lesz lehetőség. Az első 7 nap csak a jelentkezéssel telik, és 2012. február 27-én indul majd az esemény! A szabályok kicsit módosultak, a részletekről a fórumban olvashatsz itt!

    Sisakok a Végzetúrban (2012-02-09)

    Végzetúr sisakok Bekerültek a Végzetúr online szerepjátékba a sisakok! 80. szinttől lehet a játékban ún. sisakszilánkokat gyűjteni, ha rendelkezel a sisakszilánk gyűjtés AF képességgel. Ha elég sisakszilánkot gyűjtesz, a lélekkfufártól megvásárolhatod álmaid fejfedőjét, sőt, speciális fókuszkristállyal még egyedivé is alakíthatod.

    Elindult az új 60. szintű v4! (2012-02-07)

    Végzetúr gyors világA mai napon elindult a Végzetúr online szerepjáték új 60. szintű 4-es világa! A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad, és 2012. április 7-én 10 órakor véget ér! Újdonságként mindenkinek lehetősége lesz átvinne a karakterét a v1, v2, v3 világokra 500 őskőért. (v4 árfolyamon számítva) Kezdődhet a karakter generálás!

    Véget ért a kufárok csatája! (2012-02-06)

    Végzetúr kufárok csatája Ma lezárult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a kufárok csatája! A küzdelem Archaix győzelmével ért véget majdnem minden szerveren kivéve v3-on, ahol Innatlozad nyert! A nyereményeket már át lehet venni! Gratulálunk a résztvevőknek!

    4-es világ előregisztráció (2012-01-31)

    Végzetúr gyors világA mai naptól már lehet előregisztrálni Végzetúr online szerepjáték jövő kedden, 10 órakor újrainduló 60. szintű 4-es világára! A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad, és 2012. április 7-én 10 órakor véget ér! Mindenkinek lehetősége lesz átvinne a karakterét a v1, v2, v3 világokra 500 őskőért. (v4 árfolyamon számítva)

    Terveink 2012 (2012-01-23)

    Új relikviaA fejlesztések és eventek 2012-ben is folyamatosan zajlanak majd minden szerveren.
    Januárban a Kufárok csatája már el is indult. Év elején az 50. szintű V4 is új szabályokkal startol, megemeljük a szintjét 60-ra és a játékosok kérésére pár szabály módosul majd.
    Tervezünk új épületeket és a játékosok felszerelése sisakkal bővül majd.
    Egy új kényelmi funkciót, a Huzalozott reflexek bevezetését is tervezzük.

    Végzetúr események tervezete 2012

    Kufár csata: 2012. január 16. – február 6.
    60-as szintű v4: 2012. február 2. – április 2.
    Térkép: 2012. február 27 – március 28.
    Landragór : 2012. április 17 – május 8.
    V4: 2012. április 23 – június 23
    Xeno háború: 2012. május 21. – június 11.
    Kufár csata: 2012. július 2 – július 23.
    60-as szintű v4: 2012. július 10. – szeptember 10.
    Térkép: 2012. augusztus 6. – szeptember 5.
    Landragór: 2012. szeptember 17. – október 8.
    V4: 2012. szeptember 24. – november 24.
    Xeno háború: 2012. november 12. – december 3.
    60-as szintű v4: 2012. december 12 – 2013. február 12.

    Új relikvia a Kufár csatához kapcsolódóan (2012-01-21)

    Új relikvia A mai napon bekerült egy új relikvia a játékba: Jégszív amulett, amely +50-et ad a kontinuumszűkítés szakértelemre így alacsonyabb szinten is gyakrabban lehet támadni ugyanarra a végzetúrra, ami megkönnyíti a Kufárok csatája eseményben való részvételt. A relikvia akkor működik, ha minimum 1 a kontiniuumszűkítés szakértelmed. A lélekkufárnál tudod megvásárolni 25 őskőért.

    Kufárok csatája és Kristály Horda (2012-01-19)

    Megcsináltuk, hogy a normál Kristály Horda tagjait a kufár csata alatt azok, akik nem neveztek, tudják támadni, de az EH-n kívül LE nem jár értük, és lélekszívni sem lehet őket.

    Elindult a kufárok csatája! (2012-01-17)

    Végzetúr kufárok csatája Elindult a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a kufárok csatája! Jó játékot kívánunk!

    A kufárok csatája (nevezés) (2012-01-09)

    Végzetúr kufárok csatájaIndul a Végzetúr online rpg játék nagyszabású eseménye, a kufárok csatája! Az eseményben szokás szerint 3. szinttől lehet részt venni. A nevezésre 1 hét van (tehát aki 1. szintű, 1 hét alatt az is fel tud még lépni 3. szintre!), annyi a dolgod, hogy az Egyéb menüpontban, a kufárok csatája gomb alatt benevezz az egyik kufárhoz. Az esemény indulása után nevezni már nem lehet! A kufárok csatája jövő héten hétfőn 10 órakor indul, addig is lehet gyűjtögetni az eseménypontokat. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

    Boldog Új Évet (2011-12-31)

    Végzetúr BÚÉK Sikerélményekben és tápokban gazdag új évet kívánunk minden Kedves Játékosunknak! Reméljük, hogy a következő évben is legalább annyi örömötök lesz a játékban, mint nekünk a létrehozásában, a fejlesztésében, és a tőletek kapott pozitív visszajelzésekben, amelyekért különösen hálásak vagyunk. És végül: ne feledkezzetek meg az ünnepi karácsonyi akciónkról, itt az utolsó pillanat hogy az őskő vásárláskor egyedi relikviához juss, vagy megajándékozhass vele valakit. Búék!
    A Végzetúr csapata

    Vigyázat, átverés üzenet (2011-12-27)

    Tudomásunkra jutott, hogy ismét próbálkozik valaki azzal, hogy a játékon belül olyan üzenetet küld másoknak, amelyben emelt díjas SMS küldésére próbálja rávenni őket. (Ha küldesz SMS-t erre meg erre a számra ősköveket nyersz stb.) Senki ne dőljön be ilyennek! Természetesen mi is megtesszük a megfelelő lépéseket.

    Boldog Karácsonyt! (2011-12-24)

    Végzetúr karácsony Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Békés Boldog Új Esztendőt kívánunk minden Végzetúrnak és Végezetúrnőnek! Az ünnepek alatt December 24-27. között a lélekkufár a gyógyitalokat és varázsitalokat jelentős kedvezménnyel árulja, továbbá 24-én déltől 25-én délig a Végzeturak nem fognak portyázni, aki akar, békében, nyugalomban fejlődhet ez idő alatt. Az állatok morálja sem csökken ebben a 24 órában.
    Dec. 24. és január 2. között az élő ügyfélszolgálat (live chat) nem üzemel, és a játék fejlesztése is szünetelni fog, viszont az emailekre ez időszakban is válaszolni fogunk (ha nem is feltétlenül azonnal). A postai csekken küldött pénzek csak jan. 2-án kerülnek beírásra (de az őskőakcióban nyert tárgyakat mindenki megkapja majd, aki a határidőn belül fizetett), de az utalásokat a két ünnep között is feldolgozzunk.
    Jó pihenés kívánunk!

    Karácsonyi fejlesztések (2011-12-23)

    Végzetúr 2011 dec. fejlesztések Még egy plusz karácsonyi meglepetés: A Végzetúr online szerepjátékba számos új fejlesztés került be, amelyeket a legutóbbi Végzetúr találkozón ígértünk meg. A részleteket a fórumon tekinthetitek meg.

    Ajándékozd meg barátaidat! (2011-12-16)

    Végzetúr ajándékozás Ajándékozd meg barátaidat és szeretteidet! Vásárolj őskövet dec. 16. és dec. 31. között, és küldj ajándékot egy általad választott karakternek! További részletek az őskő menüpont alatt és a fórumon.

    Új fizetési mód - Onebip (2011-12-02)

    Mostantól lehetőség van a Onebip online fizetési rendszeren keresztül is őskövet vásárolni. A részleteket az őskövek menüpontban találod. Jó játékot!

    Lezajlott a VII. Végzetúr Találkozó (2011-11-28)

    Lezajlott a VII. Végzetúr találkozó A hétvégén lezajlott az élő VU találkozó. Nagyon sokan eljöttek, jó hangulat volt, a számos vetélkedő nyereményesővel örvendeztette meg azokat, akik meglátogattak minket. Őskövek, aranydukátok, relikviák és egyéb nyalánkságok találtak gazdára. A Lehetetlen Küldetés III nyertesei relikviákat is szerezhettek, akik élőben kitöltötték a kvízt, kvízmedállal és egyéb bónuszokkal gazdagodtak. A Végzetúr vs. Túlélők Földje vetélkedőt a Végzetúr csapata nyerte, jutalmul a teljes Végzetúr közösségnek +5% lélekenergiát szereztek a vadászatra az elkövetkezendő 2 hétre (V4-en 5 napra) holnap 10 órától kezdődően. Tehát még egyszer: 2011. nov. 29-én, kedd 10 órától 2 hétig (V4-en 5 napig nov. 29. 10 órától dec. 4. 10 óráig) +5% LE a vadászatra!

    A találkozóról részletesebben itt olvashatsz.

    V4 szabályváltozás (2011-11-22)

    2011. november 23. 9:00-tól a sima, szövetségi versenyes gyors világra is érvényes lesz az alábbi szabály:

    Ha egy karakter a szövetségéből rövid időn belül kilép (akár törlés által is), a szövetségére építésének arányában pusztító csapás kerülhet, tehát a szövetség tagjainak a kilépett tag építését pótolniuk kell. Ha 1 napon belül lép ki, akkor az építésének 100%-a, ha 2 napon belül, akkor 95%-a, stb. amit a többieknek be kell pótolniuk. 20 napon túl következmény nélkül kiléphet.

    A Xenók pusztulása az 5. világon (2011-11-22)

    Xenó háború vége Pusztító csata dúlt a bolygó felszínén, öldöklő küzdelem az újszülött világ sorsáért, az idegen xenók, és a Felszínt visszahódító hősök, a végzeturak között. A hosszú csatában végül a végzeturak győztek - a gigantikus méretű xenó királynők egymás után pusztultak el és nyelte el őket a mágikus börtön. Velük együtt pusztult fékeveszett xenomorf hordájuk is. Az 5. világon november 21-én, kedden semmisült meg az utolsó xenó királynő. A többi világon még zajlik a küzdelem, de a xenó királynők közül már itt is csak néhány van életben. Gratulálunk a győzteseknek, viselje mindenki büszkén a megszerzett trófeákat!

    Bajnoki viadal utolsó vérig... (2011-11-18)

    Végzetúrl Bajnoki viadal utolsó vérig...

    Ma lezajlott az első Bajnoki viadal utolsó vérig... Gratulálunk a győzteseknek! Az eredményeket az Egyéb menüpontban tudod megnézni. És itt megtalálható a bajnoki tabella ágrajza is.

    Bajnoki medálok eladása péntekig lehetséges! (2011-11-14)

    Végzetúr újdonságok A Bajnoki medálokat 2011. november 18. 14:00 óráig lehet eladni az Aukciós házban aranydukátért. Utána már nem lehat eladni a Bajnoki medálokat!

    VII. Végzetúr Találkozó (2011-11-07)

    Végzetúr találkozóNovember 26-án szombaton élő végzetúr találkozó lesz!

    Részletes program:

    9.00 Kezdés
    9.30 Nevezés a XIV. Alanori Ijászversenyre, az Egy szót se!, /max. 16 fő TF-VÚ-MM-HKK / a S.I.K.E.R., / max. 12-12 fő TF/VÚ./ a Lehetetlen küldetés III. / 5 fős csapatok - VÚ/ és a VI.Beholder Kód / 5 fős csapatok - TF / MM / játékokra . - nagyteremben a színpadnál, Dartsnál és a VÚ asztalnál.
    10.00 Beholder Casino - HKK miniversenyek - galéria - Póker: 10, 11.30, 13.30. órakor - galéria
    10.00 MMM Mágia Mesterei Minijáték egész nap - nagyterem
    10.10 XIV. Alanori Ijászverseny / Darts / - nagyterem
    10.30 „Egy szót se! - Most megmutathatod!” - Activity Party - nagyterem
    11.10 S.I.K.E.R. - VÚ/TF csapatjáték mókás és komoly feladatokkal. Vajon most melyik csapatnak sikerül megszereznie? - nagyterem, színpad
    11.10 Fórum és Aukció a Mágia Mesterei játékosok számára – I. emelet 110. terem
    12.10 Krieger Tamás (Telcontar) RPG standupja - nagyterem, színpad
    12.40 Túlélők Földje Fórum - Beszélgetés a játék fejlesztőivel - I. emelet 110.terem
    13.00 Lehetetlen küldetés III. Kódfejtő játék a VÚ játékosoknak- nagyterem, színpad közelében
    13.40 Aukció Túlélők Földje játékosoknak - nagyterem, színpad
    14.20 Aukció a Végzetúr játékosainak - nagyterem, színpad
    15.10 Végzetúr Fórum - Beszélgetés a játék fejlesztőivel - I. emelet 110.terem
    15.10 VI. Beholder Kód - Kódfejtő játék TF és az MM játékosoknak - nagyterem, színpad közelében
    16.20 Tombola Katival! - nagyterem, színpad
    17.10 VÚ/TF/MM Kvízek megfejtései - nagyterem, színpad
    17.30 Zárás

    Minden látogató egy MEDÁLT kap a végzetúrbeli karakterei számára.

    További részletek a fórumban, IDE kattintva
    Helyszín: Láng Műv. Ház (Budapest, XIII. ker. Rozsnyai u. 3.) - a kék metró Forgách utcai megállójánál.

    Jó szórakozást!

    Sok szeretettel várunk minden kedves játékosunkat a VII. Végzetúr Találkozóra.

    Kellemes szórakozást kívánunk!
    Beholder Kft.

    Kitört a Xeno háború! (2011-11-02)

    Xenó háborúk A Végzetúr online szerepjáték új nagyszabású eseménye, a Xenó háború, a mai napon, nov. 2-án reggel 10 órakor indult el. Az eseményben a min. 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.

    Szerver karbantartás vasárnap hajnalban (2011-10-28)

    Végzetúr online játék A Végzetúr online játék karbantartás miatt október 30.-án, hajnali 01:55 és 03:05 között szünetel, megértéseteket köszönjük!

    Memóriaszelence (2011-10-27)

    MemóriaszelenceBekerült a játékba egy új tárgy, a memóriaszelence, amely 40. szinttől vásárolható meg 200 CSP, 200 LGY és 10 őskő árán. Egyszerre 1 memóriaszelence lehet nálad. Felhasználásakor kapsz 200 CSP-t. Megvásárolható a lélekkufárnál a relikviák alatt.

    Xenó invázió nov. 2-től! (2011-10-26)

    Xenó háború újraA Végzetúr online rpg játék nagysikerű eseménye, a Xenó invázió most megismétlődik!
    A legutolsó háborúban a végzeturak serege megsemmisítette a xenó királynőket. A győzelem azonban nem volt teljes: a xenó seregek maradéka a föld alá menekült, és titokban újra sokasodni, szaporodni kezdtek. Mostanra pedig már elég erősnek érzik magukat, hogy újra a felszínre törjenek. Az inváziót csírájában kell elfojtanotok! A felkészülésre egy hetetek van, utána megérkeznek a xenó seregek, és kezdődik az öldöklő küzdelem nov. 2-án 10 órakor.
    További részletek a fórumon, itt

    Ország Boltja Verseny eredménye (2011-10-18)

    Ország Boltja Verseny eredménye
    Kihirdették az Ország Boltja 2011 verseny győzteseit tegnap az Uránia Filmszínházban egy díjátadó gála keretében.

    A Beholder webshop II. helyezést ért el a Népszerűségi Díj – Egyéb kategóriájában.

    Köszönjük szépen mindenkinek a szavazatokat!

    Ünneplésként minden Végzeturas karakter 2011. október 19. 10 órától 2011. október 26. 10 óráig 5 %-kal több lélekenergiát kap a vadászatért!

    V4 újraindulás (2011-10-05)

    Végzetúr gyors világA mai naptól már lehet előregisztrálni Végzetúr online szerepjáték jövő szerdán, 10 órakor újrainduló 4-es világra! A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad, és véget fog érni, amikor egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt (80 epikus legyőzése és a hatalom tornyának birtoklása). A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük számára (őskő és medál).

    Ma indul az orosz béta teszt (2011-09-28)

    Végzetúr orosz Kedves játékosok! A mai napon 11 órakor indult a Végzetúr online szerepjáték orosz nyelvű verziójának a Повелитель судьбы -nek a béta tesztje. Aki szeretne részt venni a tesztelésben itt tud regisztrálni: www.doomlord.ru

    Szövetségi küldetések (2011-08-30)

    Kastély A mai napon bekerültek a szövetségi küldetések a Végzetúr online szerepjátékban. A szövetségi lapon találjátok. Jó játékot!

    Lezárult a 4-es világ (2011-08-24)

    Végzetúr újdonságok A 2 hónapig tartó küzdelem végére egyértelművé vált, hogy kik a faj domináns egyedei a Végzetúr online játékban. A legkitartóbbak és legeredményesebbek a bolygó felperzselése után újabb világokra léphetnek, hogy azokat is uralmuk alá hajtsák. A többiekből csak pernye marad, ahogy életenergiájukkal a mindent elemésztő tüzet táplálják... A győzteseket itt nézhetitek meg! Gratulálunk!

    Landragór az óriássárkány (2011-08-19)

    Landragór visszatérAggasztó hírek érkeznek északról: Zarknod mágikusan bebörtönzött fattya, Landragór, az átkozott óriássárkány kitörni készül. Ügynökei, a sárkányfattyak egyre gyakrabban bukkannak fel a manapylonok közelében. Gyakran látni az éjszakai égen, ahogy energiacsóvákat fókuszálnak a pylonokon keresztül. Baljós előérzet lesz rajtad úrrá... Vajon megismétlődik a katasztrófa? Képes Landragór kitörni a börtönéből?

    Jövő szerdán, aug. 24-én új esemény indul a Végzetúr online szerepjátékban! Készülj fel a kíméletlen csatára, amelyben a legbátrabb hősök jutalmul különleges relikviákat kapnak!

    Szerver karbantartás pénteken (2011-08-17)

    Pénteken, várhatóan 13 órától 16 óráig szerver leállás lesz, a gépeket új helyre költöztetjük, ezidő alatt az oldal nem lesz elérhető. Az esetleges kellemetlenségért elnézést kérünk.

    V5 vadászat LE (2011-08-08)

    A Végzetúr online szerepjáték 5-ös világában a 30. szinttől kezdve a vadászatért 30%-kal több LE jár.

    Új épület: kastély (2011-07-26)

    Kastély Bekerült a Végzetúr online szerepjátékba egy új szövetségi épület, a kastély. Minden szintje 1%-kal növeli a vadászatért kapott alternatív fejlődés pontot (ha nem vagy láthatatlan)..

    Csütörtök 10-ig lehet csapatot váltani a térkép eseményben! (2011-07-13)

    A térkép esemény hamarosan véget ér A Végzetúr online szerepjátékban 2011. július 15-én pénteken véget ér a térkép esemény.

    A csapatváltásra legkésőbb 2011. július 14-én csütörtökön reggel 10 óráig lesz lehetőség!

    Végzetúr újdonságok (2011-07-05)

    Végzetúr újdonságok A mai patchel bekerült a Végzetúr online rpg játékba számos fejlesztés: a szövetségek katakombába tudnak küldeni inaktív tagot a kirúgás helyett, és lehetőséget kaptak az építendő épület kiemelésére. Akit zavarnak a Kristály Horda támadásai, beállíthatja, hogy nem kér belőle, emellett a KH katakomba időszaka 1 napra csökkent. Az erő sebzés nőtt valamelyest, és bekerültek új AF képességek. További részletek a fórumon, itt.

    Különleges fókuszkristályok 80. szinttől (2011-06-27)

    Fókuszkristály neves térkapu szörnyek Ma 14:30-tól bekerült a Végzetúr online játékba egy új fejlesztés.

    80. szint felett minden 10. térkapus szörny erősebb és 33% eséllyel különleges fókuszkristályt dob.

    A lélekkufárhoz bekerült egy új relikvia a Térkapu stimulátor, mely megvásárlásával egyszeri hatásként 24 térkapupontot lehet szerezni. De a maximum térkapupontok felé nem növelhető a térkapupontok száma vele.

    Jó játékot!

    Lezajlott a VI. Végzetúr találkozó (2011-06-23)

    Lezajlott a VI. Végzetúr találkozóEzúttal is rengeteg programmal vártuk a játékosokat. A teljesség igénye nélkül Beholder Casino, Lehetetlen küldetés II., Szumó verseny, kincsvadászat, darts, tombola (köszönet az Onlinepokerhu.com-nak a nyereményekért!), játékos aukciók és fórumok, és háromféle játékos vetélkedő tarkította a találkozó programját. Biztos vagyok benne, hogy aki eljött, az nem bánta meg. A találkozóról készült képeket a Galériában tekinthetitek meg. Ide kattintva megnézhetitek a kvízek, aukciók és egyéb események végeredményét.

    + 5 % LE vadászatra két hétig :) (2011-06-20)

    Lezajlott a VII. Végzetúr találkozóA hétvégén lezajlott az élő VU találkozó. Nagyon sokan eljöttek, jó hangulat volt, a számos vetélkedő nyereményesővel örvendeztette meg azokat, akik meglátogattak minket. Őskövek, aranydukátok, relikviák és egyéb nyalánkságok találtak gazdára. A Lehetetleb Küldetés II nyertesei relikviákat is szerezhettek, akik élőben kitöltötték a kvízt, kvízmedállal és egyéb bónuszokkal gazdagodtak. A Végzetúr vs. Túlélők Földje vs. Mágia Mesterei vetélkedőt a Végzetúr csapata nyerte, jutalmul a teljes Végzetúr közösségnek +5% lélekenergiát szereztek a vadászatra az elkövetkezendő 2 hétre (V4-en 5 napra) holnap 10 órától kezdődően. Tehát még egyszer: 2011. jún. 21-én, kedd 10 órától 2 hétig (V4-en 5 napig jún. 23. 10 órától jún. 28. 10 óráig) +5% LE a vadászatra!

    50. szintű világ indul! (2011-06-16)

    50. szintű világ indul A mai naptól lehet előregisztrálni a Végzetúr online rpg új 4-es világára, amely speciális szabályokkal zajlik: a karakterek 50. szinten indulnak, és rögtön elkölthetnek 11millió LE-t karakterük létrehozására. A világ háromszoros sebességgel zajlik, 2 hónapig tart, és a legjobban szereplő karaktereket tulajdonosuk átviheti majd az első 3 világ valamelyikére. Az éles indulás időpontja június 23. délelőtt 10 óra.

    Térkép újra (2011-06-08)

    Végzetúr: A térkép Mától lehet előregisztrálni a Végzetúr Online játék TÉRKÉP eseményére. 2. szinttől kezdve bárki részt vehet majd benne, a jelentkezésre az Egyéb menüpont alatt lesz lehetőség. Az első 7 nap csak a jelentkezéssel telik, és 2011. június 15-én indul majd az esemény! A szabályok kicsit módosultak, a részletekről fórumban olvashatsz itt!

    A 4. világ eredményei (2011-05-23)

    Végzetúr 4. világ vége Véget ért a Végzetúr fantasy játék 4., szövetségek közti versenyről szóló világa. A győztes, világot uraló szövetség a Saramgd Jáccóhász lett! Gratulálunk nekik és a többi nyertesnek! Az eredmények megtekinthetők itt:

    4. világ eredményei

    A következő 4-es világ várhatóan kb. 3 hét múlva indul újra, az előregisztrációt 1 héttel előtte megnyitjuk. Ahogy ígértük, a 4-es világokat váltogatjuk, most ismét egy 50. szinten induló 4-es világ lesz, amelynek győztesei átvihetik karaktereiket más világokra.

    VI. Végzetúr Találkozó 2011.06.18. (2011-05-19)

    Végzetúr találkozóJúnius 18-án szombaton élő végzetúr találkozó lesz!

    Részletes program:

    9.00 Kezdés
    9.30 Nevezés a XIII. Alanori Íjászversenyre /Darts/, a Megmérettetés, a Nagy Csetepaté és a Lehetetlen küldetés II. játékra. Erre 5 fős VÚ csapatok jelentkezését várjuk. - nagyterem színpad, Darts és VÚ asztal
    10.00 Beholder Casino - HKK miniversenyek - galéria
    - Póker: 10, 11.30, 13.30. órakor
    10.30 XIII. Alanori Íjászverseny - nagyterem
    10.50 A Megmérettetés - VÚ/TF/MM csapatjáték mókás és komoly feladatokkal, nagyterem, színpad
    11.50 A Nagy Csetepaté - Látványos és szórakoztató Szumó verseny - nagyterem
    13.00 Lehetetlen küldetés II. Kódfejtő játék - nagyterem, színpad
    14.00 Aukció a Végzetúr játékosainak - nagyterem, színpad
    15.00 Fórum - Beszélgetés a játék fejlesztőivel - I. emelet 110.terem
    16.30 Tombola - nagyterem, színpad
    17.10 VÚ Papíros Kvíz megfejtései - nagyterem, színpad
    17.20 Zárás

    Minden látogató egy MEDÁLT kap a végzetúrbeli karakterei számára.

    További részletek a fórumban, IDE kattintva
    Helyszín: Láng Műv. Ház (Budapest, XIII. ker. Rozsnyai u. 3.) - a kék metró Forgách utcai megállójánál.

    Jó szórakozást!

    Sok szeretettel várunk minden kedves játékosunkat a VI. Végzetúr Találkozóra.

    Kellemes szórakozást kívánunk!
    Beholder Kft.

    A kufárok csatája (végeredmény) (2011-05-17)

    Kufárok csatája eredményekVéget ért a Végzetúr online rpg játék új nagyszabású eseménye, a kufárok csatája. Katherin, Ericath, Marietta és Agnaesh összeültek, hogy megbeszéljék a békeszerződés feltételeit. A további harc elkerülése érdekében felosztották a területet maguk között a győzelmek arányában. Az 1., 3. és 5. világon Marietta, a 2. világon Agnaesh hívei szerezték meg a győzelmet.
    A részletes végeredményekről ITT olvashatsz.
    Természetesen a küzdelem elcsendesülése után minden résztvevő végzetúr megkapta úrnőjétől a megérdemelt jutalmat! Gratulálunk mindenkinek a nyereményekhez, amelyeket az Egyéb menüpont alatt, a Kufárok csatája -> Jutalmazás menüpontban lehet átvenni.

    Vodafone SMS karbantartás (2011-05-17)

    2011.05.18-án, 00:00-07:00 között a Vodafone-os SMS-küldés karbantartási munkák miatt nem lesz elérhető. Megértéseteket köszönjük.

    A kufárok csatája (nevezés) (2011-04-18)

    Végzetúr kufárok csatájaIndul a Végzetúr online rpg játék új nagyszabású eseménye, a kufárok csatája! Az eseményben szokás szerint 3. szinttől lehet részt venni. A nevezésre 1 hét van (tehát aki 1. szintű, 1 hét alatt az is fel tud még lépni 3. szintre!), annyi a dolgod, hogy az Egyéb menüpontban, a kufárok csatája gomb alatt benevezz az egyik kufárhoz. Az esemény indulása után nevezni már nem lehet! A kufárok csatája jövő héten kedden 10 órakor indul, addig is lehet gyűjtögetni az eseménypontokat. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

    Új fejlesztések (2011-04-01)

    Végzetúr meglepetés fejlesztések A mai patchel kéréseitek/javaslataitok alapján bekerült fejlesztések:
    - Bekerült egy új épület, az állatmenhely. Itt leadhatod egy megunt kedvencedet, amit egy másik szövetségi társad magához vehet. Az állat átadásnak LE költsége van, de az állat felszerelés megmarad.
    - Állandó problémát jelentett a játékban az, hogy az éljátékosok kevés célpontból választhatnak. Ennek megoldására került be az "energiahíd", amelynek köszönhetően a top játékosok CSP-t költhetnek arra, hogy így jelentős mennyiségű TP-t adjanak az alattuk legalább 10 szinttel levő játékosoknak.
    - Normalizáltuk a LE/TP szerzési lehetőségekből eredő egyenlőtlenségeket, ezentúl bármilyen módon szerzel a játékban LE-t (akár vadászatból, kínzókamrából, portyából, sajtolásból, bármilyen módon) minden 50 LE után mindig 1 TP-t fogsz kapni.
    - Bővítettük a lopás szakértelmet, ha 100-as felett van, akkor minden 100 feletti pont ad 1% esélyt, hogy vesztes csata esetén ellopod az ellenfeled egy - nem bekészített - tárgyát.
    Reméljük elnyeri tetszéseteket a sok újdonság!
    A TOVÁBBI RÉSZLETEKÉRT KATTINTS IDE!

    Új fejlesztések (2011-03-24)

    Végzetúr fejlesztések A mai nappal új fejlesztések kerültek be a Végzetúr online rpg játékba. Új fejleszthető AF képességek, és új, az alkímista laborban megszerezhető megaesszenciák. A továbbiakban új játékos eseményt fejlesztünk, melynek neve A kufárok csatája. További részleteket a fórumon olvashattok, itt.

    Kvíz-olimpia csúszás (2011-03-16)

    Technikai okok miatt nem indult el hétfőn a kvízolimpia, elnézést érte. Ma indítottuk el, és péntek éjfélig fog tartani.

    Féléves aukciós bérlet lejár (2011-03-10)

    Fontos! A féléves aukciós bérletek ezen a hétvégén lejárnak, akiknek ilyen van, ne felejtse el a bérletet kihasználni a határidő előtt!

    A mai nappal két fejlesztés került a Végzetúr online rpg játékba:
    - Egy új relikvia, a Stimulátor, amely a familiárisok utólagos alapszintnövelését teszi lehetővé, korábbi ígéretünknek megfelelően.
    - A max. szakértelmpontot adó állatfelszerelések működése megváltozott. Most már ez az adat a felszerelés felhasználásakor rögzül, ha később a felszerelést lecseréled, az állat emlékezni fog, hogy több max. szakértelempontja van, és így az az alkímia laboros megaesszenciákkal is rendesen össze fog adódni akkor is, ha közben más felszerelést vettél. Ez csak a jelenleg használatban levő, ill. ezután vett szakipontos állatfelszerelésekre vonatkozik.

    4. világ előregisztráció (2011-03-07)

    A mai naptól már lehet előregisztrálni a március 16.-án, szerdán újrainduló 4-es világra! A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad, és véget fog érni, amikor egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt (80 epikus legyőzése és a hatalom tornyának birtoklása). A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük számára (őskő és medál).

    A xenók pusztulása (2011-02-23)

    Xenó háború vége Pusztító csata dúlt a bolygó felszínén, öldöklő küzdelem az újszülött világ sorsáért, az idegen xenók, és a Felszínt visszahódító hősök, a végzeturak között. A hosszú csatában végül a végzeturak győztek - a gigantikus méretű xenó királynők egymás után pusztultak el és nyelte el őket a mágikus börtön. Velük együtt pusztult fékeveszett xenomorf hordájuk is. Az 1. világon 18-án, pénteken, az 5. világon 19-én, szombaton, a 3. világon 22-én, kedden semmisült meg az utolsó xenó királynő. A 2. világon még zajlik a küzdelem, de a xenó királynők közül már itt is csak néhány van életben. Gratulálunk a győzteseknek, viselje mindenki büszkén a megszerzett trófeákat!

    Mágia Mesterei előregisztráció (2011-02-14)

    A Mágia mesterei online játék A mai naptól, február 14-től lehet előregisztrálni a Mágia Mesterei online fantasy játékra! A játék maga február 21-én, hétfőn, 10 órakor indul. A játék során egy karaktert irányítasz, bejárhatod a világot, küldetéseket vállalhatsz el, varázskincseket szerezhetsz. Több mint 1000 egyedi kaland biztosítja számodra a maximális játékélményt.

    A játékkal csak jövő hétfőtől, 21-étől lehet játszani, de aki beregisztrál már mostantól tud írni a fórumra.

    REGISZTRÁLNI ITT LEHET!

    Kitört a Xenó háború! (2011-01-31)

    Xenó háborúk Az Ellenség által a bolygónkra hozott kártevők, a xenomorfok számukra csak annyit jelentettek, mint nekünk a csótányok. Nekünk azonban ezek a mohó, kíméletlen és közel elpusztíthatatlan teremtmények majdnem akkora gondot jelentenek, mint maga az Ellenség. Fékeveszettül szaporodnak, nem ismernek félelmet, és felzabálnak mindent. Most, hogy számuk elért egy kritikus mennyiséget, az állati intelligenciájú lények anyakirálynőik irányítása alatt szervezett hadsereggé álltak össze, és megindultak, hogy elsöpörjék az épp hogy csak bimbódzó civilizációt. A szövetségek városai mellett remeg a föld, ahogy az irtóztató méretű anyakirálynők csápjaikkal a földet szétfeszítve előbújnak a mélyből, és xenomorfok seregét öklendezik fel magukból. Meg kell állítanotok őket!
    A Végzetúr online szerepjáték új nagyszabású eseménye, a Xenó háború, a mai napon, jan. 31-én reggel 10 órakor indult el. Az eseményben a min. 3. szintű karakterek vehetnek részt, az Egyéb menüpontra kattintva.

    Ma indul a Végzetúr online játék szlovák szervere! (2011-01-18)

    A mai napon, délelőtt 10 órakor indul a Végzetúr online fantasy játék szlovák nyelvű változata a www.vladcaosudu.sk oldalon!
    REGISZTRÁLNI ITT LEHET!

    Boldog Új Évet! (2011-01-01)

    Végzetúr BÚÉK Lélekenergiában, relikviákban, kalandokban és egyéb tápokban gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden Kedves Játékosunknak!

    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk! (2010-12-23)

    Végzetúr karácsony Karácsonyi események: December 24-27. között a kufár a gyógyitalokat és varázsitalokat jelentős kedvezménnyel árulja, és 24-én déltől 25-én délig a Végzeturak nem fognak portyázni, egymás lélekenergiáját szívni - aki akar, békében, nyugalomban fejlődhet ez idő alatt. Az állatok morálja sem csökken ebben a 24 órában.
    Dec. 24. és január 2. között az élő ügyfélszolgálat nem üzemel, és a játék fejlesztése is szünetelni fog, viszont az emailekre ez időszakban is válaszolni fogunk (ha nem is feltétlenül azonnal). A postai csekken küldött pénzek csak jan. 3-án kerülnek beírásra, de az utalásokat a két ünnep között is feldolgozzunk.
    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kíván mindenkinek
    a Végzetúr stábja

    Karakterátadás (2010-12-20)

    Egy régóta kért igényt valósítottunk meg számotokra a Végzetúr online rpg játékban, ez a karakter átadás. Karakteredet átadhatod egy másik regisztrált felhasználónak, akkor, ha az adott világon neki még nincs karaktere. A karakterátadás az átadó részéről 50 őskőbe kerül, és minden maradék ősköve a karakternek megsemmisül (tehát ezen a módon sem lehet továbbra sem őskövet átadni felhasználók között). A karakter átadásra a Beállítások alatt van lehetőség. Ez az opció a 4-es világon nem elérhető.

    Örökkévalóság kódok ajándékba könyv vásárláskor (2010-12-15)

    Ha legalább 5000 Ft értékben vásárolsz bármilyen Beholderes könyvet a webboltban, akkor egy Örökkévalóság kódot kapsz ajándékba!

    A vásárláshoz látogasd meg webáruházunkat

    HKK kódos relikviák őskőért (2010-12-14)

    HKK kódos relikviák őskőért Őskőért megvásárolhatóvá tettük a Relikviák oldalon található Hatalom Kártyái kódos tárgyak közül a régebbieket. A másik dolog ami ma bekerült, befejeztük a dicsőség piramisának programozását, lehet címeket beállítani, a beállításoknál.

    50. szintű világ indul! (2010-11-19)

    50. szintű világ indul A mai naptól lehet előregisztrálni a Végzetúr online rpg új 4-es világára, amely speciális szabályokkal zajlik: a karakterek 50. szinten indulnak, és rögtön elkölthetnek 11millió LE-t karakterük létrehozására. A világ háromszoros sebességgel zajlik, 2 hónapig tart, és a legjobban szereplő karaktereket tulajdonosuk átviheti majd az első 3 világ valamelyikére. Az éles indulás időpontja nov. 26. délelőtt 10 óra.

    Térkép esemény: lehet regisztrálni! (2010-11-10)

    Végzetúr: A térkép 2 A Végzetúr online rpg játék sikeres időszakos eseményét, a térképet most indítjuk újra. Nevezni mostantól egy hétig lehet, az esemény kezdetéig. Maga az esemény jövő szerdán, nov. 17-én 10 órakor indul, és 30 napig fog tartani. Az eseményben 2. szinttől kezdve bárki részt vehet, a jelentkezésre az Egyéb menüpont Térkép ikonján van lehetőség. További részletek a fórumon, ide kattintva.

    Alternatív fejlesztés pontok (2010-11-03)

    Végzetúr AF pontok A Végzetúr rpg játékban elkészült egy nagyobb fejlesztés, az Alternatív Fejlesztési (AF) pontok rendszere. Ez 60. szinttől elérhető, ekkor megjelenik a bal oldali menüben egy új gomb, az AF pontok, amelyre kattintva megtekintheted a megszerezhető képességek listjáját. AF pontokat egyszerűen szerezhetsz, ahányszor TP-t kapsz, arányosan kapsz mellé valamennyi AF pontot is. További részletek a fórumon: AF képességek listája

    Szerver karbantartás vasárnap hajnalban (2010-10-27)

    A játék karbantartás miatt október 31-én, hajnali 01:55 és 03:05 között szünetel, megértéseteket köszönjük!

    A Homokvár szövetség győzelme (2010-10-19)

    Végzetúr 4. világ vége Véget ért a Végzetúr rpg online játék 4. világa. A győztes, világot uraló szövetség a Homokvár lett! Gratulálunk nekik és a többi nyertesnek! Az eredmények megtekinthetők itt:

    4. világ eredményei

    A következő 4-es világ várhatóan kb. 3 hét múlva indul újra, az előregisztrációt 1 héttel előtte megnyitjuk. Ahogy ígértük, a 4-es világokat váltogatjuk, most ismét egy 50. szinten induló 4-es világ lesz, amelynek győztesei átvihetik karaktereiket más világokra.

    Lady Alvariel medáljai (2010-10-05)

    Lady Alvariel medálja A lélekkufárok vezetője, Lady Alvariel szeretné megjutalmazni azokat a végzeturakat, akik a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtják. Versenyt hirdet tehát, amelyben minden végzetúr és végzetúrnő részt vehet. Minden egyes verseny időtartama az egyik bajnoki viadaltól a következőig tart. A győztesek különleges medálokat kapnak. További részletek itt, a fórumon.

    Kvíz olimpia (2010-09-28)

    Örömmel jelentjük be, hogy hosszú szünet után végre újra van kvíz olimpia a Végzetúr online játékban! A kvíz olimpia programját teljesen újraírtuk, hogy kizárjuk a csalás lehetőségét, és egyszersmind meggyorsítsuk a játékot, hogy a teljesítési idők ne függjenek a neted sebességétől. Reméljük elégedettek vagytok az eredménnyel. A kvíz olimpián holnap éjfélig lehet részt venni, a Kvíz menüpontra kattintva a játékon belül.

    Végzetúr 2. születésnap (2010-09-20)

    Ezen a héten (hétfőtől vasárnapig) ünnepeljük a Végzetúr online rpg játék második születésnapját! Ennek alkalmából a hét minden napján az első belépéskor kapsz egy tortát (keresd a gyógyitaloknál), és ha őskövet vásárolsz, +15%-kot kapsz ajándékba, tehát pl. 350 őskő helyett 402-t kapsz ugyanannyi pénzért.

    Landragór támadása (2010-09-14)

    Landragór rpg eseményA mai nappal kitört börtönéből Landragór, Zarknod átkozott gyermeke! Az eseményben a min. 3. szintű végzeturak vehetnek részt. A játékban bejelentkezve, az egyéb gomb alatt találod Landragór menüpontját. Az rpg esemény alatt a nagyhatalmú sárkányt kell bebörtönöznötök 3 fázis során. Sárkányfattyakkal kell csatáznotok, hogy a manapilonok energiáját fókuszálhassátok. A csaták során ritka relikviákat szerezhettek, és az esemény végén az elköltött LE arányában tulajdonságnövekedést fogtok kapni, a Zarknodos eseményhez hasonlóan. A legjobbak még Zarknod medálját is elnyerik.
    Fontos! A szerepjáték esemény során a Landragór okozta félelem miatt állataitok morálja gyorsabban csökken - Ha az elmúlt 24 órában nem csatáztatok sárkányfattyal! Érdemes tehát naponta legalább egyet csatázni. A portyákban szerzett fáradtságot a pilonos csatákra is átviszed, tehát ha sokat portyáztál előtte, a sárkányok ellen is minuszt kapsz - érdemes tehát a dolgot fordítva csinálni! Az esemény fix ideig tart, háromszor tíz napig.

    Landragór (2010-09-09)

    LandragórZsigereid mélyén érzed: valami változik a világban. Hideg szelek fújnak, bőröd gyakran bizsereg, mintha láthatatlan, kutakodó csápok érintenék meg. Olyan érzésed van, mintha ez összefüggésben lenne Zarknoddal... Hordaparancsnokodat kérdezed erről. Ő elmondja, hogy azt hallotta, a drakolder úr a világok között utazik, hogy meggyőződjön róla: az Ellenség nem tér vissza többé Ghallára. Amit érzel, az Landragór jelenléte. A fékezhetetlen óriássárkányt saját apja, Zarknod zárta egy földalatti börtönbe még az Ellenség érkezése előtt, büntetésképp bűneiért: Landragórt annak idején a föld átkának hívták, a régi világ egyik leggyűlöltebb és leghatalmasabb gonosztevője volt. Zarknod szendergése alatt azonban a börtön meggyengült, és amikor a drakolder elhagyta ezt a világot, Landragór végre ki tudott szabadulni. Az óriássárkány mostanra már óriási pusztítást végzett északon, és egyre közeledik a végzeturak itteni településeihez. Hamarosan tennetek kell valamit...

    Új fejlesztések (2010-09-01)

    A mai nappal több apróbb fejlesztés és változás került be kéréseitek alapján. A kristályhorda rövidebb időre bújik el, a kaland szörnyek gyengültek stb. A részletes lista a fórumon olvasható, itt.

    Vodafone SMS-ek (2010-08-24)

    A következő hírt kaptuk az SMS szolgáltatónktól: augusztus 25-én, szerdán, 05:00-09:00 és augusztus 27-én, pénteken, 04:00-09:00 között előre tervezett karbantartási munkák miatt a SMS rendszerünk a Vodafone ügyfelek részéről, küldött üzenetekre átmenetileg nem lesz elérhető. A leállás alatt érkező SMS-eket loggoljuk, és az indulást követően szolgáljuk ki. Megértésüket köszönjük!

    Világ 5 - aukciós ház (2010-08-19)

    Megnyitotta kapuit az aukciós ház az 5-ös világon! Ha legalább 24. szintű vagy, megjelenik számodra az Aukciós ház gomb baloldalt. Az AH-ban aranydukátokat szerezhetsz, az aranydukátokért pedig mesés relikviákra, egyedi kincsekre licitálhatsz. Az első 2 hétben csak gyűjteni lehet a dukátokat, a licitálás 2 hét elteltével indul.

    Startol a 4-es világ! (2010-08-10)

    4. világ újra indultA mai napon újraindítottuk a Végzetúr online rpg játék 4. világát, amelyre még mindig lehet regisztrálni! A 4-es világ a normál sebesség háromszorosával zajlik. A szabályokról ezen a linken olvashatsz. Jutalmazzuk a legjobb eredményt elérő szövetség minden tagját, valamint számos egyéni kategóriában a legjobbakat. A díjak: őskő és egy speciális medál egy másik világon levő karakterednek. A 4-es világ általában másfél-két hónapig szokott tartani. Ha ki akarsz próbálni egy pörgős, kemény Végzetúr világot, és szeretsz versenyezni, regisztrálj most!

    4. világ előregisztráció (2010-08-03)

    Már lehet előregisztrálni a jövő kedden 10 órakor újrainduló 4-es világra! Kattints a regisztrációra, és a regisztrációnál válaszd a 4-es világot! A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad, és véget fog érni, amikor egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük számára (őskő és medál).

    Nyílt kvíz adatbázis (2010-07-30)

    Végzetúr kvíz adatbázis Elkészült a Végzetúr rpg játék nyílt kvíz adatbázisának 1.0-ás verziója! Elérhető a bal oldali menüben, legalul, a Kvíz adatbázis gombbal, vagy a
    www.kvizkerdesek.hu
    linken. Az adatbázis az összes VU-s kérdésnek több, mint kétharmadát tartalmazza, téma szerint kategorizálva. Ezt az új szolgáltatást még két dologgal szeretnénk bővíteni: egy általános kereső funkcióval, és egy beépített kvízjátékkal, ahol akár egy bizonyos kategóriában, akár általánosan, meghatározott számú kérdésre válaszolva lehet játszani. Szívesen látjuk visszajelzéseiteket!

    Alkímista labor, megosztott csaták (2010-07-22)

    Alkímista labor A mai nappal több fejlesztés került be a játékba:
    - Elkészült egy új épület, az alkímista labor.
    - Mostantól a prémium játékosoknak lehetőségük van a csatáik megosztására, nyilvánossá tételére
    - A játékon belül bizonyos eseményeket (csaták, szövetségi háborúk stb.) ezentúl megoszthatsz az iwiw vagy a facebook üzenőfalán ismerőseiddel.

    Plüss eredményhirdetés (2010-06-22)

    Végzetúr plüss eredmények A Végzetúr szerepjáték találkozón volt egy szavazás a húsvéti plüss állatokra (amelyeket élőben meg lehetett tekinteni). A szavazás eredményeként a 3 dobogós plüssfigura, amire a legtöbb szavazat érkezett, visszakerül a játékba, azaz néha lehet velük vadászat során találkozni..
    1. Halálraszomorító kutyi
    2. Sivatagi vércápa
    3. Szörnyűséges polip
    A szavazók közül három szerencsés megkapja azt a beidomított plüssfigurát, amire szavazott. A szerencsés nyertesek:
    Viktor Meran (V2), Meridiath (V1), Sirkan (V1).
    A fenti plüssökkel 2010. július 6. 12:00-ig lehet vadászat során találkozni (és ha szerencséd van, befogni).

    Lezajlott a VU találkozó (2010-06-21)

    A hétvégén lezajlott az élő VU találkozó. Nagyon sokan eljöttek, jó hangulat volt, a számos vetélkedő nyereményesővel örvendeztette meg azokat, akik meglátogattak minket. Őskövek, aranydukátok, relikviák és egyéb nyalánkságok találtak gazdára. A Térkép eseményt élőben eljátszók a térképezésért járó relikviákat is megszerezheték, akik élőben kitöltötték a kvízt, kvízmedállal és egyéb bónuszokkal gazdagodtak.
    A Végzetúr vs. Túlélők Földje vetélkedőt a Végzetúr csapata nyerte, jutalmul a teljes Végzetúr közösségnek +5% lélekenergiát szereztek a vadászatra az elkövetkezendő 2 hétre (V4-en 5 napra) ma 15 órától kezdődően.
    Tehát még egyszer: MA, jún. 21-én, hétfő 15 órától 2 hétig (V4-en 5 napig) +5% LE a vadászatra!

    Élő Végzetúr találkozó és angol W3 (2010-06-17)

    Végzetúr találkozó Elindult a Végzetúr angol verzió 3-as világa, a Doomlord online játék békés világa.

    Ne felejtsétek el, hogy most szombaton lesz az élő Végzetúr szerepjáték találkozó! Aranydukát árverés, kvízverseny, kedvezményes őskő vásár, játékos versenyek és még sok meglepetés vár! Minden vendégünk a Végzet Medálját kapja ajándékba.
    További részletek a fórumban, IDE kattintva
    Helyszín: Láng Műv. Ház (Budapest, XIII. ker. Rozsnyai u. 3.) - a kék metró Forgách utcai megállójánál. Kezdés reggel 9-kor. Mindenkit szeretettel várunk!

    Új szövetségi épületek (2010-06-14)

    Végzetúr új szövetségi épületek Számos szövetségi épület maximális lehetséges szintjét megnöveltük a Végzetúr online szerepjátékban. Az új szinteken az épületek sokszor új funkciókat kínálnak. A továbbfejlesztett kennel lehetővé teszi, hogy az állataidnak szakértelmeket taníts, a bűvös kunyhó további szintjei állataid varázslatellenállását növelik, az alvilági verem rezisztenciát ad, a palota további öltözetek viselését és plusz vezetőkészséget ad, a térkapu pedig növeli a térkapu pontok maximumát és több LE-t érnek a térkapus szörnyek. A Nagymesteri építészet pedig tovább növeli a gyakorlótér és védőfal maximumát. További részletekért ld. az épületek leírását!

    3., békés világ indul a Doomlordon (2010-06-08)

    Doomlord: 3-mas világ A Végzetúr angol nyelvű verziójában, a Doomlordon is elindítjuk a 3., békés világot. A szabályok megegyeznek a magyar 3. világéval. Az előregisztráció a mai naptól él, a világ jövő héten, jún. 15-én 14 órakor indul.

    IV. Végzetúr találkozó (2010-05-27)

    Végzetúr találkozóJúnius 19-én, szombaton élő Végzetúr találkozó lesz! A programokból:
    - bemutatjuk új játékunkat, a Mágia Mestereit
    - aranydukát árverés
    - helyszíni kvízverseny
    - kedvezményes őskő vásár
    - játékos versenyek
    - tombola rengeteg nyereménnyel
    - könyv- és kártyavásár
    - HKK miniversenyek
    - pókerverseny
    - beszélgetés a játék készítőivel
    Minden vendégünk karaktere a Végzet Medálját kapja ajándékba!

    További részletek a fórumban, IDE kattintva
    Helyszín: Láng Műv. Ház (Budapest, XIII. ker. Rozsnyai u. 3.) - a kék metró Forgách utcai megállójánál. Kezdés reggel 9-kor. Mindenkit szeretettel várunk!

    A fentiekkel együtt még egy hír: 5. szinttől már akkor is lehet előre kvízkérdésekre válaszolni, ha éppen nem vadászol. További részletek a fórumban, a hírekben

    Elindult az 5. világ (2010-05-19)

    Végzetúr 5. világ elindultA mai napon, 10 órakor a terveinknek megfelelően elindult a Végzetúr online fantasy játék 5. világa. Ez egy normál sebességű, végtelen világ, néhány módosított szabállyal, amelyeket részletesen itt olvashatsz el. Regisztrálni, indulni ezután is lehet, aki késve indul, az sem marad le semmiről!

    Ajánlási akció (2010-05-17)

    Végzetúr ajánlási akció A mai napon 15 órától egy speciális ajánlási akciót indítunk, amely egy hónapon keresztül megy, egészen jún. 17. 15 óráig. Ha a játékot ajánlod az ajánlási rendszeren keresztül egy másik játékosnak, aki még nem játszott a Végzetúrral, és az illető eléri az 5. szintet, egy speciális relikviát kapsz! Minél több játékost ajánlasz be, annál erősebb lesz a relikvia. Emellett persze megkapod a normál ajánlási bónuszokat (LE és őskő). Azokat a játékosokat, akiket elfogadunk és a relikviádat erősítik, az ajánlási listában sárgával jelöljük.

    Előregisztráció az 5. világra (2010-05-12)

    Végzetúr 5. világ indulA mai naptól lehet előregisztrálni a Végzetúr online szerepjáték 5. világára. Az 5. világ nyitott, normál sebességgel, szabályai az első 2 világhoz hasonlóak, néhány apróbb módosítással, amelyeket a ti kéréseitek alapján állítottunk össze. A szabályok megtekinthetők itt. Regisztrációnál válaszd az 5. világot! Ha van már karaktered másik világon, használd a Gyors regisztrációt.
    Az 5. világ tervezett indítása máj. 19. délelőtt 10 óra.

    Szeretnénk még felhívni a figyelmeteket a jún. 19-i Végzetúr találkozóra, már most olvashattok a Fantasy Időkapszuláról itt.

    Véget ért a térkép c. esemény (2010-05-07)

    Végzetúr térkép esemény vége Lezárult A térkép című szerepjátékos esemény! Mindhárom világon a győzelmet Ericath csapata szerezte meg, a győztesek jutalma a fejlődés arany öve. Katerin hívei sajnos mind a három világon utolsóként végeztek. Agnaesh csapata az 1. világon 2. lett, a másik két világon 3, így Marietta lett a második a 2. és 3. világon, és harmadik az első világon. További részleteket lásd a játékon belül, Egyebek gomb, A térkép.

    50. szinten indulhatsz (2010-05-06)

    Már 1 hete dübörög a 4-es világ, amelyen a játékosok azonnal 50. szintű karakterrel indulhatnak. Rögtön az elején létrehozhatod a karakteredet 11 millió LE-ből: fergeteges szórakozás mindenkinek, ha a Végzetúr online fantasy játékot egy új oldaláról akarod kipróbálni, mindenképpen ajánljuk figyelmedbe! Ehhez nem kell mást tenned, mint a regisztrációnál a 4-es világot választani. A világ pörgős, 3x sebességgel fut, és limitált ideig, 2 hónapig tart.

    Mail küldés az új szerverről (2010-04-28)

    Az új szerver levelezésének konfigurálásakor adódott egy kis probléma, emiatt sok esetben nem kapta meg a megerősítő emailt, aki az utolsó másfél hétben regisztrált. Ezt a hibát most javítottuk, aki a V4-re regisztrált, és nem kapott emailt, válassza a Regisztráció módosítását, és ott kérheti a megerősítő email újbóli kiküldését. Ha bárkinek további problémája van ezzel kapcsolatban, kérjük, írjon nekünk a Segítség gomb alatt megadott címre, szívesen segítünk!

    50. szintű világ indul! (2010-04-22)

    50. szintű világ indul A mai naptól lehet előregisztrálni az új 4-es világra, amely speciális szabályokkal zajlik: a karakterek 50. szinten indulnak, és rögtön elkölthetnek 11millió LE-t karakterük létrehozására. A világ háromszoros sebességgel zajlik, 2 hónapig tart, és a legjobban szereplő karaktereket tulajdonosuk átviheti majd az első 3 világ valamelyikére. Az éles indulás időpontja ápr. 29. délelőtt 10 óra.

    Kényelmi funkciók (2010-04-19)

    Végzetúr: Kényelmi funkciók Az egyéb/gyorsítások alatt megjelent egy új gomb: Kényelmi funkciók. Ennek megvásárlásával a prémium játékosok több hasznos kényelmi funkciót kapnak: a maximális portyapontok száma 300-ra nő, a kínzókamrába vitt játékosokat jelöljük a portyalistán, öltözet válthatsz a karakterlapon egy gombnyomással, a befogott állatokat, ha akarod, automatikusan kisajtolhatod, adtunk egy gyors gombot a napi ősköves italok megvásárlására, lehetőség van a vásárlásnál mennyiség megadására, a vadászat automatikusan megállítható lett, ha már 10 kalandod van, és adtunk egy gyors gombot amivel egyszerre több állatot elküldhetsz a kennelbe gyakorolni. Reméljük hasznosnak fogjátok találni ezeket a funkciókat.

    Új szerver (2010-04-17)

    A mai napon munkába állítottuk az új szervert. Ezzel remélhetőleg megoldódtak a múlt hónapban tapasztalt problémák, és nem lesz többet szerver leállás, sőt, még az oldal gyorsulását is reméljük tőle. Köszönjük az eddigi türelmeteket!

    A térkép keresése (2010-04-14)

    Végzetúr: A térkép A térkép című, 1 hónapos esemény már több, mint egy hete zajlik - és még 1 hétig lehet rá jelentkezni, utána a jelentkezés lezárul! Az Egyéb menüpontban, a térkép gombra kattintva jelentkezhetsz, mesés jutalmakért!

    szerver karbantartás (2010-04-11)

    Ma éjjel, 12:30 és 12:50 között szerver karbantartás lesz. Megértéseteket köszönjük.

    A térkép (2010-04-02)

    Végzetúr: A térkép Reméljük mindenkinek tetszett az ápr. 1-i meglepetésünk. Ha a rózsaszín háttér nem is, de a plüssállatok még visszatérnek húsvét vasárnap és hétfőn, ha esetleg valaki lemaradt volna róluk.
    Ápr. 1-től ápr. 11-ig zajlik a húsvéti Őskő Árrobbanás akciónk, minden őskővásárlás esetén jóváírunk 20% bónuszt! Most érdemes tehát őskövet vásárolni!
    Várhatóan a mai napon beélesítjük az új, időszakos eseményt, melynek neve A térkép. Az eseményben 2. szinttől kezdve bárki részt vehet majd, a jelentkezésre az Egyéb menüpont alatt lesz lehetőség. Az első 5 nap csak a jelentkezéssel telik, tehát nem kell senkinek percre pontosan időzítenie a kezdésre!

    Meglepetés fejlesztések (2010-04-01)

    Végzetúr meglepetés fejleszések Ígéretünkhöz híven néhány új fejlesztéssel rukkolunk elő kéréseitek alapján. Az új fejlesztések elsődleges célja, hogy kicsit "felkavarja az állóvizet", több izgalmat vigyen a játékosok közötti csatába. Lássuk tehát a listát: 1.) a karakterlapra kattintva, most már bármikor meg tudod nézni egy játékos aktuális LE-jét. 2.) a gyógyitalokkal és mágikus regenerációval gyógyítani tudsz akár egy másik hordába tartozó, 15% ÉP alatti játékost is. 3.) a lélekszívással az ellenfél lélekenergiája akár negatívba is csökkenthető. 4.) bekerült 2 új szövi épület, a Mélyfúróval ki lehet "tépni" játékosokat a katakombákból, a "Csillagkapuval" pedig lehet támadni másik világon levő játékosokat is, szintkülönbségtől függetlenül. Reméljük tetszeni fognak ezek az újdonságok! Jó szórakozást kívánunk.
    A TOVÁBBI RÉSZLETEKÉRT KATTINTS IDE!

    Tervezett szerver leállás (2010-03-30)

    Ma, kedden 23:30-kor lesz egy rövid szerverleállás, ami előreláthatólag 20 percig fog tartani.

    Segítség kezdő játékosoknak (2010-03-24)

    Bekerült a játékba egy kis segítség a kezdő játékosoknak: alacsony szinten a vadászat idejét gyorsabbá tettük. 1. szinten 1 perc, 2. szinten másfél perc, 3. szinten 2. perc stb. lett, egészen 5 percig. Emellett alacsony szinten növeltük a portyázások számát is, amelyet óránként lehet indítani anélkül, hogy a játékos mínuszt kapni. 1-2. szinten 5, 3-4. szinten 4, 5-6. szinten 3 portyázást lehet mínusz nélkül indítani, 7. szinttől maradt az eddigi 2.

    Kvíz besorolás magyarázat (2010-03-23)

    A fórumon írtam egy részletes magyarázatot arról, hogyan működik a kvízkérdések besorolásáért járó jutalom. A lényeg, hogy a jutalmat nem aznap kapod meg, hanem több nap múlva, amikor a kérdésre elegendő értékelés gyűlik össze. Ezenkívül a díjazást is megnöveltük.
    A részletes leírás a fórumon olvasható, ide kattintva.

    Rövid leállás éjfél után (2010-03-21)

    Ma, vasárnap, éjfél után lesz még egy rövid karbantartás, nagyjából 10 percig fog tartani, frissítjük a rendszert.

    Kvíz kategóriák (2010-03-17)

    Végzetúr kvíz kategóriák Bekerült a játékba egy új fejlesztés, a kvízkérdések kategóriabesorolása. Ez egy mini-játék: ha kapsz egy kvízkédést, ha akarod (nem kötelező) besorolhatod egy kategóriába. Ha egy kérdést elegen értékelnek, akkor a kérdés bekerül abba a kategóriába, amit a legtöbben javasoltak, és akik ezt jól találták el, a következő éjszakai rendszerfrissítéssel kapnak egy kis jutalom lélekenergiát (szerda éjjel még nem, csütörtöktől kezdődően). Ez a jutalom mindig az ajánlásoknál fog látszódni, a kínzókamrához hasonlóan. Ha a fejlesztéssel kapcsolatban javaslatod van, vagy új kategóriát ajánlasz, a fórumon tedd meg!
    A kategóriákat és a leírásukat ezen a linken tekintheted meg.

    Doomlord 2. világ indul (2010-03-05)

    Doomlord 2. világ A játék angol nyelvű verziójában, a Doomlordon új világot indítunk. Az előregisztráció a mai naptól él. Ez a 2. világ jövő hét pénteken, 14 órakor fog elindulni. Az előregisztrálók automatikusan megkapják a Végzet páncélját, és részt vesznek a bónusz őskő sorsoláson. Ennek a világnak a szabályai megegyeznek a magyar Végzetúr 1-es és 2-es világának szabályaival (de természetesen angol nyelven futnak).

    Tervezett szerverleállás Márc. 2-án (2010-02-28)

    Március 2-án, kedden délelőtt 10 órától 11 óráig tervezett szerver leállás lesz. A patch során bekerül a játékba a teljesen újra designolt grafika, amely reméljük elnyeri tetszéseteket.

    új fókuszkristályok (2010-02-23)

    Végzetúr új fókuszkristályok Bekerültek a játékba a 100. szint feletti fókuszkristályok (varázslatba, páncélba, fegyverbe és pajzsba rakhatók).

    Az SMS visszatér (2010-02-04)

    Az SMS szolgáltatónk szerverével problémák voltak, feb. 1. 22 órától feb. 3. 19 óráig az SMS küldés nem működött. Akinek ez idő alatt beragadt az SMS-e, azok is feldolgozásra kerülnek, a szolgáltató ígérete szerint hétfőn, feb. 8-án.

    Kihívás (2010-01-28)

    Végzetúr kihívás Elkészült egy nagyobb új fejlesztés, a kihívás (munkaneve baráti portyázás volt). A portya ablakban 30. szinttől most már választhatsz, hogy támadsz valakit, vagy kihívod. Kihívás során nem harcoltok, hanem 3 szakértelemben vetélkedtek (olyanokban, ami különböző szintű mindkettőtöknél). A győztes kristálypontot és állata TP-t kap. Mindkét játékos állatainak morálja nő, és a vesztes 10% eséllyel támadás italát szerezhet. A kihívható ellenfelek feltétele ugyanaz, mint normál portyánál (15% fölött stb). Aki akarja, letilthatja, hogy kihívhassák, a portyázáspontok beállításánál (de ekkor persze ő sem hívhat ki senkit).

    4. világ indulás: február 1. (2010-01-15)

    A 4-es világról felrakott szavazást kiértékeltük. Kérésetekre a 4. világ indítását feb.1-re halasztjuk a vizsgaidőszak miatt. Előregisztrálni addig is folyamatosan lehet. Ezen kívül a nyerési feltétel 100 epikus lesz, plusz a Hatalom Tornyának birtoklása. További részletek itt, a fórumon

    4. világ előregisztráció (2010-01-12)

    Már lehet előregisztrálni a jövő hétfőn újrainduló 4-es világra! Kattins a regisztrációra, és a regisztrációnál válaszd a 4-es világot! A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad, és véget fog érni, amikor egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt. A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük számára (őskő és medál).

    Januári változások és fejlesztések (2010-01-11)

    A januári fórum megbeszélések alapján számos új fejlesztés és néhány változás került be a játékba. Többek között 3 új relikvia, 1 új épület, 1 új szakértelem. Ezekről részletesebben a fórumban olvashatsz.

    Boldog Új Évet! (2010-01-01)

    Lélekenergiában, relikviákban és egyéb tápokban gazdag Boldog Új Évet kívánunk minden Kedves Játékosunknak!

    Karácsonyi események (2009-12-20)

    Végzetúr karácsony Karácsonyi meglepetések: Dec. 24. és 27. között a lélekkufár a gyógy- és varázsitalokat jelentős karácsonyi kedvezménnyel árulja, és 24-én déltől 25-én délig eluralkodik a karácsonyi béke ebben a világban is, a Végzeturak nem fognak portyázni, egymás lélekenergiáját szívni - aki akar, békében, nyugalomban fejlődhet ez idő alatt. Az állatok morálja sem csökken ebben a 24 órában.
    Dec. 24. és január 4. között az élő ügyfélszolgálat nem üzemel, és a játék fejlesztése is szünetelni fog, viszont az emailekre ez időszakban is válaszolni fogunk (ha nem is feltétlenül azonnal). A postai csekken küldött pénzek csak jan. 5-én kerülnek beírásra, de az utalásokat a két ünnep között is feldolgozzunk.
    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kíván mindenkinek
    a Végzetúr stábja

    Prémium tagok regenerációja (2009-12-09)

    A prémium tagok ép-je, mint tudjátok, gyorsabban regenerálódik. Ezt módosítottuk úgy, hogy amíg egy prémium tag vadászik, addig nem az ép-je, hanem a vp-je regenerál gyorsabban. Így a prémium tagság nem rövidíti meg a 15% alatti vadászati időt, és még extra bónuszt is ad.

    Szerver karbantartás vasárnap este (2009-12-04)

    Dec. 6-án, vasárnap este 8-tól tervezett szerver leállás lesz, amely egészen a hajnali órákig fog tartani. Tehát este 8-ig mindenki költse el a LE-jét, helyezze biztonságba a karakterét, állatait stb. Az éjszaka futó programok (hatalom tornya, kínzókamra jóváírás stb) is később, manuálisan lesznek valószínűleg jóváírva.

    *** A +5% vadászat bónuszt a patch miatt meghosszabbítjuk, hétfő 15 óráról kedd 10 óráig. ***

    Update: egy hiba miatt 13 órakor a V1-es állatok adatbázisa elromlott, ezért egy 10 órai backup-ból vissza kellett állítani. Az állatok morálja ezidő alatt nem csökkent, de a 10 és 13 óra között elfogott állatokat sajnos nem tudjuk visszaállítani.

    Doomlord segítségkérés (2009-12-02)

    A külföldi kapcsolatokkal rendelkező, külföldi játékokkal játszó, vagy akár külföldön élő játékosok segítségét szeretnénk kérni a Végzetúr angol verziójának, a Doomlordnak a népszerűsítéséhez.
    További részletek a fórumon, ezen a linken!

    Szombati Végzetúr találkozó (2009-11-30)

    III. Végzetúr találkozóA hétvégén lezajlott a III. Végzetúr találkozó. Köszönjük mindenkinek, aki eljött - több, mint ötszázan voltunk! -, reméljük, jól éreztétek magatokat! Gratulálunk a Végzeturas csapatnak, amely győzedelmeskedett a TF-esek fölött, és így megszereztek egy különleges jutalmat a teljes VU közösség számára: a mai napon, hétfőn 15 órától egészen a jövő hétfő 15 óráig a vadászatért +5% LE jár!
    Az őskövek, a végzet medálok és a kvíz nyeremények szintén a mai napon beírásra kerülnek. Az aukción nyert tárgyakat pedig legkésőbb holnap délelőttig beírja Baraty. További észrevételek, élménybeszámolók a fórumon!

    Végzetúr találkozó szombaton! (2009-11-26)

    Ne felejtsétek el, mindjárt itt az élő VU találkozó! Sok szeretettel várunk mindenkit most szombaton. A programokat és további részleteket lásd az előbbi hírben, valamint a fórumban, ezen a linken
    Helyszín: Láng Műv. Ház (Budapest, XIII. ker. Rozsnyai u. 3.) - a kék metró Forgách utcai megállójánál. Kezdés reggel 9-kor.

    FONTOS! Mindenki jegyezze meg a KARAKTERSZÁMÁT (az a szám, ami a bal felső sarokban, a neved alatt látszik), mert ez alapján tudsz őskövet kapni és végzet medált beiratni.
    Az aukcióhoz az aranydukátok állapotát pénteken, 15 órakor mentjük el, eszerint az állapot szerint lehet szombaton licitálni.

    III. Végzetúr találkozó (2009-11-13)

    Végzetúr találkozóNovember 28-án, szombaton élő Végzetúr találkozó lesz! A programokból:
    - élő szamuráj bemutató
    - aranydukát árverés
    - helyszíni kvízverseny
    - csocsó- és wii bajnokság
    - kedvezményes őskő vásár
    - játékos versenyek
    - tombola rengeteg nyereménnyel
    - könyv- és kártyavásár
    - HKK miniversenyek (frissen bontott)
    - pókerverseny
    - beszélgetés a játék készítőivel
    Minden vendégünk karaktere a Végzet Medálját kapja ajándékba!

    További részletek a fórumban, IDE kattintva
    Helyszín: Láng Műv. Ház (Budapest, XIII. ker. Rozsnyai u. 3.) - a kék metró Forgách utcai megállójánál. Kezdés reggel 9-kor. Mindenkit szeretettel várunk!

    Változás az SMS számokban (2009-11-06)

    Figyelem! Az SMS számok, amelyeken az őskövet lehet rendelni, megváltoztak. Nem tudjuk még, hogy ez átmeneti vagy végleges változás, de mindenkit kérünk, hogy ne rutinból, a tárolt számon rendeljen őskövet, hanem mindig ellenőrizze a honlapon, hogy melyik számra kell az SMS-t küldeni!

    Fejlesztés: kérésetekre beraktuk, hogy a gyorsításokat a 200 CSP helyett őskőért is meg lehessen venni. Aki már CSP-ért megvette, választhat, hogy visszakapja a CSP-t őskőért. Hasonlóan kérésetek alapján bekerült, hogy a pusztítás citadelláját ne lehessen manakonstrukcióval semlegesíteni.

    Kiegészítések a kalandokhoz (2009-11-03)

    A kalandos fejlesztést javaslataitok alapján a következőkkel egészítettük ki:
    - Egy kaland min. 3 próbából kell, hogy álljon.
    - További szakértelmek kerültek be próbalehetőségként, ezek: elementáris fúzió, csapdakészítés, intelligens kedvenc, tanulás.
    - Ha kapsz egy kalandot, lehetőséged van rá, hogy pontozd 1-10-ig attól függően, mennyire tetszett a történet.
    - A toplistára felkerült a teljesített kalandok az eredményekhez.
    - A kalandok oldalra felkerült egy Általad írt kalandok gomb. Itt megnézheted, milyen kalandokat írtál, mi a státuszuk, és a játékosoktól milyen átlagpontszámot kaptál rájuk.

    V3 Zarknod kompenzáció (2009-10-30)

    Egy régi tartozásunkat róttuk most le. A Zarknod ébredése esemény során a 3-mas világon a másik kettőtől eltérő képletet alkalmaztunk a játékosok jutalmazására, ami bizonyos játékosokat hátrányosan érintett. Ezt a csorbát most kiköszörültük, kiszámítottuk az 1-es világ képlete alapján is a jutalmat, és a különbözetet plusz tulajdonságok formájában jóváírtuk azoknak, akik korábban kevesebb tulajdonságot kaptak.

    Kalandok a Végzetúrban! (2009-10-29)

    Elkészült és bekerült a játékba egy nagyszabású fejlesztés, a kalandok! 40. szinttől baloldalt, a tevékenységek alatt megjelenik a Kaland gomb. Erre kattints rá, további részleteket itt találsz! Kalandokat portyázás és vadászat során találhatsz. Lehetőség van saját kaland írására is. Ehhez kristálypontra van szükséged. KP-t ismételhető küldetésekért kaphatsz, vagy a lélekkufárnál vásárolhatsz kristály italok formájában. Ehhez a kufárnál az egyéb tárgyakat válaszd ki. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk, várjuk visszajelzéseiteket a fórumon!

    Új tárgyak (2009-10-15)

    A következő fejlesztés, az egyedi kalandok jól halad, a jutalmul kapható tárgyak nagy része már el is készült, és megtekinthető a játékban, ha legalább 40. szintű vagy! Ehhez kattins a lélekkufárra, és jelöld be a lélekgyémántért beszerezhető gombot, vagy válaszd ki a csizmákat vagy relikviákat. A tárgyakat természetesen még nem lehet megvenni, csak ha már lesz lélekgyémántod. Lélekgyémántot a kalandok írásáért és teljesítéséért lehet majd kapni, ha bekerül a játékba a Kalandok gomb.

    Új fejlesztések (2009-10-11)

    A múlt héten bekerült a játékba egy nagyobb új fejlesztés, az egyéni epikusok (entitások). A szövetségi epikusokhoz hasonlóan csatázhatsz lényekkel, 15 ellenfél legyőzése után pedig epikus kincset választhatsz magadnak! Az entitásokkal való harc feltétele a 2. szintű epikus emlékmű.
    Tervezzük már a következő nagy fejlesztést is, a játékban lehetőség lesz változatos egyedi kalandok végrehajtására speciális jutalmakért! További részleteket a fórumon olvashatsz ebben a topicban.

    Elindult a 4. világ! (2009-09-25)

    A mai napon újraindítottuk a 4. világot! Még mindig lehet regisztrálni ezen a linken. A 4. világon 2,5x mennyiségű őskőt adunk ugyanannyi pénzért, a születésnapi bónusszal együtt ez azt jelenti, hogy ezen a héten ha valaki pl. 350 őskövet vesz a 4. világon, akkor helyette 1050-at kap!

    Végzetúr születésnap (2009-09-21)

    Ezen a héten (hétfőtől vasárnapig) ünnepeljük a Végzetúr első születésnapját! Ennek alkalmából a hét minden napján az első belépéskor kapsz egy tortát (keresd a gyógyitaloknál), és ha őskövet vásárolsz, +20%-kot kapsz ajándékba, tehát pl. 350 őskő helyett 420-at kapsz ugyanannyi pénzért.

    4. világ előregisztráció (2009-09-18)

    A mai naptól már lehet előregisztrálni a jövő pénteken újrainduló 4-es világra! A regisztrációnál a 4-es világot kell választani. A 4-es világ a többitől eltérően háromszoros sebességgel halad, és véget fog érni, amikor egy szövetség teljesíti a győzelmi feltételt (50 epikus legyőzése és a hatalom tornyának birtoklása). A 4. világon a győztes szövetség tagjai, valamint bizonyos egyéni kategóriák legjobbjai jutalmat kapnak egy másik karakterük számára (őskő és medál).

    Zarknod felébredt (2009-09-14)

    A 3. világon szept. 10-én, az 1. világon 12-én fejeződött be a Zarknod ébredése esemény 3. fázisa. A 2. világ egy kicsit le van maradva, ma léptek át a 3. fázisba. A játékosok jutalmul tulajdonságnövekedést kaptak (az elköltött LE és a leölt manók függvényében), valamint szerencse növekedést, kiégett őskövet és lehetőséget a fertőzés csökkentésére. A világok győztes hordáinak tagjai pedig megkapták Zarknod medálját. Az eseményről továbbiakat az Egyéb menüpontban, illetve a fórumon olvashatsz.

    Harci statisztikák (2009-09-11)

    Elkészült egy új fejlesztés, amit remélhetőleg mindenki örömmel fogad. A háborúknál elkezdtük számolni, hogy melyik tag hányszor győzött vagy vesztett. Ez a háborúknál, a piros ikonra kattintva tekinthető meg, illetve a szövetségi lapon, a háborús archívum gombnál a már lezajlott háborúk adatai is megnézhetők visszamenőleg. Az adatokat a mai naptól gyűjtjük, tehát visszamenőleg a korábbi háborúk, vagy a jelenleg épp zajló háború eddigi eredményei nem látszanak természetesen.

    Véget ért a 4. világ (2009-08-28)

    A 4. világ véget ért a Hegylakók szövetség győzelmével. Gratulálunk nekik és a többi győztesnek is! Az eredmények a következő oldalon tekinthetők meg:

    4. világ eredményei

    A 4-es világ újra fog indulni, az előregisztrációt 2 hét múlva nyitjuk meg. újraindításával kapcsolatos javaslataitokat a fórumban írhatjátok meg az alábbi linken:
    http://forum.vegzetur.hu/index.php/topic,215.0

    Harcrendszer kiegészítések (2009-08-27)

    Magas szinten egy kisebb változást tervezünk, amely a fizikai és varázslat sebzés arányát befolyásolná. Emellett tervezünk egy új szövetségi épületet, alvilági verem néven. Ha többet akarsz róla tudni, vagy hozzá akarsz szólni a témához, látogasd meg az alábbi linket:
    Fórum: Harcrendszer kiegészítések.
    Emellett a mai napon bekerül a játékba egy korábban ígért fejlesztés, 68. szint fölött már szintenként 2%-kal lehet a fertőzést csökkenteni, és a fertőzés legyőzése után a játékosok bizonyos időközönként egy szakértelmüket 5-tel a max. fölé növelhetik.

    Új gyógyitalok (2009-08-26)

    Bekerült a játékba 2 új gyógyital, a 80. szinten, lélekenergiáért megvehető kristály gyógyital, és a 90. szinten, őskőért megvehető angyali gyógyital.

    Szerver patch aug. 26. (2009-08-25)

    Augusztus 26-án, szerdán déli 12 órakor lesz egy kb. 20 perces leállás. Baraty újraírta a vadászat rutinokat, a patch eredményeként várhatóan csökken a szerver terhelés, megszűnik a ritkán felbukkanó "nem kaptam a vadászatért LE-t" probléma, és más, kisebb problémákat is orvosolni fog a patch.

    Szerver karbantartás (2009-08-18)

    Holnap, aug. 19-én, szerdán, 12 órakor tervezett szerver leállás lesz, időtartama várhatóan 10 perc.

    Világ 4 - aukciós ház (2009-08-07)

    Megnyitotta kapuit az aukciós ház! Ha legalább 24. szintű vagy, megjelenik számodra az Aukciós ház gomb baloldalt. Az AH-ban aranydukátokat szerezhetsz, az aranydukátokért pedig mesés relikviákra, egyedi kincsekre licitálhatsz. Az első 5 napban csak gyűjteni lehet a dukátokat, a licitálás 5 nap elteltével indul.

    Zarknod ébredése (2009-08-05)

    Holnap, aug. 6-án, csütörtökön délelőtt (várhatóan 10 óra körül) indul egy új, meghatározott ideig tartó esemény, a "Zarknod ébredése". A esemény az első 3 világon lesz elérhető, minimum 3. szintű karakterek számára. Az esemény a Tevékenységek / Egyéb gombra kattintva lesz elérhető. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

    Szerver meghibásodás (2009-07-31)

    Sajnos a szerverként üzemelő számítógép hardvere meghibásodott, úgy látszik, ez volt az oka a hétfői leállásnak is, és emiatt ma délelőtt is állt a játék. A hibás alkatrészt a helyszínen kicseréltük, a számítógépet újraszinkronizáltuk és a játékot elindítottuk 12 óra 35 perckor. A múltkorihoz hasonlóan az állatok morálját maximumra állítjuk, a kínzókamrát is ellenőrizzük és ha szükséges, hasonlóképp pótoljuk. Emellett a számítógép harverét bővíteni fogjuk olyan extra biztonsági rendszerrel, amely gondoskodik róla, hogy hasonló hiba esetén ne fordulhasson elő ez még egyszer. Elnézést kérünk a problémáért. Szívesen látjuk emailjeiteket a témával kapcsolatban.

    Szerverleállás (2009-07-27)

    Váratlan szerverleállás miatt a mai nap 04:30 és 11:00-között nem volt elérhető a játék, a hiba okát még keressük. Megértéseteket köszönjük.

    Tervezett szerverleállás (2009-07-27)

    Holnap délelőtt várhatóan 9:30 és 11:30 között tervezett szerverleállás lesz, ezidő alatt a játék és a fórum sem lesz elérhető. Megértéseteket köszönjük.

    Angol nyelvű Végzetúr indul ma! (2009-07-23)

    A mai napon, délután 2 órakor indul a Végzetúr angol nyelvű változata a www.doomlord.net oldalon!

    REGISZTRÁLNI ITT LEHET.

    További információk a fórumon.

    (2009-07-21)

    Júl. 27-én, hétfőn, egésznapos áramszünet lesz az irodánkban, nem működik az ügyfélszolgálatunk, és az utalással érkező ősköveket is csak kedden fogjuk tudni beírni. Maga a szerver és a játék természetesen zavartalanul működik.

    Elindult a 4. világ (2009-07-17)

    Az előzetes tervek szerint, júl. 16-án elindult a 4. világ, háromszoros sebességgel. Regisztrálni itt lehet. További részletek a fórumon.

    4. világ előregisztráció! (2009-07-10)

    Hamarosan, terveink szerint július 16.-án, 10 órakor indul a 4. világ. Az előző világoktól a szabályok kicsit eltérőek lesznek. A játék a normál sebesség háromszorosával fut (háromszor gyorsabban tudsz LE-t szerezni, regenerálni, pihenni, harcolni stb) viszont a játék nem drágább, mivel befizetéskor a normál őskő mennyiség többszörösét kapod!
    A játék meghatározott ideig tart: amíg egy szövetség nem teljesíti a nyerési feltételt (ez előreláthatóan a hatalom tornyának 10 napig történő birtoklása, és 30 epikus ellenfél legyőzése). A nyerési feltétel teljesülésekor a világ véget ér, eredményt hirdetünk (nemcsak szövetség, hanem egyéni kategóriában is, szint, rabolt LE, megválaszolt kvíz és teljesített küldetés szerint). A legjobbak más világon levő összes karakterüknek ősköveket és speciális titulust (rangot) kapnak. Ezután a megmaradt őskövek megfelelő átváltással átadhatóak más világra.
    További infók a fórumon.

    A játékidő csökkentése (2009-07-02)

    Beérkezett javaslataitok alapján újabb fejlesztéseket készítettünk el, amelyek játékidőt spórolnak, illetve segítenek abban, hogy aki nyaralni megy, az ne maradjon le a játékban. Az új opciók az Egyéb menüben érhetők el, akkor, ha legalább 10. szintű vagy, a Gyorsítás pont alatt. Ekkor három új lehetőség nyílik meg a játékosoknak, mindhárom 200 CSP-be kerül. (Azért CSP-be, nem pedig LE-be, mert akinek ezekre szüksége van, valószínűleg azzal a problémával küzd, hogy nem tudja a CSPjét elkölteni, azaz LE-vé alakítani). A három lehetőség: 1.) a maximális CSP megduplázása, 2.) a vadászat idejének lecsökkentése, és 3.) az egyszerre indítható vadászatok számának megnövelése plusz a kvíz válaszolás felgyorsítása. Nyilván lesz, aki az optimális tápolás érdekében nem áldozza fel néhány napi CSPjét, de reméljük a többség számára hasznosak lesznek ezek a kényelmi funkciók.

    ÁFA emelés (2009-06-30)

    Júl. 1-től az ÁFA sajnos 20%-ról 25%-ra emelkedik, ez, mint mindent, kis mértékben a mi árainkat is befolyásolja. A paypal/utalás tarifái 500-ról 520-ra, 2000-ről 2080-ra, 5000-ről 5200-ra emelkednek. Az SMS bruttó árai 300-ról 315-re, ill. 900-ról 940-re emelkednek. A nem azonnal beérkező fizetési módok (banki átutalás, csekk) esetén ha a feladás jún. 30-ig történt, akkor a régi árakon számolunk. Az átállás miatt az őskővásárlás funkciók jún. 30. 23 óra és júl. 1. 01 óra között szünetelnek. Megértéseteket köszönjük!

    Elindult a Doomlord (2009-06-22)

    Elindítottuk a Végzetúr angol nyelvű béta tesztjét, amely várhatóan 3 hétig fog tartani. A játék címe:

    www.doomlord.net

    Ez egy teljesen önálló szerveren fut, tehát ne használjatok gyors regisztrációt, itt mindenki új user. Aki játszani akar, az kérem, olvassa el a további részleteket is a fórumon (klikk ide)

    Angol nyelvű béta teszt (2009-06-21)

    Terveink szerint holnap, hétfőn elindítunk egy publikus angol nyelvű béta tesztet. Azon kívül, hogy ez angol nyelvű lesz, háromszoros sebességgel fog menni, tehát azt is ki lehet próbálni, hogy milyen lesz a 4. világ. A béta tesztre nem lesz előregisztráció, várhatóan 13 óra körül indítjuk. Részletek hamarosan!

    Végzetúr találkozó (2009-06-09)

    E hét végén, szombaton (jún. 13-án) élő Végzetúr találkozó lesz! A programokból:
    - gladiátor bemutató: a római gladiátorok előttetek fognak megküzdeni életre-halálra!
    - élő aranydukát árverés
    - helyszíni kvízverseny
    - kedvezményes őskő vásár
    - játékos versenyek
    - tombola rengeteg nyereménnyel
    - könyv- és kártyavásár
    - HKK miniversenyek (frissen bontott és hagyományos)
    - pókerverseny
    - beszélgetés a játék készítőivel
    - kedvezmény vidéki játékosainknak a vasúti jegy árából

    FONTOS: A karakterlapodon, a bal felső sarokban, neved alatt van egy szám. Ez a karakterszámod, jegyezd meg, szükséged lesz rá!

    Minden vendégünk karaktere a Végzet Medálját kapja ajándékba!

    További részletek a Beholder oldalon
    Helyszín: Láng Műv. Ház (Budapest, XIII. ker. Rozsnyai u. 3.) - a kék metró Forgách utcai megállójánál. Kezdés reggel 9-kor. Mindenkit szeretettel várunk!

    Hatalom Kártyái (2009-06-04)

    Biztosan sokan vannak köztetek, akik játszanak vagy játszottak a Hatalom Kártyáival. Most, hétvégén, jún. 6-án, 9 órától egy különleges eseményre hívunk meg benneteket: a legújabb Hatalom Kártyái kiadás lapjaival egy héttel a megjelenés előtt lehet játszani! A versenyen mindenki 3 paklit kap, azokból játszik, tehát nem kell a versenyre készülni, mindenki azonos esélyekkel indul. Ha nem vagy egy versenyző típus, ezt akkor is érdemes kipróbálnod, nagyon jó móka, és ráadásul sok Végzeturassal is találkozhatsz, Tihor Miklós is ott lesz. A helyszín: Bp, XIX. ker, Mészáros Lőrinc u. 45. További részletek a Beholder oldalon: http://www.beholder.hu/?m=hkk&cikk=14351

    Megérkezett a kristályhorda (2009-05-27)

    Lady Alvariel szakadár végzeturai, a kristály horda tagjai szövetséget alapítottak, és háborút indítottak a világ leghatalmasabb szövetségei ellen! A nagyhatalmú végzeturak számos speciális képességgel bírnak, ami kemény ellenfelekké teszi őket. Hívd ki a Kristály Szövetséget, de lehet, hogy ezzel magát a Sorsot hívod ki magad ellen!

    Szerver karbantartás (2009-05-26)

    A mai napon, május 26-án lesz egy rövid leállásunk szerver karbantartás miatt, várhatóan 21 és 21:20 között. Az esetleges kényelmetlenségért elnézéseteket kérjük.

    Élő játékos találkozó (2009-05-04)

    Június 13-án, szombaton Budapesten, a Láng Művelődési Házban élő Végzetúr találkozót szervezünk! Reggel 9-től délután 4-ig várjuk az érdeklődőket számos programmal: élő aranydukát árverés, helyszíni kvíz, kedvezményes őskő vásár, játékos verseny, tombola, pókerverseny, beszélgetés a játék készítőivel. A részletes programok, megközelítés stb. kikerül az oldalra a találkozó előtt. Mindenkit szeretettel várunk!

    Ismételhető küldetések (2009-04-30)

    Nem akarjuk, hogy a magas szintű karakterek egy pillanatig is tennivaló nélkül maradjanak: a küldetés rendszert kiterjesztettük, beraktuk az alternatív ismételhető küldetéseket azoknak, akik már legalább 100 küldit teljesítettek. További részletek a Hírek fórumon.

    Árzuhanás (2009-04-26)

    A magasabb szintű állatfelszerelések őskő ára jelentősen csökkent, nagy részük felére-harmadára! Ezenkívül a magas szintű tárgyak (fegyverek, páncélok, pajzsok, varázslatok) őskő ára is csökkent, viszont LE áruk megnőtt. Emellett ezeknek a fegyveknek a sebzése is egy picit csökkent. A varázslatok közül a kinetikus detonáció és a lélekégetés sebzése kis mértékben nőtt.

    Világ 3 - aukciós ház (2009-04-25)

    Megnyitotta kapuit az aukciós ház! Ha legalább 24. szintű vagy, megjelenik számodra az Aukciós ház gomb baloldalt. Az AH-ban aranydukátokat szerezhetsz, az aranydukátokért pedig mesés relikviákra, egyedi kincsekre licitálhatsz. Az első 2 hétben csak gyűjteni lehet a dukátokat, a licitálás 2 hét elteltével indul.

    Megkezdődött az árverés (2009-04-20)

    Megkezdődött az árverés az 1. és 2. világ aukciós házaiban. Kezdetben 4 játékbeli relikviát, és egy valós világból származó ajándékcsomagot árverezünk el. A tárgyak elkelésekor folyamatosan újabb tételek kerülnek be. Ne maradj le róla! Az aukción a legalább 24. szintű végzeturak és végzetúrnők vehetnek részt.

    A háború csarnoka (2009-04-16)

    Bekerült a játékba a háború csarnoka. Az új épületet a szövetségek az akadémia felépítése után kezdhetik el, de csak akkor, ha nincs béke csarnokuk. További részletek a fórumon

    Húsvéti móka (2009-04-11)

    Húsvét alkalmából egy kis meglepetéssel kedveskedünk: húsvét vasárnap és hétfőn ha a fiúk (azaz végzeturak) meglátogatják a lányokat (azaz végzetúrnőket) meglocsolhatják őket, tojásért cserébe. Persze mindezt a Végzetúr játék saját stílusában... ;)
    Kellemes Húsvéti Ünnepeket és jó pihenést kívánunk mindenkinek!

    Világ 1-2: aukciós ház (2009-04-06)

    Megnyitotta kapuit az aukciós ház! Ha legalább 24. szintű vagy, megjelenik számodra az Aukciós ház gomb baloldalt. Az AH-ban aranydukátokat szerezhetsz, az aranydukátokért pedig mesés relikviákra, egyedi kincsekre licitálhatsz. Az első 2 hétben csak gyűjteni lehet a dukátokat, a licitálás 2 hét elteltével indul.

    Szövetségi üzenőfal (2009-03-23)

    Egy új fejlesztés: ha legalább 5 szavazata van valakinek, szövetségi üzenőfalt írhat, amely kiemelten jelenik meg a szövetség főoldalán, tehát minden szövetségi tag biztosan látni fogja. Az üzenőfal gomb a szövetség főoldalán, az adatlap módosítása alatt jelenik meg.

    Karbantartás pénteken 10-11 óráig (2009-03-19)

    Pénteken 10-től 11 óráig előre tervezett szerver leállás lesz. Az elmúlt napokban számos dolgot optimalizáltunk, hogy növeljük a játék sebességét. A mai napon, csütörtökön egy új rendszert tesztelünk, ami átmenetileg kisebb lassulást eredményezhet (mivel mindenkinek a képeket újratölti a gépe), de utána reményeink szerint jelentős gyorsulást fog hozni. A pénteki leállás során pedig egy jelentős változást eszközölünk az adatbázison, megváltozik a mód, ahogy a csatákat tároljuk, ez is érezhető gyorsulást fog hozni.

    Sebzéskompenzáció (2009-03-16)

    Csütörtökön bekerült egy, a játékot igen jelentős mértékben érintő változás, a "sebzéskompenzáció". Ennek lényege, hogyha valakit megtámadnak, és legalább 3x annyit sebződik, mint amennyi sebzést okoz, a sebei egy részét meggyógyítja a sebgyógyógyítás szakértelem segítségével. Főleg magasabb szinten jelentett problémát a nagy sebzéskülönbség, de a dologból bárki profitálhat, aki ezt a szakértelmet kifejleszti.
    Jelenleg egy nagyobb sebességoptimalizáláson dolgozunk. A harcokkal kapcsolatban rengeteg adatot és szöveget tárolunk, és rengeteg csata van. Ha ez az optimalizáció elkészül, az remélhetőleg további, érezhető sebességnövekedéssel jár majd.

    Állatreform (2009-03-10)

    Szerdán reggel 10 órakor előre tervezett szerver leállás lesz, várhatóan kb. fél órára. Ennek során fog felkerülni a fórumon már ismertetett állatreform. Az állatok tapasztalati szintjét átszámoljuk az új rendszer szerint, ezzel párhuzamosan megnő az állatok által adott elnyelés, a kennel használati ideje állítható lesz, és minden szintje növeli a benne gyakorló állatok által kapott tp-t. A patch során minden állat morálját 100%-ra fogjuk beállítani.

    Csaló üzenetek (2009-03-09)

    Sajnos a hétvégén egy csaló Beholder Kft. néven regisztrált a Végzetúrba, és kedvezményes őskővásárlásról szóló üzeneteket küldött szét. Még sajnálatosabb, hogy voltak páran, akik bedőltek neki. 350 őskő 5000 Ft-ba kerül nálunk. Bárki, aki kicsit is belegondolt, nem vehette komolyan, hogy 150 Ft-ért lehet vásárolni. Mindemellett az üzenet alapos szemrevételezése is lebuktathatta a csalót. Az ügyben megtettük a lépéseket, elképzelhető, hogy rendőrségi fejlelentésre is sor kerül majd.
    Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a Beholder Kft. NEM küld játékbeli üzeneteket. Az akciókat hírként rakjuk ki a Végzetúr honlapra, és kiírjuk a fórumra. Az egy játékost érintő esetről pedig e-mailt küldünk, játékbeli üzenetet sosem. Az e-mailes vagy a játékbeli élő segítség során mindig az AZONOSÍTÓT kérjük el, a jelszót sosem. Reméljük, hogy a jövőben ki tudunk zárni minden csalási lehetőséget.

    új fejlesztések (2009-02-27)

    Szinte minden nap új fejlesztések kerülnek be a játékba. Ma elkészült a rég várt védelem itala egy másik, korábban ígért fejlesztéssel együtt. Az aktuális fejlesztések listája a Hírek fórumban található. A védelem italáról részletesebben a Javaslatok fórumban olvashattok.
    A közeljövőben és hosszabb távon várható fejlesztésekről az Információk fórum szól.

    Bekerül ma az akadémia (2009-02-19)

    A mai napon újabb épületek és szakértelmek kerülnek a játékba. Az akadémia építésének előfeltétele az epikus emlékmű és a 8. szintű mágustorony. Az akadémia felépülésével nyílnak meg a további épületek és szakértelmek. Mivel ez egy nagyobb fejlesztés, szükséges, hogy egy fél órára leállítsuk a játékot. Tehát ma, feb. 19-én, 15 óra és 15:30 között nem tudtok majd belépni a játékba. Köszönjük a megértéseteket és türelmeteket!

    Új kényelmi funkciók (2009-02-06)

    A csak óránként használható funkciók (térkapu, lélekenergia sajtolás, tudatturbó) miatt sokan panaszkodtak, hogy ezek mennyire a géphez kötik a játékost. A problémára több megoldás is született, remélhetőleg sokkal kényelmesebb és élvezetesebb lesz így a játék magas szinten is. A kronokompenzáció szakértelem most már ezeknek az újrahasználati idejét is csökkenti, és akinek ez sem elég, az akár azonnal ismét használhatja a fentieket, ha elkölt egy cselekvéspontot vagy őskövet.
    Még egy apróság: lecsökkentettük a magasabb szintű gyógyitalok és varázsitalok őskő költségét 2-re.

    Elindult a 3. világ (2009-01-30)

    Tegnap, jan. 29-én a 3. világ a tervek szerint elindult. Meglepetésként új tárgyakat is raktunk be a lélekkufárhoz, amelyek csak a 3. világon elérhetőek.
    A játékfejlesztéssel kapcsolatos, jelenlegi "legforróbb" témánk olyan könnyítések bevezetése, amelyekkel csökkentjük a játékhoz szükséges időt magas szinten is, amikor már számos új lehetőség nyílik meg a játékosok előtt. Részletek a fórumon.

    3. világ előregisztráció! (2009-01-18)

    Hamarosan, terveink szerint jan. 29-én, 10 órakor indul a 3. világ. Az első 2 világtól a szabályok kicsit eltérőek lesznek, ez a világ azoknak kedvez, akik a békésebb fejlődést preferálják. A prémium játékosok harcban csak a töredékét veszíthetik a LE-nek, ráadásul a mástól lopható LE is maximalizálva lesz mindenkinél. A szövetségi háborúkkal is valamivel "békésebbek" lesznek. További infók a fórumon.
    Az előregisztrációt megnyitottuk, elkészülünk a világok közötti ajánlással is, valamint lehetőség lesz őskő átadásra a karaktereid között, ha egyik világon már nem akarsz tovább játszani.

    Harmonet együttműködés (2009-01-04)

    Harmonet

    A Végzetúr együttműködési megállapodást írt alá a Harmonet hírportállal. Bizonyára sokaknak feltűntek a baloldali gombok alatt a folyamatosan frissülő Harmonet hírekre mutató linkek, vagy az oldal tetején a közvetlen elérést biztosító gombok. Reméljük ezáltal még többen megismerik a játékot, miközben meglevő játékosaink extra tartalmi szolgáltatást kapnak.

    Boldog Új Évet Kívánunk (2008-12-31)

    B.Ú.É.K.!

    Lélekenergiában és tapasztalati pontban gazdag, no meg sikeres, boldog új esztendőt kívánunk minden Kedves Játékosunknak! Reméljük jövőre is velünk kalandoztok. Ha bármit tehetünk azért, hogy a játék még jobb legyen, írjátok meg nekünk! A ma éjszakára pedig jó bulizást mindenkinek :)

    Karácsonyi meglepetések (2008-12-24)

    Karácsonyi események

    Karácsonyi meglepetéseink: dec. 24. és 27. között aki belép a játékba, és kitölt egy kérdőívet a januárban induló 3. világról, őskövet kap ajándékba! Ugyanebben az időszakban a lélekkufár a gyógy- és varázsitalokat jelentős karácsonyi kedvezménnyel árulja, és 24-én déltől 25-én délig eluralkodik a karácsonyi béke ebben a világban is, a Végzeturak nem fognak portyázni, egymás lélekenergiáját szívni - aki akar, békében, nyugalomban fejlődhet ez idő alatt. Az állatok morálja sem csökken ebben a 24 órában.
    Dec. 24. és január 4. között az élő ügyfélszolgálat nem üzemel, és a játék fejlesztése is szünetelni fog, viszont az emailekre ez időszakban is válaszolni fogunk (ha nem is feltétlenül azonnal). A postai csekken küldött pénzek csak jan. 5-én kerülnek beírásra, de az utalásokat a két ünnep között is feldolgozzunk.
    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kíván mindenkinek
    a Végzetúr stábja

    Várható fejlesztések a játékban (2008-12-20)

    Várható fejlesztések

    Nyitottunk egy topicot a fórumban, ahol a várható fejlesztésekről lehet olvasni. Ezt a listát folyamatosan frissítjük, ezért érdemes időnként ránézni!
    Legutoljára megvalósult új fejlesztés a térkapu pontok bevezetése, amely sokkal rugalmasabbá teszi a térkapuk használatát. Bővebben a fórum friss hrek rovatában olvashatsz erről.

    Bekerült a játékba a béke csarnoka (2008-12-17)

    Bekerült a játékba a béke csarnoka

    Bekerült a játékba egy új szövetségi épület, a béke csarnoka. Aki felépíti, az háborúban kevesebb LE-t veszít, és hosszabb időbe telik a velük való béke felbontása, viszont egyszerre csak egy háborút indíthat. Részletek a szövetségi lapon.
    Lezajlott a második kvíz olimpia. Az első világon Armillariella, a másodikon Wolfy lett a győztes, mindketten hibátlanul válaszoltak az összes kérdésre. Gratulálunk nekik és a többi dobogósnak! A részletes eredmények a Kvíz menüpontban tekinthetők meg.

    Átmeneti szerver leállás (2008-12-16)

    Szerver leállás

    Volt egy váratlan szerver leállásunk a mai napon kb. 13:15 órakor, amely sajnos adatsérüléssel is járt, emiatt vissza kellett állítanunk a ma hajnali 3 órás állapotot. A szerver várhatóan 17 órakor indul újra. Kárpótlásként mindenki +10 CSP-t, 2 kvízkérdésnyi LE-t (kvízkérdéseknél vehető át) kap, a prémiumosok pedig +1 nap prémium tagságot. Ezenfelül, 19 óráig nem lehet támadni egymást. Az esetleges kényelmetlenségért elnézést kérünk. További részletek a fórumon. Megértéseteket köszönjük.

    Folyamatos fejleszések és újdonságok (2008-12-10)

    Fejlesztések, újdonságok

    A kért fejlesztések folyamatosan érnek be! Az újdonságokról, változásokról naprakészen tájékozódhattok a fórum hírek rovatából..
    A játékban felépült az első epikus emlékmű, a Tökéletes Gyémánt szövetségnél, és már megidézték és le is győzték az első epikus ellenfelet. Gratulálunk nekik!
    Közben elszaladt az idő, itt a második kvízolimpia, amely hamarosan kiírásra kerül. Továbbra is várjuk véleményeteket, javaslataitokat a játékkal kapcsolatban emailben vagy a fórumon!

    Második bajnoki viadal (2008-12-03)

    Második bajnoki viadal

    Meghirdetésre került a 2. bajnoki viadal, amelyre csütörtök éjfélig lehet jelentkezni, és pénteken kerül megrendezésre. Az 1. világon már 2 szintenként lesznek a kategóriák (8-9. szint, 10-11. szint stb.) a 2. világon minden szint külön kategória lesz. Az esetleges, mezőnytől elhúzó játékosok a legfelső, elégséges kategóriában indulnak.
    Szombaton lezajlott a Végzetúr találkozó, nagyon sokan eljöttetek, nagyon jó volt a hangulat, reméljük mindenki jól érezte magát! A végztúr medálok, őskövek, tombola és kvíz nyeremények már beírásra kerültek, és az ötleteitek, javaslataitok megvitatása jelenleg is zajlik a fórumon. A következő találkozó jövőre, júniusban lesz, reméljük, hogy még többen leszünk!

    Élő Végzetúr találkozó a hétvégén (2008-11-28)

    Végzetúr találkozó szombaton!

    Ne felejtsétek el, hogy holnap, szombaton lesz az első Végzetúr találkozó a Lángban (l. alábbi hír). A helyszínen mindenki élőben kipróbálhatja a kvíz olimpiát, speciális nyereményekért a karaktered számára! 6 perc alatt 25 kérdés, a legnehezebb kérdéseknél felezési lehetőséget kapsz. Emellett mindenki aki eljön, megkapja a végzet medálját, és élőben találkozhatsz a többi játékossal és a játék készítőivel. Mindenkit várunk szeretettel!

    (2008-11-17)

    Kvíz olimpia

    A mentor után újabb fejlesztés került a játékba, a kvíz olimpia. Mérd össze a tudásodat a többi játékossal, válaszolj 50 kérdésre minél rövidebb idő alatt! A részvételért mindenki kap lélekenergiát, de a 3 legjobbat külön díjazzuk. További részletek a fórumon!

    (2008-11-12)

    Játékos találkozó a Lángban

    2008. nov. 29-én szombaton, 9 órától a bp-i Láng Művelődési Házban (XIII. ker. Rozsnyai u. 3, a kék metró Forgách utcai megállójánál) nagyszabású játékos találkozót rendezünk. A programokról:
    - Élőben találkozhatsz a többi Végzetúr játékossal és a játék alkotóival, és kérdezheted őket a játékkal kapcsolatban.
    - Minden látogató egy medált kap a végzetúrbeli karaktere számára, amely csökkenti a vadászat idejét (1 mp) és növeli az építés hatékonyságát (+1 építés).
    - A helyszínen kedvezményes vásár - könyvek, játékok, kártyák, sőt, őskövet is vásárolhatsz, mindössze 13 Ft-os áron!
    - Kvízvetélkedő és tombola, amelyen számos értékes tárgyat nyerhetsz, valódi és virtuális tárgyakat is karaktered számára!
    Lesz a helyszínen még HKK verseny, élő póker és rulett, dart, totó, árverés és még sok egyéb érdekes program. Várunk mindenkit a 30. Beholder találkozón!

    Megközelíthetőség és egyéb részletek a Beholder weboldalon

    Ezt a bulit ne hagyd ki!

    (2008-11-03)

    Indul a második világ

    Nov. 6-án, csütörtökön 10 órakor indul a Végzetúr 2. világa. Már most lehet előre regisztrálni: egyszerűen csak kattins a regisztrációra, és válaszd a VILAG2-t. Ha már van karaktered az 1. világon, megerősítő emailre sincs szükség!

    (2008-10-29)

    Szövetségi háborúk, kvízek

    Már dúlnak a szövetségi háborúk, ezzel kapcsolatban több segítő kiegészítés került a programba: az elhúzódó háborúk befejezhetővé váltak, és a portyázás során lehet szövetségi tagokra is szűrni. A fórumra folyamatosan kerülnek fel további információk.
    Olyan tömegű kvízkérdést kapunk, hogy azok feldolgozását az admin már nem győzi, ezért sajnos 30 helyett már csak 100 helyes válaszonként lehet saját kérdést feltenni - viszont jutalmul több lélekenergiát is adunk.
    A regisztrált játékosok száma már elérte a 6300-at! Hamarosan megindul az előregisztráció a második világra, amely terveink szerint a jövő héten indul.

    (2008-10-22)

    Bajnoki viadal hamarosan!

    Jövő héten sor kerül az első bajnoki viadalra, amely során a végzeturak a velük azonos szintűekkel mérhetik össze tudásukat - különleges jutalomért! Sokan kérdezték, mikor indul a második világ. Várhatóan másfél-két hét múlva fog startolni az új szerver, ahol elindíthatjátok második karaktereteket, vagy az új játékosok az elsők között indulhatnak.

    (2008-10-08)

    Hírek, változások

    Megvalósult az első változás a játékban a játékosok javaslatai és szavazatai alapján, ez a portyázáspontok bevezetése. Egyik legnépszerűbb fórumtémánk a kvíz, és annak kiértékelése. A fórumban részletesebben is olvashattok ezekről. A kérdéseitek alapján összeállítotunk szintén a fórumban egy gyakran feltett kérdések rovatot, amelyet folyamatosan bővítünk. Érdemes tehát a fórumot látogatni, rengeteg hasznos információt találsz ott, az adminok és játékosok szívesen segítenek mindenkinek. Megemlítem még hogy időközzben átléptük a 3000-es játékosszámot!

    (2008-09-28)

    Köszönjük!

    Elindult a játék, és nem is akárhogyan! Még 1 hét sem telt el, de már 2000 fölötti játékosnál tartunk, de ami ennél is fontosabb, úgy tűnik, tetszik nektek a játék. Nagyon meghatott a rengeteg pozitív vélemény, amelyet a fórumokon, privát üzenetekben és emailben kapunk! Ennyi munka után természetesen izgultunk, hogy elnyeri-e a tetszéseteket a végzetúr - és úgy, tűnik, igen. Köszönjük! Köszönjük a bizalmat, a biztatást! Reméljük, hogy rászolgálunk. Igyekszünk minden játékost elégedetté tenni, minden kérdésre válaszolni, és az ügyfélszolgálatunkat még hatékonyabbá fejleszteni. Továbbra is szívesen látjuk a véleményeket és visszajelzéseket!

    (2008-09-19)

    Szept. 22-én, hétfőn START!

    Az időpont immár végleges, a Végzetúr első szervere szept. 22-én, hétfőn indul! Mindenkinek, aki beregisztrált, addig küldünk egy emailt is, ha hibás volt a jelszava, akkor a levélben kap egy új, működő jelszót. A mai napon felkerül az oldalra egy regisztráció módosítása link, amellyel ha akarod, indulás előtt még megváltoztathatod a hordádat / karakternevedet, illetve aki nem kapta meg az aktiváló emailt, megpróbálhat magának más email címet beállítani.

    (2008-09-11)

    Hamarosan indul a visszaszámlálás!

    A béta tesztet lezártuk, jelenleg egy második béta teszt folyik, itt már a játékot normál sebességgel, a végleges paraméterekkel teszteljük. A kezdés pontos ideje még bizonytalan, szeretnénk 17-én elindulni, de néhány nap csúszás elképzelhető. Addig is, folyamatosan fogunk felrakni információkat a fórumba és a Beholder oldalra.

    (2008-08-27)

    Előreláthatólag Szept 15-én indul az éles játék!

    A Végzetúr béta tesztje 70 játékossal már több, mint 3 hete tart. A játék fogadtatása a tesztelők részéről nagyon pozitív, és persze rengeteg visszajelzést kaptunk tőlük, amelyek alapján a játékot a teszt során tovább tökéletesítettük. A béta teszt hamarosan véget ér, és terveink szerint másfél hétre rá, szeptember 15-én elindulhat végre az éles játék. Figyeljétek tehát az oldalt, illetve, ha még nem tettétek meg, regisztráljatok, hogy a játékban az elsők között indulhassatok el!

    (2008-08-06)

    Elindult a béta teszt

    Elindult a játék béta tesztje aug. 6-án reggel 9 órakor. A béta tesztre való jelentkezést lezártuk, kérem, hogy ezzel kapcsolatban már ne írjatok.

    (2008-07-29)

    Béta teszt hamarosan!

    Hamarosan, augusztus elején indul a játék béta tesztje. A béta teszt zártkörű lesz, ha részt akarsz benne venni, írj egy emailt a beta(kukac)vegzetur(pont)hu címre, írj néhány szót arról is, hogy milyen tapasztalatod van online játékokban és a beholder játékaiban. A béta teszt terveink szerint nagyjából 3 hétig fog tartani, az igazi játékhoz képest háromszor nagyobb sebességel. Az éles játék nem sokkal a béta befejeződése után, augusztus végén / szeptember elején indul.

    (2008-06-14)

    Kedves Játékostársunk!

    Üdvözlünk a Beholder Kft. új játékában, a Végzetúrban! A Végzetúr fejlesztése a végéhez közeledik, reményeink szerint másfél-két hónapon belül indulhat az éles játék. A játéknak jelenleg a végső csiszolgatása és tesztelése folyik. A játékra már most is lehet regisztrálni, az előre regisztrált karakterek rögtön a játék startjakor indulhatnak, a játék indulása előtt értesítést küldünk. Ha nem akarsz előre beregisztrálni, kérlek add meg az email címedet, hogy értesíthessünk, ha újabb hírünk van a játékkal kapcsolatban: