Azonosító v. e-mail:

Jelszó:

Világ:
Játékosunk írta:

„A Végzetúr játék olyan, mint az ogre. Rétegekből áll. Bárhány réteget fejtesz is le róla, újabb és újabb mélységei nyílnak meg. Míg a legtöbb karakterfejlesztő játékban egy vagy több egyenes út vezet a sikerhez, itt a fejlődés egy fa koronájához hasonlít, ahol a gyökér a közös indulópont, a levelek között pedig mindenki megtalálhatja a saját személyre szabott kihívását.
A Végzetúr másik fő erőssége, hogy rendkívül tág teret kínál a játékostársaiddal való interakciókra, legyen az együttműködés vagy épp rivalizálás.”

Morze - V3

még több ajánlás

A történet

törpe hősA valaha virágzó ghallai civilizációt egy szörnyű Ellenség pusztította el, amely ellen nem volt védekezés. Az Ellenség felperzselte a felszínt, szinte minden életet megsemmisítve. A túlélők a hegyek mélyén rejtőztek el, és megkezdődött az ezeréves száműzetés. A menekültek közül a legalkalmazkodóképesebbekből alakult ki a galetkik társadalma. Képesek voltak a hegyek mélyén élő szörnyekből és egyéb életformákól a lélekenergiát kinyerni, és azt saját testük és erejük fejlesztésére fordítani. Hosszú idő telt el, és a galetkik soha nem adták fel a reményt, hogy a Felszínt visszahódítják. A Hegymélyben, a túlélésért folytatott harc megedzette őket, és végül eljött a nap, amikor kiléptek a Felszínre, és kihívták az Ellenséget. Hosszú és brutális küzdelem volt, borzalmas veszteségekkel, amely során a galetkik végül győzedelmeskedtek.

ősellenségA csata során azonban az Ellenség megfertőzte elméjüket. Az ezerévnyi keserűséget és szenvedést pusztító gyűlöletté változtatta, a rengeteg lélekenergiától irtóztató hatalmúvá vált túlélő galetkik egymással kezdtek csatázni. Egy-egy ilyen galetki pusztulásakor olyan tömegű lélekenergia szabadult fel, hogy az gyakran ellenfelét is elpusztította, és kettejük energiájából tomboló örvény, az eget borító szennyezett porfelhőkig érő vortex lett. A bolygó még el sem tudta kezdeni regenerációját, amikor már tulajdon felszabadítói tették a helyzetet még rosszabbá.

elfajzott galetkiA magukat most már végzeturaknak hívó galetki lordok, látva az okozott pusztítást, végül kényszermegállapodást kötöttek. Csatáik során a legyőzött végzetúrtól elorozhatják lélekenergiája egy részét, de nem pusztíthatják el teljesen. A felszínre visszatérő többi faj lélekenergiája vagy az Ellenség utolsó, rejtőzködő csatlósai azonban továbbra is szabad prédák voltak.

A játék során te is egyike vagy a bolygót uraló végzeturaknak. Hívj ki más végzeturakat, vedd lélekenergiájukat, legyél még hatalmasabb - hogy végül az isteni hatalmadat arra használod, hogy lerázod az Ellenség fertőzését, amely megtébolyítja elmédet, vagy újabb világokra lépsz át, és azokat is bekebelezed - ez még a jövő titka.

A játék

ezeréves lélekAz online játék kezdetekor létrehozol egy karaktert, a későbbiek során őt irányítod. Egy játékosnak egy világon csak egy karaktere lehet, a visszaélések elkerülése végett. A játék során más játékosok karaktereivel és a gép által irányított szörnyekkel csatázhatsz, fejlesztheted karakteredet, varázstárgyakat szerezhetsz. Lehetőség van szövetségek alapítására és különleges képességeket adó szövetségi épületek fejlesztésére. A játék kezelése nagyon egyszerű, minden egyből világos lesz. Ahogy előrehaladsz a játékban, úgy nyílnak meg majd előtted újabb lehetőségek.

A karaktered

földsárkányKaraktered már így is számottevő hatalommal rendelkezik, hiszen egyike voltál azoknak, akik száműzték az Ellenséget, és győzedelmeskedtek. Ezen a világon senki nem képes hatalmaddal szembeszállni - kivéve a többi végzeturat. Ahhoz, hogy fölébük kerekedj, hatalmadat kell növelned. Szerezz lélekenergiát, akár a bolygón fellelhető gyarló lényekből, akár a többi végzetúrból, és fejleszd belőle tulajdonságaidat, képességeidet:

Fizikai képességek

varkaudar avatár Erő: Minél hatalmasabb erővel rendelkezel, annál nagyobb sebzést vagy képes okozni ellenfeleidnek a fizikai harcban.
Támadás: Ettől függ, mennyire vagy jó harcos, mekkora eséllyel találod el ellenfeledet.
Védekezés: Ahogy a támadás a találat esélyét növeli, úgy a védekezés az ellenfél találatának esélyét csökkenti.
Egészség: Az egészségedtől és a szintedtől függ, mennyi sebzést vagy képes kibírni.

Mágikus képességek:

gyíkmágus IQ: Ha ellenfeleddel varázspárviadalt vívsz, elméitek egymásnak feszülnek. Minél nagyobb az IQ-d ellenfeledénél, annál nagyobb az esélye, hogy a varázslat teljes sebzést okoz, és nem kerüli el ellenfeled.
Taumaturgia: Minél magasabb a taumaturgiád, annál nagyobb mértékben nő a varázslatod sebzése vagy egyéb hatása.
Mágia: A mágiádtól és szintedtől függ, mennyi varázspont áll rendelkezésedre.

További jellemzők:

Szint: A szintedet nem lélekenergiából növeled. A játékban megvívott csaták során tapasztalati pontot kapsz, az erősebb ellenfelekért többet. Bizonyos mennyiségű tapasztalati pont megszerzésével a szinted automatikusan nő. A szint befolyásolja, hogy mennyi életpontod van, milyen varázslatokat tanulhatsz meg, milyen tárgyakat használhatsz. Szintlépéskor az életpontod és varázspontod maximálisra töltődik.
Életpont: Ha sebződsz, életpontod csökken. Ha ÉP-d 1-re csökken, pihenned kell, nem fogadhatsz és indíthatsz új kihívást, amíg nem erősödsz meg eléggé. Az ÉP-d idővel visszanő. Véglegesen meghalni nem lehet, hiszen a párviadalok nem halálig mennek.
Varázspont: A varázslatok használatához szükséges, ha elfogy, nem tudsz varázsolni. A VP-d folyamatosan nő vissza.
Tapasztalati pont: Csaták során szerzed, ha elég sokat gyűjtesz, szintet lépsz.
Lélekenergia: A lélekenergiával fejlesztheted tulajdonságaidat, és vásárolhatsz érte új relikviákat és varázslatokat. Vigyázz, ha vereséget szenvedsz, ellenfeled elrabolhat belőle!

Relikviák

animált kolosszusA végzeturakat túlzottan lefoglalja az egymással való csatázás, pedig a bolygó számos kincset rejt. Letűnt korok megannyi relikviája, amelyek után fáradhatatlanul kutatnak a lélekkufárok, és ha megtalálnak egyet, azonnal felajánlják egy végzetúrnak eladásra. A végzeturakat a lélekenergián kívül már semmi nem érdekli, így a fizetőeszköz is ez - lélekkristályokba zárva cserél gazdát az értékes esszencia. Időnként felszínre bukkan egy-egy őskő is, amelynek készítésének titka a Felszínre való visszatéréskor elveszett. Az őskövek hihetetlenül koncentrált mennyiségben tárolják a lélekenergiát, ezért a végzeturak ezekért különlegesen ritka relikviákat vásárolhatnak.

csáp lordA lélekkufártól vásárolt relikviákat karaktered erősítésére használhatod, beállíthatod, hogy mely fegyvert, páncélt és pajzsot használd, és amire már nincs szükséged, el is adhatod a kufárnak.

Nyílt titok, hogy a lélekkufárok a bolygó leghatalmasabb végzeturainak szolgálatában állnak, végső soron az ő számukra gyűjtik a lélekkristályokat és ősköveket, ezért aki megpróbálja elpusztítani őket, uruk haragjával kell, hogy szembenézzen.

Varázslatok

kyorg ősmágusA végzeturak nem bíznak pusztán fizikai erejükben, folyamatosan igyekeznek mágikus arzenáljukat is bővíteni. Folyamatosan kutatnak varázstekercsek után, amelyekről új, még hatalmasabb varázslatokat tanulhatnak meg. A lélekkufárok kínálatában időről-időre felbukkannak ilyen tekercsek, és a végzeturak kapva kapnak ezek után.

Mint ahogy beállíthatod, mely relikviákat használd a harcban, arra is lehetőséget kapsz, hogy megadd, mely varázslatot fogod a csata kezdetén alkalmazni. A legtöbb varázslat pusztán sebzi ellenfeledet, de később találhatsz trükkösebb tekercseket is.

Hordák

homokféregA végzeturak tombolása nyomán azért a világ még nem hullott teljes káoszba, még léteznek csoportok, ún. Hordák, amelyek tagjai egymást nem támadják. A Rubin Horda tagjai elsősorban a fizikai erejükben hisznek, brutálisak és kegyetlenek, az ő párbajaik nyomán jött létre a legtöbb vortex. A Smaragd Horda tagjai épp ellenkezőleg, a mágiát tekintik a hatalomhoz és a halhatatlansághoz vezető útnak. A Zafír horda tagjai tökéletesen uralják testük biológiáját, regenerációs képességeik kiemelkedőek. A Gyémánt horda tagjai afféle elitisták, tökélyre vitték a lélekenergia elszívás művészetét, de gyakran abba a hibába esnek, hogy alábecsülik ellenfelüket.

A játék kezdetén, a karaktered létrehozásakor el kell döntened, melyik hordába tartozol. Hordát később lehet váltani, de ez igen költséges. A saját Hordád tagjait portyázásaid során nem támadhatod, de bármelyik másikat igen. Minden Horda tagjai rendelkeznek valamilyen speciális képességgel.

Rubin: A fizikai harcban nagyobb eséllyel találnak, és több sebzést okoznak.
Smaragd: Varázslataik több sebzést okoznak, és nagyobb eséllyel találnak. Ezenfelül több varázspontjuk is van.
Zafír: A harcban kevesebb sebzést szenvednek el, és ÉP-jük és VP-jük gyorsabban regenerálódik, a gyógyító hatásoktól is többet gyógyulnak.
Gyémánt: A győztes portyázás során több lélekenergiát tudnak szerezni, a vesztesben pedig kevesebbet veszítenek. Ezenkívül a lélekkufártól is olcsóbban vásárolhatnak.

Harc

mélységi démonVégzetúrként vadászhatsz a többi végzetúrra, vagy más teremtményekre. A végzeturakon kívül a bolygó egyetlen más teremtménye sem jelent kihívást, ezért győzelmedben biztos lehetsz, a kérdés inkább csak az, találsz-e zsákmányt, és ha igen, mennyi lélekenergiát nyersz ki belőle. Ehhez a vadászat menüpontot kell használnod. A vadászat általad meghatározott ideig tart, amíg vadászol, nem támadhatsz végzeturakat.

A végzeturak a teremtményeknél már keményebb diót jelentenek, a győzelmed korántsem garantált. Ha egy végzeturat akarsz kihívni, a portyázás gombot használd. Ekkor kiválaszhatod, hogy ki legyen az ellenfeled.

monozoidA párviadal során, amikor megpillantjátok egymást, rohanni kezdtek egymás felé, és közben egy-egy varázslatot dobtok egymásra (varázslatot a smaragd horda tagjainak a 2., a többieknek a 3. szinttől lehet tanulni). Ezután egymásnak estek, félelmetes végtagjaitokkal és fegyvereitekkel szaggatni kezditek egymást. A csata általában gyorsan véget ér, az egyik végzetúr megadja magát, és legyőzője a lélekenergiáját veszi.

A harc első körében tehát a beállított támadó varázslatot használjátok, ha van rá elég varázspontotok. Itt az IQ és taumaturgia a döntő. Ezután jön a fizikai harc, ahol az erő, a támadás és a védekezés a fontos. Ha valaki más támad meg téged, akkor a csata leírását megkapod üzenetben.

A párbaj szabályai

A párbaj során kereshetsz véletlenszerűen választott ellenfelet, vagy kihívhatsz konkrét végzeturat.

  • Nem támadhatod meg ugyanazt a játékost 8 órán belül kétszer.
  • A játék kezdetén csak azonos szintűeket lehet támadni, de a szintlépéssel ez fokozatosan bővül, egyre nagyobb szintkülönbségre. Ha egy lényegesen alacsonyabb szintű játékost támadsz, a tőle szerezhető lélekenergia és tapasztalati pont is kevesebb lesz!
  • Ha valakit megtámadtak, és vesztett, 3 órán át ha újabb támadás éri, 20%-kal kevesebb LE-t veszít. Ez összeadódik, tehát 5 támadásnál 0-t lehet szerezni tőle (de ilyenkor a gép már nem is engedi).
  • Ha 60 percen belül harmadszor támadsz, 10%-kal alacsonyabbnak számítanak a tulajdonságaid, ha negyedszer, 20%-kal stb. a fáradtság miatt.
  • 5 percnél gyakrabban nem lehet valakit támadni.
  • Ha életpontod a maximális érték 15%-a alatt van, nem támadhatnak, és te sem támadhatsz olyat, akinek alacsony az életpontja.

mutáns pókHa támadni akarsz, kereshetsz konkrét játékost, vagy használhatod az ellenfél keresőt. Az ellenfél keresőben megadhatsz szempontokat: egy bizonyos horda vagy bármelyik, egy bizonyos szövetség vagy bármelyik, ellenfél szintje kb. a tiedéhez képest. Ha a kereső nem talál ellenfelet, bővítsd a keresési feltételeket.

A megtalált játékosról információkat kapsz: név, szint, horda, szövetség, felszerelés, ha az elmúlt 60 percben támadták, mennyivel kevesebb LE jár érte. Ha az elmúlt 5 percben támadták, vagy alacsony szintje ill. a sok támadás miatt 0 LE járna érte, akkor egyáltalán nem támadhatod.

Szövetségek

ogreSzövetséget ebben az online szerepjátékban bárki alapíthat. Miután megalapítottál egy szövetséget, meghívhatsz más játékosokat, hogy csatlakozzanak. Fontos, hogy a szövetség tagjainak azonos Hordához kell tartozniuk, és egy játékos csak egy szövetség tagja lehet. A szövetségnek lehetősége van saját építményeket fejleszteni, amelyeket a szövetség tagjai használhatnak. Ezek erősebbé teszik a tagokat, és védelmet nyújtanak nekik. A fejlesztéshez a harcban szerzett lélekenergiát lehet felhasználni. Sok fejlesztésnek előfeltétele, hogy egy másik fejlesztés előtte elkészüljön.

Segítő kéz: Egy szövetségi társadat segítheted úgy, hogy erőd egy részét átmenetileg átruházod rá. Ekkor összes tulajdonságod a meghatározott értékkel lecsökken, és a megsegített klántárs tulajdonságai ennek arányában megnőnek - de csak akkor, ha őt támadják, ha ő támad, akkor ez a segítség nem számít. Ez a képesség elsősorban akkor hasznos, ha a szövetségi tagodra valaki vagy valakik "rászállnak", te viszont aránylag biztonságban érzed magad.

Hadüzenet: Egy szövetség hadat üzenhet egy másiknak. Ha két szövetség háborúban áll, a tagjaik közötti csatáknál nincs lélekenergia csökkenés több támadás esetén, és gyakrabban lehet támadni ugyanannak a játékosnak (1 óránként). A győzelemnél a lélekenergia zsákmányt csökkentő épületek és szakértelmek ilyenkor nem működnek. Egy klán megadhatja magát, ekkor a vesztes klán lélekenergiájából a győztes klán kap.

Béke: Két különböző hordába tartozó szövetség békét is köthet. Ekkor egymás tagjait nem támadhatják. A béke felbontása esetén van 8 óra, amikor még továbbra sem támadhatnak.

Szakértelmek

4. szinttől karaktered szakértelmeket is fejleszhet. Ezek legtöbbje nem a csatát befolyásolja közvetlenül, hanem más fejlődési lehetőségeket kínál. Például, ha elsajátítod a csapdakészítés szakértelmet, foglyul ejthetsz és beidomíthatsz állatokat. A szakértelmek fejlesztése is lélekenergiába kerül, ezért döntened kell, a zsákmányolt mennyiséget milyen arányban költöd tulajdonságokra, relikviákra, szakértelmekre és szövetségi épületekre.

A békés világok szabályai (jelenleg a 3. világ ilyen)

A békés világ jobban preferálja a karakterfejlesztést, a hangsúly nem a másoktól elrabolt lélekenergián van. Ezért a többi világhoz képest a szabályok valamelyest eltérnek.

Portyázás

A portya során szerzett LE maximalizálva van. A képlet: 10 + 10 * szint * maximum(áldozat győzelmeinek száma / vereségeinek száma, 0.2). Példa: A legyőzi B-t. B 12. szintű, 70 győzelme és 40 veresége van. Ekkor a győztes zsákmánya: 10 + 10 * 12 * 70/40 = 220 LE. Ezt az értéket növelheti a gyémántok hordabónusza és a kreatív affinitás nevű szakértelem. Ezenkívül, ha valaki egy prémiumos játékost támad, akkor az a LE-t ugyanúgy megkapja, viszont a prémiumos a szokásos LE-nek csak a 10%-kát veszti el. Ha egy prémiumos támadás során veszít, akkor a szokásos LE-nek csak a 20%-kát veszíti el. Tehát ha a fentiekben a B játékos prémiumos, akkor 220 helyett csak 22 LE-t veszít.

Regeneráció

Ha nem pihensz, az ÉP-d és VP-d 33%-kal gyorsabban regenerálódik, mint a többi világon (pihenésnél marad a 3x sebesség).

Szövetségi háborúk

Egy szövetség egyszerre nem 5, hanem csak 3 háborút indíthat. A lélekkútból zsákmányolt LE (15-30%) egy szorzót kap, amely a vesztes győzelmeinek száma osztva vereségeinek száma, de legalább 0.2. A vesztes csak a felét veszti el a nyertes által zsákmányolt LE-nek abban az esetben, ha a háború legalább 3 napja tart. Példa: A szövetség legyőzi B szövetséget. A 2 szövetség nagyjából hasonló erősségű. B szövetség lélekkútja 20,000. A normál világokon ez esetben a B szövetség lélekkútja csökkenne 6000-rel, és az A szövetségé megnőne ugyanennyivel. Tekintsük a békés világot. Tegyük fel, hogy a B szövetségnek 10 győzelme, és 20 veresége van. Ez esetben az A szövetség 3000 LE-t zsákmányol, a B szövetség pedig 1500-at veszít. Ha B rögtön benyomja a kapitulációt, akkor viszont 3000-et veszít. Ha B-nek 20 győzelme és 10 veresége lenne, akkor A 12000 LE-t zsákmányolna, és B 6000-et veszítene.

Az 5. világ szabályai

Szakértelmek

nincs: visszafogott fejlődés, szinguláris ismeretek, hordagyűlölet
módosul: manakonstrukció (1/3 hatékonyság), kivégzés (nem ad plusz LE-t, de szinttől függő szorzót kap: 1+szint/40), kreatív affinitás (szintenként csak 1% plusz LE, de 100-as a maximuma)

Épületek

nincs: hatalom tornya
módosul: őrtorony szintje max. 7.

Küldetések

Az ismételhető küldetésekért nem jár aranydukát.

Tárgyak

nincs: gyilkos szkarabeusz, aukciós bérlet

Inspiráció

A később indult karakterek bónuszt kapnak a vadászatért kapott LE-re és TP-re.

A játék során a szintlépésekkel megnyíló további lehetőségekről itt olvashatsz.